Most akkor eszmét futtatnék a bűzről. Az emberiről, mert olyh emberi. Ám a bűz nem futtatható, csak némely lepattant utcalányok esetében. Ezt figyelembe kell venni a derbyn.
     A bűz büdös, mégsem azonos a büddel, ami büdös, azaz tkp. a büd a büdös, a bűz meg bűzös. Kérlelhetetlen, mint a logika. De nem olyan száraz, igaz nem is nedves (csak némely lepattant utcalányok esetében), állaga nincs, s ez így van jól, mert ha volna, összekuszálódnának az érzékek. Valami bűzlik, mondanák az ujjukkal érzékelő vakok, ésígytovább, ésígytovább.
     Sokat írtak már a bűzről, sokan, kényes téma-mivolta, mivanna ellenére is. Volt, aki jókedvűen, volt aki iszonnyal, volt aki ódát. Van egy könyv, mely róla szól, néki szenteltetett. Keresik, a bábeli könyvtár minden rekeszében.
     Kábé ennyi. Érdekes lenne azonban tovább merengeni, mert az mégiscsak egy komoly (intellektuális) tevékenység, komolyabb például az egyszerű, állati, földi bűzlésnél. Ilyenkor az ember felemelkedik, s képes saját szagát sem érezni már. Pedig már a csecsemő is bűzlik, noha még friss és elhasználatlan.
     Well, mit lehet tenni ellene? De kell-e egyáltalán tenni ellene? Rokon értelmű szó ugyanis a tenyészéssel, s így már kedvünkre való, nemde?
     Az olvasásban is büd van, olvasás közben is büdös van. Büdös a meló mindenkinek, főleg a filológusoknak, mert aki dolgozik, meg is izzad. A(z) nemes szag.
     Hát, kérem... talán ennyit - ma - erről a roppant érdekes témáról. Mert mit is lehetne még elménckedni róla?
     Nem sokat. Talán majd, ha a könyvet megtalálják, talán akkor talán, majd akkor.
     Érdekesek a szagok, s a kutyák is. Örülhetnek az állatvédők. Én mindig felismerem a saját kutyám szagát. Meg a halamét is (roppant jellegzetes). S a vadgesztenyéről is magam magam.
     Kedvesemnek viszont illata van, mert én úgy érzem az én orrommal. (Akiknek füleik vagynak, hallják, és akiknek szemeik vagynak, lássák, s orrukkal nemkülönben tapasztaljanak.) Mert ilyen relatív dolog ez. De ha ilyen relatív dolog ez, vajon beszélhetünk-e a mozdulatlan mozgató bűzről, mint őstényező lényezőről, értsd bűzölőről? Talán igen, ne firtassuk, mindenesetre a bűzölő az bűvölő, ha a kedvesemről van szó, mert illat az, mennyei! Mennyei esszé. A bűzről. Esszémefuttatás.
     Új szavak, új szavak! Örökké csak a nagyzolás s a nyelvi normák alaptalan semmibevétele! Mellesleg: az ember szájában állítólag sokkal több baktérium él, mint az ember... máshol. Ez van, kérem, reggeli szájszag, enyhítsd kávéval és cigarettával! Istenem, mily alja téma, mily mélységekben való kúrnyalás (kúszás&szárnyalás). Homlokon, tiszta homlokomon legyintett a múzsa mostan. Büdös a múzsa, de ettől finom.
     Visszatérve: a kedvesemnek legalább ötféle illata van. És ez itten tényleg az ellenpélda, ti bűzberögzött emberek, keressétek meg saját kedveseiteken ezt az öt illatot, hogy létetek magasba emelkedhessék, és ne csak őrült bűznyalábnak lássátok azt, hogy legyen hová menekülni azoknak a tompa, horgas, szétvert, lapos, hegyes, hosszú orraitoknak! És meg ne orroljatok rám! És ha megorroltok, ne bántsatok, / ha majd mindkét orrlikammal kancsitok, / ne reszeljetek tormát, úgy se érzem, / kedvesemből vissza ne rántsatok! Hát igen, a dicsőség így múlik el, legjobb a múmiáknak, mert ők már nem. De mink még igen, erősen igen!
     Jól van. Mára elég. Testamentumomat hallottátok. A szagok: leírva. A bűz: megírva. Hátravan még: a világ. Míg fel nem zárkózik. Akkor aztán mehet a szerző...
     De nem baj. Aki olvas, az: vágja ki a szőrt az orrából. És fürödjön meg. Aztán aludjon. S reggel... nos, reggel megnézheti magát...