270.

a vár felett repülő és varjak
ettől időtlen a helyszín
amelyben helyet foglalsz

némelykor kivilágítja magát
mosolyával a lány
a pestisoszlop arany királyszobra
az ányos pálból nőtt trombitavirág

zivatar után hüppögnek a kövek
nem hiszen a megszemélyesítésben
csak a fényhéjban
amely időlegesen bevonta őket

a testi hibás várfal tömege
mint levélben a súly
önmagát növeszti


271.

tegnapnyi rózsa
nő az idejéből
s rögvest visszalép


272.

összerakom kőből rongyból fűből
megnevezem mint akit szeretnek
egy csöpp kék egy csöpp félelem
odaállítom ahol elestek előbb azok
akiket már többször megteremtettem

minden bazaltkocka és szenvedély
bezúzza az időt s ablakán átzuhan
a forma magát a semmiből kihúzza
átsüt a tényen a hasonlat egén
s a múltjába magát vissza is nyújtja

a helyszín üregében simogatás lakik
mást amely tapintható nem tartja
nincs amit érint gyönge bokra
félek mint aki vért lát