|
VILLÁNYI
ZSOLT
Gondolatok egy
gondolkodó gondolataihoz
avagy
Mújdricza Péter Szelektív utópiák című
esztergomi kiállításához
A közelmúltban építész-műítész barátom
csalt el saját kiállítására, mely már abban is rendhagyó volt, hogy nem
megnyitó, hanem záró gondolatok hangzottak el a (meg)érintettek előtt.
Így, jutott idő megemészteni a látottakat, melyeket Kunszt György építész-filozófus
-Hamvas Béla napjainkban is aktív tanítványa - elemzett és értelmezett.
A záróbeszélgetés és a vendégsereg jövetele
előtt egy jó fertály órányit egyedül, együtt lehettem a temérdek autógumi-hulladékkal,
elhasznált kólás flakonokba zárt helyi "friss" levegővel, esztergomi savas
esővel dúsított "Duna-keserűkkel" és civilizált nyomorunk aluljárókból
ismert "díszleteivel".
Tagadnám,
hogy nem riadtam meg először - mígnem Mújdricza Péter falakon "küldött"
tisztánlátó sorai között nyertem némi megnyugvást.
Egy keveset még abban a korban is éltem,
mikor a sorok között olvasottakból kellett megtanulnunk érteni, beszélni
és beszélgetni.
Ma már azonban
mindent leírhatunk, kimondhatunk, akár azt is, hogy nem bánjuk, ha az Esztergommal
szemközti szlovákiai Párkány papírgyára nem kerül fel a világörökség listájára.
Ám azt is mindenki tudja, hogy a sokat ígérő EU segítsége nélkül nehéz
lesz eme környezeti skandalum ellen tenni.
A kiállítás
bejáratánál groteszkül elhelyezett lavór - mint szenteltvíztartó - lehetőséget
adott a MEA CULPA szertartására, a magunkba mélyedésre. Manapság ,,a szomszéd
tehene is dögöljön" mentalitása azt tanítja, "legszebb öröm a káröröm",
de szintúgy "sikerrel" működik enyhébb változata, mármint a közöny - még
ha ismerjük is az átkosból: "ki a Duna vizét issza..."
A valóságról látottak-olvasottak megdöbbentő
ereje és a vázolt következmények sokkja nem csupán a túlpartiakat nyomasztja,
hisz a Limes innenső oldalára nekünk is sikerült odabiggyesztenünk egy
korunkhoz hű névjegyet (lásd: dorogi szemétégető), hogy tökéletes legyen
az ökológiai bomba.
A múltban
nagy gyakorlatot kellett szereznünk abban, hogyan lehet diktátumok árnyékában
élni és túlélni, hisz gyakran esett úgy történelmünkben, hogy nem volt
gazdája a bűnöknek. De most, maga az élet diktál.
Mi, esztergomiak, legelébb érzékszerveink
által többszörösen kitüntetettek vagyunk abban, hogy Európa közepén ,,érezhetjük":
egy újfent megálmodott egész része bűzölöghet akár, "de a karaván halad".
Más kérdés, hogy ide vagy elfelé...
Az Esztergommal
szemközti Párkány papírgyárának "üzenete" - noha légből kapott - (leginkább
az uralkodó északnyugati széljárás miatt), mégsem légből kapott, hisz évtizedek
óta tudott és tudományos kutatásokkal bizonyított, milyen mértékben mérgezi
testünket. És akkor a lelkünkről még nem is beszéltünk...
Kit ne zavarnának
a "kertje" végében füstölgő "pokolkarcolók"? (Mújdricza Péter után). Ezért
problémáinkat itt és most, nekünk kell megoldanunk, mert a magyar SION
hegyére felnézni felemelő érzés ugyan, de onnan le? - Lehangoló. Lehangolódott
tájban, lehangolódott emberek...
Ha csak hallunk a veszélyről, netán
látjuk, mi több érezzük az esztergomi Duna felől érkező "fuvallatokat",
nekünk, itt élőknek a szag és illat szinonimáján kényszerűen elmélkedve,
a rokon-értelműségről a rokon értelműség jut eszünkbe.
Ha szellemben
nem is, de a lélekszámban sajnos erősen fogyatkozó magyarok mellett állítólag
mások is érzik: itt gáz van ...
Annál is inkább,
mivel a szemközti Párkányt és a környező falvak lakóit éppúgy sújtja a
rákkeltő felhőgyár, mint királyi városunk polgárait.
Történelmünk
során szerencsénkre ez a sokszor az utolsó pillanatban belátó, bölcs rokon
értelműség (értelem) tartotta össze eddig is a Kárpát-medence népeit és
jól felfogott érdekünk, hogy a jövőben is így legyen.
Az egyik letűnt
birodalom bölcs mondása - MENS SANA IN CORPORE SANO - szerint hogyan is
tudnánk élni, ha hegyeink, szeleink, folyóink is azt üzenik: az ő "testüket"
kell elébb megtisztítani, hogy legyen hová beköltöznie az egészséges léleknek.
Templomaink - városunkban van jó néhány - nem csupán falaikkal oltalmaznak,
hanem az ott összegyűltek közös akarata, hite által, de legnagyobb templomunkat,
a természetet együtt kell megvédenünk!
Mikor először hallottam ezt a két szót
így együtt : SZELEKTÍV UTÓPIÁK, rögtön a sokszor már-már reménytelennek
tűnő önvédelem jutott az eszembe, mely elemi ösztönként kíséri végig az
emberiség történetét...
Valljuk be
őszintén, legalább ösztönösen kinek ne önnön sorsa jutna eszébe az akaratunkon
kívüli gyors döntések idején? Rögtön utána ott lebeg gondolataink oltalmában
szeretteink képe, a világ megannyi szépsége, s maga az ÉLET. Az a nagybetűs
élet, melynek szépségeit csak úgy ismerhetjük meg igazán, ha az odavezető
utak-útvesztők egyikében idejében felismerjük, hogy a sokszor magunknak
tulajdonított dicsőség közel sem a miénk; csupán kapjuk, de mi is tehetünk
hozzá.
Igen, Marcus
Aurélius a római filozófus császár, aki idős korára, bölcsen felfogva -megélve
az akkori Birodalom korlátait, éppen e vidéken jegyezte le elmélkedéseiben:
itt a LIMES. De ez már egy másfajta limes. Eddig és ne tovább...
Mára már biztosan
tudjuk, tudhatjuk, hogy csak gyarlóságaink limeseit lebontva építhetünk
fel egy újabb, határok nélküli "birodalmat" ahol a kötőanyag a LELKI-ISMERET.
Marcus Aurélius
sztoikus életfelfogásától távol állt gondolatainak megörökítése az utókor
számára, mégis fennmaradtak ezek az írások - örök tanulságul.
Aki - már koránál fogva is - fel tudja
mérni, hogy a Földön elmúló időnk "keresztje" csak egy lehetőség csupán,
megérti: az utópiák céljainak eléréséhez (még ha paradoxon is) reményt
csak a válogatás nyújt.
Ma már egyre
inkább válogatnunk kell a ránk kényszerített kevésbé "jók" között, de nem
engedhetünk (különösen most) még a huszonegyből sem...(21. sz.)
Igen, sajnos
szelektíven kell álmodoznunk, hogy legyőzve indulatainkat "kardból kaszát"
(Ézsaiás próféta II. 1. ) készíthessünk. De csak kaszát, ami ugyebár nem
való gyomlálásra... Azt - ha nagyon kell - elvégzi a MESTER.
Azt hiszem egy kiállítás akkor jó, ha
az ember az alkotó-előadó gondolataitól olyannyira felajzva hagyja el a
helyszínt, hogy már messze nem az a lényeg, ki is volt az "elkövető", hanem
a magunk által módosított röppálya végén hol, kinél, kiknél landol a gondolatat.
Landoljon
hát nálunk.
Itthon tartsunk
konferenciákat az esztergomi várban, mert "füst'' nélkül legalább nekünk,
itt élőknek kell megoldanunk gondjainkat. |
|