|
NÉMETH
ZOLTÁN
Fiatal szlovákiai
magyar kritikusnemzedék a somorjai dispután
(Előszó)
A szlovákiai magyarnak nevezett irodalmi
kontextus egyik legtöbbet emlegetett jelensége a kellő irodalomelméleti
isme- retekkel felvértezett irodalomkritika hiánya volt. Minden bizonnyal
ez az állapot is hozzájárulhatott ahhoz, hogy a "szlo- vákiai magyar" irodalom
kevéssé vett részt az összmagyar iro- dalmi folyamatokban - ez főleg a
hasonló kondíciók felől induló erdélyi vagy a vajdasági magyar irodalom
vonatkozásában szimptomatikus. A megfelelő recepció hiánya következtében
(amelybe természetesen a korszak irodalompolitikai viszonyai is beleszóltak)
a felvidéki magyar irodalomkritika és irodalom- történet csak egyfajta
"regionális kánon" létrehozásában vett részt, s meglehetősen távol tartotta
magát más magyar nyelvű irodalmaktól. Ennek következménye lett aztán az
az állapot, hogy bár létrejötek ugyan a korszak más teljesítményeihez mérhető
értékes irodalmi művek, azok közvetítése rendre elmaradt.
A "szlovákiai
magyar" recepció hiányosságának "köszönhe- tően" jöhetett létre az a helyzet
is, hogy a "szlovákiai magyar" szerzők és művek akadozva meginduló kanonizációját
egészen a kilencvenes évek végéig nagyrészt a magyarországi irodalomkri-
tika végezte, vállalta magára. Ahogyan Grendel Lajos és Tőzsér Árpád recepciójából
a nyolcvanas évek elején, illetve végén főleg a magyarországi kritika vette
ki részét, úgy a kilencvenes években Talamon Alfonz kanonizációjának elindításában
is a magyarországi befogadás bizonyult döntőnek (Elek Tibor, Thomka Beáta,
Bán Zoltán András, H. Nagy Péter, Rácz I. Péter stb.).
1999/2000
körül azonban olyan fiatal kritikusgeneráció lépett színre a Felvidéken,
amely az eddigi erőviszonyok döntő megváltozásával kecsegtet. Benyovszky
Krisztián és Keserű József Talamon-tanulmányai, illetve Kocur Lászlónak
a Nyugtalan indák prózaíróit (Czakó József és Győry Attila műveit)
feldolgozó első tanulmányai szintén a Kalligram folyóiratban olyan
változásokat indítottak el, amelyek ered- ményeképpen a szlovákiai magyar
irodalom kontextusa hosszú- távon rendeződhet át.
Ez az átrendeződés
egyrészt annak köszönhető, hogy az új kritikusgeneráció szövegei ki tudják
aknázni azokat a lehető- kilencvenes években beálltak, s így szinkronba
kerültek a magyarországi recepció kérdéshorizontjával. Ennek köszönhető-
en kerültek párbeszédhelyzetbe a magyarországi irodalmi folya- matok kérdéseivel,
legalábbis Benyovszky Krisztánnak a Bárkában, a Praeben,
az Új Forrásban, a Tiszatájban, a Palócföldben és
a Magyar Lettre Internationale-ban, Csehy Zoltánnak a Jelenkorban,
az Új Forrásban és a Bárkában, Keserű Józsefnek a Praeben,
Kocur Lászlónak a szegedi egyetem kiadványaiban megjelenő írásaiból erre
következtet- hetünk. Ennek a folyamatnak az egyik betetőzése lehet a Lite-
ratura felvidéki blokkjában megjelent válogatás, amely szinte kizárólag
szlovákiai magyar fiatal szerzők szövegeit közli, többek között Bárczi
Zsófia, Keserű József és Polgár Anikó tanulmá- nyait.
Az átrendeződés
másik oka mennyiségi: az utóbbi két-három évben olyan példátlanul nagy
számban tűntek fel fiatal irodalom- kritikusok, irodalomtörténészek és
teoretikusok a Felvidéken, mint az ezt megelőző években még sosem (ilyen
tömeges jelent- kezés eddig csak a líra területén volt tapasztalható).
A már em- lített Benyovszky Krisztián, Keserű József, Kocur László, Polgár
Anikó, Csehy Zoltán, Bárczi Zsófia (akik a felvidéki Sambucus Irodalomtudományi
Társaság megalapítói is egyúttal) mellett Sánta Szilárd, Vida Gergely és
Beke Zsolt (akik ma már szintén a társaság tagjai), illetve az irodalomkritikát
író még nem Sambucus-tag Ardamica Zorán, Mizser Attila, Fehér Kriszta vagy
a kismonográfiát közzétevő Gál Éva is ennek a nemze- déknek a tagja. Ennek
a folyamatnak az eredményeképpen talán nem túl kockázatos a kijelentés,
hogy jelenleg a "szlovákiai magyar" irodalom legerősebb műfaja az irodalomtudományos
belátásokon alapuló irodalomkritika, illetve a tanulmányiro- dalom. (Még
akkor is így van ez, ha az utoljára említett négy szerző inkább napi kritikát
ír, hiszen N. Tóth Anikó, Csanda Gábor vagy akár Grendel Lajos, de főként
Tőzsér Árpád szintén kiveszik részüket napjaink "szlovákiai magyar" iroda-
lomtudományi diskurzusából.)
Az átrendeződés
harmadik oka az intézményesülésben kereshető. Az említett fiatal irodalomteoretikusok
nagy része már 2001 márciusában részt vett a fiatal szlovákiai magyar doktoranduszokat
tömörítő Kempelen Farkas Társaság Komáromban megrendezett konferenciáján,
pontosabban annak irodalomtudományi szekciójában (az ott elhangzott munkákat
a Kalligram folyóirat közölte). Ugyanennek az évnek a májusában
pedig megalakult a már említett Sambucus Irodalomtudományi Társaság is.
Mindkét intézményesülési forma konkrét eredményeket hozott, hiszen a Kempelen
Farkas Társaság konferenciáin első alkalommal Olvasó/napló/írás,
2002 márciusában Irodalom és te(ket)ória, idén pedig Populáris
műfajok címen előadott szövegek az együttgondolkodás reményét fejezik
ki, a Sambucus Irodalomtudományi Társaság pedig amellett, hogy Kor/szak/határok
címen antológiát jelentett meg, 2002-ben meghívást kapott a szigligeti
JAK-táborba is, azaz a magyarországi diskurusban is hangsúlyosan vesz részt.
2002. december
14-én a Fórum Kisebbségtudományi Intézet somorjai székházában a Márai Alapítvány
szervezésében került sor arra a konferenciára, amelynek munkacíme Az
élő szlovákiai magyar írásbeliség volt. A téma jól mutatja azt az igyekezetet,
amellyel megpróbálják egy kissé visszaterelni a fiatal felvidéki irodalmárokat
a "szlovákiai magyar" irodalom és írásbeliség felé, hiszen a fiatal irodalomteoretikusok
egy része már némiképp tágabb kontextusban gondolkodik. A Csanda Gábor
által meghívott előadók többsége tehát fiatal szlovákiai magyar irodalmárok
közül került ki, melletük Grendel Lajos, Tőzsér Árpád és Elek Tibor adott
elő. Grendel Lajos meglehetősen provokatív hangvételű előadásában a magyar
irodalomelmélet defektusairól beszélt, ehhez kapcsolódott Tőzsér Árpád,
aki a személyesség problematikájával nézett szembe a legújabb kori, általa
posztmodernnek nevezett kánon tükrében. Benyovszky Krisztián Bereck József
Öregem, az utolsó című szövegét helyezi el egy lehetséges kisebbségi
irodalmi paradigma keretei közé, Csehy Zoltán A perverzió méltósága
című, obszcén szövegeket tartalmazó válogatásról adott elő, Kocur László
a "szlovákiai magyar" gyermekirodalom kapcsán fejtette ki véleményét, Sánta
Szilárd Farkas Roland munkáiról, Keserű József Benyovszky Krisztián Rácsmustra
című tanulmány- kötetéről, Polgár Anikó Vladimír Holan Éjszaka Hamlettel
című fordításáról, Vida Gergely a nyolcvanas évek szlovákiai magyar
költészetéről, Beke Zsolt a vizuális költészet témájában adott elő. Rajtuk
kívül H. Nagy Péter a szlovákiai magyar sajtószabadság anomáliáival, H.
Tóth Ildikó a fordítás konkrét nehézségeivel foglalkozott, Elek Tibor Grendel
Lajos regényhőseit, a "lévai polgár"-t vizsgálta, Rozsnyó Jitka az irodalomfelfogások
változásairól beszélt, Korpás Árpád a két világháború közötti sajtó kérdéseivel
nézett szembe.
A témák sokszínűsége
és változatossága jelzi, hogy a somor- jai disputa is fontos állomása annak
a folyamatnak, amelyről rövid írásunk elején szóltunk, azaz a szlovákiai
magyar irodalmi folyamatok átrendeződéséből veszi ki részét. Válogatásunkba
négy tanulmány került: Sánta Szilárd és Beke Zsolt munkái a vizualitás
témakörében, Benyovszky Krisztián és Vida Gergely tanulmányai pedig a szlovákiai
magyar irodalom és annak kanonizációs lehetőségei felől kapcsolódnak egymáshoz. |
|