„Boldogok azok, akiknek életéből nem lehetregényt írni, mert övék a mennyek országa.”

Faludy György Dobos az éjszakában című válogatott kötetéhez írt fülszövegében említi, hogy nem írt olyan verseket, melyek bármilyen gondolkodású vagy társadalmi helyzetű személy érzékenységét sértenék, kivéve a fasisztákat (Faludy hivatkozott szövegében „nyilasokat”) és a kommunistákat. A költő ezzel a megjegyzésével a – jobb híján humanistának nevezhető – egyetemes értékrendben elhelyezendőként határozza meg líráját. A kommunista totalitariánus rendszereket nem pusztán verseiben ítélte el. 1956 utáni emigrációjában számos nemzetközi vagy egyéb külhoni fórumon emelte föl szavát a kommunizmus ellen. Az emigráció éveiben soha sem hagyott föl a nyugati demokratikus világot a kommunista veszélyre, valamint a kommunista rendszerek létének diplomáciai jellegű elfogadásában rejlő veszélyre figyelmeztető művek írásával és közzétételével. Tette ezt azonban mindig olyan könnyed, olvasmányos, finoman cizellált stílusban, hogy – elsősorban, illetve sokáig kizárólag – nyugati olvasói számára kellemes szórakozást nyújtott, mintha a swifti sweetness and light kategóriáját alkalmazta volna az ezredvégen. Ebből a szempontból a legismertebb, s talán a legjelentősebb műve a Pokolbéli víg napjaim, melyben először írt életéből regényt Faludy, s melyről azért nem lesz szó az alábbiakban, mivel 1953-as szabadulásáig követi a költő életét.³ Elemzésem homlokterében Faludy emigráns alkotásai állnak és érinti 1988-as hazatérése után írt munkásságának azokat a részleteit is, melyek közvetlenül az 1956-os eseményekkel, vagy a kommunizmussal állnak kapcsolatban, de a témakör könnyebb behatárolhatósága miatt nem foglalkozik azokkal a szövegekkel, melyek a Magyarországon kívüli, például az orosz kommunizmust tárgyalják,⁴ bár ezek a részletek minőségi és mennyiségi szempontból egyaránt jelentős helyet foglalnak el Faludy műveiben,⁵ minden bizonnyal azért, mert az alkotó jó érzékkel vette észre, hogy nyugati, nem magyar nyelvű vagy kulturáltságú olvasói inkább fogékonyak általában a kommunista diktatúrákkal való szembehelyezkedésre, mint a szórványos és számukra szinte teljesen ismeretlen magyar példákkal való azonosulásra. Fontos lehet megemlíteni, hogy a költő még 1987-ben, a Jegyzetek az esőerdőből írásakor sem hitt a kommunizmus közeli összeomlásában, de az otthonról kapott hírek alapján jelentős mértékben bízott a fiatalabb magyar nemzedékekben, főképp a kommunizmust és az antiszemitizmust egyaránt elvető, liberális nézeteik miatt, de egészséges esztétikai nézeteikre való tekintettel is. Egyedi példáknak is jelentőséget tulajdonított.⁷ Mintha az optimizmus alkati adottsága lenne. Ötvenhat nyarán című versében alig három évvel a recski munkatábor után, egy még kommunista országban így ír:
 

Nyugodtan alhatom
ha elalszom. Mint a török s az osztrák,
úgy az orosz. Övék a hatalom,
miénk az ország.⁸

1988-ban jelent meg Willowdale-ben, Ontarioban Faludy Notes from the Rainforest című, Eric Johnsonnal közösen⁹ írt könyve, melyet 1991-ben követett a magyar kiadás, Jegyzetek az esőerdőből címen. A mű két egységből áll. A nagyobbikat Faludy naplójegyzetnek szánt elegyes följegyzései teszik, melyeket 1987 nyarán egy, a kanadai őserdő mentén álló kis faházban élve vetett papírra, Henry David Thoreau Waldenjéhez igen hasonló környezetben; míg a másikban Johnson számol be balkáni és indiai úti élményeiről. Mindkét egységen uralkodik a könyvkultúra szeretete és a humanizmusnak jobb híján szociális érzékenységnek nevezhető ezredvégi megjelenési formája. Mindezt kiegészítik Faludynak a különösen a magyar olvasó számára készített följegyzései, melyek a kanadai befogadó számára nehezen értelmezhető közép-európai jellegzetességeik miatt nem kerültek bele a kanadai kiadásba.¹⁰ Ezek között olyanok is találtatnak, melyek azért nem olvashatóak az angol nyelvű változatban, mert a nyugati olvasóközönség azokat már a kommunizmus bűneihez mérten is hihetetlennek találta volna. Ilyen a balatoni vízirendőrök igazoltatási szokásairól beszámoló anekdota, mely arról szól, hogy a rendőrök hogyan erőszakolták meg a csinosabb fürdőző lányokat.¹¹ A naplójegyzetek műfaji besorolását illetően szerzőjük is kétségeinek ad hangot, inkább a jelenségek margójára szánt „szerény és hiányos kommentárként” határozza meg munkáját, az összehasonlításban azonban olyan szerők művei mellé sorolja, mint Anatole France vagy Sir Cyril Connolly.¹² Faludy a környezetében zajló apró történéseket s az erdei házikó világvevő rádióján átszüremlő aktuálpolitikai híradásokat gyúrja össze személyes élet- és olvasmányélményeivel, a világon szerte élő barátaival folytatott – néha intellektuális, de mindig bensőséges és őszinte – beszélgetéseinek hüvelyezésével.¹³ Művészete szempontjából fontos, ahogy olvasmányait élettörténetének kalandos epizódjaival képes együtt látni. A Jegyzetekben Thomas Mann Józsefének kútbéli viselkedését fölidézve párhuzamba vonja azt saját esetével az ÁVH börtönében, s csodálkozik azon, hogy milyen pontosan tapintott rá Mann a börtönbe vettetett lelki folyamataira, holott sohasem volt börtönben.¹⁴ Jellemző a kanadai naplójegyzetekre, hogyha semmi mondanivalója nincs az írónak, akkor az ürességet nem meditatív jellegű gondolatmenetek megfogalmazására használja föl, mint például az említett Thoreau Waldenjében, hanem kitöltendő üres helynek tekinti és leplezetlenül – kétnapos fejfájásra hivatkozva – régóta fölgyülemlett, eddig föl nem használt jegyzeteivel tölti ki.¹⁵ Végül arra a következtetésre jut, hogy itt, az őserdőben is jelenlévő kényelmes luxusban nem tud írni, az ÁVH börtönében, de különösen a recski munkatáborban azonban papír híján fejben írta versek egész sorát.¹⁶ Persze nem szabad ebből a kijelentésből arra következtetni, hogy Faludy a magyar nyelvi környezet hiánya miatt az emigrációban fokozatosan elhallgatna, pusztán az önvallomásaiból már eléggé ismert versszerző leleményének rapszódikus jellege mutatkozik meg ezúttal is: a hosszabb hallgatás periódusa után következő ihletett alkotás gyakorlata. A régi töredékek, ötletek fölhasználásáért az ingerszegény környezet is okolható, másrészt éppen a külső késztetés hiánya hozhatja elő a régi emlékeket, az emlékezésre Faludynak mindig van belső késztetése. Idekapcsolható a költő kedvelt módszere, hogy többször, több nézőpontból megír egy történetet, melyet hallott, de főképpen olyant, amely vele esett meg. Verset is ír ezzel az emlékezői hozzáállással. A Jegyzetekben írja le például Királyhegyi Pál, a kitelepített újságíró esetét az altatókkal.¹⁷ Ezt később újra elbeszéli Pokolbeli napjaim után című önéletrajzi munkájában.¹⁸ Déry Tibor megmentésének történetét, mely Koestler Arthur nevéhez fűződik szintén mindkét művében előadja.¹⁹ Verses és visszaemlékező-prózai formában is földolgozza egy recski kápóval való 1956-os találkozásának esetét²⁰; a fiatal orosz harckocsizó tiszt történetét, aki átengedte maga előtt az idős nénit az úton, és csak utána lövetett,²¹ és Wesselényi Miklós anekdotáját, aki a marxista könyvtár példányaiból rakatott tábortüzet a fázós orosz katonáknak 1956 novemberében.²²
     Az ezredvégi filantróp epikureista nézetei legjelentősebb mértékben a kommunista totalitarianizmussal ütköznek; a sorban a második aktuális veszély, mely az európai kommunista rendszerek bukása után az első helyre került a Földet elpusztító globális technológia.²³ A természeti környezet elpusztítása azonban a kommunizmus alapvető életellenességével is kapcsolatba kerül, például a többször megírt-megverselt recski munkatábor-történetben, midőn a kápó vigyorogva szemléli a kétszázötven éves fák pusztulását,²⁴ vagy abban a később verssé érlelt epizódban, mely a recski rabok kínzására érkezett vérebek sorsát beszéli el, akiket különös kegyetlenséggel pusztítottak el a kommunista pribékek, mivel a kutyák megbarátkoztak a foglyokkal.²⁵ A természettől ártatlan állatok lemészárlásának ténye a létezés egyetemes tragédiájává válik a költeményben, de a hazaszeretetéről ismert költő a szülőföld erkölcsi-szellemi-fizikai pusztulásának vízióját is beemeli a versvilágba, ha csak egy fájdalmas sóhaj erejéig is.²⁶ Hazaszeretetére jellemző, hogy a magyarság sorsfordító történelmi pillanatai között olyan módon von az olvasót elgondolkodtató párhuzamot, mint ifjúkorának magyar írói (például Móricz Zsigmond vagy Krúdy Gyula). Erdei följegyzéseiben egy helyütt Török Bálint és Maléter Pál hitszegő elfogatásának ténye ad alkalmat arra, hogy párhuzamot vonjon az orosz-kommunista megszállás és az oszmán-török hódítás között.²⁷ Érdekes módon 1989-ban, már újra itthon ír Szolimán győzött címmel hasonló hangvételű verset, mintha nem bízna az éppen születő magyar függetlenség diadalában, persze elképzelhető, hogy inkább a magyar politikai erkölccsel (illetve annak hiányával) kapcsolatban fogalmazta meg fönntartásait.²⁸ Hasonló hangulatú volt 1946-os hazatérés-verse is, a Kossuth híd, melyben nyugati politikai tapasztalatai érnek be a pontonhídon vánszorgó magyarság látványának hatására, s összegződnek a nemzethalál vízióját sejtető látomásba: az önző és gyáva nagyhatalmi politika és a kommunista orosz birodalom fojtó szorításában (a Szovjetunió mérgeskígyó-metaforában jelenik meg a versben) vergődik Magyarország.²⁹ 1948 szeptember 22-i versében, a Negyven felében, mely létösszegző hangulatot sugall, bár szerelmes versként is olvasható, már közvetlenül fogalmaz:
 

Szabad hazáról álmodoztam
s felébredtem a szovjet gyarmaton³⁰

Áttételesen értelmezhető a Pálládász (Kr. u. IV. század) című, Fényes László emlékének ajánlott hosszúvers.³¹ Az olvasó könnyen megvonhatja a párhuzamot a versidőben frissen megszerveződött keresztény egyház és a vers írásának idejében Közép-Európában szovjet nyomásra éppen szerveződő kommunista rezsimek között. Faludy éppen a klasszikus, humanistának nevezhető éthosszal szemben elfoglalt helyzetük miatt láttatja őket e helyt együtt. Megjegyzem a szintén emigráns Határ Győző frappánsan rövid, de szabatos meghatározásában a Római Katolikus Anyaszentegyházat nemcsak minden kommnista pártok őstípusának és elődjének, de egyúttal legtökéletesebb megvalósulásának tekinti.³² Ebben az értelemben hasonlítja össze Francis Fukuyamával vitatkozva Jacques Derrida is a keresztény dogmatika hagyományát a marxizmus későbbi irányvonalaival.³³ Elsősorban az Újszövetség szöveghelyeire próbál összpontosítani Derrida, de az alapvető teológiai párhuzamok, melyeket használ inkább az ószövetségi alapozású messianizmussal és az ígéret földjének eszméjével függ össze, miközben Fukuyama újevangéliumi értelmezését következetesen kritizálja. A pasztorális hatalom elnyomó struktúrájának koraközépkori megszületésével pedig, mintha Michel Foucault is hasonló módon értekezne a totális elnyomó rendszerekről Szexualitás és hatalom című művében.³⁴ Faludy költészetének szimbolikus-metaforikus párhuzamaiban az aránypár egyik tagja, a kommunista diktatúra állandó, míg a másik tag változó. A Börtönóda egy régi dámához szerepversében³⁵ a másik pár a kommunista rezsimek által előszeretettel előképnek tekintett francia forradalom, de nem kommunista, hanem filantróp, demokratikus szemszögből láttatva, onnan, ahonnan borzalmas terrorsorozatnak mutatkozik. Mellesleg egy kimondatlan Chénier-Faludy párhuzam is benne lehet a versben, s ez előbbi börtönverseire való tekintettel kijelöli az utóbbi maga választotta elődeinek körét, melyet Faludy mindig nagyon következetesen rajzol meg. Október 6 című versében, melyet már az ÁVH pincebörtönében alkotott szintén saját korával von párhuzamot, de mintha fölülkerekedne pillanatnyi helyzetének-sorsának az aradiakéval való hasonlóságán és helyette általánosan a kommunizmus által eltiport magyarságot mutatja föl, mint a szabadságharc üldözötteinek utódait.³⁶ A kivégzése előtti utolsó éjszakán, 1950 októberében (legalábbis éjszaka még úgy tudta, hogy másnap kivégzik) írt Emlékezés egy régi udvarházra³⁷ furcsa módon nem létösszegző vers, sem számadás, inkább neoplatonista elemekkel átszőtt emlékezés.
     Faludy műveiből kirajzolódik, hogy a kommunizmus az élet minden területét megrontó, mindenütt súlyos károkat okozó ideológia és gyakorlat. A proletárdiktatúra Faludy szerint megveti a munkásokat és rangkórságban szenved³⁸, minden fórumon és minden társadalmi szinten folyamatos a valóság elferdítése, a tények mániákus cáfolása és annak hitetése. Utóbbiról a történelemhamisítások és a személyi kultuszként eufemizált népirtás kapcsán ír.³⁹ A kicsinyesen, betegesen bosszúálló kommunista jellemre például pedig jegyzetei közé illeszt egy pesti anekdotát, Rákosi Mátyás esetét a Budapesti Állatkert rákosi viperájával, akiből a látogatás után homoki vipera lett.⁴⁰ Negyven felé című versében „tojásfejű szadista helytartó”-nak nevezi Rákosit, s megjövendöli saját elfogatását, bebörtönzését.⁴¹ A magyar nyelv, helyesírás és stílus negatív változásait is a diktatúra, illetve a diktatúrát kiszolgáló társadalmi csoportok számlájára írja.⁴² A kiszolgáló személyzet Faludy számára nemcsak korrupt, erkölcsileg züllöt és szellemileg korlátolt, de szexuálisan abberrált is. Többször ír arról, hogy a bürokrata „hölgy” vagy a verőlegény csendben alsóneműjébe élvez a meggyötört vagy megalázott áldozatok szenvedéseinek látványától.⁴³ Úgy tűnik, számára ennek a kiszolgáló személyzetnek a tagjaivá váltak a kommunistává lett magyar értelmiségiek, tudósuk, művészek is. Gyakori példája erre Lukács György, akit külföldi tekintélyének elvtelen kihasználása miatt felelősnek tart a második világháború utáni Magyarország elszigetelődéséért és a Nyugat általi cserbenhagyottságáért.⁴⁴ A Nyugat és az emberjogi-politikai demokratikus szervezetek felelősségét egyébként is jelentősnek tartja az 1956-os forradalom és szabadságharc leverése és a megtorlása kapcsán.⁴⁵ Ugyanakkor azt sem mulasztja el megemlíteni, hogy „Európa szellemi elitje rokonszenvvel fordult a magyar forradalom felé.”, s nevek hosszú listáját közli, mely fölöleli a kortárs szellemi élet egészét.⁴⁶ Kanadai jegyzeteiben hosszabb eszmefuttatásban ítéli el azokat a külföldi fotósokat, akik európai lapokban, fotóalbumokban jelentették meg fölvételeiket a forradalmárokról. Faludy leírja, hogy Kádár megtorló rezsimje egyrészt ezeknek a képeknek az alapján fogdosta össze és végezte ki a magyar szabadságharcosokat. Arra is rámutat, hogy a fotóművészek alkotásaikért díjakat kaptak, anyagi és erkölcsi elismerésben részesültek, holott a polgári társadalmaknak el kellett volna ítélniük vagy megvetniük ezt a viselkedést.⁴⁷ Első olvasásra furcsának tűnhet, hogy az emigráns magyar irodalmakat az anyaországétól elkülönítve vizsgáló irodalmi hozzáállást is kommunista eredetűnek tartja – éppen egy kanadai magyar áttekintő irodalomtörténet kapcsán –, de alaposan megindokolja elképzelését az egységes magyar irodalomról, melyet aztán meggyőzően helyez el a világirodalomban. Rámutat, hogy egyetlen nemzet művészei sem tartották magukat anyaországuk kultúrájáról leválaszthatónak, bármennyire messzire és bármennyire sokáig is éltek elszakítva attól. Ugyanitt hívja föl a figyelmet arra is, hogy az elszakított országrészekben alkotó magyar művészek éppúgy részei a magyar nemzeti kultúrának, mint a trianoni határokon belül kerültek, tehát: egyetlen, egységes magyar irodalom van, bárhol, bármilyen állampolgársággal műveljék is azt.⁴⁸ Ennek a nemzeti-irodalmi alapbeállítódottságnak példája a CCXC (Arany János) című vers is,⁴⁹ mely a haza fölosztását, diktatúrák sora általi eltiprását gyászolja ugyan, végkicsengése mégis optimista, és nem annyira az Ady-féle „csakazértis-mégis” értelmében, mint a nagy túlélők létigenlő bizakodásával. A kommunista személyiségének meghatározásába Faludy számára semmilyen erkölcsi-emberi jó tulajdonság nem illeszthető. Mikor a második világháború alatt angol pilótákat bújtató magyarokról ír, így fogalmaz:

Nincs olyan társadalmi réteg, vallásfelekezet, foglalkozási ág vagy politikai pártállás, melyet nem képviseltek volna; csak éppen kommunista nem akadt köztük egyetlenegy.⁵⁰

Az ilyen és ehhez hasonló megnyilatkozásaival azt a Kádár-korabeli irodalmi lektűrt is bírálja – bár nem esztétikai, „csak” erkölcsi szempontból – amely a partizán és kommunista ellenállás hamis történelmi pátoszát létrehozta Magyarországon. Még élesebb ellentétbe állítja a kommunizmust és az egyetemes lelki-szellemi-emberi értékeket abban a recski történetében, melyben összeverve, törött bordákkal és kitört fogakkal a fogdán az itáliai reneszánszról elmélkedvén sikerült fájdalmain fölülkerekednie. Ebben az epizódban a nyugati kultúra örökösének tekinthető személy nemcsak saját fizikai állapotán arat győzelmet, hanem azon a természet- és életellenes rendszeren is, mely a kommunizmus.⁵¹ Ez a léthelyzet fogalmazódik meg 1951-es, munkatáborban írt Recski est című versében is.⁵² Ebből a szellemi-lelki erőből születhet meg a Nyugat Ausztrália szenvedélyes vallomása, melyben a lírai alany elkötelezi magát az emberi szabadság európai értékrendje mellett,⁵³ egyúttal itt jelenik meg az a Faludy számára később lírai alaphelyzetté váló elképzelés, hogy a kultúra, a szabadság és az emberiség, az élet ellenségein, a kommunistákon mindenképpen győzedelmeskedni fog egyénként, de a demokratikus-kulturális értékek hordozójaként is, s ha személyében nem, de műveivel túléli őket. A legjellemzőbb vers ebből a csoportból a tanulmányom címében idézett CCXXXI (Péter Gábor, az ÁVH parancsnoka). A csattanóra kifuttatott szonett tömören, mégis fordulatos, pergő stílusban, drámai érzékkel megírt párbeszédes formába sűrítve fogalmazza meg, hogy a műalkotás minden esetben legyőzi a diktatórikus erőszakot, amely nem érhet föl hozzá, ezért nem is árthat neki. A vers párja, a CCXXXIII (Nevezzem párbajnak?) a kritikusoknak, apparatcsikoknak szól, némileg árnyaltabb, visszafogottabb hangnemben.⁵⁴ A 2002-ben írt 1952 Recsk című vers az, amely egyelőre lezárja Faludy költészetének ezt a részét, mégpedig mélységesen önironikus szerénységgel:
 

Olykor büszkeség fogott el. A komcsik
kétszáz költő közt csak engem találtak
méltónak arra, hogy lefogjanak.

Ha Sztálin még egy esztendővel késik
kimúlni, minden bizonnyal megölnek
s attól még sokkal gőgösebb lehetnék.⁵⁵

Többször ír arról a nyugat felé sajnos sikeresen gyakorolt kommunista politikáról, mely hazacsábítgatja az emigráns művészeket, engedményekkel kecsegteti az otthoniakat, s ennek nyugaton reklámot rendez, így kérdőjelezve meg az antikommunista magatartás helyességét. Arról is beszámol azonban, hogy néhány évvel azelőtt a Vigília szerkesztőjét Acél György menesztette, mert Faludytól verseket közölt.⁵⁶ Az álszent és hazug kommunista propaganda csábításáról és a kádári „legvidámabb barakk” emigránsokkal szembeni politikájáról szól a CCXIX (33 év) című vers is.⁵⁷
     Faludy rámutat, hogy a hetvenes-nyolcvanas években a kommunisták számára kiment a divatból a kommunista elnevezés és előszeretettel kezdték magukat és rendszereiket szocialistának nevezni, mint ahogy erről Gorbacsov egyik, a jegyzetek írása idején aktuális nyilatkozatából is értesült. Csakhogy ez a szocializmus a szociáldemokrata Faludy számára változatlanul azt az elnyomó rezsimet jelöli, amellyel kapcsolatban nem fogy ki a rémséges és nevetséges anekdotákból, s Gorbacsov erkölcsi nézetei kapcsán is elmesél egyet, mely feleségével esett meg az ötvenes években.⁵⁸ Nagy Imréről alkotott összetett és árnyalt véleményét legjobban talán a Pokolbéli napjaim után című könyvében fogalmazza meg. Bár már 1953-ban szimpatikus számára, nem mulasztja el megjegyezni róla, hogy kommunista, aki föltehetőleg a támogatóit vagy tisztelőit is kommunistáknak tekintette,⁵⁹ s elkeserítőnek találja október 26-i reggeli határozatát, mely többek között kijárási tilalmat is tartalmazott, s szankciókat helyezett kilátásba.⁶⁰ Ugyanitt számol be Kéthly Annával történt beszélgetéséről, melyből kiderül, hogy Kéthly sem keleten, sem nyugaton nem tartotta jónak a szociáldemokrácia kilátásait.⁶¹ A korabeli közhangulatot objektíven adja vissza Faludy visszaemlékezése, mikor beszámol róla, hogy még 23-án késődélután megváltozott Nagy Imre és a kormány állásfoglalása, s ez volt szerinte az igazi fordulat: a kormány elismerte a forradalmat.
     A költő leghatásosabb (s talán legjobb, bár ez a két kategória nem mindig azonosítható) antikommunista verseit az elnyomás és az üldöztetés legkeményebb időszakában írta. 1949-ből származik a Sztálinista himnusz és az Óda Sztálin hetvenedik születésnapjára⁶² című költemény. Előbbi minden bizonnyal sokat köszönhet Bertolt Brecht antifasiszta, balos hangvételű propaganda verseinek. (Megjegyzem Faludy gyűjteményes kötetének címe, a Dobos az éjszakában nyilvánvaló utalás a Trommeln in der Nacht című Brecht drámára, mellyel 1919-ben Münchenben debütált.) Brechtet idézi a vers gunyoros-ironikus stílusa, s a parodisztikus ötlet is, mely a keresztény dogmatika fogalmait alkalmazza a marxizmusra és a kommunizmusra.⁶³ Az Ódából rendkívüli gyűlölet sugárzik, az ezredforduló olvasója meg is hökkenhet, főleg ha olyan szupervezérelt vagy szupervezérelni szándékozott társadalomban él, amely nem tartja a maga és egyénei számára sem üdvösnek, sem követendőnek az ilyen típusú, intenzív retorikát. Jómagam ezzel kapcsolatban Paul Ricoeur már többször idézett véleményét osztom, aki felhívja a figyelmet arra, hogy például a fajüldözés 20. századi történetével kapcsolatban ki vagyunk szolgáltatva az érzelmi befolyásoltságnak, sőt Ricoeur úgy véli (minden bizonnyal helyesen), hogy a társadalom kényszerítheti egyéneit arra, hogy adja fel erkölcsi semlegességét, és kötelezze el magát a humanizmusnak azon megjelenési formái iránt, amelyeket morálisan irányadónak tart.⁶⁴ Az emberiségellenes tettekre (holocaust, vörösterror) vagy az emberiség ellenségeire tehát nem vonatkozhatnak azok a gátak, melyeket a társadalom lélektani vagy erkölcsi okokból határoz meg egyénei számára. Sztálin, mint a legfőbb gonosz jelenik meg az Ódában, mivel – ahogy azt a költő többször több helyütt idézi – a fasizmussal szemben remény volt arra, hogy a Szövetségesek győzelmével elbukik, de a második világháború utáni status quo reményt sem hagyott a kommunizmusnak kiszolgáltatott közép- és kelet-európai országoknak (sem az oroszok millióinak, sem a szovjet által megszállt kelet-európai és belső ázsiai nemzeteknek-nemzetiségeknek) arra, hogy valaha megszabadulhatnak. Az Ódára minden bizonnyal hatással volt Oszip Mandelstam Mü zsivem szoboju nye csuja sztranü című-kezdetű verse, melyet ő is lefordított, bár a fordításkor a versformát és a strófaszerkezetet figyelmen kívül hagyva tuladonképpen Faludy-verset írt Idegen s irreális az ország… címmel.⁶⁵ A tragikus sorsú Mandelstamról és feleségéről többször is megemlékezik az erdei Jegyzetek írója.⁶⁶ Az antisztálinista versek hangulatát, mondanivalóját sokkal rezignáltabban írja tovább Egy bizánci teológus temetésén című 1950-es verse⁶⁷ (Rudas László temetéséről van szó), melyben kedvenc antikommunista metaforáit használja: Bizánc mint a kommunizmus; a teológia, a dogmatika mint a marxista-kommunista propaganda-szakirodalom. A mű önelemző lezárása figyelemre méltó, a kor Faludy műveinek sorában szokatlan, a börtön- és a recski verseket előlegezi.
     Az emigrációban költőként, de véleményformáló személyiségként is igen gyorsan reagált Faludy az otthoni történésekre. Föltehetőleg pontos és gyors információkat kapott Magyarországról, de az emigráció más országaiból is. Londonban már Nagy Imrének és politikus társainak kivégzése után verssel emlékezett a miniszterelnökre,⁶⁸ mely egyetlen nagyívű gondolat mentén – melynek szimbóluma Nagy Imre szemüvege – helyezi el a mártír politikust Dózsa, II. Rákóczi Ferenc és Kossuth Lajos körében, míg a pribékekkel szemben a történelmi igazságszolgáltatás könyörtelenségével lép föl. Talán ez az első verse, melyben Kádárt „helytartónak” nevezi, akárcsak korábban Rákosit. Később, 1981-ben Torontoban Egy helytartóhoz 25 év után címmel⁶⁹ írt verset Kádárról, melyben a magyar történelem opportunista figuráihoz hasonlítja, meg azokhoz az uralkodókhoz, akik diktatórikus módszerekkel, kegyetlenül, sorozatos kivégzésekkel kezdték magyarországi pályafutásukat, de végül – gyakorta kicsinyes kompromisszumokkal – elfogadtatták magukat a közvéleménnyel. A műben fölsorakozik szinte az összes magyar történelmi jelkép és szereplő Haynautól (aki Faludy költészetében Kádár legközvetlenebb elődjének számít)⁷⁰ a csodaszarvason keresztül a magyar 20. század derekának szereplőiig: a kommunista elnyomókig és a forradalmár mártírokig. Számomra a legfontosabb – nem poétikai – erénye a versnek, hogy a hatalomhoz való beteges ragaszkodásban és a skizofrén kényszerességben látja Kádár legjellemzőbb vonásait. Ezek a tulajdonságok ugyanis a magyarországi kommunizmusra általában is vonatkoztathatóak. A forradalom és szabadságharc harmincadik évfordulójára Faludy Torontoban írta összefoglaló jellegű, talán legismertebb, emblematikus jelentőségű ’56-os versét. A cím – 1956, te csillag⁷¹ – általában is fölidézi az olvasóban a forradalmi költészetet, különösen Petőfi Sándorét, aki az „Osztrolenka véres csillaga” metaforát használja Bem Józseffel kapcsolatban Az erdélyi hadsereg című versében. Faludy a költemény mottójául William Butler Yeats 1916 szeptember 25-én írt hosszúversének, az Easter 1916-nek⁷² (a mű az 1921-es Michael Robartes and the Dancer című kötetben jelent meg) utolsó sorát választotta, s ez a történelmi párhuzam tekintetében a magyar forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóját ünnepelve látnokinak bizonyult, hiszen Yeats versében a vérbe fojtott 1916-os húsvéti fölkelésnek állít emléket, amely ír elemzők szerint egyik kiváltó oka volt az Ír Szabad Állam 1922-es létrejöttének, melyet a köztársaság 1937-es kikiáltása után 1945-ben az Egyesült Királyság is elismert. A 2002-ben írt 1956 című Faludy vers mindennek megfelelően nemcsak „Európa legszebb forradalmá”-nak nevezi a magyar forradalmat, hanem így határozza meg:
 

a szovjet mellén az első találat⁷³.

Habár a Nyugat valóban magára hagyta a magyar forradalmat, az utóbbi évtizedben 1956 jelentősége azzal az értelmezéssel is gazdagodott, miszerint nagyban hozzájárult a hidegháború bő három évtizeddel későbbi lezárultához. Az 1956, te csillag pillanatfölvételekben rögzíti a lírai alany számára legfontosabb eseményeket; a Pokolbeli napjaim után 1956-tal foglalkozó részletei szinte szóról szóra ennek a miniatűrnek a kibontásából születtek meg. Itt Faludy őszintén beszámol arról, hogy az 1956-os forradalomnak csak október 24-től volt szemtanúja, mivel a visegrádi íróüdülőben tartózkodott. Prózájában mellőzi a fennköltséget, annál nagyobb teret ad korabeli tépelődéseinek, a nemzet sorsa fölötti aggodalmának, mely végül a novemberi emigrációs lehetőségek latolgatásába torkollik. Hírek, álhírek és rémhírek dokumentatív közvetítéséből, a forradalmi események riportszerű megörökítéséből állítja össze az író a forradalom személyes krónikáját, melynek központjában felesége és ő, valamint barátai állnak, hiszen a Pokolbeli napjaim után minden tekintetben a Pokolbéli víg napjaim szubjektív önvallomásának folytatása onnan, ahol annak idején lezárta – második felesége haláláig. Az 1956, te csillag első része történelmi tabló, a második rész határozza meg, hogy mit jelent az eseménysorozat történelmi ténye a lírai alany személyes emlékezete számára, pontosabban rámutat, hogy a személyes emlékezet identitásképző bázisává lett az elmúlt harminc évben a magyar forradalom. Az emigráns, aki nem nagyon reménykedhet a hazatérésben, 1956 folyamatossá változtatva megőrzött emlékezetében lelte meg hazáját, beillesztve az eseményt a magyar történelem számára oly fontos egyéb csillagóráinak sorába. A patetikus befejezésben általánosítva lesz része a forradalom a lírai alany szellemi végrendeletének, de a Magyarország című 1989 december 27-én írt költeményben⁷⁴ – megint egy költőelődre, ezúttal Victor Hugóra hivatkozva – a hazatért költő már konkrétan jelölheti ki nyughelyét, mely végakaratának esszenciáját szimbolizálja:
 

Legyen egy sír a bérem,
sír a 301-es parcella közelében.⁷⁵

1 A cím idézet Faludy György CCXXXI (Péter Gábor, az ÁVH parancsnoka) című verséből. In. Uő.: 100 könnyű szonett. Magyar Világ Kiadó Budapest, 1995. (számozatlan oldalakkal)
2 Idézi Faludy György In. Uő. és Eric Johnson: Jegyzetek az esőerdőből. Magyar Világ Kiadó Budapest, 1991. 72.
3 A Jegyzetekben Faludy beszámol az önéletrajzi regény megkésett, pontatlan és szűkszavú hazai kritikájáról Kommunista esztétika „címen”. I.m. 96.
4 Bár nehéz ilyen szempontból válogatni a Faludy-életműben, hiszen például Szolzsenyicinnek az orosz kultúrfölényről tett megállapításain elmélkedve fontos megállapításokat tesz Magyarország 1945-ös megszállását illetően az oroszok barbár és embertelen viselkedésével kapcsolatban. I.m. 17-19.
5 Példák a teljesség igénye nélkül: I.m. 97., 115-116., 158-159.,163-165., 196-200.
6 I.m. 106., 143.
7 Ilyen volt annak a fiatal magyar emigráns házaspárnak az esete, akik nemcsak a nehéz gazdasági körülmények miatt hagyták el Magyarországot, de azért is, mert nem bírták elviselni kommunista szüleik korlátoltságát. I.m. 100. Faludy a magyar irodalom jövőjét illetően is optimista hangot üt meg. I.m. 131.
8 Faludy György: Dobos az éjszakában. Válogatott versek. Magyar Világ Kiadó Budapest, 1992. 171.
9 Eric Johnson társszerzői szerepéről az angol kiadáshoz írt Előszavában a köszönet hangján számol be Faludy. 2. jegyzet 5.
10 I.m. 6.
11 I.m. 194.
12 I.m. 7.
13 Még antikommunista viccet is beemel a jegyzetek szövegébe. I.m. 33., 99.
14 I.m. 139.
15 I.m. 90-101.
16 I.m. 150-151.
17 I.m. 167.
18 Faludy György: Pokolbeli napjaim után. Magyar Világ Kiadó Budapest, 2000. 20.
19 2. jegyzet 202-203.; 18. jegyzet 233-235.
20  CCXXXVII (Talián László) 1. jegyzet és 18. jegyzet 87.; 
21 2. jegyzet, 19. és 1956 Nem értjük őket. In. Faludy György: Viharos évszázad. Forever Kiadó Budapest, 2002. 52.
22 CCXIII (Wesselényi Miklós) 1. jegyzet és 18. jegyzet 91.
23 Talán ezzel kapcsolatos ez az idézet: „Ha a kommunisták végre megbuknak – ami nagyon kívánatos –, a kapitalisták példátlan elszemtelenedése következik.” 2. jegyzet 92.
24 I.m. 16. Versváltozata: CCLXXIX (Négyszáz éves bükk) 1. jegyzet.
25 A vérebek. 8. jegyzet 157-160.
26 „Én meg csak álltam. Mit tegyek? / Jaj, Magyarország, sóhajtottam / és eltakartam szememet.” I.m. 160.
27 2. jegyzet 92.
28 8. jegyzet 313.
29 „A rőt kobra ránk tekeri kemény / testét” I.m. 121.
30 I.m. 130.
31 I.m. 126-128.
32 Határ Győző: Határ-breviárium. Határ Győző munkáiból összeállította Szente Imre 2005. 156.
33 Jacques Derrida: Marx kísértetei. Az adósállam, a gyász munkája és az új internacionálé. Jelenkor Kiadó dianoia sorozat Pécs, 1995. 64-86.
34 Michel Foucault: Nyelv a végtelenhez. Tanulmányok, előadások, beszélgetések. Latin betűk Debrecen, 2000. 271-285., de különösen 276-281.
35 8. jegyzet 146-148.
36 „Száz év – s a magyar börtönéjjel / nem változott száz év alatt. / Száz év – s az első fordulóra / ébredtetek és lassan róva / a lépést, méláztatok róla, / mit hozott Világos, Arad: / száz év – hűséges ingaóra, / én folytatom járástokat, / mások járják lépésetek, / s míg árnyékuk kőpadlóra / hull – hány nap, és hét és hónap óta! – / s kihúnyunk, pisla mécsesek: / sok szép magyar fej, hervadt rózsa, / Lonovics! Barsi! Berde Mózsa! / árnyatok felénk integet.” I.m. 142.
37 I.m. 151-154.
38 2. jegyzet 99.
39 Uo. Negyven felé című versében is jellemzi a totális diktatúrákat kiszolgáló, hazug médiát. 8. jegyzet 130.
40 2. jegyzet 91.
41 8. jegyzet 130.
42 2.jegyzet 16., 43-44.
43 I.m. 22-23.
44 I.m. 25-26. Másutt az inkvizítorokkal vonja párhuzamba Faludy. I. m. 161. Lukács filozófusként is megbukott számára. I.m. 97-98. Lukácsról lásd még 18. jegyzet 42-43., 69. Hasonlóan lesújtó, de talán alaposabban megfogalmazott véleményt formál meg Lukács filozófiájával és opportunista viselkedésével kapcsolatban a szintén emigráns bölcselő-író Határ Győző. 32. jegyzet 191.
45 A nyugati társadalmak jóhiszemű vakságával kapcsolatban lásd 2. jegyzet 196-197.
46 I.m. 202.
47 I.m. 87-88.
48 2. jegyzet 129-131.
49 1. jegyzet
50 I.m. 57.
51 I.m. 166.
52 8. jegyzet 155-156.
53 „Nem így, mondom s felállok vad mosollyal a számon, / melyet véresre rúgtak és némán szavalom, / hogy börtönben, rabláncon küzdök a zsarnok állam / ellen és rímeimben még holtan sem hagyom, // s hogy százszor újra kezdem, ha kell százszor hiába, / míg nem leszel szabad, szép s új otthonom, haza”. I.m. 167.
54 1. jegyzet
55 Faludy György: Viharos évszázad. Forever Kiadó Budapest, 2002. 50.
56 2. jegyzet 143.
57 1. jegyzet
58 2. jegyzet 115-116.
59 18. jegyzet 61.
60 I.m. 83-84.
61 I.m. 61.
62 8. jegyzet 137-138.
63 I.m. 135-136. Az Atya-Fiú-Szentlélek szentháromságából Marx-Lenin-Sztálin szentháromság lesz.
64 Paul Ricoeur: Válogatott irodalomelméleti tanulmányok. Osiris Kiadó Budapest, 1999. 363.
65 Magyarítása Kántor Péter Nem érzi, ha talpal… és Papp Gábor Zsigmond Ez a föld minekünk nem anyánk… című fordításaival együtt olvasható. Oszip Mandelstam: Sófényű csillagok. Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó – Talizmán. Budapest, 1991. 188-189. 
66 2. jegyzet 158-159., 200. 
67 8. jegyzet 139-140.
68 Nagy Imre. I.m. 174-175.
69 I.m. 272-273.
70 „Több mint kétszáz végrehajtott halálos ítélet és több mint húszezer börtönítélet: 1956 miatt […] A korábbi magyar történelemből nem ismert ilyen méretű megtorlás. Különösen ha hozzávesszük a tömeges internálást, a zaklatást, a diszkriminációt, amit az elítéltek családjainak […] kellett elszenvedniük, és azt az össztársadalmi veszteséget, amit a közel kétszázezres menekülthullám jelentett.” Gyarmati György: Március és október kultusza. In. Rubicon 2005. 8. 62-66., különösen 63.
71 8. jegyzet 300-301.
72 The Works of William Butler Yeats. Wordsworth Poetry Library Chatham, Kent 1996. 152-154.
73 47. jegyzet 51.
74 8. jegyzet 315.
75 I.m. 315.