Észak-Komárom miként a múltban is az volt, a jelenben is Szlovákia magyarlakta vidékének egyik jelentős kulturális központja. A városban és környékén ma is számos ismert és kevésbé ismert képzőművész él. A közelmúltban többen közülük úgy döntöttek, hogy létrehoznak egy társaságot, tekintet nélkül a nemzetiségükre, s arra, hogy a képzőművészet melyik ágát, műfaját művelik. Amit viszont fontosnak tartanak, egymás megértése, elfogadása, a találkozások, beszélgetések, művészeti viták, kiállítások közös igénye. Így jött létre ez év júniusában a Komáromi képzőművészek '95 nevű csoport. Az alapító tagok között kilenc alkotóművész van, akik a képzőművészetet hivatásos szinten művelik. Fel lehet tenni a kérdést, hogy mi értelme új társaságot alapítani egy vidéki városban, amikor az országos szintű Szlovákiai Képzőművészeti Úniónak vagy a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának esetenként a csoporthoz tartozó művészek is tagjai. Nos, talán éppen azért, mert a fent említett szervezetek - országos jellegüknél fogva - nem tudják, nem is tudhatják pótolni azt, amit egy kisebb, helyi szakmai s talán egyben baráti társaság nyújthat. A Komáromi képzőművészek '95 nem pótolni vagy helyettesíteni akarja a nagy szervezeteket, hiszen azoknak mások a feladataik és a lehetőségeik. A szóban forgó csoport tagjai a régióban élő képzőművészek, akik úgy érzik, saját egyéniségük és alkotói szabadságuk megtartása mellett szükségük van egymásra.

Darázs Rozália (1948)

érmeket, plaketteket és kisplasztikákat készít. Művészeti tanulmányait a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán végezte. Lírai, bensőséges hangulatú munkáit a bravúros kompozíció, az alacsony domborulatú, tiszta formák jellemzik. Érméin szívesen fordul az ókori mitológiai témákhoz, de elbűvöli őt a cirkusz világa, foglalkoztatják a teremtés, a lét és az elmúlás kérdései. Számos plakettjén megjelenő apró rovarok, madarak, állatok tükrözik bizalmas kapcsolatát a természettel. Alkotásainak központi témája azonban mindig az ember. Műveiben érződik az aggódás a mai túlcivilizált világunkban élő ember sorsa, léte iránt.

Fekete Zoltán (1938)

a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett tanári diplomát képzőművészeti szakon. Pályája indulásakor elsősorban a portréfestészet és a figurális kompozíció kötötte le figyelmét, s ez az érdeklődése a mai napig megmaradt. E területen a kifejezési lehetőségek egész sorát végigpróbálta. Portréin igyekszik az ábrázolt személy lelkét, érzelmeit is kifejezni. Más festményein viszont inkább a kép mondanivalója, kompozíciója, színvilága, illetve az összhatás dominál, amely az alakokat, tárgyakat, színeket, hangulatokat képpé ötvözi. Alakjait gyakran a kellékekkel együtt láttatja, sejtetve a valósághoz, a környezetükhöz való viszonyukat.

Greskovic Roman (1952)

rajzkészségét, ábrázoló tehetségét már gyerekkorában felfedezték tanárai. S bár nem végzett semmilyen képzőművészeti iskolát, tehetsége, szorgalma és alkotásai révén méltón sorolható a hivatásos képzőművészek sorába. Greskovic alkatához kezdettől fogva a szürrealizmus állt legközelebb. Bizarr kompozíciójú festményein fontos szerepe van a formáknak és a színeknek. Saját bevallása szerint festés közben a képzelete vezérli. Így alakulnak ki meghökkentően párosított vagy elváltoztatott reális elemeik a képein, de van amikor a realitásnak nyoma sincs a munkáin, s maga a kép meghatározatlan formák és sajátságos érzékkel válogatott színek kompozíciója.

Kocsis Ernő (1937)

szintén Komáromban él és alkot, de hosszú évek óta a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán tanít, ahol korábban maga is megszerezte a képzőművészeti tanári diplomát. Alkotói pályafutására jellemző az állandó keresés, a különböző festői lehetőségek kipróbálása. Témaválasztása - a figurális kompozícióktól a tájábrázolásig - viszonylag széles. Az utóbbi években készült festményein fontos szerepet kap a kép szerkezete, amit a leegyszerűsített formák és erőteljes vonalak is kihangsúlyoznak.

Kopócs Tibor (1937)

sokoldalú, több műfajban tevékenykedő alkotó. Az eperjesi egyetem bölcsészkarán szerzett képzőművészeti tanári diplomát. Pályája kezdetén képszerkesztőként, illusztrátorként, könyvtervezőként dolgozott. Később a komáromi színház díszlet- és jelmeztervezője lett. Ma tanárként működik. Kopócs Tibor grafikusként indult, később megpróbálkozott az olajfestéssel is. Eddig grafikai munkássága teljesedett ki legszélesebben. Kifejezési formában az expresszív szimbolika áll hozzá a legközelebb. Grafikai lapjai szuggesztívek, feszültséggel telítettek. Festészetében fontos szerepe van a portrénak, de érdekli őt a csendélet és a tájfestészet is. Képeire jellemző az erőteljes színek használata, a kifejezési eszközök változatossága, de mindez bizonyítja Kopócs Tibor kísérletező kedvét, az állandó új keresésének szükségességét is. Az utóbbi években felfedezte magának a tűzzománc technikáját. A zománcmű- vészet kínálta lehetőségeket Kopócs nagyszerűen ki tudja használni. Bőségesen kamatoztatja benne grafikai és festői tapasztalatait. Kifinomult kompozíciós érzékkel ötvözi a rajzi és plasztikus elemeket, melyek a tűzzománc jellegzetes színeivel és fényeivel megbonthatatlan egységet alkotnak.

Platzner Tibor (1939)

szintén a Nyitrai Pedagógiai Főiskolán szerzett képzőművészeti tanári diplomát. Néhány évig ő is a komáromi színház díszlet- és jelmeztervezője volt. Ma tanár a helybeli gimnáziumban. Platzner Tibor a szlovákiai nonfiguratív festészet jelentős képviselője. A régebben készített színes assamblage-ok, az emblematikus képek sora, a pop-art motívumok alkalmazása után az utolsó években készült művei higgadt, átgondolt, a színskála minimumát felhasználó alkotások.

Serbáková Magda (1949)

az ország keleti részéről származik, de már évek óta Ógyallán él, tanít és alkot. Az eperjesi egyetemen végezte képzőművészeti tanulmányait. Sokoldalú képzőművész. Akvarelleket, olajfestményeket és falikárpitokat egyaránt készít. Az akvarell esetében a természet a kedvenc témája. Serbáková nem másolja a tájat, visszafogott színeivel inkább annak hangulatát próbálja megragadni. Olajfestményein szélesebb a témaválasztás, a tájképek mellett szívesen fest portrékat, csendéleteket is. Míg a festészetben a realitás talaján marad, a falikárpitoknál gyakran alkalmaz absztrakt kompozíciókat. Az új, artaig elnevezésű eljárás, melynél az alapanyagra helyezett kelmét, posztót, fonalat s egyéb anyagokat speciális géppel sűrűn átöltik, új kifejezési módokat, lehetőségeket kínál számára.

Szilva József (1945)

grafikus és festő. A Nyitrai Pedagógiai Főiskola elvégzése után pedagógusként kezdte pályáját, majd később a Budapesti Képzőművészeti Főiskolán folytatta művészeti tanulmányait. Korábbi sötét tónusú portréiban szigorúan ragaszkodott a kompozíciós szabályokhoz, vonalvezetése grafikusra utal. A kilencvenes évek új korszakot jelentenek Szilva József festészetében. Ekkor készülnek nagyméretű vásznai, amelyek művészek és tudósok portréit ábrázolják (Salvador Dali, Graham Green, Picasso, Nagy László). Meglepően színesek, dinamikusak ezek a képek. A kép felületét Szilva különböző vizuális jelekkel, képekkel, tárgyakkal bontja fel, ebbe a környezetbe helyezi bele magát a portrét.

Szkukálek Lajos (1957)

a csoport legfiatalabb tagja. Groteszk motívumokkal telezsúfolt rajzai és festményei abszurdak, álomszerűek. Egy más, szürreális világ, ahol a valós tárgyak is valótlan csoportosulásban, helyzetben láthatók. Szkukálek ösztönös művész, tulajdon- képpen autodidakta, de fölényes magabiztossággal kezeli a tollat és az ecsetet. Képei sajátosak, egy különös egyéniség világról szőtt látomásai.

Az itt bemutatott képzőművészek tehetsége, művészi színvonala nem egyforma, mégis pozitívan kell értékelni kezdemé- nyezésüket, mert azon túl, hogy az említett művészek állandó kapcsolatot tudnak teremteni egymással, a Komáromi képzőművészek '95 csoport tevékenysége nyomán a város kulturális élete is gazdagodik.