Darvasi László 1991-ben, a Horger Antal Párizsban, majd 1992-ben A portugálok című versesköteteivel mutatkozott be. A veinhageni rózsabokrok és A Borgognoni-féle szomorúság, már kisprózák sorozata. A vonal alatt, 1994-ben és a Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt?, 1997-ben kiadott tárcaköteteit Szív Ernő név alatt jelentette meg. A Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? kezdő tárcasorát, egy hosszabb írás, A berlini fekete füzet követi, majd a kötetet A zöld hegedű tárcái zárják. A két tárcasor írásai nem állnak össze füzérszerű rendbe, a tárcák tematikailag teljesen függetlenek egymástól, ezért a tárcasor megnevezés. "Mostan az egyete- meken a jelentés nélküli szövegekről és szövegtestekről vitatkoznak a szeminarista fiúk és a lányok. Ám legyen. Az irodalomnak eme szürke kiskatonája, a tárca, minderről mit sem tud. Neki nem ez a dolga. Neki az a dolga, hogy mindenhez közel legyen. Ő csak napról napra elvérzik a hírszolgáltatás őrült harcterein. Konstruálsz, strukturálsz és dekonstruálsz, szétszedsz és összeraksz, de közben kidobban belőled valami idegen fájdalom, megremeg a kezed és gyöngybe borul a homlokod. És azok a homlokgyöngyök mind a vonal alá hullnak, és üveggolyó lesz belőlük. Hát azokkal az üveggolyókkal is gurigázik a hírlapíró. Viszont soha nem mondja, hogy Einstand." (A vonal alatt)
     Szív Ernő tárcaíró ars poeticája a művészetről szóló diskurzus relációjában sajátos állásfoglalásként (is) értelmezhető - nem csupán egy kis forma - könnyed jellemzése s mintegy védekezésül szolgál a különböző kritériumok alapján szerveződő meghatározási próbálkozások ellenében. A tárca műfaji megkötései egyértelművé teszik a "vonal alattiság" játékszabályait, ez egyfelől igaz és nem kérdőjelezhető meg, viszont legalább ilyen fontos szempont, hogy Szív, a hírlapíró, kiemelten fontosnak tartja a tárca műfaji behatárolásának gesztusát. Mintha egyrészt jogosan, a műfaj adta lehetőségeket fölmérve, másrészt a kimódolt naivitás és leértékelés hatáskeltő eszközeivel, az esztétikai diskurzuson kívül szeretne maradni.
     A 19. század kezdetétől nagy számban jelentek meg az újságok tárca-rovatai, a vonal alatti részben, tehát vonallal elkülönítve közöltek itt kulturális publikációkat, a szellemi élet különféle jelenségeiről szóló tudósításokat, rövid szépprózai műveket, verseket, kritikákat stb. A Szív-tárcák szabad hangvételük és könnyed stílusuk mellett, magukon viselik az átlagos színvonala miatt lebecsült újságműfaj negatív sajátosságait, de ezek a tökéletes biztonsággal kezelt "stilizált zsurnalizmusok" teszik még pergőbbé és életszerűbbé az írásokat. Az első tárcasort, a Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? kisesszé-jellegű írások alkotják, rövid eszmefuttatások, egy általános, köznapi témáról, közvetlen hangvételben. A legsajátosabb problémák a Nőnapi köszöntő, A regény és a feleség, A kritikus felesége - kapcsán vizsgálhatóak meg, a jelentéktelen álproblémák kommentálását a szellemes, kissé naiv beszédmód sem mentheti meg a teljes unalomba és közönybe fulladástól, de ez a szerzőnek nem is áll szándékában. Ezek a tárcák automatizmusba fordult műfajgyakorlatok, csupán csak szellemeskedésnek mondhatók, mintha az ihlet hiánya közönyös önismétlést eredményezne. Az automatizmus termékeinek csak működési elvük van, amely által lényeges változás nélkül megsokszorozódnak. A címadó tárca szintén álprobléma gyanús, a (legősibb) csábítás parodisztikus átírása, ironizálása. Itt is csak színleli a valódi kérdés megkísértését, amit a jelenség bemutatásával együtt, egy kortünet kritikájaként értelmezhetünk.
     Az első tárcasor egyszerű cselekménymagra épülő tárcái a legsikerültebbek, A labdáznak az angyalok és A világbajnok anekdotikus hangütésű írások. ("Azt beszélték, hogy koraszülött volt. Azt is beszélték, hogy amikor megszületett, a bába elkomo- rodott." - Labdáznak az angyalok; "Hallottam egy emberről, aki az életben maradás világbajnoka" - A világbajnok.) Már nem kisesszé-jellegűek, inkább közelítenek a novellához, amennyiben: "Ha a novella két lélegzet, akkor ez, mármint a tárca, mindössze egyetlen lélegzet." A cselekményük nem a külső életben pereg, hanem jelképbe szivárgó, belső történetet ad, az emberi sorsokat egzisztenciális mélységükben ragadja meg. A Szféra című tárca egymástól független személyek és összefüggésbe nem hozható események, apró életképek egymás mellé állítása. A cselekmény- központú tárcáknak, már nincsenek olyan erőltetett zsurnaliszta mozzanatai, a naivitás sem egy írástechnikai koncepció része csupán, hanem áttevődik a morális szférába.
     A másik novellasor, A zöld hegedű történeteit különböző elbeszélői pozíciókból halljuk, a (Szív Ernőtől jegyzett) tárcák nagy részének maga Szív Ernő a főhőse, ezeknek a külső nézőpontból elbeszélt történeteknek az esetében kérdéses, hogy ki is ez az elbeszélő és miért van rá szükség. (Ivánszky Ágota A vonal alatt, tárcakötetét elemezve veti föl ezt a kérdést.) A zöld hegedűben több az elbeszélői pozícióváltás és a szerző egyáltalán nem naivan viszonyul hozzá, hanem a narrációs technika lehető- ségeit mutatja föl, azzal az eljárással, mintha egy, a narráció problémájával foglalkozó, szövegkritikus beállítottságú, egybe- függő elbeszélésnek lebontotta és különválasztotta volna az egyes történetszálait. Azonban nem a narráció kérdése a legfontosabb, ezek a tárcák már egyértelműen cselekményközpontúak és nem a szerző kommentárjain van a fő hangsúly, az egész kötetre vonatkozó egységes hangnem jóval jellemzőbb, mint a narráció sokrétűsége. A tárcák tematikailag függetlenek egymástól és személyesebb hangvételűek, mint a Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisaszszonyt? tárcái. A kérdésfelvetés is komolyabb: milyen témák képzelhetők el a tárca keretein belül, a vonal alatt miképpen artikulálhatók az amorf világ jelzései. Az 5643. számú hallgató és a világ legboldogtalanabb embere, és a Vettem Istenből egy darabkát főhősei őrültek. A zöld hegedű titokzatos, perlekedő hangja egy múzeumból szivárog ki. "A sarokból hullámzott, pontosan onnan, hol az ablakon betörő fény remegő határán egy töpörödött, fehér hajú néni állt. A néni teremőr volt. Feje fölött Joseph Beuys hegedűje lógott a falon, egy nagyon zöld hegedű. Szív Ernő csak nézett. Nem gondolta, hogy ilyen egyszerű. A teremőr néni veszekedett."
     Ezekből a történetekből nehezen vonható le bármiféle erkölcsi tanulság, mégis ebbe az irányba hatnak, a mindig új környezetbe kerülő vándorpéldázatok az adott műfajnak megfelelően alakulnak át, jelen esetben költői, novellaszerű tárcákká torzultak.
     A két tárcasor közé, a velük szinte megegyező terjedelmű, és Bakó Andrásnak ajánlott, A berlini fekete füzet című írás került. Bakó András A kisfiú és a vámpírok, Baka István kisregényének a főszereplője. A berlini fekete füzet Bakó András életének utolsó hónapjait vázolja föl, számos kitérőből, több, önálló tárcaként is funkcionáltatható írásból építve föl a szöveget. Szív Ernő berlini tartózkodása alatt, a két hete és egy napja halott Bakó Andrásra gondol, de: "Meg kell vallania Szívnek, hogy itt és most nem annyira Bakó Andrásról, a barátjáról, hanem a halál stilisztikájáról van szó." Minden nagyobb emlékezésdarabba bele van helyezve egy vagy több rövid bekezdésnyi kitérő, vagy akár egy önálló tárcanovellának is elfogadható írás. Szív Kelet-Ber- linben küzd a szabadságáért egy csapos fiú ellenében, amikor hirtelen félbeszakítja a történetet és átvált egy másikra. "Szív ezekben a napokban hallott egy nagyon szép Stasi történetet is." Miután előadta ezt is, utána fejezi be a félbehagyott eredetit. Tipikus jelenetek a három képeslap-történet felvezetésekor - "A semmilyen német nőt, a májbajos kelet berlini férfit és a nyomorult ázsiait." - arra használja föl, hogy elmondhasson három jellegzetes eseményt Bakó András életéből. A berlini fekete füzetet a tárcák fogják össze, még akkor sem borul föl az egyensúly, amikor csak úgy "Szívnek Magyarország kapcsán Majorkára is illett gondolnia, aki egyszer - Bakó akkor már jócskán beteg volt - pozitív falusi riportra vitte őt." Ez a riport is önálló tárcaként épül be a szövegbe, tehát nehéz meggyőző műfaji megnevezést találni, mert tárcaregénynek sem tekinthető. "Istenem, ha vagy, engedd, hogy a stílus vigye el a balhét. Az a szeretet, ami elviszi a balhét." A halál, nem is halál, hanem esztétikai minőségek terméke. A Hogyan csábítsuk el a könyvtáros kisasszonyt? tárcáiban a stílus teherbíró képességéről van szó, élvezhető módon, könnyű olvasmányként, és nagyon rafináltan. A berlini fekete füzet Baka István költő (1948-1995) emlékére íródott, és a stílus valóban elviszi a balhét, az esztétizálódással szemben nem sok ellenvetés hozható fel. (Jelenkor, Pécs 1997)