Július 3, csütörtök

Zalaegerszegen, a Gébárti-tó mellé települt Kézművesek Házában megrendezett művésztelep záróaktusának, illetve a házat körülvevő festői környezetben otthonra lelt új szoborpark avatóünnepségének vendége vagyok: a júniusi hetekben négy szobrász dolgozott itt a város önkormányzatának és üzemeinek támogatásával, illetve segítségével. A művészek szállást, ellátást, nyersanyagokat, gépeket és segéderőket kaptak, és így maradan- dó anyagba álmodott, monumentális terveiket valósíthatták meg. Péter Ágnes lépcsős, kettős talapzatra szerkesztett, széttárt szárnyú, antropomorf jellegű acél- és krómacél konstrukciója, Budahelyi Tibor régi gépelemet befoglaló, Ganz Ábrahám emlékére készített háromszög-kompozíciója, Horváth László geometrikus testekből szerkesztett, élénk színekkel festett plasztikája és Orosz Péter megmászhatatlan, tüskés fokokból összeállított létrája révén jelentős, az elkövetkező években majd minden bizonnyal továbbépülő műegyüttes alapjai születtek meg. A szoborparkavató aktusán e művek legfontosabb jellemzőjére próbálom felhívni a figyelmet: arra, hogy itt autonóm művészi program beteljesítéseként jöhettek létre monumentális alkotások, és arra, hogy itt nincs, nem volt megrendelő, nincsenek, nem voltak elvárások. És arra a fontos szempontra is emlékeztetem a hallgatóságot, hogy kizárólagosan művészeti, esztétikai problémák felvetéséről, megközelítéséről van, volt szó, s békésen megférnek egymás mellett a különböző stílustörekvések, szemléletmódok.
 

Július 4, péntek délután

Neuberger István festőművész kiállítását nyitom meg a Vigadó Galériában: számos kamarakiállítás után ez a tatai születésű művész első "központi jellegű", önálló budapesti fellépése. A közelmúlt négy-öt évének terméséből válogatott anyag fóku- szában - a műteremképek, a furcsa tájábrázolások mellett - négy hatalmas, expresszív lovaskép: az Apokalipszis lovasainak sodró lendületű megjelenítése. Különös, különálló festői világot, közeget teremt Neuberger: figuratív, de néha a nonfigurációba átlépő kifejezés, friss, tompítatlan színekből építkező kolorit, bonyolult, áttételekre alapozott kompozíciós rend, és vibráló, feszült atmoszféra jellemzi műveit. Neuberger kitűnő, ám alig-alig észrevett, méltatlanul mellőzött festője korszakunknak: érdekes módon az ugyanebben a periódusban megrendezett nagy, átfogó jellegű Magyar Szalonon és az azt követő Olaj/ vászon-kiállításon sem szerepelt, szerepelhetett képe. Az előbbiről kizsürizték, az utóbbira nem kapott meghívást. A Vigadó Galéria Neuberger-kiállítása csattanós válasz mindkét, a jelenkori művészet értékes törekvéseit feltérképezni szándékozó tárlat szervezőinek tévedésére.
 

Július 11-12-13, péntek-szombat-vasárnap

Dunaszentmiklóson is dolgoznom kell: kint gyönyörű az idő, a lugas alatt zajlik az élet, én meg bent ülök "soproni" asztalunknál és a Végh András festőművészről megjelentetésre tervezett könyv bevezetőjét írom. Vasárnap estére csak-csak elkészülök a hajszolt alakokat, könnyűvérű nőcskéket, fürdőzőket, lakmá- rozókat kavalkádszerű kompozíciókban megjelenítő festő alkotásait elemző tanulmánnyal. A középgeneráció e szívós munkával életművet építő alkotójának munkásságáról megfogal- mazott Végh-konklúzió: "Tűnődése kétségbeesett, meditációja lázas, állandóságai foszlékonyak, konkrétumai tünékenyek, biztonságai bizonytalanok, szépségei rútak, játékosságai halálo- san komolyak, elsőrendűségei mellékesek, lényegtelen mozzana- tai nagyon fontosak: mindez a század- és ezredvég sarkaiból kifordított világának jelenségeivel teremtett elkerülhetetlen művészi konfrontáció szükségszerű következménye, s a korszak inkább tragikus, fenyegetőn baljóslatú, mintsem könnyed és felszabadító szellemiségét reprezentálja."
 

Július 14, hétfő

A televízióval forgatunk Szentendrén: a Posta épülete előtt felállított, műgyantából készült szobrokat és a Konszonan- cia-kiállítás műveit vesszük fel az "Itt artunk" című új műsorsorozat, "nemcsak szépművészeti értesítő" első adásához. A szobrok felvétele közben ismeretlen hölgy lép hozzánk: minősíthetetlenül agresszívnek és felháborítón rossznak minősíti Deim Pál, ef Zámbó István, fe Lugossy László és Aknay János alkotásait, s indignálódva érdeklődik a mi megítélésünkről. Megpróbálom elmagyarázni, hogy azért készül a filmbeszámoló is, hogy minél szélesebb körben ismertek legyenek ezek a munkák, amelyek véleményem szerint kiemelkedő jelentőségű, kitűnő műalkotások. Milyen alapon fogalmazom meg ebbéli vélekedésemet, kérdezi a hölgy. Mondom, hogy egészen egyszerűen az esztétikai diszciplínákra alapozok. Akkor teljesen mások az esztétikai elveink, mondja. Ez bizony előfordulhat, és ebben rejlik a dolgok szépsége, jegyzem meg, és a vitának vége: indulnunk kell a Ferenczy Múzeum zenei-képzőművészeti kiállítására. A főtéren átvágva az egyik házfalon nagyméretű plakátra leszek figyelmes: VÉRADÁS HELYE: SZENTENDRE, CZÓBEL MÚZEUM. Sajnos, egy napot késtünk, pedig szenzációs művészeti riportot csinálhattunk volna: vér és kolorit, élet és művészet érzékeny összefüggéseiről.
 

Július 15, kedd

Az "Itt artunk" második forgatási napja: a Látószög-rovat anyagául a Parlament-környezet "esztétikai infrastruktúrájának" analízisét választom. Az Országház körüli áldatlan állapotokra már régebben, az 56-os emlékmű helyszíni szemléje közben felfigyeltem: a korlátok, a szemétgyűjtők, a padok, a tájékoztató táblák, a burkolatok, a virágtartók, a kandeláberek terén fantasz- tikus az összevisszaság, lesújtó a lepusztultság, az igénytelenség. Az Országzászló mészkőlapborítása töredezett és hiányos, az aszfaltburkolatot ezernyi pótlás ékteleníti - netán ezért van szükség ünnepélyes alkalmakkor a vörös szőnyegre? -, a korlátok megformálatlanok, és ami a legfelháborítóbb: a főbejárat előtti térség a képviselő urak autóparkolójaként funkcionál. Ott áll naphosszat a több száz autó úgy, hogy az épület megnézhe- tetlen, megközelíthetetlen, lefényképezhetetlen. Már fogalmaz- gatom a felvétel kísérőszövegét: milyen ország az, amelynek a parlamentjét övező térsége, környezete rendezetlenebb, mint egy vidéki vasútállomásé?
 

Július 23, szerda

Ötödik napja ülök egy parányi stúdióban: ma végre befejezzük az "Itt artunk" montírozását. Másodpercről másodpercre, képről képre vágtuk össze a riportokat, a műsoridő negyven percének képsorait, kísérőszövegét, hangaláfestését. Úgy tűnik - riporte- rünk, F. Orosz Sára gyönyörűen beszél - a szöveg klappol, M. Nagy Richárd rendező nagyszerű zenéket válogatott, s kisebb- nagyobb problémák csak a sorozatműsor állandó elemeinek szánt főcímmel és a rovatelválasztó vizuális jelrendszerrel akadtak, amelyek az utolsó pillanatban készültek el, és így már módosít- hatatlanok voltak. Tíz rovatban mintegy tizennyolc helyszínről számoltunk be: Pécs, Budapest, Tatabánya, Tata, Szentendre, Győr kiállítótermeiben, múzeumaiban, művésztelepein, műter- meiben vendégeskedett a forgatócsoport. Vasárnap este hét húszkor a kettesen lesz az adás, és persze közben zajlanak már az augusztusi műsor előkészületei, amelyet Kecskeméti Kálmán festőművész szerkeszt.
 

Július 24, csütörtök

Friedrich Ferenc szobrászművész megküldi a hosszú-hosszú késlekedés után megjelent dunaújvárosi szoborkatalógust: az alkotótelep húsz évének munkáját, csaknem ötven monumentális alkotást, a művésztelepen vendégeskedett szobrászok munkás- ságát bemutató szép kötet bevezető tanulmányát körülbelül két évvel ezelőtt írtam meg. De ez már nem is lényeges: az a fontos, hogy angolul és magyarul, gazdag illusztrációs anyaggal, élet- rajzokkal, bibliográfiával, Sasvári Edit és Pálfalvi János tanul- mányával alapos elemzés, pontos dokumentáció áll a kutatók és az érdeklődők rendelkezésére. Az alkotótelepek termését a kortárs magyar művészet kiemelt jelentőségű anyagának ítélem, jóllehet ezek a műegyüttesek ez idáig alig-alig kaptak szakmai, művészettörténeti értékelést. Dunaújvárost most már nem lehet könnyed, felelőtlen sasszékkal kikerülni.
 

Július 31, csütörtök, augusztus 1-2, péntek-szombat

Szörnyű, vontatott tempóban rendezzük a tatai Kuny Domokos Múzeumban a Hommage á Vaszary-kiállítást: negyvennél több kortárs alkotó munkái a két időszaki terem falaira, a gyönyörű, a Magyar Nemzeti Galériából kölcsönzött Vaszary-grafikák a lovagterem paravánjaira kerülnek. A kivitelezéssel megbízott dekoratőr nagyon nagy úr: egyszer délután ballag be dolgozni, másnap már délben eltűnik, szombaton meg fél egykor jelentkezik munkára. Azzal türtőztetem a lassú munkatempó miatt támadt felindultságomat, hogy a propagandaanyagok legalább időben elkészültek, az Ölveczky Gábor-tervezte katalógus nagyon szépen kivitelezett kiállítási vezetőként valósult meg. A végén csak-csak helyére kerül minden, de a feliratok elhelyezését már nincs türelmem kivárni.
 

Augusztus 3, vasárnap délelőtt

Kisebb botrány a Vaszary-hommage megnyitóján: Lévai Zoltán grafikus felháborodottan tiltakozik műve elhelyezése miatt. A stilizált alakot megjelenítő, négy papírívre komponált, két és fél méter magas művet alacsony dobogóra fektetve - mint középkori, alakos sírkövet - helyeztem el a tóparti terem középterében. Nem tudom meggyőzni, hogy alkotása így kiemelt szerepű, erőteljesebb hatású, mintha falra került volna. Méltatlankodik, sérteget, művének összecsomagolásával fenyegetőzik. Elnézést kérek, sarkon fordulok és távozom.
 

Augusztus 4, hétfő

A nyári szabadságnak nevezett négy hét - ami különféle munkákkal telt - véget ért, és ismét kezdődik a verkli. Reggel a televízióban szerkesztőségi értekezleten vagyok, ahol az elkészült műsorokat értékeljük - van dicséret és van elmarasztalás is -, valamint az őszi hónapok terveit egyeztetjük. Aztán igyekszem fel a Várba, ahol számos elintézetlen ügy, telefonüzenet vár. Pogány Gábor művészettörténész a vásárhelyi Őszi Tárlat katalógus-bevezetőjének megírásával bíz meg, Sóváradi Valéria szobrászművész egy győri papírművészeti kiállítás megnyitására invitál, Kovács Péter festőművésszel a keddi műteremlátogatás időpontját egyeztetjük, Jándi Zsuzsával pedig a rendkívül fiatalon meghalt Götz János szobrászművész hagyatékának feldolgozását ütemezzük. Szakvéleményezést, helyszíni szemlét kér Oroszlány - itt Kossuth-szobrot szeretnének állítani -, és kárzsürit kell szerveznem Z. Soós István festőművész kaposvári pannójának elázása miatt. Délután - már otthon - Csíkvári Péter szobrász- művészt várom, aki az éremművészeti határesetek-kiállítás fotóit hozza: a tárlatról a British Múzeum kiadásában megjelenő Medal című negyedéves folyóiratnak szeretnék recenziót írni. És még meg kell írnom néhány válaszlevelet is. Prutkay grafikusmű- vésznek reflektálva egyúttal mellékelek egy másolatot - koncept mű gyanánt - arról a céduláról, amely - valamelyik természet- tudományi kötetből hullhatott ki - egyik nap az íróasztalom alatt feküdt. A kis cetlin a következő, szikár szöveg olvasható: "Hibaigazító. A színes melléklet utolsó fotójának címe: A petesejtbe behatoló hímivarsejt." E dokumentumot Prutkay úr újabb küldeményével nehezen múlhatja majd felül.
 

Augusztus 6, szerda délután

Egy hűvösvölgyi családi házban beszélgetek Götz János szob- rászművész özvegyével: az 1971-ben, harminc esztendősen elhunyt szobrász hagyatékáról kiadandó, tervezett könyvhöz kell bevezető tanulmányt írnom. Néhány domborművet, fa és bronz kisplasztikát őriz a család, s emellett több, megbízásra készült munkát kell majd megnéznem. A budapesti és a szekszárdi alkotásokat csak-csak becserkészem, de Sárospatakra valószí- nűleg már nem fogok eljutni: rövid az idő, augusztus végére le kell adnom a kéziratot. Este otthon bibliográfiákat lapozgatok, a hatvanas évekkel foglalkozó, átfogó tanulmányokat nézek át, de csak elvétve találkozom Götz János nevének megemlítésével. Úgy tűnik, e kitűnő szobrász maradandó értékű munkáiban, mesteri alkotásaiban nincs annyi menedzser-erő, hogy a másod- és harmadrangú szobrászok munkássága által kialakult-kialakított zűrzavaros történetben kivívják, elfoglalhassák az őket megillető helyet. Ezért, ezért is fontos e könyv megjelentetése.
 

Augusztus 8, péntek

Remekbe szabott, az első Fémművészeti Alkotótelepen született műveket szakvéleményezünk Keserű Katalin és Bodonyi Emőke művészettörténészekkel Tatabányán. A szabadtéri bányászati múzeumban az elmúlt hetekben Lois Viktor vezetésével több szobrász dolgozott. Lois Szénmolnára, Budahelyi Tibor Hároméves terve és Szunyogh László Csodaszarvasa a Hang- fürdő körüli parkban kapott véglegesnek szánt helyet, s a kisplasztikák közül is - Ézsiás István, Varkoly László és Zielinski Tibor műegyütteséből - egy-egy alkotás a majdani gyűjtemény darabja lesz. A műhely szervezői - és itt Lois Viktor mellett a feltételeket szívós és lelkes munkával megteremtő Dallos István fotográfusról kell kiemelten megemlékeznünk - talán most még maguk sem tudják felmérni, hogy milyen fontos, milyen jelentős volt tevékenységük: a semmiből hoztak létre egy olyan szobrá- szati alkotótelepet, amelynek történetét máris nagyméretű, maradandó munkák fémjelzik.
 

Augusztus 9, szombat

Megjelent az Új Művészet új száma: a szerkesztőség nyári, 7-8-9. havi kiadványként jegyzi a lapot. Elképesztő, hogy egy, a kortárs művészet aktualitásaira figyelő, figyelni hivatott lap ilyen rapszodikusan lát napvilágot. És hogyan reagálhat a szeptemberi eseményekre augusztus 9-én a lap? A terjedelem - 72 oldal - kevesebb, mint a május-júniusi kettős szám 80 oldala. Az ár természetesen változatlan. Érdeklődéssel várom, meddig tűrik ezt a nyilvánvaló arculcsapást, átverést az előfizetők? És mikor emeli fel szavát e felelőtlen szerkesztői gyakorlat ellen egy művész, egy művészettörténész, egy galériás, bárki?
 

Augusztus 11, hétfő este

Szentendrén Takács Lajos műgyűjtővel tárgyalok: a Vajda Lajos Stúdió-könyvvel kapcsolatos elképzeléseket egyeztetjük. Takács úr mutatja a Tiszai Vegyi Kombinát faxát, amely azt tanúsítja, hogy a könyv kiadásához szükséges - meglehetősen nagy összegre rúgó - anyagi feltételek adottak. Arra emlékeztetem Takács urat, hogy a legcélszerűbb egy tudományos megala- pozottságú művészettörténeti feldolgozás közreadása lenne, amely a hatvanas-hetvenes évtizedfordulótól napjainkig ívelő harminc év korántsem eseménytelen művészeti krónikáját tárná fel és analizálná. Takács úr elképzelése más: egy olyan antoló- giára gondolt, amely élőbb, színesebb, olvasmányosabb. Amely archív anyagokat, dokumentumokat éppúgy felvonultat, mint esszéket, beszélgetéseket, alkotói vallomásokat. Vagyis olyannak kell lennie a könyvnek, mint amilyen a Vajda Lajos Stúdió volt, és mint amilyen napjainkban is: laza, minden konvenciót elvető, szabadon, lehetőleg korlátozásoktól és kirekesztésektől mentesen létező. Az 1998-as őszi-téli megjelenés terve tartható, bár nem lesz könnyű a sok művésszel, szerzővel való együttműködés.
 

Augusztus 12, kedd

Márkus Péter szobrászművésszel Majkon kávézunk, majd Oroszlányban ismerkedünk a Kossuth-szobor állítóinak elképzeléseivel. A város egészalakos portréemlékművet szeretne emelni a 48-as forradalom és szabadságharc közelgő 150. évfordulóján. Meghívásos pályázat kiírását javasoljuk, majd megnézzük a leendő helyszínt: a régi és az új Oroszlány határmezsgyéjén fekvő 48-as tér enyhén lejtős, jó adottságú szobortérnek ígérkezik. Hazafelé, már Budapesten a Fehérvári úti Művelődési Házban megnézem Götz János szép rézlemezdomborítását: a női figuracsoportokból, jelenetekből felfűzött, lírai hangvételű kompozíciót. Több mint harminc évvel elhelyezése után a mű sértetlenül, kitűnő állapotban tekinthető meg eredeti helyén, a művelődési ház egyik nagytermének előterében. Ez is ritka jelenség a műalkotásokra alig-alig figyelő korszakunkban.
 

Augusztus 14, csütörtök

Kaposvárnak nem kellett Z. Soós István festőművész nagyméretű, a Városháza tanácstermének ékességeként készült, a település törököktől való visszavételét megidéző falképe. Az idős mester úgy döntött, hogy miután Kaposvár nem áldoz pénzt a pannóra, szülővárosának, Nagykanizsának adományozza. A mintegy negyven táblából összeállított, krétával papírívekre rögzített képet leszerelték, és egy bútorüzembe szállították, ahol megkezdődhetett a helyreállítás, ugyanis a Városházán történt beázások következtében a mű jelentős károsodásokat szenvedett. A szakértőkkel regisztráljuk, hogy 18 tábla sérült meg, s mintegy a kép 10-12 %-a szorul rekonstrukcióra: a felhólyagosodott papír visszasimítása, a barna foltok eltüntetése mintegy hatszázezer forintba fog kerülni. A sérülésnél sokkal fájóbb, hogy Kaposvár elutasította a hosszú évtizedek óta a városban munkálkodó művész a város történetéhez erős szálakkal kapcsolódó, immár a Városháza belső terével összeforrt kompozícióját. A jegyzőkönyv aláírása után a Kaposvártól alig tizenöt kilométerre fekvő Bárdudvarnokra megyünk, ahol nagy a sürgés-forgás: a magyar, és a világ minden tájáról érkezett külföldi üvegtervező iparművészek serényen dolgoznak a forró levegőt árasztó, morgó üveghuták körül. Az egykori Goszthonyi-kúria termeiben kamarakiállítások várják az érdeklődőket: a korábbi években itt készült alkotások, az itt dolgozó alkotók munkái tekinthetők meg. A szervezők arra próbálnak rávenni, hogy vasárnap térjek vissza, és a váratlanul megbetegedett Cserny József helyett tartsam én a szimpozion-zárót, illetve nyissam meg a beszámoló kiállítást - de le kell hűtenem az elképzelés kiötlőinek lelkesedését: részvételem programegyeztetési nehézségek miatt lehetetlen.
 

Augusztus 18, hétfő

A Magyar Nemzet 4. oldalán kissé meglepetten olvasom a következő hírt: "Bányászemlékművet avattak szombaton Tatabányán magánszemélyek kezdeményezésére, közadako- zásból azoknak a bányászoknak a tiszteletére, akik az elmúlt száz esztendőben munka közben vesztették életüket a medence aknáiban. B. Hegyi László szobrászművész nagyméretű alkotása egy összeomlott vágatot szimbolizál. A hősi halált halt 569 bányász nevét nyolc emléktáblára vésték fel." B. Hegyi László tervét tavasszal zsüriztük, s a szakvélemény emlékezetem szerint nem volt a legkedvezőbb. Előveszem az irattárból az 1997. április 1-jén kelt jegyzőkönyvet: "A terv egy sújtólégrobba- nás-tragédia felszíni megjelenítése; földhányás előtt bánya- építmény, egy tárna-támarchitektúra jelenik meg, megroppant tartószerkezettel, a tárnanyílásban szénomlással, amelybe meggörbült sínek ágyazódnak. Az építmény magassága 4 méter 80 cm, anyaga süttői mészkő, az omlás andezit, a sín fém. A rusztikus kövekkel rakott fallal közrefogott, hátulról földhá- nyással megtámasztott építményhez sugaras sorokba rendezett kőtáblák kapcsolódnak, amelyek a mintegy négyszáz áldozat nevét hordozzák. A kőtáblák mérete 190x130 cm, anyaguk szintén süttői mészkő. A Képző- és Iparművészeti Lektorátus szakértői bizottsága megállapítja, hogy a tervben a támfal-jelleg, illetve a földhányással megtámasztott építmény-jelleg ütközik egymással; nem eléggé átgondolt, illetve kidolgozott a mű terepadottságokhoz való adaptálása. A szakértői bizottság mérlegelésre javasolja az építmény síkjának megdöntését, amely révén drámaibb kompozíció alakulhatna ki, egyszersmind szervesebben kapcsolódhatna a környezethez. A mű másik problematikus pontja a neveket hordozó kőtáblák egysége, illetve rendszere: a szakértői bizottság nem tartja indokoltnak 400 név feltüntetéséhez egy ilyen, túlhangsúlyozott kőtáblarendszer felépítését, amely formailag és tartalmilag is vetekszik a központi emlékműelemmel. A bizottság javasolja a nevek feltüntetési módjának átgondolását; az emlékműtől távolabb történő, egy önálló elemként való szerepeltetését, vagy az emlékmű rusztikus kövekből épített falrendszerében, illetve a falrendszer előtt való elhelyezését. A szakértői bizottság fentiek szellemében az emlékműtervet átgondolásra javasolja."
 

Augusztus 21, csütörtök

Hódmezővásárhely, Tornyai János Múzeum: az Őszi Tárlat anyagának válogatását figyelem a háttérből, s igyekszem a kiállítás katalógusbevezetőjének vezérfonalát megfogalmazni. Száznegyven művész háromszázötven alkotását próbálja a zsüri mintegy harmadára redukálni, de számomra kissé furcsa elvek szellemében: a vásárhelyi karakterre hivatkozva meglehetősen gyengécske, sablonos képek zöld utat kapnak, míg jó, a tradicionálistól eltérő nyelven fogalmazott kompozíciók elutasíttatnak. Nem szólhatok bele, de azért néha felszisszenek. És közben serényen jegyzetelek.
 

Augusztus 22, péntek

Megnézem az új tatabányai bányászemlékművet. Az első benyomás: nem csak a terv volt rossz. Igaz, a művész a neveket hordozó kőelemek eredeti elhelyezésének rendezőelvét felülvizsgálta, és a tömböket egy csoportba gyűjtötte, de így sem talált optimális megoldást: szervetlen, függelékszerű, plasztikailag semmitmondó, vagy inkább zavaró összetevőt hozott létre. És tárnaidézés ide vagy oda, megintcsak egynézetű plasztika került egy tágas, nyílt, szabadon bejárható térség közepére: a plasztikai gondolkodás, a térszervezés szemléletes csődjeként.