ettől attól csöndben megválni ezektől és azoktól megválni bársony éjszakáktól mikor az összes csillag neked világolt könnyedén megválni mindentől mi fontos volt egykor tán még tegnap is de látod mára már lelkedben is összeomlott... maradt emlék-köd és pára könyvek levelek képek sajognak visszanéznek hadd remegjenek hát kissé mert jön a válás ott szemközt félszeg hegyek és büszke tornyok miket szemedben gyűjtögettél lehetnél nekik is hálás mert ott állnak mind hűséggel akikben még hihettél a folyó meg folyt és néha áradt s te néha félve bátran hídjaira tetted a lábad most üzened halkan: nem teszed többé mert arra már nem lesz szükség hiszen a megválást gyakorlod és csak erre a semmiségre maradt gondod hogy átkelj átérj oda ahová kezdettől készülődtél. |