NAGY
GÁSPÁR
ki a fecsegésbe ki a hallgatásba menekül a jelen rabszolgája ki verset ont könnyű kézzel ki verset önt évekig mintha harangot irgalmatlanul reszel kalapál hevít s lehet sohasem ér a végére (2.) adtad nekem a szót aztán szépen visszavetted mert rosszul és rosszat beszéltem némíts el alázz a porig most már Te beszélj helyettem (3.) át meg átsző a halál míg az utolsó tű is rád talál addig csak némán nő lombosul sejtjeidben a félelem hogy az egész miért történik és pont veled titkát eddig az hitted ismered hát nem ismered nem ismered |