|
s mennyi napfény valahai zöld reménység hull alá a levelekkel város széli őszi kertek hogy pipálnak füstölögnek önmagukban önmaguknak bodorítják fönn a füstöt mint ezüstöt égnek adják leveleik ezeregyszer föláldozzák füst bebújik elmenekül ködök alá ne lássa itt ha erre jár hószakállú vén november |
|