Új Forrás - 2003. 7.szám

CSEKE PÉTER

Dsida Jenő és az Erdélyi Fiatalok

A száz éve született Jancsó Béla emlékére

Az Erdélyi Fiatalok alapítóiról készült közismert fotográfián Dsida Jenő tartja kezében a kolozsvári főiskolás folyóirat - 1930. január 18-án megjelent - első számát. Tehát nem László Dezső, akinek a neve szerkesztőként szerepel a címlapon, nem Jancsó Béla, aki e nemzedéki mozgalmat elindította, még csak nem is a törzsgárda legfiatalabb tagja, az akkor alig 19 éves Mikó Imre. E "kitüntető gesztus" önmagában is azt jelzi, hogy Dsidát igencsak megkülönböztetett szeretet és tisztelet övezte 1929 nemzedékének¹ munkaközösségben.
     Ha azonban magunk is kezünkbe vesszük az említett lapszámot, nem kis meglepetéssel tapasztaljuk, hogy a költő nem szerepel a tulajdonképpeni alapítók - Balázs Ferenc, Bíró Sándor, Debreczeni László, Demeter János, Jancsó Béla, dr. Jancsó Elemér, László Dezső, László József, dr. Péterffy Jenő - nevével fémjelzett sorában. Egy hónappal később válik tulajdonjoggal rendelkező főmunkatárssá, akárcsak Mikó Imre, Nagy József, később Demeter Béla, Bányai László, dr. László Ferenc. (A munkaközösség 1933-ban bővül a "tulajdonjog nélküli főmunkatársak" kategóriájával.) Akkor hát "hogy került Dsida a képbe" - kérdezhetnők egy mai "kiszólással" élve - mindjárt a kezdettől?
     A költőről írt monográfia szerzője nem tartja kizártnak, hogy Dsida már a nemzedéki fellépést megelőző tervezgetésekben, programfogalmazásokban is részt vett.² Minthogy Láng Gusztáv feltételezését az eddig feltárt tények alapján sem bizonyítani, sem cáfolni nem tudjuk, magunk is inkább arra a kérdésre keressük a választ, ami a monográfiaírót foglalkoztatja: az Erdélyi Fiatalok mozgalma ,,mily mértékben hatott Dsidára, illetve hogy a költő személyes (eredetükben és kihatásukban azonban társadalmi) élményei milyen szerepet játszottak költői világképének átalakulásában, a költő társadalmi küldetéséről kialakított új felfogásában, mely közvetlenül a Leselkedő magány után írott verseiben tűnik föl [...]. Kétségtelen ťszövegtényŤ [...], hogy egészen 1932-33-ig Dsida lírája egy ilyen elkötelezettség jegyében formálódik, s ennek mintegy életrajzi hitelesítője az a ťmozgalmi elkötelezettségŤ, mely az Erdélyi Fiatalokhoz fűzi. S ez a ťtársadalmiságŤ Dsida gondolkodásában és költészetében egyaránt kimutatható."³
     A kérdés tisztázása nem csak a mozgalom demokratikus önszerveződésének folyamatát világítja meg, de egyben Láng Gusztáv gondolatmenetének háttérösszefüggéseit is "előtérbe" állíthatja.
Dsida Jenő (Szatmárnémeti, 1907. május 17. - 1938. június 7., Kolozsvár) életkorban is közel állt ahhoz a két prominens személyiséghez, akik a két világháború közötti időszakban két nemzedéki mozgalom fellépését készítették elő. Balázs Ferencre (1901-1937) és Jancsó Bélára (1903-1967) gondolok. A Tizenegyek (1923) kimondottan az irodalomszemlélet korszerűsítésének vágyával léptek porondra (Balázs Ferenc és Jancsó Béla programadásának köszönhetően) - az Erdélyi Fiatalok pedig (mindkettőjüknek meghatározó szerepe volt az újabb nemzedéki önszerveződésben is) a társadalmi és nemzeti öntudat igényének megteremtésével jelentettek "hangsúlyváltást" az első kisebbségi évtized végén. A Tizenegyek antológiája megjelenésének tizenegyedik évfordulóján derült ki, hogy a két mozgalom képviselői voltaképpen egyek a kisebbségi társadalomépítés megújítását célzó törekvéseikben. Tamási Áron szép metaforája szerint a harmincas évek derekára együtt váltak "építő kőmívesekké".⁴
     A Tizenegyek indulása idején Dsida még középiskolás Szatmárnémetiben, de Benedek Elek máris számon tartja. (Akárcsak a fentebb említett Balázs Ferencet, Jancsó Bélát, Tamási Áront - miként azt a Szabó Zsolt gondozásában 1979 és 2002 között megjelent négykötetes levelezésgyűjtemény is tanúsítja.⁵) Megfogadja Elek apó "intelmét", és - kiváló nyelvérzékének köszönhetően - tökéletesen megtanulja "az állam nyelvét". Így számára nem okoz különösebb gondot az, hogy 1925 őszén beiratkozzék a kolozsvári román egyetemre. A jogi kar negyedéves hallgatója már, amikor a szegedi egyetemről hazatért Jancsó Béla hozzálát a magyar hallgatók önszerveződésének beindításához.
     Bár érdemben nem tudunk válaszolni arra a kérdésre, hogy Jancsó és Dsida kapcsolata miként alakult ki és mélyült el, bizonyos meghatározó mozzanatokra utalhatunk. Az első mind- járt a Benedek Elek iránti vonzalmuk. (Jancsó még a Tizenegyek tizenegyedik évfordulóján sem feledkezik meg arról, hogy Benedek Elek példájára, kisebbségi küzdelmeire figyelmeztessen.) Azt is tudjuk - az Erdélyi Fiatalok hasábjain megjelent nekrológból -, hogy Jancsó kezdettől megkülönböztetett figyelemmel kísérte Dsida költői tehetségének a kibontakozását.⁶ Amikor Dsida felkerül Kolozsvárra, Jancsó már Szegeden orvostanhallgató, ám a vakációk idején bejáratos a Pásztortűz szerkesztőségébe is - kéziratainak már 1922-től szívesen adott helyet a folyóirat -, ahol Dsida 1927 végétől 1928 őszéig segédszerkesztőként,⁷ 1929 nyarától pedig társszerkesztőként dolgozott.⁸ (Nem mellékes "mellékkörülmény", hogy viszonylag közel laktak egymáshoz: Dsida a Fürdő utca 22., Jancsó a Monostori út 16. szám alatt.) Jelzésértékű továbbá, hogy Dsida első verseskötete, a Leselkedő magány Debreczeni László rajzaival látott napvilágot 1928 húsvétján - Debreczeni pedig köztudottan Jancsó Béla legszűkebb baráti köréhez tartozott már 1926-tól. Jancsó azzal az elhatározással érkezett haza 1928 nyarán a szegedi egyetemről,⁹ hogy idehaza fejezi be orvosi tanulmányait, és ugyanakkor "megszervezi a fiatal értelmiségiek összefogását, megkezdi a főiskolások öntudatosítását. Hiszen a kisebbségi életkörülmények között felnőtt, közéleti tekintetben magára hagyott ifjúságnak a maga kezébe kellett vennie sorsa irányítását..."¹⁰ Az idegroncsoló szerkesztői munkába hamar belefáradt Dsida - orvosi tanácsra - épp az idő tájt vesz ki egyéves fizetés nélküli szabadságot, házitanítói megbízatást vállalva (1928. október 1. és 1929. július 31. között) Abafáján báró Huszár László földbirtokos családjánál. Ám - amint levelezéséből kiderül - a jogi szigorlatokra való készülést akkor sem hanyagolja el.¹¹
     Nos, arról a bő fél esztendőről kellene többet tudnunk, amelyik a nemzedékszervezés jegyében telt, és amelyik a lapalapítást közvetlenül megelőzte. A Bárd Oszkárhoz és Molter Károlyhoz írt Dsida-levelekből az derül ki, hogy Kolozsvárra visszakerülve a költő teljesen belemerült a szerkesztőségi munkába, amit "áldatlan körülmények" között végzett - súlyos betegen. Arról panaszkodott, hogy jóformán semmire sincs elegendő ideje. Gondjait csak szaporította, hogy a katonai behívója is megérkezett, és készülnie kellett soron lévő vizsgáira.¹² Ez az az időszak, amikor Jancsó Béla intenzíven szervezi az Erdélyi Fiatalok mozgalmát és annak folyóiratát. Elgondolását - miként egy Balogh Edgárnak Pozsonyba küldött levelében olvashatjuk - első ízben László Dezsőnek fejtette ki: "A nyáron [1929 nyarán] László Dezsővel beszélgetve felmerült közöttünk az a terv, hogy az új magyar ideológia és egy szociálisabb öntudatú belső demokrácia ifjúsági kialakítására kellene egy lapot csinálnunk, mely egyszersmind - a Székely Társasághoz hasonló szereppel - a különböző itteni egyetemeken levőket összefogva egy országos egyesületet pótolna, s amely az összes új magyar ideológiájú fiatalokkal, elsősorban veletek [a felvidéki fiatalok Sarló mozgalmával - Cs. P.] és a [budapesti] Új Magyar Földdel is kapcsolatot teremtene."¹³ Ugyancsak lényeges ebben a vonatkozásban, amit Debreczeni László vallomásaiból tudunk: Jancsó "szemelte ki és szervezte meg a vele együtt kilenc tagból álló alapító csoportot, a főmunka- társakat, majd ugyanő vonta be az egyházi keretek között működő főiskolás szervezetek vezetőit - és végül Bányai B. Lászlót is [akivel Dsida 1924 óta barátságban állt, közös verseskötet kiadására is gondoltak - Cs. P.] - a főmunkatársak sorába. Ő tervezte meg a lap szellemi profilját, ő szövegezte meg a programcikket."¹⁴ Minthogy Dsida neve nem szerepel a "kilencek" közt, ebből csakis arra következtethetünk: az első lapszám nyomdába adását megelőző tervezgetések (voltaképpen a lap profiljának a kialakítása) idején Dsida - bár Kolozsváron tartózkodott - a katolikus ifjúsági egyesületben még nem töltött be vezető szerepet. (Katolikus részről ezért kerülhetett előtérbe az ugyancsak joghallgató Demeter János személye, aki 1929-1930-ban az egyesület szociális főtitkára s az Ellenzék munkatársa volt.) Mindez azonban nem zárja ki azt, hogy a nemzedéki mozgalom spiritus rectora Dsidával is megtárgyalta a közös fellépés programját, és hogy azzal a költő - a Pásztortűzben megjelent lapszemléjében,¹⁵ illetve az Erdélyi Fiatalokban napvilágot látott első írásából erre következtethetünk¹⁶ - messzemenően egyetértett.)
     Az Erdélyi Fiatalok dokumentumkötetének élén megjelent tanulmányomban¹⁷ volt alkalmam kifejteni: Jancsó Béla a különböző felekezeti keretekben működő ifjúsági szervezetek (a református IKE, az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség Egyetemi és Főiskolás Szakosztálya, az unitárius Dávid Ferenc Egylet Ifjúsági Köre) tagjait próbálta tömöríteni, felekezet és világnézet feletti összefogásra késztetni - a kisebbségi érdek- érvényesítés és a célszerű munkamegosztás alapján. Először a Székelyek Kolozsvári Társaságának Ifjúsági Bizottságát keltette életre 1929-ben, majd az egyetemi magyar diákegyesületért indított küzdelmet karolta fel, hogy aztán eljusson egy olyan értelmiségnevelési műhely létrehozásának gondolatáig, amely felvállalja a diákönszerveződés kérdéseit éppúgy, mint a kisebbségi létviszonyok tanulmányozását. Úgy vélte, hogy a felekezeti hovatartozás, a világnézeti meggyőződés kinek-kinek a magánügye, s ez nem lehet akadálya a kisebbségi létérdekek felismerésén alapuló együttműködésnek.
     Az bizonyos, hogy amikor Dsida bekerül a főmunkatársak sorába, még mindig joghallgató (az 1930/31-es tanévben is¹⁸). A folyóirat első számának Egyesületi élet című rovatában az olvasható, hogy a katolikus ifjúsági szervezet 1929 novemberében kezdte újra működését, mert "irányítását illetően, komoly elvi harcok miatt, hosszú krízisben vajúdott".¹⁹ A tisztújítás során Dsidát választották meg a szakosztály új elnökének, ám ezt még meg kellett erősítenie az Erdélyi Római Katolikus Népszövetség Központi Tanácsának is.²⁰ (A vissza- emlékezések szerint Dsida igen komoly katolikus neveltetésben részesült, édesapja Kolozsváron a Népszövetség önkéntes munkatársa volt; miként Marosi Ildikó feljegyzi: 1928-as marosvásárhelyi találkozásuk során Márton Áron annyira megkedveli a fiatal költőt, hogy "egész életútján mintegy lelkiatyaként kíséri"; ő eskette össze Imbery Melindával, és ott volt a költő ágya mellett annak halálakor is.²¹) Tehát stratégiai céljai elérése érdekében Jancsó - kiváló taktikai érzékkel - kivárta, amíg a katolikus egyesületben a válsághelyzet megoldódik. Ama "kitüntető gesztus" minden bizonnyal azt az örömet fejezte ki az Erdélyi Fiatalok körében, hogy Dsida immár a katolikus ifjak legitim képviselőjeként vállalhat részt a közös elképzelések megvalósításában. (Hogy mennyire nem járunk messze az igazságtól, azt egy újabban előkerült 1941-es Bözödi-tanulmány is igazolja, mely az adott helyzetre visszatekintve így fogalmaz: "A katolikus ifjúság szinte testületileg maradt távol [az Erdélyi Fiatalok mozgalmától - Cs. P.]; a katolikus egyház lapja így jelölte meg az Erdélyi Fiatalok és a katolikus egyetemisták közötti viszonyt: ťHa van valami összefüggés a két csoport között, akkor az csupán annyi, hogy a kat. élet erdélyi irányítói a Népszövetség ifjúsági szakosztályától remélik és kívánják az Erdélyi Fiatalok radikalizmusának - az ellensúlyozását.ť"²²)
Az Erdélyi Fiatalok első évfolyamában hónapról hónapra arról értesülünk, hogy Dsida Jenő elnöksége idején lényeges változások következtek be a mintegy 130 tagot számláló katolikus ifjúsági szakosztály működésében. Foglalkoztak az iskolán kívüli népneveléssel, a szövetkezeti kérdéssel, az inasneveléssel, a moldvai csángók ügyével, a székelység régi intézményrend- szerével. Faluszociográfiai pályázatot hirdettek és értékeltek ki. Budapesten, Gödöllőn és Mosonmagyaróváron mezőgazdasági tanulmányúton vettek részt. (Az Egyesületi élet közleményei alatt olvasható D. J. szignó nyilvánvalóan Dsida Jenőt "rejti".) A faluszociográfiai felvételek, az iparos és munkás ifjúság problémáját tárgyaló pályázatok később is tovább élnek, főként a "Quadragesimo Anno" pápai körlevél szociális eszméi alapján, amelyek az értelmiségi ifjúság társadalmi és világnézeti nevelését helyezték előtérbe. (Ekkor már az Erdélyi Fiatalok faluszemináriumának vezetésében kitűnt Venczel József az egyesület elnöke. Hogy ebben milyen szerepe volt/lehetett a Népszövetség ügyvezető elnökeként Márton Áronnak, azt még nem derítette ki a szakkutatás. Tény azonban, hogy - Venczellel ellentétben - Dsida nem szakította meg kapcsolatait az Erdélyi Fiatalokkal, rendszeresen részt vett a főmunkatársi értekezleteken, csak a halála előtti évben lépett ki a munkaközösségből, amikor az Erdélyi Fiatalok és a Hitel közötti együttműködés lehetetlenné vált.)
A Kolozsvári Magyar Egyetemi Hallgatók Egyesületének létre- hozásáért folytatott hosszas küzdelem történetét elsősorban Mikó Imrének az Erdélyi Fiatalok hasábjain megjelent írásaiból²³ ismerheti meg a mai érdeklődő. Aki nem kis meglepetéssel értesülhet arról, hogy a diákszövetség 1930. május 8-án tartott közgyűlése Dsida Jenőt és Szabó T. Attilát választotta meg alelnöknek.²⁴ Miként az Egyesületi munkamegosztás című írása tanúsítja, Dsida a "munkamegosztó szerep-elkülönülés" - ma is időszerű - elvét érvényesítve ősszel újrafogalmazza az egyesület célkitűzéseit. "Kisebbségi diákéletünk még egyetlen esztendőben sem indult útjára ekkora apparátussal, ennyi jogos várakozással és ilyen felújult életkedvvel, mint éppen ezidén" - állapítja meg írása bevezetőjében. Reményét az táplálja, hogy a KMEHE jóváhagyása után az erdélyi magyar diákság végre kézbe veheti "központi problémáinak" a megoldását és "életének telhető irányítását". Hogy a diákszövetség eredményesen működhessen, szükségesnek tartja az "egységes munkaprogram" kidolgozását éppúgy, mint a tervszerű munkamegosztást a korábbi egyesületekkel, mert "életkérdés számunkra, hogy meglévő szerveinket elhivatottságuknak és képességeiknek megfelelően állítsuk a különféle célágak szolgálatába". "Mivel pedig meggyőződésünkön s az önmagunk megmentésének fontosságával bíró ügyszeretetünkön kívül semmi olyan központi orgánummal sem rendelkezünk, mely hierarchikus magasságból parancsolóan végezhetné el a szereposztást - fejti ki a továbbiakban -, nyilvánvalóan magunknak kell azt elvégeznünk. Szükséges lenne tehát egy olyan gyűlés összehívása, melyen az összes kolozsvári főiskolai egyesületek meghatalmazott képviselői egységes munkaprogramot állítva össze, körvonalazó, elhatároló és vállaló határozataikkal érvényre juttassák a munkamegosztás elvét." Amikor a "munkamegosztó szerep-elkülönülés" szükségességét hangsúlyozza, nem csak a bibliai Genezis szavait idézi. Szemléletes műszaki hasonlattal él: "Az összhangban működő gépalkatrészek ideálját kell megvalósítanunk: minden meglévő szervezetünknek a tőle várható legtöbbet és legjobbat produkálva kell teljesítenie szerepét, anélkül, hogy a forgó kerekek egyetlen pillanatra is megakasztanák egymást."²⁵
     Mikó Imre vonatkozó írásaiból tudjuk, hogy Dsida - kiváló román nyelvtudása és jogi szakismeretei révén - a továbbiakban aktívan részt vett az egyetem rektorának átadott, illetve a minisztériumba eljuttatott memorandumok megfogalmazásában, az alapszabály-módosítások kidolgozásában, és ezeket maga terjesztette elő az egyesület közgyűlésein.
     Ha valaki igen, akkor mindezt Jancsó Béla tudta igazán értékelni. Az irodalmi értékek iránt rendkívül érzékeny esztéta és közéleti szervező nem csak a formaművész és "egyre mélyebb közösségi érzéseket" megszólaltató költő tehetségét, közírói tevékenységét, nyelvvédő és műfordítói munkásságát becsülte, hanem "az erdélyi magyar ifjúsági mozgalmak harcosát" is. Ez pedig az Erdélyi Fiatalok nekrológjából derül ki, melynek szerzője - a folyóirat bibliográfiáját összeállító egykori szerkesztőségi titkár, dr. László Ferenc szerint - Jancsó Béla volt.²⁶
     Jancsó azt az arcát örökíti meg Dsidának, amelyet akkoriban csak az Erdélyi Fiatalok munkaközönségének volt alkalma megismerni.
     "Dsida Jenő - írja - egyike volt azoknak, akik 1930-1931- ben a magyar egyetemi hallgatók egyetemi egyesületéért vívott harcban fontos szerepet vittek. Pedig mi se volt tőle távolabb, mint a közjogi kérdések, mi se volt tőle idegenebb, mint a közéleti-társadalmi küzdelem. És mégis, mikor a körülmények kényszere és az ügy érdeke úgy kívánta, ő habozás és zúgolódás nélkül vállalta a nem egyénisége szerint való szerepet, vállalta a rektorátus engedélyével megválasztott első magyar egyetemi egyesületi tisztikar alelnökségét, majd később, mikor ennek alapszabályait átdolgozni kellett, a magyar jelleg alapszabályszerű elismeréséért pedig Costachescu akkori közoktatásügyi miniszterhez memorandumot szerkeszteni - az ezt elvégző bizottságban is főszerepet játszott. Ha a közösség érdeke úgy kívánta, vállalta az idegenszerű feladatot, és szerepét hűségesen és becsületesen betöltötte.
     Lapunknak munkafolyamatában, mely problémáink addig elhanyagolt társadalmi arcát igyekezett kidolgozni és öntudatosítani, természetszerűen másodsorba kellett kerülnie a pusztán irodalmi kérdéseknek és szempontoknak, hiszen az irodalmat is népközösségünk csupán egyik folyamatának tekintjük. A költő és író Dsida Jenő kevés alkalmat találhatott tehetségei kifejtésére körünkben. Azt a keveset pompás lényeggel töltötte meg. Előadása Tóth Árpádról (irodalmi szemináriumunkban) és Arany Jánosról (1932-es cluji [kolozsvári] estélyünkön), egy csomó vidéki estélyünkön való szereplés, néhány cikk, nem mennyiségileg, de minőségileg jelentett sokat lapunk munkájában."²⁷
     A "néhány cikk": valójában hármat jelent. Mindhárom egyéniségének más-más arculatát örökíti meg az Erdélyi Fiatalok hasábjain.
     Az elsőről már szóltunk: a diákvezért állítja elénk. A második: az irodalombírálót (1932). A harmadik: a nyelvvédőt (1937).
     Bevallása szerint szándékosan ír féléves "késéssel" az 1931- ben megjelent Új arcvonal című (tizenkilenc írót, költőt, esszéistát, tanulmányírót bemutató) antológiáról. Megvárta, amíg "a körülötte süvöltő irodalmiatlan jellegű szelek" elültek, hogy "tárgyiasan és higgadtan" beszélhessen a kötet valódi értékeiről. Az alábbi kérdésekre keresi a választ: 1) "Jelent-e valami újat ez a könyv az erdélyi s általában az irodalom számára"? 2) "Mutat-e olyan számú és méretű tehetségeket, akikben megtalál- hatjuk az erdélyi irodalmi utánpótlás teljes ígéretét?" 3) "Mutatkozik-e benne valami irodalomtól független olyan világnézeti egység, mely közös arcvonalba kényszeríti a fiatalokat, megmutatja az ifjúság igazi, új arcát, és ezáltal igazolja a kissé harciasan hangzó, egyébként magában véve igen sikerült címet?"
     Mindhárom kérdésre tagadó a válasza. Ezt követően az egyéni teljesítményeket veszi számba.
     "A versírók közül azonnal ki kell emelnünk B. Bányai Lászlót, akinek nehéz gondolatú versein művészi érzék, kulturáltság s a parnasszienek halvány hatása érződik. - I. Szemlér Ferenc izmos tehetség, versei neoklasszikusak, gyakran a ma álproblémáival foglalkozó, hűvöses, intimitást szándékosan kerülő poémák, melyeket meghatódás nélküli élvezettel lehet olvasni. Egy-egy sora befejezett költőről beszél. - Varró Dezső a jövő erdélyi magyar líra legérdekesebb ígérete: apró, foszlásszerű kis költeményein különös, ódon ízű, szinte túlvilági misztikum ömlik el. Nem épít házat, de minden téglából külön kis reliefet mintáz. Expresszionista, egyelőre nagyon elaprózott, de feltétlen tehetség. - Dánér Lajos és Flórián Tibor lágy és érzelmes verselők, az előbbit némi szarkasztikus erőltetettség, az utóbbit lányos erőtlenség jellemzi. Formailag tökéletlenek mind a ketten. Ki- forratlanságuk akadályozza meg, hogy határozott véleményt alkothassunk róluk."
     A novellistákról is ugyanilyen "határozott véleményt" fogalmaz meg. Bélteky Lászlót "kiváló epikus készség" jellemzi, de híjával van a szerkesztés művészi arányérzékének. Kolozsvári Grandpierre Emil "építő készsége" feltűnő, de novellája "affektáltan cinikus és elfogultan célzatos". Kováts József érzelmes ugyan, de tagadhatatlan írói kvalitásokkal rendelkezik. Thury Zsuzsa kellemes olvasmányt nyújt, Óváry Éva a tárcaírásban biztató. Méliusz József "zavarosan forrongó és kuszán aránytalan, irányzatos, aktivista írása nélkülözi az epikai magvat". "Stiláris lomhaságai" ellenére a benne feszülő mondanivaló tehetséget sejtet. Gagyi László, Kovács Katona Jenő, Kovács György és Wass Albert "elbeszélései még kevés sorukkal emelkednek a közepesig".
     A tanulmányírók közül Debreczeni László - bár sok érdekes témát vet fel - "nem elég körültekintő", László Dezső "elme- futása jó íráskészséget és intelligens gondolkodó fejet árul el", Jancsó Elemér "az erdélyi irodalom útjairól ír fölényes és leér- tékelő tanulmányt, sok felvillanó igazsággal, de még több igaztalansággal. Aktivista nézőpontja irodalmiatlan."
     Kritikája végső fokon lesújtó. Az elhamarkodott és rosszul szerkesztett antológiában "a pár igaz is elvész a többi miatt".²⁸
     (A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon antológia-címszavában Láng Gusztáv röviden kitér az Új arcvonalra is. Érté- kelésének summája: a kiadvány "a Tizenegyek antológiájánál is kevésbé tükröz valamilyen közös stílustörekvést - a nemzedék közös vonása a hagyományos transzszilvanizmussal való szem- befordulás". Kimutatja, hogy a Jancsó Elemér tanulmányában megfogalmazott elkötelezettség-igény - "A ma írója sorsközösséget kell vállaljon szenvedő és elnyomott embertársaival, saját érzelmeinek és individualitásának feláldozása árán is..." - az antológia szépirodalmi anyagában csak részben érvényesül.)²⁹
Az 1937 elején megjelent Anyanyelvünk védelme című írásában Dsida abból az alaptételből indul ki, hogy "aki elvesztette, elfe- lejtette anyanyelvét, elvesztette és elfelejtette nemzetét is. S az a nemzet, mely elfelejtette nyelvét, elvesztette önmagát. Megszűnt és meghalt, befejezte pályafutását, megérett arra, hogy a történelem szele betakarja a feledés homályával." Az késztette meg- szólalásra, hogy egy felmérésben azt olvasta: másfél évtized alatt több mint négyszáz román kifejezés került be az erdélyi magyar köznyelvbe. "Pedig még mennyi más idegen - latin, német, francia és egyéb - szó élősködik nyelvünkön, mint satnyulást okozó fagyöngy az erdő lombjain. S még ezeknél is veszedelmesebbek azok az idegenszerűségek, melyek szófűzésünkbe, mondatainkba furakodtak be, s amelyek nem csak szép ősi szavainktól, hanem magyar gondolkodásunktól is megfosztanak."
     Némi elégtétellel állapítja meg ugyanakkor azt is, hogy "nem állunk már teljesen védtelenül ezekkel az elszomorító jelenségekkel szemben. A magyarországi nyelvvédő és nyelvművelő mozgalom hullámai átcsaptak a politikai határokon, és nálunk is megtermékenyítették a szikkadt talajt. Különösen nagy érdeme van ebben a nemrég elhunyt lánglelkű költőnek, Kosztolányi Dezsőnek - mély megilletődéssel írjuk le a nevét -, aki a Magyar Tudományos Akadémiával karöltve messze kiható mozgalmat indított a magyar nyelv tisztaságának és szépségének védelmére." Mindezt abból az alkalomból írja le, hogy - a brassói ÁGISZ-nak köszönhetően, Kacsó Sándor szerkesztésében - éppen az idő tájt jelentek meg Kosztolányi nyelvvédő írásai a Hasznos Könyvtár sorozatban. Dsida ugyancsak hasznosnak tartja, hogy György Lajos is kiadta "alapos, nagyszerű tanulmányait" Anyanyelvünk védelme címen. Nagy elismeréssel szól továbbá a Keleti Újság nyelvművelő rovatáról,³⁰ mely "igazán széles körű népszerűséget tudott teremteni a nyelvtisztító mozgalomnak, s állandó cikkeivel, sikeres szópályázataival az olvasóközönség legszélesebb rétegeinek tudta bevinni az anyanyelv ápolásának szükségességét". ³¹
     Az örvendetes jelenségek ellenére úgy látja, hogy "mindaddig nem lesz nyelvmentő mozgalmunk élő és ható hatalom, amíg minden transsylvániai magyar el nem jut oda, hogy a magyar nyelv ügye legalábbis egyenrangú helyet foglaljon el gondjai között a megélhetés gondjával."³²
Nem sokkal e cikk megjelenése után Dsida az Erdélyi Fiatalok alapítóinak 1937. március 29-én tartott ülésén bejelenti: "Szemé- lyileg a leghatározottabban pártolom a Hitel és az Erdélyi Fiatalok közötti megegyezést, annyira, hogy ha ez nem sikerül, levonom a konzekvenciát, és egyik munkaközösségben sem fogok részt venni, mert egyikkel szemben sem tudom vállalni a szellemi szabadságom megkötöttségét. Ha a megegyezésre nem lehet megfelelő formát találni, kérni fogom, hogy nevemet az Erdélyi Fiatalok főmunkatársai közül levegyék."³³ A május 4-i értekezleten még nyomatékosabban fejti ki álláspontját. Minthogy a két munkaközösség között nem jött létre meg- egyezés, a gyűlésen jelen lévő alapítók sajnálattal vették tudomásul Dsida kilépését.³⁴
A történteket - a költő 1938. június 7-én bekövetkezett halála után - így kommentálta Jancsó Béla: "Életkörülményei és hivatása az utóbbi időben egyre kevesebb időt és lehetőséget adtak neki, hogy lapunk munkájában részt vegyen. Kérdések is voltak, hol taktikai véleménykülönbség merült fel közöttünk. Más könnyen túltette volna magát ezen. Dsida Jenő nem akart jogot élvezni ott, ahol körülményei miatt a munkában alig vehetett részt, és ezért lapunk kötelékéből kilépett, hangoztatva, hogy reméli, hogy a romániai magyarság kulturális területein még sok alkalma lesz velünk személyileg együtt dolgozni. Kérte, hogy kilépését hozzuk nyilvánosságra.
     Akkor már súlyos beteg volt. Régi barátunkkal, munkaközösségünknek kritikus helyzetekben hűséges tagjával szemben szabad lett volna megtennünk azt, hogy ezt az utolsó kérését ne teljesítsük? Nem, ezt nem tehettük meg, ez nem lett volna becsületes. Amellett pedig a felgyógyulásában akkor reménykedőben az ilyen eljárás azt a tudatot is ébreszthette volna, hogy mi már reménytelennek tartjuk állapotát. És mert kölcsönösen becsületesen fogtuk fel kapcsolatainkat, előbb meg kellett válnunk Dsida Jenőtől mint munkaközösségünk tagjától, hogy aztán a könyörtelen végzet nemsokára beteljesedhetetlenné tegye azt a reményt, hogy a romániai magyarságért más vonatkozásokban még együtt dolgozhassunk..."³⁵
Ha Jancsó Béla "az ifjúság becsületes harcosának" sírjára tette le "a hála el nem hervadó virágait", Bíróné Váró Éva a felfoghatatlant próbálja megértetni az Erdélyi Fiatalok olvasóival, és a költőt hozza emberközelbe, akinek arcán "a Mindenség Szobrásza" már elvégezte az utolsó simításokat. (Váró Éva a történész Bíró Sándornak, a lap alapító-főmunkatársának volt a felesége akkor, akinek a verseit Reményik és Dsida segítette nyomdafestékhez a Pásztortűz hasábjain, és aki - Óváry Éva néven - az Új arcvonal című antológiában is szerepelt.)
     "Első kötetét olvasva - írja - néha már szinte fáj a szemünk a színdús szavak halmozódásától s az exotikus tájakba olvadó képeitől. Látjuk, hogyan küzd benne a formaművész a legszélsőségesebb formai irányokkal; hogyan formálódik tökéletessé tolla alatt ritmus és rím: milyen könnyedén játszik a szavakkal, mint a bűvész a színes labdákkal. És legvégül úgy látjuk őt, mint anyanyelvünk őrét, aki küzd minden elferdülés, minden idegenség ellen. Akkor már tudja az ösvényt." Váró Éva azt a sok kiábrándulással és fájdalommal járó utat írja le, amíg a költő felért a csúcsra, és az Isten magához intette.³⁶

2003. március-április

Jegyzetek 

1 Az első világháború után fellépett második értelmiségi nemzedéket különbözteti meg a szakkutatás ekképpen az 1923-ban színre lépett Tizenegyektől. Lásd: Szávai Géza: Helyzettudat és irodalom. Dácia Könyvkiadó, Kolozsvár, 1980. 54-70.
2 Láng Gusztáv: Dsida Jenő költészete. Kriterion Közelképek. Sorozatszerkesztő Cseke Péter. Kriterion Könyvkiadó, Bukarest - Kolozsvár, 2000. 85-86.
3 Uő. uo.
4 A Tizenegyek tizenegyedik évfordulóján (1934. febr. 17.) Tamási Áron ekképp dedikálta az Erdélyi Fiatalok szerkesztőjének az antológia egyik fennmaradt pél- dányát: "László Dezsőnek adjuk, akivel immár nem Tizenegyek vagyunk, hanem építő kőmívesek."
5 Lásd Benedek Elek irodalmi levelezése. I-IV. Közzéteszi Szabó Zsolt. Kriterion Könyvkiadó, Buk. - Kolozsvár, 1979; 1984; 1991; 2002.
6 Dr. László Ferenc bibliográfiájából tudjuk, hogy az Erdélyi Fiatalok nevében Jancsó Béla búcsúzott Dsidától a folyóirat hasábjain: Dsida Jenő. Erdélyi Fiatalok, 1938. 2. 5. 
7 Erről az időszakról írja Kacsó Sándornak: "Egy éven át szerkesztettem a Pásztortüzet, az ott dúló bal- és jobboldali harcok azonban valósággal két malomkő közé szorítottak. Rettenetesen sokat verekedtem, s mert sajnos túlságosan szenzibilis vagyok, valósággal a hányásig undorodva menekültem onnan. Egyévi szabadságot kértem és kaptam a laptól (azt hiszem, igen szívesen megadták azért az élvezetért, hogy ne lássanak, no meg erre az időre fizetést se kértem). Finta Zoltán kolléga vette át most a Pásztortüzet, de meg vagyok győződve, hogy Gyallay úrék benne is törököt fogtak. Most itt élek Abafáján, báró Huszáréknál nevelősködöm. Pihenek, igyekszem minél kevesebbet hallani Kolozsvár felől, s üres óráimban jogi tanulmányaimat folytatom." In Dsida Jenő: Séta egy csodálatos szigeten. Cikkek, riportok, novellák, levelek. Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Marosi Ildikó. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1992. 345.
8 Molter Károlynak írja 19929. június 28-án Kolozsvárról: "Július elején veszem át a Pásztortűz szerkesztését..." In: I. m. 371.
9 Nincs tudomásunk arról, hogy írt volna a kötetről, jóllehet lenyűgözően hatott rá Dsida költői tehetsége.
10 Cseke Péter: Vigyázó torony. Beszélgetések Debreczeni Lászlóval. Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1995. 11.
11 Lásd a 4-es számú jegyzetet.
12 Lásd: Séta egy csodálatos szigeten. 371-373.
13 Jancsó Béla levele Balogh Edgárnak. Kolozsvár, 1930. febr. 23. In: ERDÉLYI FIATALOK - dokumentumok, viták (1930-1940). Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1986/1990. 89. 
14 Cseke Péter: I. m. 122.
15 Vö.: -a -ő [Dsida Jenő]: Erdélyi Fiatalok. Pásztortűz, 1930. 3. (febr. 9.) Miután üdvözli a romániai főiskolás lap megjelenését, hosszasan idéz Jancsó Béla programadó írásából, felhívja a figyelmet a legfontosabb közleményekre - "a becsületes, hivatásos munka" örömében, eredményében osztozva ajánlja a kiadványt az olvasó jóindulatába. 
16 Dsida Jenő: Egyesületi munkamegosztás. Erdélyi Fiatalok, 1930. 7. 105-106.
17 Cseke Péter: Szellemi műhely - közéleti iskola. In: ERDÉLYI FIATALOK - dokumentumok, viták (1930-1940). Kriterion Könyvkiadó, Buk., 1986/1990. 5-79.
18 Bárd Oszkárnak írt 1930. október 18-i levelében még mindig vizsgagondjait emlegeti.
19 Erdélyi Fiatalok, 1930. 1. 15-16.
20 Az Erdélyi Fiatalok 1930. évi 2. számának Egyesületi élet című rovatában, a 31. oldalon az olvasható, hogy "A RÓM. KATH. NÉPSZÖVETSÉG IFJÚSÁGI SZAKOSZTÁLYÁNAK megválasztott tisztikara elnyerte a Központi Tanács jóváhagyását, s ezután fokozott érdeklődés várható a kúriák működése iránt. Az elnök az új választások eredménye szerint Dsida Jenő, lapunk főmunkatársa lett."
21 Vö: Séta egy csodálatos szigeten. 523.
22 Bözödi György: Az erdélyi ifjúsági mozgalmak. In: B. Gy.: Székely századok. Pallas-Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda, 2002. 10-24.
23 Mikó Imre: Egyetemi egyesület felé. Erdélyi Fiatalok, 1930. 4. 49-50.; A KMEHÉ-től a Bolyai Körig. EF 1931. 1. 911.; Az egyetemi hallgatók szervezkedéseinek újabb fejleményei. EF 1931. 5-6. 119-120.; A főiskolai törvény és a magyar diákegyesület. EF 1932. 6. 107-108.
24 Lásd az EF 1930. évi 5. számának 76-77. lapjain megjelent közleményt. Dr. László Ferenc kéziratban lévő EF-bibliográfiája szerint az írás szerzője Jancsó Béla.
25 Dsida Jenő: I. m. I. h.
26 [Jancsó Béla]: Dsida Jenő. EF 1938. 2. 5.
27 Uő.: uo.
28 Dsida Jenő: Új arcvonal. Tizenkilenc fiatal erdélyi író antológiája. EF 1932. 5. 95-97.
29 Vö.: Romániai Magyar Irodalmi Lexikon I. Főszerkesztő Balogh Edgár. Kriterion Könyvkiadó, 1981. 69-76.
30 Anyanyelvünk címen a költőnek állandó rovata volt a Keleti Újságban. Vö: Bíróné Váró Éva: "Légy már legenda..." EF 1938. 2. 5-6.
31 Hogy e rovat megteremtésében Dsidának volt elsődleges érdeme, arról Szabó T. Attila számolt be az Erdélyi Múzeum 1938-as évfolyamában megjelent nekrológjában. "Alig két éve annak - írta ťkései siratójábanŤ, hogy Dsida Jenő az akkori nyelvművelő mozgalomtól, a maga különleges nyelvérzékétől és a sajtónkban tükröződő ugyancsak különleges nyelvérzék-romlás fenyegető veszedelmének belátásától ösztönöztetve, a Keleti Újság hasábjain nyelvművelő munkába kezdett. E nyelvművelő munka azért mutatkozott olyan rendkívül jelentősnek, mert mint az erdélyi magyarság legtekintélyesebb, legkomolyabb sajtószervének egyik szerkesztője nagyon sokat tehetett nem csak a nyelvi kérdések elvi tisztázása, de magának az újság nyelvének ellenőrzése és tisztogatása érdekében is."
32 Dsida Jenő: Anyanyelvünk védelme. EF 1937. I. 3-4.
33 Lásd: ERDÉLYI FIATALOK - dokumentumok, viták 306.
34 I. m. 314-315.
35 Jancsó Béla: I. m. uo.
36 Bíróné Váró Éva: "Légy már legenda..." EF 1938. 2. 5-6.