DANYI
ZOLTÁN
A szereposztás marad
Czajlik Józsefnek
(A színpadkép legyen egyszerű. Jelképes
kerítés öt-hat lécből, egy karó vagy egy kis facsemete, két deszkapad.
Cselló és hegedű kíséri a jeleneteket. A két zenész hölgyet úgy kell elhelyezni
a színpadon vagy mellette, hogy a közönség számára is jól láthatók legyenek.
Két-három hosszan kitartott hang váltogatja egymást, néhány percig csak
ennyi történik.
Egy férfi
a bal oldali padon fekszik. Fekete zakót visel, nadrágszára nagyjából a
háromnegyedénél el van vágva, kilátszik az ízléstelenül fehér harisnya.
Egészen a falhoz simulva egy félszemű férfi áll mozdulatlanul: az egyik
szeme, mint egy kalózkapitánynak, be van kötve; kezében sétabot. Időnként,
de ritkán, elővesz egy kendőt a zsebéből, és megtörölgeti vele az ép szemét.
A színpad másik oldalán, hátul, egy félmeztelen férfi ül felhúzott térdekkel.
A jelenet alatt egészen lassú mozdulatokkal feláll, nyakkendőt köt, és
alig észrevehetően bicegve a nézőtér felé indul.
Három selyemruhás
LÁNY ül a jobb oldali padon. Ruhájuk rövid, mély dekoltázzsal. Időnként
előkapnak egy kis púderes dobozt, és annak tükrébe nézve igazítanak az
arcukon. A háttérben a főnök, egy tekintélyt parancsoló, komoly úriember.
Tükör előtt ül.)
ZAKÓS: Hal... Meg...
Hal... Meg... Hal... Meg... Sok hal... Szeretem a halakat... Az akváriumokat... Szeretem
az akváriumokat... Ahogy a halak szépen úszkálnak bennük ide-oda... Szép csendben
úszkálnak... Sokszor és sokáig figyeltem őket... Azt is elképzeltem már, hogy
én is egy vagyok közülük... Én is... Egy hal... Meg... Hal... Meg... Sok hal.... Először
biztosan kellemetlenül érezném magam... Minden hal feszélyezett, ha új akváriumba
kerül... Szoknia kell a helyzetet... A többi halat... Végül kinéz magának egy
kavicsot... Egy zugot az akvárium növényei között...
(A félmeztelen férfi a fa felé indul.
A zene halkul, majd elnémul.)
ZAKÓS: Aztán kezdi
jobban érezni magát... Kezdi biztonságban érezni magát... Az a kavics... Az a
zug a növények között... Biztonságot nyújt ott az akváriumban... A falak között...
A halak közt... Sok hal... Szeretem a halakat, az akváriumokat... Ahogy szépen
úszkálnak bennük ide-oda... Szép csendben úszkálnak... Kisiklanak az ember
kezei közül...
(A félmeztelen megnézi, majd hátat
fordít a fának. Amikor megszólal, megtöri az eddigi lassúságot.)
FÉLMEZTELEN: Pár
éven belül szép nagy lesz. Jó árnyékot ad majd, be lehet ülni alá, sűrű
smaragdfüggönye megvéd a naptól, a túl erős fénytől. A nap egyre erősebben
éget, szükségünk lesz jó árnyékra: a túl erős fény ölni tud.
(A következő mondatot a három lány
mondja el, egymásnak adva a szavakat. Mintha a mondat, akár egy éles nyílvessző,
végigszaladna a húsukon.)
LÁNY 1: A következő
években...
LÁNY 2: ...az árnyék
világpiaci ára...
LÁNY 3: ...várhatóan
az egekig emelkedik.
FÉLMEZTELEN: Árnyékos
helyek után nyomozok. Már feltérképeztem a vidéket, és mondhatom, nem a
legjobb a helyzet ebben a tekintetben.
ZAKÓS: Kisiklanak
a dolgok az ember kezei közül, mint a halak...
FÉLMEZTELEN: Ennek
a fának viszont pár év múlva szép árnyéka lesz. Jó esélye van rá.
(A zenészek halkan, ritmusosan lüktető
akkordokat játszanak. A három lány a fejével bólogat a ritmusra.)
A HÁROM LÁNY:
Minden megy a régiben,
csak a földi van az égiben.
(A szereplők mindegyike lelassul,
megáll a mozgás. Csak a három LÁNY bólogat továbbra is a fejével, noha
már a zene is elhallgatott. Bejön a két kellékes. Felemelik a bal oldali
padot. Közben a szép selyemruhás lányokra néznek, és ők is bólogatnak.
Miközben viszik kifelé a két padot, vissza-visszanéznek a lányokra. Az
egyik fiú halkan odaszól a másikhoz.)
FIÚ 2: Tömni való
libák, mi?
(Mikor kimennek, a színpad lassan
megelevenedik.)
ZAKÓS: Libamáj?
Az régen volt. Kedvencem a libamáj sült krumplival.
(Az egyik lány dúdolni kezd egy balladát.
Később egy másik is csatlakozik. A félszemű megmozdul, lép egyet-kettőt,
a földhöz koppantja a sétabotját.)
FÉLSZEMŰ: Várhattak
volna még egy kicsit. Nem kellene így elkapkodni a dolgokat. Nem értem,
minek ez a nagy rohanás. Fölösleges. Na, majd beszélek a főnökkel, csak
kerüljön elő. Rend a lelke mindennek!
FÉLMEZTELEN: A
fák nem hoznak terebélyes koronát máról holnapra.
ZAKÓS: A halnak
az akváriumban a helye... Sült krumplival a hal nem a kedvencem... Szeretem,
ahogy szépen úszkálnak ide-oda... Szép csendben...
FÉLSZEMŰ: Tudtam,
tudtam én ezt jó előre. De nem eszik forrón a kását.
ZAKÓS: A kása
nem az akváriumba való...
(A félszemű egyre ingerültebb.)
FÉLSZEMŰ: A fiúk
is egyre haszontalanabbak. Na, de ha előkerül a főnök...! Durvák és mogorvák,
neveletlenek, darabosak. A tisztelet legkisebb jelét sem mutatják. Ezen
változtatni kell! Ha azt akarjuk, hogy jóra forduljanak a dolgok, akkor
ezen mielőbb változtatni kell. Előbb vagy utóbb rendezni kell a számlákat.
Akkor majd lesznek ám meglepetések mindkét fél részéről! Ez biztos.
(Rövid tremolo a csellón, mély hangfekvésben.
A félszemű megmozdul. A sétabot ott van a kezében, de hibátlanul jár nélküle
is. Megáll, egy darabig vár. Aztán a lányok felé suhint a sétabottal.)
FÉLSZEMŰ: (Botját
lóbálva előadásba kezd.) Nem tudom, észrevettétek-e már, kis tetveskéim,
hogy mennyire megváltozik az arca annak, akit éppen fényképeznek? A legtöbb
embernek görcsbe rándul az arca. Észrevettétek? Kiül az arcukra valami
természetellenes, valami, ami teljesen élettelen.
(Két kézzel megragadja a botot, erőlködve
próbálja eltörni, aztán lecsillapodik.)
FÉLSZEMŰ: Nos,
tudjátok meg, tetveseim: ilyen halott a ti arcotok is. A mellek, a far,
a combok: az még nagyjából rendben lenne. Az arcotok, az viszont nulla.
(A félszemű a fához lép, a sétabottal
rávág néhányat, majd kézzel megfogja és egyszerűen felemeli, arrébb dobja.
A cselló zajokkal kíséri a jelenetet. A lányok felállnak; vagy csak az
egyik áll fel, a másik ülve marad; vagy az áll fel, amelyik beszél éppen,
aztán visszaül. Nem hadarnak, normális tempóban mondják a szöveget. Csak
kettő beszél, a harmadik figyeli őket, és megértően bólogat.)
LÁNY 1: Ki ne szeretné,
hogy a bőre sokáig üde, fiatalos maradjon, hogy a fénye idősebb korban
is megőrizze frissességét?
LÁNY 2: Igen,
ez minden nő számára fontos.
LÁNY 1: Márpedig
ehhez az szükséges, hogy a bőrünk légcseréje ne szenvedjen kárt. Minden
este meg kell tehát tisztítani az arcbőrünket. És ez még nem elég, mert
nemcsak minden este, de minden reggel is le kell tisztítanunk.
LÁNY 2: Minden
áldott reggel!
LÁNY 1: Hiszen
az éjszaka kiválasztott méreganyagok a bőr pórusain keresztül távoznak
testünkből. A leghatásosabb, ha arclemosó tejet vagy krémet használunk.
Ez lágy állagú, könnyen kezelhető: gyengéden bemasszírozzuk a bőrbe, majd
nedves vattapamaccsal letöröljük.
LÁNY 2: Nagyon
fontos, hogy esténként ne feledkezzünk meg a szem körüli bőrről sem, ahova
a szemhéjfestéket és a szempillapúdert felvittük!
LÁNY 1: Előfordulhat,
hogy itt speciális lemosót kell alkalmaznunk; főleg abban az esetben, ha
a szemhéj díszítésére vízálló készítményeket használtunk. Általánosságban
elmondható, hogy a pillák tisztítása akkor tökéletes, ha a vattapamacson,
mellyel törölgetjük, egyáltalán nincs már festéknyom.
LÁNY 2: Tudnunk
kell, hogy amennyiben a festéket nem távolítjuk el, egy idő után tisztátalanságok,
fehér foltok alakulnak ki a bőrön, a pilla pedig előbb töredezik, majd
hullani kezd.
LÁNY 1: A bőrtisztítás
után ne felejtsük el tonikkal áttörölni a bőrt, ugyanis csak ekkor lehetünk
biztosak abban, hogy a pórusaink valóban felszabadultak: a tonik eltávolítja
a pórusokban esetleg megülő lemosók maradványait. Sőt még a vízkövet is!
LÁNY 2: De ami
a legfontosabb, az viszont még csak ezután következik. Ki ne szeretné ugyanis
megőrizné sokáig a tisztánlátását, a dolgok körvonalának helyes megkülönböztetését,
azt a képességét, hogy idősebb korban is képes legyen felismerni, mi a
jó és a rossz?
LÁNY 1: Ennek
érdekében minden reggel és este különös gonddal át kell törölgetnünk a
szemünket is. Magát a szemgolyót.
LÁNY 2: Használjunk
benzines készítményt, vagy esetleg vegytiszta alkoholt. A legfontosabb,
hogy mindenképpen törölgessük át a szemünket jó alaposan! Ez talán kellemetlen
érzéssel fog járni kezdetben, főleg azok számára, akiknek a szemén már
eléggé megkötött a szennyeződés. Az ő esetükben szükség lehet arra is,
hogy ne csak reggel és este, hanem olykor, egyszer-kétszer napközben is
elvégezzék a szemgolyó tisztogatását. Némely esetben speciális készítményt
is alkalmazni kell. Ezt csak gyógyszertárakban lehet beszerezni, külön
receptre.
LÁNY 1: Igen,
csak külön receptre.
LÁNY 2: Tudnunk
kell azonban még valamit. A szem tisztogatásánál bizonyos mértéket is be
kell tartanunk.
LÁNY 1: A mérték
nem játék. Be kell tartanunk.
LÁNY 2: Vannak
olyan túlbuzgó emberek, akik sohasem elégedettek, mindig szeretnék még
élesebben, még pontosabban, még tökéletesebben látni a dolgokat, ezért
a legerősebb készítményeket használják. Kirívó esetben attól sem riadnak
vissza, hogy receptet hamisítsanak, és így jussanak hozzá a legspeciálisabb
szemtisztítókhoz. Ezek az emberek komoly veszélynek teszik ki magukat.
LÁNY 1: Igen,
ezek az emberek nagyon komoly veszélyben vannak. Mert ez a mohóság a tisztánlátásban
a legtöbbször azzal jár, hogy az ember örökre elveszíti a szemevilágát.
(A félszeműre mutat, aki lassan a
közönség felé fordul.)
LÁNY 2: Hiába figyelmeztettük,
nem hallgatott ránk.
FÉLSZEMŰ: (Idegesen
kiált.) Pihenés van, tetvesek!
(A zene elhallgat. A félszemű visszamegy
a falhoz. A zakós magában motyog. Lassan a félmeztelen is visszahátrál
a színpad végébe. Leül, felhúzza a térdeit, fejét rájuk hajtja. Bejön a
két kellékes.)
FIÚ 1: Minden megy
a régiben?
FIÚ 2: Minden
a régiben...
(Megfogják az ellökött fát és kiviszik
a színpadról. Sokáig nem történik semmi. Aztán egyszerre kezd beszélni
a három lány. Együtt mondják a szöveget, először halkan és lassan, majd
gyorsabban, hangosabban. Néha uniszónó, néha szétcsúszik a szöveg. Közben
bólogatnak is a beszéd ritmusára.)
A HÁROM LÁNY: Kirikélnek
a bigiremmek, az utilinkók pippannak... Kirikélnek a bigiremmek, az utilinkók
pippannak... Kirikélnek a bigiremmek, az utilinkók pippannak... Kirikélnek
a bigiremmek, az utilinkók pippannak...
(Hirtelen abbamarad a szöveg. Rövid
csend, majd lágy muzsika szólal meg. Érezhetően megváltozik a hangulat.
Minden ugyanaz, csak valahogy mégis más. Egy ideig csak a zene szól. Aztán
nagyon művelt beszélgetésbe kezdenek a szereplők, melyben mégis van valami
hamis, amitől gyanússá válik ez a választékos társalgás. A beszélgetések
egy-egy pillanatnyi szünetében a cselló egy-két húrján gyorsan végighúzzák
a vonót, egyszer staccato, másszor tremolo.)
ZAKÓS: Úgy hallom,
az idei nyáron az asszonyaink is rákaptak a horgászásra.
FÉLMEZTELEN: Igen,
erről én is hallottam.
ZAKÓS: Folyóink,
tavaink partján több nőt láttak pecabottal a kezében, mint férfit.
FÉLMEZTELEN: A
férfiak, legalábbis én úgy tudom, azért járnak horgászni, hogy békésen
üldögélve a vízparton, zavartalanul gyönyörködhessenek a szépséges természetben,
vagyis, tehát hogy zavartalanul meg-meghúzhassák a belső zsebben őrzött
pálinkás kisüveget és elszívhassanak néhány szál cigarettát. Szóval, lényegében
a nyugalom végett járnak horgászni a férfiak, azt hiszem.
ZAKÓS: Szerintem
is.
FÉLMEZTELEN: Az
pedig, hogy időnként a pecabotot is meg kell fogniuk, és ki kell emelni
vele a horgot a vízből, meg kell nézni, rajta van-e még a csali, hát ez
voltaképpen szinte mellékeles dolog. Olyasmi, ami együtt jár a többivel,
de a lényeg a pálinkán és a cigarettán van. A folyók és a tavacskák halai
tulajdonképpen biztonságban érezhetik magukat, és ha elég óvatosak, akkor
még a csalit is leeszegethetik a horogról. És csak nagy ritkán akadnak
horogra, akkor is inkább csak véletlenül.
ZAKÓS: Úgy tudom,
a női pecásokkal már más a helyzet.
FÉLMEZTELEN: Így
van. Tudniillik ők nem azért ülnek ki a partra, hogy nyugodtan elbámészkodjanak,
vagy békésen pálinkázgassanak. Nem. A nők esetében teljesen másról van
szó. Ők egész egyszerűen főzni akarnak, és ehhez kell nekik a hal.
ZAKÓS: Valóban,
úgy tűnik, a nők azért pecáznak, mert halra van szükségük.
FÉLMEZTELEN: Félelmetes.
Micsoda durvaság. Bár, azt hiszem, valamennyire érthető. Elvégre nekik
az ebédre is gondolniuk kell.
ZAKÓS: Hát igen...
Ez igaz...
FÉLMEZTELEN: Szóval,
attól tartok, mióta a nők vették kezükbe a pecabotot, a halaknak befellegzett.
(A zenészek akkordokat játszanak.
A három lány, mint korábban, bólogat a ritmusra.)
FÉLMEZTELEN: (A
félszeműhöz.) Elmesélhetem, hogy milyen fa volt az első, melyet ültettem?
(Nem kap választ a félszeműtől, így hát a zakóshoz fordulva folytatja.)
Azért szeretném elmesélni, mert nem gyümölcsfa volt, hanem tölgyfa.
000000000000000000ZAKÓS: Tudtommal
a legtöbb ember gyümölcsfát ültet a kertjébe. Ha szabad kérdeznem, maga
miért nem gyömölcsfát ültetett?
FÉLMEZTELEN: Tisztában
vagyok vele, hogy a gyümölcsfának kézzelfogható eredménye van: az alma,
a körte, a barack. A tölgyfa termése meg semmire se jó. Legfeljebb a malacokat
lehet etetni vele, de nekem nincsenek malacaim, nem is voltak, és nem is
lesznek, úgyhogy nem ezért ültettem tölgyfát. Persze, ebből a szempontból
nem is lett volna okos dolog, mert mire a tölgyfa megnő, én megőszülök.
A tölgyfa minden bizonnyal a leglassabban növő fák egyike.
ZAKÓS: Lehet,
hogy hosszabb távon gondolkodik?
FÉLMEZTELEN: Igen.
De, hogy ne kalandozzak el nagyon a gondolataimmal, hadd folytassam: szóval,
azért ültettem tölgyfát, mert a legjobb árnyékot ez a fa adja. Amikor tölgyfát
látok, nem bírom ki, hogy ne üljek alá egy percre legalább. Különös oltalmat
érzek a tölgyfa lombjai alatt, nemcsak tűző napsütésben, nyáron, hanem
télen is, hóesésben. A tölgyfán mindig marad egy kevéske levél ősszel,
és ha behavazott utcákon vagy parkokban járok, és meglátok egy tölgyfát,
rajta néhány kedvesen bájos, hullámos levélkével, én bizony már nem is
fázom annyira.
ZAKÓS: Nagyon
érdekes. Én is ki fogom próbálni.
FÉLMEZTELEN: Merem
ajánlani. Nos, hát ezért ültettem én tölgyfát.
ZAKÓS: Ha megkérném
rá, ültetne egyet nekem is?
FÉLMEZTELEN: Nem
érdemes. Nekem se sikerült.
ZAKÓS: Hogyhogy?
FÉLMEZTELEN: Pár
évig kínlódott szegény, aztán kiszáradt. Később megtudtam, hogy azért,
mert a tölgyfát nem lehet átültetni. Az olyan fa, hogy ahol született,
csak ott tud életben maradni. Ha kiássák, és akármilyen óvatosan is helyezik
át, rövid időn belül elpusztul.
ZAKÓS: Erről még
nem hallottam. De nagyon érdekes!
(A cselló játéka dallamossá válik.
Bejön a két fiú, behozza a korábban kivitt padot.)
FIÚ 1: Nem dobjuk
ki, csak helyet cserélnek.
FIÚ 2: Nekem nyolc.
(Oda teszik a másik pad mellé, majd
a másik padot fogják meg és kiviszik. A félszemű szólal meg, monológszerűen
mondja maga elé a szöveget.)
FÉLSZEMŰ: Rájöttem
valami lényeges dologra.
(A többiek figyelni kezdenek.)
FÉLSZEMŰ: El lett
hibázva ez az egész. Mert el lett; ebben, ugye, megegyezünk? (Körbenéz.)
Vegyük például az építkezéseket: ahogy eddig csináltuk, az téves. Minden,
amit eddig csináltunk, rossz, ezért gyökeresen meg kell változtatni a dolgokat.
ZAKÓS: Gyökeresen?
FÉLSZEMŰ: (Nem
figyel rá.) Gyökerestül ki kell tépni az eddigi berögződéseket.
ZAKÓS: Gyökerestül?
Gyökeresen vagy gyökerestül?
FÉLSZEMŰ: Mint
mondtam, vegyük például az építkezést. Nos, az építkezés esetében már azzal
el van hibázva az egész, ahogy kezdjük. Ugyanis ha felfelé akarunk építkezni,
akkor mi értelme van, kérdem én, lefelé kezdeni, az alapok kiásásával?
Nem logikus, egyáltalán nem. Azt mondhatnám, esztelenségre vall az alapokkal
kezdeni az építkezést.
ZAKÓS: Erre még
nem gondoltam.
FÉLSZEMŰ: Az építkezést
föntről kell kezdeni. Erre jöttem rá. Először a tetőt kell megcsinálni.
ZAKÓS: A tetőt?
FÉLSZEMŰ: A cserepeket
összeilleszteni, ez az első. Majd az egész alá be kell helyezni a gerendázatot.
Ez megfontolt, elmélyült munkát igényel. Aztán jöhetnek a falak, szép sorjában.
És ahogy haladunk lassan, úgy emelkedik egyre magasabbra a tető, dicsőségesen.
És csak legvégül jön az alap kiásása. Csak a munka legvégén ássuk a ház
alá az alapokat.
ZAKÓS: Gyökeresen
vagy gyökerestül?
(A félszemű elhallgat, befejezte
a monológját. Ép szemét törölgeti a kendővel. Halk staccato a csellón,
a következő szöveg közben is szól. A lányok lassan, csevegésszerűen beszélnek.
Mintha kávéznának egy bárban. Most is csak kettő beszélget, a harmadik
megértően bólogat.)
LÁNY 1: Kezdődik
az uborkaszezon!
LÁNY 2: Az uborka
is jó bőrápoló, erős regeneráló hatása van.
LÁNY 1: De ne
csak pakolásnak használd! Nemcsak a bőrre, hanem a szerveinkre is hűsítően
hat.
LÁNY 2: Igen?
LÁNY 1: Hát persze.
Az uborka köztudottan kedvező hatással va a szervezetre: magas káliumtartalma
segíti a veseműködést, ezzel pedig, közvetetten bár, de nagyban előmozdítja
a szervezet tisztulását. És az se mellékes, hogy milyen jó az íze! Ételeink
mellé kiváló saláta az uborkasaláta.
LÁNY 2: Te szoktál
csinálni?
LÁNY 1: Hogyne.
Csak arra kell vigyázni, nehogy keserű is közéjük kerüljön.
LÁNY 2: Hogy lehet
keserű az uborka?
LÁNY 1: Ezen a
vidéken a kevés csapadék miatt sajnos az uborka eléggé meg tud keseredni,
és ha csak egy ilyen is belekerül, az tönkreteheti az egész salátát. Akkor
pedig ki lehet dobni az egészet.
LÁNY 2: Az egészet?
(A félmeztelennek eszébe jut valami.
Mintha az elhangzottakból, vagy még korábban a félszemű monológjából ihletet
merített volna, lelkesen kezdi kifejteni a mondandóját.)
FÉLMEZTELEN: Van
másik megoldás is: meg kell tanulni az állatok nyelvén beszélni. Tanulmányozni
kell az állatok kommunikációját. Ha sikerülne szót érteni velük, akkor
könnyebb dolgunk lenne... A dolog nem lehetetlen: hosszú éjszakákon át gondolkodtam
rajta a csillagos égbolt alatt.
ZAKÓS: Nem egy
tölgyfa alatt?
FÉLMEZTELEN: A
megoldásra még nem jöttem rá, de azt már tudom, hogy honnan kell kiindulni.
ZAKÓS: Megtudhatjuk?
Vagy talán szellemi titok?
FÉLMEZTELEN: Annyit
elárulok, hogy a bigiremmeknél kell kezdeni.
(A három lány összenéz. A félszemű
a szemére szorítja mindkét kezét, valószínűtlenül erősen. A három lány
odamegy. Egyikük megnézi közlebbről is.)
LÁNY 1: Már megint
hamisított magának egy receptet. Hiába beszélünk neki.
LÁNY 2: A másik
szemére is megvakult?
FÉLMEZTELEN: Nem
babra megy a játék. Én megmondtam. A túl erős fény ölni tud.
ZAKÓS: Nem meghalt,
hanem megvakult.
FÉLMEZTELEN: Az
utilinkók azért nem jók, mert túl gyakran pippannak. A bigiremmekkel kell
kezdeni. A bigiremmekkel. Az utilinkókat felejtsétek el. Reménytelen. Az
építkezést felülről kezdjük, a tetőnél, gyerünk, a lányok is. A padláson
fogjuk tartani a bigiremmeket.
(Dinamikus zene szólal meg a csellón.
Ezzel ellentétben a szereplők mozgása lelassul. Vetkőznek, elkezik elcserélni
a ruháikat egymással. A két fiú bejön, tetőcserepeket hoznak. Mögöttük
jön a főnök, aki időközben fehérre festette arcát, és bohócruhát öltött.)
FIÚ 1: Fogadjunk,
hogy újrakezdik!
FIÚ 2: Az egészet?
FIÚ 1: Persze,
az egészet. Csak most a tetővel. Jelmezt cserélnek, javítanak a szövegen.
A többi marad ugyanaz.
(A főnök közben előresétál, a színpad
legelejére. Megfontoltan, lassan, inkább csak a maga biztatására beszél.)
FŐNÖK: Igen... De
közben legalább jól elszórakoznak... Telik az idő. Telik-múlik az idejük,
és egyelőre még megvannak. Ez se mellékes... És mindig lehet valami, ami
változást hoz. Bármikor történhet még valami. Van rá esély. Valamennyi
esély van rá. Úgyhogy érdemes... Érdemes újrakezdeni... Talán ez az egyetlen,
amit érdemes.
(Akkordokat játszik a cselló. A három
lány bólogat a ritmusra. A főnök maga elé nézve hallgat. Végül a közönség
felé fordul, őket nézi. Aztán kezdődhet minden elölről.)