A legtöbb költő sorsa életével és pályájával véget ér. Bármily fájdalmas ez, kérlelhetetlenül így van. Csak az egészen kivételes életművek alkotói részesülnek az utókor figyelmében. Sőt! Az ő valódi, "második" életük haláluk után kezdődik. Amikor egy- szerre minden fontossá válik, ami velük történt, ami nevükhöz fűződik, ami életművük része és tartozéka. A nagy alkotók halá- luk után is foglalkoztatnak, nyugtalanítanak bennünket, legendá- vá magasodnak. A verstöredék, a levelezés, a napló, a kortársak emlékezése, a műelemzés, az irodalomtörténeti vizsgálódás épp- úgy az életmű része, kiegészítője lesz az ő esetükben, mint a nyomtatásban megjelent művek. Századunk magyar költői közül - Ady, Babits, Kosztolányi, József Attila, Radnóti, Weöres után - alighanem ebben a figyelemben és sorsban részesül Pilinszky János is.

Köztudott, hogy Pilinszky szívesen másolta le egy-egy - akár nyomtatásban már megjelent - művét, és a kézirattal szívesen ajándékozta meg barátait, ismerőseit. Ezek a kéziratok a költő emberi kapcsolatainak tükrei, bizonyítékai, ugyanakkor ily módon egy-egy versének több változata született. Ezek a változatok általában nem jelentősek, legföljebb az írásjelek használatára, egy-egy szó cseréjére szorítkoznak, mégis fontosak. Egyfelől nélkülözhetetlenné teszik a filológus, a szövegkritikai kiadás gondozójának a munkáját, az utolsó és végleges szövegváltozat megállapítását, másfelől betekintést engednek az alkotás folyamatába, a költő műhelyébe, a szövegformálás titkába, az ihlet működésébe.
     Pilinszky János a gimnázium nyolc osztályát a pesti piaristáknál járta. Itt szerzett barátaival, iskolatársaival és osz- tálytársaival az érettségi után is megőrizte a kapcsolatot. Első verseskötete megjelenését jórészt ők teszik lehetővé 1946-ban. A Trapéz és korlát belső címlapjának hátoldalán ezt olvassuk: "Ez a kötet az Ezüstkor kiadásában Baitz Mária, Meer Artur, Rényi Oszkár és Takáts Vilmos költségén készült 1946 májusában. A kiadásért Thurzó Gábor felelős." Baitz Mária a költő anyai nagynénje, Meer Artur a párhuzamos osztály magántanulója, Rényi Oszkár a költő osztálytársa volt, Takáts Vilmos egy osztállyal járt alatta. Takáts Vilmos, aki később vegyészmérnök lett, 1948-ban kötött házasságot Hajdú Sárával. A házasságkötés alkalmával Pilinszky az ifjú párt kéziratos versesfüzetével kívánta megajándékozni. A versesfüzet élére ezt írta: "Sárinak és Vilmosnak sok-sok szeretettel Pilinszky János 1948. március 28-án." Záradékul pedig ezt: "E könyvecskét írtam tulajdon kezemmel, egyetlen példányban, menyegzői ajándékul, kilencszáznegyvennyolc húsvétján: P. J." A kéziratot Versfüzet címmel, Hafner Zoltán utószavával a Kortárs Kiadó jelentette meg 1996-ban.
     A Versfüzet - fogadjuk el mi is ezt a címet - ciklusos beosztás nélkül a Trapéz és korlát tizenkilenc verséből tizen- három verset vesz át, s ezt egészíti ki az 1946 után írt dara- bokkal, szám szerint hat új költeménnyel, épp annyival, ahánnyal a nyomtatott kötetnél kevesebb. Ezek az új versek kötetben majd csak a költő 1959-ben megjelent második kötetében, a Harmadnaponban lesznek olvashatók.
     A Versfüzet a költői pálya egyik állomását, két kötet, a Trapéz és korlát valamint a Harmadnapon kompozíciója közti állapotot, a költő ekkori kötetkomponálási módszerét tükrözi. Ugyanakkor a kéziratok és a nyomtatott szövegváltozatok egybevetése az alkotói folyamat elemző vizsgálatára is lehetőséget ad. Az utószóból csupán egyetlen kérdés marad homályban. A dokumentum Ms 5932/3. jelzetszámmal a költő halála után hagyatékából került elő. Vagyis a mennyegzői ajándék elkészült, az esküvő lezajlott, de az ajándék sosem jutott a megajándékozottak kezébe. Hafner Zoltán azt írja: "A versfüzetről egyikük sem tudott. Pilinszky harmincegy éven át őrizte menyegzői ajándékukat, így maradhatott fenn a hagyatékban." Természetesen a kézirat megőrzése nagyon szép és dicséretes dolog volt a költőtől. Csak éppen arra nem kapunk feleletet a kötetből, hogy miért nem adta át a kéziratot lejegyzésekor azoknak, akiknek szánta.

Pilinszky egyik versének, a Francia fogolynak kéziratos példá- nyát - melyet Rómában másolt le 1948-ban az ugyancsak ott tartózkodó Zugor Sándor festőművésznek - én is közöltem. (Adatok a Pilinszky-filológiához, Tiszatáj, 1996/11.)
     Pilinszky kétszer járt Rómában: először 1947-ben - egy hónapos svájci kitérő után - december végétől a következő év március elejéig három hónapot tölt a városban, másodszor 1967 őszén kb. egy hónapig tartózkodik Rómában. A két római út dokumentumait, Pilinszky Róma-élményének lenyomatát, leveleket, esszéket, verseket, fényképeket ugyancsak Hafner Zoltán gondozásában s ugyancsak a Kortárs Kiadó tette hozzá- férhetővé.
     A két római tartózkodás közül az igazán meghatározónak, az életmű szempontjából is döntőnek az első utazás látszik. Alig ért véget a háború... Pilinszky nemrég tért haza a nyugati fogság- ból... Megjelent első, máris nagy figyelmet keltő verseskötete... Békeidőben ez az első jelentős külhoni tartózkodása... A római Magyar Akadémia lakója más jeles vendégekkel, költőkkel, festőművészekkel, szellemi emberekkel együtt... Az édesany- jának, nagynénjeinek, barátainak és Sárközi Mártának írt levelekből lépésről-lépésre nyomon követhetjük a folyamatot, hogyan veszi birtokba az Örök Várost, hogyan telnek az ösztöndíjasok napjai, milyen kapcsolat fűzi a többi vendéghez (pl. a diktatórikusan viselkedő Kerényi Károlyhoz) és a hazai irodalmi élethez. Persze nemcsak életrajzi adatokat tudunk meg, hanem egy-egy versének háttere, keletkezési körülménye is föltárul. Abból is érdekes következtetéseket szűrhetünk le, ha Pilinszky benyomásait összevetjük mások, például a vele azonos időben Rómában tartózkodó Csorba Győző (A város oldalában) vagy Lengyel Balázs (Két Róma) visszaemlékezésével.
     Az Akadémián Pilinszkyvel együtt több festő is tartózkodott, akik lerajzolták illetve festményt készítette róla. Leveleiben "rólam készült ceruzarajzról", "rólam készült szénrajzról" beszél, amelyeket ajándékként kívánt hazahozni rokonainak. Hafner Zoltán ezt a megjegyzést fűzi a levelek e helyéhez: "A felsoro- lásban említett eredeti rajzok nincsenek meg." Nem tudom, hogy a "felsorolásban említett" rajzok közé tartozott-e Zugor Sándor portréja. Ám azt tudom, magától a festőtől, hogy Zugor Sándor is készített ceruzarajzot Rómában a költőről, s ez a rajz félszá- zad múltán előkerült az Amerikában élő festő műtermében. Zugor a fiatal költő arcvonásait jól karakterizáló rajzot most nekem ajándékozta.
     Pilinszky Rómából küldött leveleinek legfontosabbjai a Sárközi Mártának írottak. Sárközi Márta szerkesztette ekkor gyakorlatilag a Választ, a költő levelek kíséretében neki küldte verskéziratait Rómából. Ezek a levelek roppant fontosak, dokumentumértékűek, legenda oszlatók. A legenda így szól: Pilinszky az Újhold költője... Pilinszky az Újhold köréhez tartozik, annak legmarkánsabb tagja... Nos, hogy a költőt valójában milyen viszony fűzte az Újholdhoz, és milyen érzülettel kapcsolódott a Válaszhoz, most fényesen kiderül a Sárközi Mártához írt, Rómából küldött levelekből. Minden kommentár nélkül álljon itt három részlet: "sosem hittem volna, hogy valamikor mint ocsmány »urbánus« Magukhoz tartozom, hogy pl. éppen Németh László figyel föl rám mindenki közül a legőszintébben és odaadóbban!" (1948. jan. 17.) "A versem közlését én köszönöm: örülök, hogy legalább ezzel jelezhetem emberi és írói hovatartozásomat. Különben Lengyel Balázs szememre vetette, miért nem tartok velük? Kereken megmondtam neki, hogy nem hiszek az irodalom kor szerinti tagolódásában, s különben is, jobb oda tartoznom, ahol szeretnek, mint oda, ahol marnak, ha még talán ott is volna a helyem." (1948. jan. 17.) "Ha érdekli: rengeteg szemrehányást kaptam azért, mert a »Válasz«-hoz szegődtem. Volt, aki megsértődött, volt, aki belém mart. De mindez csak meggyőzött arról, hogy a jobbik részt választottam." (1948. febr. 5.) Érthetetlen, hogy ezek után még mindig kísérletek történnek a valós irodalomtörténeti tények elferdítésére, a hamis legendák és irodalmi mítoszok fölmelegítésére, az olvasók, az utókor megtévesztésére.
     Pilinszky második római útja valójában egy kísértés törté- nete. A költő 1967 tavaszán Bécsben, amikor a magyar ható- ságok nem akarják meghosz-szabbítani útlevelét, a végleges kintmaradást fontolgatja. Egy hónapnyi időt Rómában, Szőnyi Zsuzsa és Triznya Mátyás környezetében tölt, és Belgrádon át tér haza. Gyanítható, hogy Szőnyi Zsuzsa beszéli le tervéről, és az ő érveinek a hatására dönt a hazatérés mellett. A Rómából ekkor írt levelek a kiegészítő dokumentumokkal, interjúval, fotókkal, rádióelőadás-szövegekkel együtt sem tudnak eléggé érdekesek lenni: Pilinszky levelei egyre rövidebbek, információs tartalmuk sovány, fontos prózai közlései ekkor már főként az Új Emberben megjelent cikkeiben, beszámolóiban olvashatók. Sőt azt is meg kell jegyezni, hogy a Szőnyi Zsuzsával a kötetben közölt beszélgetésnél sokkal tartalmasabb, gazdagabb az az interjú, amelyet Ráday Eszter készített a festőművész lányával, s amely a rádió-közlés után az Irodalomismeret 1997/3. számában olvasható.

Pilinszky életművét a volt Századvég, ma Osiris Kiadó teszi hozzáférhetővé. Pilinszky János összegyűjtött művei cím alatt az alábbi kötetek láttak napvilágot: Széppróza (1993), Tanulmányok, esszék, cikkek I-II. (1993), Beszélgetések (1994), Naplók, töredékek (1995), Versek (1995). Ez még mindig nem az "összes művei" és nem a kritikai kiadás; bármelyik kötet, bármelyik műfaj újabb írásokkal gyarapodhat, s a szöveggon- dozás, a filológiai munka is tökéletesedhet. A sorozat legújabb darabja Pilinszky János összegyűjtött leveleit tartalmazza. Tehát nem a költő levelezését, csupán az ő föllelt leveleit; a hozzá írtak hiányoznak. Pedig a teljes képhez ezek is hozzátartoznának. Az sem világos, hogy az időrendben közölt levelektől miért vannak elkülönítve a "besorolatlan levelek" és a "levélfogalmazványok". De ne legyünk elégedetlenek. Örüljünk annak, ami kézbe vehető, s reménykedjünk, hogy éppen az ilyen kötet megjelenése lehet serkentője annak, hogy a költő még lappangó levelei előkerül- jenek, s a hozzá írt levelek is egyszer publikálást nyerjenek.
     A kötet példás szerkesztői és szöveggondozói munka eredmé- nye. Ezt az is jelzi, hogy a levelekhez fűzött jegyzetek terjedelme (apró betűvel szedve!) a levelek, az alapszövegek terjedelmének mintegy felét teszi ki. A szerkesztés, a szöveggondozás ezúttal is Hafner Zoltán munkája, ő készítette a jegyzeteket és a mutató-kat, ő írta az utószót. Nagy szerencse, ha valamely költői életműnek olyan szorgalmas és fölkészült gondozója van, mint amilyen Hafner Zoltán. Természetesen nem segítők nélkül, és a már publikált kutatási eredmények, adatok (alkalmanként akár hivatkozás nélküli) fölhasználásával. Főként a levelekhez fűzött kommentárok példamutatóan tömörek és alaposak. A kiadvá- nyokban előforduló sajtóhibákat az olvasói figyelem bizonyára kijavítja (Raitz Mária helyesen: Baitz, Károly Amy helyesen: Károlyi), a hiányzó adatokat pedig az új kiadásban pótolni lehet (pl. Kardoss Béla születési és halálozási évét, a Sorsunk folyóirat megjelenésének záró évét).

Pilinszky Czjzek Évának valószínű 1969 elején írt levelében olvassuk: "Meg aztán fáradt is vagyok, nagyon-nagyon fáradt. Szinte a betegségig fáradt. Hullámvölgy, apály; szárazság." Ugyanebben a levélben közli a címzettel Merre, hogyan? című versének szövegét ezzel a megjegyzéssel: "Ezt írtam utoljára." (A vers az Élet és Irodalom 1969. jan. 11-i számában jelent meg először.) Merre, hogyan? - ezt a kérdést tűzte homlokára az a tanácskozás, amelyet a Petőfi Irodalmi Múzeum rendezett 1996-ban a költő két kerek - mindig egybeeső - évfordulója, születése hetvenötödik és halála tizenötödik évfordulója alkalmából. Az emlékülés anyaga, az ott felolvasott tanulmányok Merre, hogyan? címmel 1997-ben - Tasi József szerkesztésében - nyomtatásban, kötetbe gyűjtve is megjelentek. Mind az emlékülés megszervezése, mind az előadások kiadása a múzeum dicséretes és immár hagyományos vállalkozása. Az elmúlt években hasonló kötetek jelentek meg Illyésről, József Attiláról, Déry Tiborról, Nagy Lászlóról. A Pilinszky-kötet talán minden korábbinál változatosabb. Vannak itt nagyívű áttekintések, az egész életpályát érintő megfogalmazások (Jelenits István, Balassa Péter, Radnóti Sándor, Juhász Erzsébet dolgozata), vannak kiváló műelemzések (pl. Szigeti Lajos Sándor írása az Apokrif- ről), párhuzamokat kutató eredeti vizsgálódások (Pilinszky és Szabó Lőrinc, Pilinszky és Kempis Tamás, Pilinszky és Doszto- jevszkij, Pilinszky és Ady), az életmű különféle műfajait (Pilinszky prózáját, színpadi kísérleteit, beszélgetéseit) közelítő írások, és vannak a költő igekötő-használatát illetve mondat- és gondolatalakzatait gombostűre tűző, lajstromozó, mikroszko- pikus elemzések. A kötetet élő szépírók és barátok vallomásai és emlékezései egészítik ki. Az összkép változatos, árnyalatokban gazdag, sokszínű. Azt mondják, a gyémánt értékét nem pusztán súlya és nagysága adja, hanem az, ha minél több oldalra van csiszolva. Talán ez a különféle, egymástól szemléletben és módszerben egyaránt eltérő megközelítés és értelmezés-sor is közvetve az életmű hitelességét és érvényességét bizonyítja, értékét és maradandóságát igazolja.