Lucskos a tüdőd és lassú a járásod. Rossz lóra tettél, senki nem könyörgött, hogy ide szülessél.
     A Sarokházat bezárták. Hova lettek az öregek? Csak nem azok ott a síneknél, kik fekete varjúként kárognak tarhás kabátban...
     A bányászmécses fényénél Odüsszeuszok, a még éjszaka, a már hajnal úttalan utasai. Borotválva vagy borotválatlanul, valamire várva a padon, a szobakonyhán, kilóniákról, csillékről és elcseszett lányokról álmodva halálfehéren és politikamentesen. Szocializmus rágta fizetési kimutatások, szájba rúgott vallomások és ronggyá mosott pufajkák kesernyés szaga érkezik nagy esők után. Sem a síneken, sem az asszonyban nem hagytál gyereket. Teleszívtad maszatos tüdődet azzal, amivel, elmormogtál egy utolsó "Jószerencsét", nem vártál harmadikáig: Vonatra szálltál. Senki nem hullatott könnyeket utánad.
     Az újságírónő a köveken. Talán ismerted. Talán nem. A nyolcadikról jött érted. Vagy betonpillérnek száznegyvennel? Ehhez nem kell írónak lenni.
     Szombatonként hiába kergetőzik tizenként mentőautó, az eső agyonveri a várost, az utcán meg idegen kurvák flangálnak idegen bandákkal. A presszóban, teában ázó képzetek és dudorodóü zakók alól lassan kúsznak elő a halukló történetek a szervezetről... Közben sírva sír a cigánykerítés első mosolya. Enervált csemeték falakra festik magukat,mialatt kékruhásaink gumibotokat mérnek szívtelen szájuk szélére. Bakancsban vagy hosszú hajjal, marijuánával siratva az éjjelt, vért köpve a holnapra, csak a tenapokból maradjon egy darab! De nem! Gyermeked már nem táncol ha itt a hajnal, de mindig hazatér. - Százötvenért dózsakertbe? A taxis pofájába vigyorogsz, aztán mégis beszállsz. Nem kell neked magyarázni, mi az, magyarnak lenni. A régi helyeken angol szövegek, értetlen szálkás arcok. Hullanak a fecskék és készülődnek a patkányok.
     Delirium tremens avagy a felnövés elvonókúrája? A nyugha- tatlan szüzek keresztbe tett lábbal ülnek körülötted. Hogy jutottál ide? Gyorsan verted a billentyűket és túl sok állomást láttál. Pesttől élni tanultál, nem életben maradni. Az út szűkül. Megmé- rettettél és könnyűnek találtattál: A múzsáknak könnyekre sem telik.
     A csenddel körbezsúfolt hintaszékre olvadt nagyapád. Dohányszemcsés mosolyában a vereség baritonbarna falai. Majd azok az ehetetlen gyászjelentések és a zőrök rezzenéseinek tudása partra mossák az elcsatolt szavakat, a szeretkezést a temetőig...