|
s most a földön elhasalva nyalja sebét és zokog, kérészéltű boldogságok égi kékkel felderengő lim-loma közt motozok. Kövér a csend, vörös nyelvét ölti rám a részeg új év, rőzseláng az, szertelen. Pénzérmék villannak meg, és csendben átgurulnak rajtam, felsóhajt zsebem. Új év? Mitől új ezen a sárgombócon bármi is, barátom, szólj, ha mersz! Életed szemétkosárban dagonyázik, boldog holnapról papolnak, ám de hol van ez? Régi bűnök új ruhában járnak itt, s ma még kacéran kacsint rád csak gyilkosod. Hóhérok báljára hívnak, dörgölőznek hozzád éhes, csíkos-foltos cirmosok. Új év? Ó, hát nem a régit éled százezerszer, nem a régi szennyes omlik a nyakadba most? Sínre dőlsz, de nyakad gyenge, mért hiszed, hogy megállítja, kisiklatja a villamost? Élsz tehát és fagyhalálba dermed benned, mit e januári átok máris rádhozott. Mert új az év és jót is ad talán, csak talpad alatt ez a Föld ne lenne átkozott. (1939. január 1.) |