Furlán Ferencet még a főiskolai időkből ismerem, közel negyven éve. És ha személyes kapcsolatunk a polgári formalitásoknak nem is mindig felelt meg, a művészvilágra jellemző, a művek által közvetített folyamatos együttlét a szellemi életben egy percig sem szünetelt. Furlán Ferenc szervezte-rendezte első jelentős kiállításomat itt a dorogi Művelődési Házban, ahol Árvai Ferenc szobrász barátommal együtt állítottunk ki. Régen volt. És most Furlán Ferencet ugyanezen a helyen 60. születésnapján ünnepeljük, üdvözöljük műveit a tizenéves korában készültektől a legutóbbiakig. Az ilyen alkalom még a pályatársat is ösztönzi a visszatekintő önelemzésre, de jó alkalom a kiállító számára is arra, hogy a kiállítása alapján az eddigiek számbavételével önmaga további útját megtervezze.
     Furlán Ferenc sokoldalú művész, rajzi-grafikai, táblaképfestészeti és üvegfestészeti tevékenysége külön-külön is jelentős. Már tizenhétévesen készített munkái is jelzik kivételes rajzkészségét és formaérzékenységét. Ő maga mondta el nekem, hogy mindig harcban volt benne a szobrászati formai elem és a síkbeli; szín és vonal, forma és folt. Ezt több kisméretű szobra is jelzi, amelyeket nem a festő számára könnyebben kezelhető anyagba mintázott, hanem a leghagyományosabb szobrász-anyagba, a kőbe. Ám a plasztikai kifejezés és anyag vonzása képeiben is megjelenik. Nem csupán a pasztózusan felhordott színek kiemelkedő szigetei mutatják ezt, hanem magának a festéknek az összetétele is. A színezőanyagba kevert finom öntőhomok természetes felületet képez, mindemellett látványban, tartalomban is, anyagban is valami általános érvényűt és állandót sugall. A kvarckristályok csillogása a maradandóságot jelenti. Furlán Ferenc szerint - némi humorral - az ilyen képeiből a tűz is legföljebb ha üveget éget. Persze ezt tudatosan a festő is megtette, amikor két dinamikusan komponált, ragyogó színű ólom-üvegmunkáját készítette. Az egyik, a triptichon Balatonfüzfőn, a nitrokémiai ipartelepen látható, a másik itt, gyakorlatilag most e kiállítás részekcnt. E nagyméretű munkák szín- és formakultúrájának a gyökerei biztosan néhai mestere, Hincz Gyula bátorító, az új felé mindig nyitottságot mutató pályaindítására is visszavezethető. Ezzel az útravalóval jól sáfárkodott Furlán Ferenc, aki népművelői és szakkörvezetői ténykedése során nem fukarkodott sem idejével, sem energiájával, hogy e szellemi útravalót tovább osztogassa.
     A szellemi és társadalmi, a művészeti és a stiláris újdonságoknak nemcsak filozófikus szemlélője, hanem aktív feldolgozója is - ahogyan minden alkotónak lennie kell. Különös famernadrág-sorozata, amely viszonylag hosszú korszak, és vissza-visszatérő téma egyaránt, rendkívülien többszörös szimbólum. Hiszen ez a használati tárgy, amely a hatvanas években a tengerentúlról Európába átjőve világdivattá vált, szimbólumává egy élet-, egy világérzésnek, egy szellemi, vagy talán filozófiai összefüggésekben is gazdag új áramlásnak. Furlán kezében a hazai miliőben újabb szimbólummá válik, úgy tetszik sarkalatos kérdéssé a generális változás és változtatás alternatívájaként. Mielőtt azonban kedves kollégámból ez ünnepi alkalom lelkesedésével váteszt, filozófust vagy szabadsághőst csinálnék, sietek megjegyezni, hogy csak annyi a szándékom, hogy Furlán Ferenc alkotói útjának különleges, talán rögtön nem látható összefüggéseire is utaljak.
     Ha ezzel a felület, a megjelenés vizuális élvezeténél egy kicsivel tovább tudunk gondolkodni, úgy hiszem, közelebb kerülünk az alkotó sok lényegéhez. Ez biztosan erőt és kedvet ad a művésznek, kétségeit - mert minden alkotó tele van ilyenekkel - eloszlatja valamelyest. Talán ő is úgy gondolja majd, hogy a művészetre érdemes rááldozni a második 60 évet. Én ezt kívánom Furlán Ferencnek.
 

* Elhangzott 1995. október 23-án, a Dorogi Galéria kiállításának megnyitóján.