Az elmúlt másfél esztendőben a városról és a városban megjelent történeti tárgyú könyvek és gyűjtemények számbavétele során elsőként a jeles gazdagodás szembetűnő. Az, hogy a feladataik- hoz időközben felnövekedett helyi szellemi központok igénye és a felszabadult lehetőségeket nyújtó "nyomdai kapacitás" egyaránt bővült, további gondokat (gyanítom) inkább a folyamatosságot biztosító "anyagi alapszolgáltatás" teremt. Hiszen ami a humaniorákat illeti, ehhez a munkához kellő lokálpatriotizmusal és illő serénységgel egyaránt megáldott, tudományosan képzett kutatókkal és jószándékú alkotókkal adott mértékben rendelkeznek a "feltáró fókuszok": a két múzeum, a levéltárak és könyvtárak műhelyei. A mind férfiasabb módon önálló ténykedés és gondolkodás a história művelésében emlékezetes eredményeket hozott, a szándék bővülésében és megértő támogatásában (felmutatva az eddigieket) talán bizalommal reménykedhetünk. Az időközben megjelentek többnyire inkább egy biztató folyamat új részletei, "a vidéki kisváros" fogalma talán mindinkább csak a maga geográfiai vonatkozásaiban értelmezhető. Közismert Esztergom hamar szürkülő történelmi szerepköre, de az elmélyült feldolgozások révén új fénybe kerül, és mint az egykoriaknak, a múlt megvilágítása örömmel vállalt feladata lehet a história mai kutatóinak. Történelmet ugyan aligha alakíthatunk, mutassuk fel legalább öntudattal azok működését mind világosabban, akiknek ebben része lehetett. A város alakításában és a nemzet építésében egyaránt. És mint a megjelentek így bizonyítják, az örökösök teszik a dolgukat, az elmélyülő megismerés szorgalmas utazóiként, készséggel és megállíthatatlanul. Méltó módon folytatva a jelesebb helyi elődök (Balogh Albin és Villányi Szaniszló, Lepold Antal és Prokopp Gyula, Mucsi András és Dévényi Iván, Zolnay László és mások) munkáját, méltán remélve további bizalmat és támogatást. Mellesleg: az említettek szép városunkról szóló munkásságának legalább bibliografikus felmutatása szintúgy a mai utódok feladata, hiszen a folyóiratok és évkönyvek temetőiben megjelent tanulmányaik alapforrások napi kutató munkájuk során. Lepold Antal és Prokopp Gyula Esztergom történetéről, kultúrájáról és alakulásáról szóló remekléseinek egybegyűjtése és önálló kiadása nehezen elkerülhető feladatnak tűnik a közeljövőben. Írásaik válogatott, egyben foghíjas jegyzése a módfelett hasznos Komárom- Esztergom megye településtörténeti kalauza (micsoda cím, te Ég! - Tatabánya, 1993) lapjain megtalálható.
     A közelmúlt leginkább emlékezetes és fejedelmi módon tájékoztató könyve a Keresztény Múzeum püspöklila köntösben kiadott, remek albuma lett (Corvina-Kner - 1993). Paskai László üdvözlő soraival, Cséfalvay Pál szerkesztésében és Mudrák Attila gyönyörű reprodukcióival. Ezekből ugyan 150-et ígér az ismertető, de többszöri ellenőrzés során a kötetben csak 149 található. Cséfalvay bevezetőjében olvasom: a kötet "kollektív munka eredménye: a régi magyar és német táblaképeket Török Gyöngyi és Végh János, a garamszentbenedeki úrkoporsót és a korai itáliai táblákat Prokopp Mária, a reneszánsz és a manierizmus anyagát Tátrai Vilmos, a barokk festményeket Buzási Enikő és Jávor Anna dolgozta fel". Hozzáfűzhetem, hogy Maszlaghy Ferenc "műjegyzéke" (1878), Czobor Ágnes "kiállítási vezetője"  (1955), Mojzer Miklós "útmutatója" (1958), Mucsi András "katalógusa" (1975), az addig legteljesebb tudományosságot és ismereteket egybefoglaló "Boskovits-Mojzer-Mucsi" (Az Esztergomi Keresztény Múzeum képtára - 1964) és a közbeesők után a tájékoztatás legkor- szerűbb szintjén a mai utódok az eddigi legméltóbb módon mutatják fel a nagy múltú és nagy hírű képtár válogatott és legismertebb műalkotásait.
     Az igazgató és szerkesztő, Cséfalvay Pál alapos, bár rövidke tanulmányban foglalja össze az intézmény történetét a képek előtt, a képtár megnyitásától (Simor János, 1875) a költözkö- déseken és alakulásokon át mai működéséig, közben a gyarapítás izgalmasabb folyamatait és eseményeit. A vásárlások emlékezetes szakaszait (Bertinelli római kanonok hagyatéka, 1878), Simor János és Ipolyi Arnold, a San Marco család gyűjteményének idekerülését, a "Csernoch-Gerevich-Lepold triumvirátus" okos tevékenységét a történelmi viharzások sodró áramlataiban. Az alapítástól napjainkig, amíg a folyamatos alkotó és békés reprezentáló munka keretei megszilárdultak, és mindezek remek eredménye lett az új album is.
     A múzeum izgalmas históriáját egy kötetkében Prokoppné Stengl Marianna mutatta fel előbb (1977), akinek témánkhoz nemrégiben egy másik kötetkéje csatlakozott: az Esztergom-Belváros műemléki séta (1992), és erősen reménykedem, hogy serény munkája nyomán további hasonlók (pl. a régi esztergomi házakról) várhatók. Akár Cséfalvay Pál további tanulmányai és könyvei a múzeum történetéről és más műalkotásairól, az egyházi gyűjtemények kincseiről szóló albuma, az Ipolyi Arnold Emlékkönyv (1989) jeles fejezetei és a konferenciák dokumentációiban rejtező előadásai után.
     A  lokálpatrióták számára további öröm, hogy a hagyományos felosztásban (országok, időrend) bemutatott képanyag gondos és tudományos leírásában Végh János (MS mester, Zürich védőszentjei!) és Tátrai Vilmos (a könyvtárakban kéretik felkeresni kedvenceikről és még kedvesebb korszakaikról szóló monográfiáikat!), egyben a három másik hölgy mellett (szívesen olvasom képleírásaikat) negyedikként az "eredetileg helyi" Prokopp Mária kitűnő elemzései olvashatók. Ezek aligha csupán a városhoz, inkább a témához való közelsége folytán kerültek ide, hiszen pl. a garamszentbenedeki úrkoporsóról (1982), a trecento olasz festészetéről (1986) külön könyvei lapozgathatók. És bár a két Lorenzetti vagy Giotto művek az esztergomi gyűjteményben nem találhatók, róluk is ugyanígy. Az Acta Historiae Artium lapjain vagy a Művészettörténeti Értesítőben és másutt közreadott tanulmányaival - társai is ekként - "nyertek belépőt" a gazdag esztergomi múzeum főműveinek monográfusai közé. Mint a kedves Mucsi András, a Kolozsvári Tamásról és ennek Kálvária-oltáráról (1969, 1978), a 13-15. század gótikus és reneszánsz táblaképeket bemutató albumával (1973), említett katalógusaival előbb.
     Gyanítom, az új album idegen nyelvű és folyamatosan ismétlődő kiadásaival néhány évtizedre meghatározza tájékozódásunkat a képtár legismertebb kincseiről. Mint az itt leggazdagabban dokumentált olasz korszakokról Bernard Berenson Londonban és másutt kiadott alapkatalógusai, könyvei. A tudományos frissességet bizonyítja, hogy a 143. számú kép restaurálásának időpontja 1993. Hasonló módon "naprakészek" a pontos és alapos műleírások is.
     A művek maguk örök életűek, reményeink szerint. Hasonlóképpen a várakozás, hogy további ily szintű összefoglalók születnek majd a múzeum más műveiről és gyűjteményeiről. A szellemi műhely adott, az érdeklődő figyelem ugyanígy. Talán a lehetőségek is.
     A Keresztény Múzeumhoz legközelebbi intézmény a Prímási Levéltár, amely tudós gondozójának, Beke Margitnak összeállításaiban és szerkesztésében adja ki egyháztörténeti összefoglalóit (Esztergomi kanonokok 1900-1945, 1989; Magyar püspökkari tanácskozások története és jegyzőkönyvei 1919-1945, 1992), a témáról tartott konferenciák (pl. Egyházak a változó világban, 1991) előadástengerének fóliánsait. Ezeken felül a maga dokumentatív tanulmányait a folyóiratokban, pl. az Új Forrás számaiban.
     Az egyik emlékezetes ünnepi ülés tárgya Simor János hercegprímás tevékenysége volt. Az itt elhangzottak tanulmá- nyokká bővített változatait foglalta össze a Simor János Emlékkönyv (1992), a Strigonium Antiquum sorozat első kötete a Levéltár kiadványai között. A gyűjteményben a bíboros egyházpolitikájáról (Adriányi Gábor), könyvgyűjteményéről és tudománypártolásáról (Beke Margit), építtető és műgyűjtő szorgalmáról (Cséfalvay Pál), az egyházi iskolarendszer bővítéséről (Mészáros István), gazdaságáról (Fülöp Éva) olvashatunk, Ladocsi Gáspár és Farkas Gábor tanulmányaiban történelmi és korábbi működéséről a gazdagon dokumentált, jeles kutatói eredményeket felmutató írások között, a kitűnő Simor-bibliográfia előtt.
     "[...] a sorozat célja a magyar egyháztörténelem, kiemelten az esztergomi érsekség történelmének művelése - olvasom Paskai László megnyitó szavai között az ezt követő tanácskozás, a Kezdés és újrakezdés című, az esztergomi Szent Adalbert székesegyház és Oláh Miklós közös jubileumán tartott konferencia gyűjteményében (1993). A téma az egyház Duna-táji honfoglalásának és megerősödésének története és a törökdúlás utáni talpraállása volt. Győrffy György és Bogyay Tamás Jób érsek működésével és bizánci kapcsolataival foglalkozott, Horváth István a 12. század végi Esztergomot, László Gyula a pogány vallás Árpád-kori továbbélésének nyomait mutatta fel, Beke Margit Oláh Miklós esztergomi tevékenységét az érseki székben, Adriányi Gábor a magyar egyház 1000-1300 közötti európai integrációjával, Ladocsi Gáspár a középkori teológiai képzéssel foglalkozott. Egyházjogi problémákkal, a jubiláns székesegyház létének maradványaival, a korszak művészetének, hivatalos és társadalmi életének kérdésköreivel pedig a további előadók, az előző gyűjteményhez hasonló gondosságú tanulmányok írói.
     Mivel Esztergom az elmúlt években nagy publicitású történeti konferenciák "székvárosa" lett, a legszívesebben az említett és a továbbiakban bemutatásra kerülő, akár az ez időre meg sem jelent gyűjteményekből (pl. Magyarország Kelet és Nyugat metszésvonalán, Balassi Bálint halála 400. évfordulóján tartott előadások A magyar Amphion cím alatt - 1994) egy tematikusra rendezett repertóriumban foglalnám össze az előadások annotált jegyzékét és lelőhelyét. Mint Beke Margit és Bárdos István, a közös szervezők és szerkesztők tették az 1991-es nemzetközi egyháztörténeti konferencia fóliánsában előbb. Reménykedem, hogy ezt a feltáró munkát a könyvtárak elvégzik helyettem, az eredményt pedig közreadják (mondjuk) az Esztergom Évlapjai soros kötetében, utóbb majd folyamatosan.
     Ebben a még csupán remélt virtuális repertóriumban helyet szorítanak a Ferences Gimnázium jubileumi évkönyve történeti anyagának, gondosan jelölve a ferences szellemről, a szerzetrend e táji történetéről, Temesvári Pelbártról és a róla elnevezett, 60. évfordulóját ünneplő iskola viharos évtizedeiről, a boldog emlékű rendtársak és tanárok működéséről (közöttük Kákonyi Asztrik, a kitűnő festőművész!) Barsi Balázs, Hegedüs Kolos, Huszár Imre, Müller László, Tornyos Kálmán és mások gonddal formált írásait. Kiemelve a sorból Barsi Balázs tanulmányát A Naptestvér énekéről, Prokopp Máriáét a ferences Szent Anna templom építésének történetéről és belső kincseiről. Említve a rendházban folyó alkotó munkát, a Ferences kiadványok remek sorozatát. Az évkönyvben persze az iskola múltjáról és eleven életéről szóló további írások is találhatók, tanári és diáknévsorok, színes dokumentáció a mai mindennapokról. A történeti tárgyú tanulmányok mindennek csupán "bevezetései". Mint a más iskolák korábbi évkönyveiben ugyanígy.
     Hasonló módon termékenyek a város históriájának "világi műhelyei" - egymást is ösztönzőn és egyaránt. A bőséges termésből így még erőteljesebb válogatásra szorítkozunk, csupán említve a nem ritkán önszorgalmú "magánműhelyeket".
     A Megyei Levéltár sok apróbb kísérlet és eredmény után 1992 óta jelenteti meg Évkönyveit. A feladatából adódóan az ezekben közölt tanulmányok horizontja természetesen a várostörténet határainál jóval tágasabb. Az Ortutay András szerkesztésében megjelent első annalesben pl. a Nyitra megyei levéltár családtörténeti forrásanyagáról (Kántor Klára), az 1784-es népszámlálás nyergesújfalui tanulságairól (Ortutay Andrásné), majd ugyanebből az időszakból a bajnai árvák helyzetéről (Ortutay András) forgathatunk jól dokumentált elemzéseket, akár a megyei Közjóléti Szövetkezet (az ONCSA filiáléja) működéséről 1942-1944 között - öröm, hogy a forrásanyagok a helyi levéltárban megtalálhatók.
     A "helytörténeti kutatómunka" két jeles eredménye olvasható mindkét kötetben, az előzőnek mintegy "folytatása, mellékösvénye" az 1993/94-es Évkönyvben is. Az egyik Bárdos Istváné Esztergom idegenforgalmának megyei, majd helyi irányításáról, utóbb a nagyobb kulturális és egyházi ünnepségek szerepéről a város idegenforgalmának bővülésében 1925-1945 között. Máig emlékezetes események elemzése és krónikája a kettős tanulmány az egykori újságbeszámolók, tájékoztatók, meghívók és programok másolataival, az előkészítő levelezések kópiáival. A múlhatatlan hírű esztergomi vendéglők és fogadók (Három Szerecsen, Pétör mester söröző) újra közölt étlapjai kellemes illatokat és jótékony bizsergést ébresztgetnek, ma már aligha riogatnak az itt látható árak sem talán. Bennem nem csekély érdeklődést keltett az Országos Vendéglős és Korcsmáros Kongresszus meghívója és programja (Fürdő Szálló - 1930), az eseményről és a további másokról szóló alapos történetiségű ismertető. A kutató lassanként önálló kötetté formálódó "esztergomi művelődéstörténetének" bőséges áramú részközlései itt és másutt számomra gyakori és egyre nélkülözhetetlenebb forrásanyag a témakörben, a mind mélyrehatóbb és árnyaltabban elemző tanulmányokat örömmel fedezem fel és szívesen olvasom. Főszereplői is rendszerint azok, akiknek helyi és e századi ténykedéseit, munkásságát magam is kedvelem. Bárdos István jegyzetei és irodalom- jegyzékei akár egy helytörténeti bibliográfia, az ily módon született tanulmányok a pontos tájékoztatás mellett mindinkább feltételmentes elismerést és gyakori inspirációkat ébresztenek. Főként az apróbb részletek iránt.
     A másik folyamatos és "átfutó tanulmány" Csombor Erzsébeté a lengyel-magyar kapcsolatok második világháború alatti folyamatáról, a menekültek e táji befogadásáról főként - ebben a témában is elfogult vagyok. A gondosan és gonddal formált történet már-már lassanként könyvvé formálódik, és aligha véletlen az, hogy 1993 októberében egy nemzetközi hírű konferencia Esztergomban evvel a kapcsolattörténettel foglal- kozott, akár a folyamat részeként.
     Ekkor Székely György a Bécset ostromló törökség (1683) elleni magyar-lengyel összefogás eseményeit és körülményeit elemezte, Hopp Lajos az Esztergom alatt állomásozó Sobieski jelenlétével, ennek történeti és irodalmi feldolgozásaival foglalkozott. Csombor Erzsébet a "kapcsolattörténet folytatásával", ebben a város rokonszenvének történetével és eredményével, eseményeivel közel három évszázad után. Előadása mintegy megkoronázta Kapronczay Károly beszámolóját, aki századunk magyar-lengyel egyesületeit mutatta be. A nem ritkán közös história élő kapcsolatrendszerét.
     Alig egy hét után újabb tudományos konferencia nyílt a levéltár rendezésében, a "Bottyán-emlékülés". A Csombor Erzsébet szerkesztésében kiadott 1993/94-es évkönyv az itt elhangzottakat közli első egységeként. Az elnöklő Várkonyi Ágnes "Bottyán döntéseit" sorolta és elemezte ekkor, személyiségét hetven év történelmi mozgásainak áramában, Czigány István a hadvezér katonai pályafutásával, Bánkúti Imre hadi tevékenységével foglalkozott a Rákóczi-szabadságharc eseményei körül, Strba Sándor Érsekújvár hadászati és történeti fontosságát mutatta fel Bottyán fénykora idején. A sorból lokálpatriotizmusom okán kiemelném Ortutay András helyi forrásokban, lírai elemekben és levéltári dokumentációban egyaránt gazdag tanulmányát "Bottyán és Esztergom" kötelékéről, Simon Tiborét a Bottyán-hagyomány újraéledéséről a róla elnevezett oktatási intézmény alakulása körül.
     Az idei évkönyvből bennem külön figyelmet ébresztett a második világháború utáni "cseh-magyar lakosságcsere" megyei eseményeit és ezek levéltári anyagát feltáró dokumentáció (Balogh Béni), mindezek mellett még némi derűt Felsőgalla "dobolási könyvének" antológiája 1948-1952 megszorítása között. A "hírek" és az eléjük írt ízes és szinte sugallatos bevezető (Ortutay András) egyaránt.
     És ha már konferenciák, akkor előttünk az Esztergom Évlapjai 1994-es kötete, amely Bárdos István szerkesztésében a "Művészetpártolás, mecenatúra, közgyűjtemények Magyarországon" tágas témakörében közli Entz Géza, Baják László, Ny. Nagy István, Fenyvesi László, Horváth Alice (öt múltszázadi könyvtár építése: Marosvásárhely, Sárospatak, Pannonhalma, Zirc, Esztergom), Forrai Mária, Tapolczayné Sáray Szabó Éva (könyvkultúra Komárom és Esztergom vármegyékben 1705-1849 között), Gáspár Gabriella, Horváth Gáborné, Bánhegyi B. Miksa (Pannonhalma könyvtára) előadásainak gazdag képanyaggal, rajz- és iratmásolatokkal, jegyzetekkel és irodalomjegyzékekkel bővült szövegét jobbára múlt századi mecénásokról, a műgyűjtésről és műpártolásról a Dunántúl egyházi és főúri rezidenciáin és körzeteiben.
     És ha már Esztergom: Helischer József orvosi tárgyú bibliofiliáját Szállási Árpád, Majer István püspök mecénási tevékenységét Pifkó Péter követi nyomon, Leel-Őssy Lóránt a mecenatúra "psychológiai vonatkozásaival" foglalkozik. Prokoppné Stengl Marianna Esztergom polgárosodásának 18-19. századi folyamatát, jeles helyi családok generációs alakulásának históriáját mutatja fel, Lázár Sarolta az esztergomi szíjgyártó céh írásos emlékeit. Molnár Erzsébet a környékbeli dunai átkelőhelyek történeti szerepét elemzi. Az évkönyv egyik legszeretetreméltóbb írása számomra a debreceni Takács Józsefé, aki (Áldassék a tisztes ipar!) a 19. század első felének esztergomi toronyórakezelőit, a hivatal elnyerésének előfeltételeit és jeles művelőinek sorsát és tevékenységét mutatja be. Olyan hivatás és stallum lehetett ez akkor valamiképpen, aminőre a mai szemlélő csak áhítozik: a precíz szakértelem és emberi megbízhatóság voltak a kiválasztódás szigorú feltételei. Sajnálom, hogy a bőséges jegyzetanyag mellett itt rajzos vagy reprodukciós másolatokat nem találhatunk. Bár némi megnyugvást teremt, hogy eléggé egyenetlen színvonalúak a kötetben, másutt tékozló módon láthatók. Ennyire gondatlanok talán az értékes publikációk miatt sem lehetünk. És mindez a levéltári évkönyvek nem kevés reprodukciójára ugyanígy vonatkozik. Igaz, a városi toronyóra manapság csak napfényben látható.
     Az "esztergomi história önálló dokumentatív megjelení- tésében 1994 ígéretes eredményt adott: megjelent az Esztergomi Helikon, "a várostörténeti olvasókönyv" új, másfeledik kötete. A Nagyfalusi Tibor és Virág Jenő válogatásában, szerkesztésében és jegyzeteivel közreadott antológia az Esztergomi Babits Mihály Városi Könyvtár kiadásában "a sajtó alatt levő második kötet különlenyomatának" jegyzi magát (V. fejezet, 1543-1595); a részkiadást A magyar Amphion címmel tartott emlékkonferencia "védnökeinek, szervezőinek, előadóinak és közönségének" ajánlották a kiadók. További reménykedéssel tekinthetünk a talán közeli folytatás elé.
     Az első kötet (A kezdetektől 1526-ig) előszavában még két gyűjteményt tervezett Nagyfalusi Tibor, az alkalmi félfolyta- tásban négy könyv tervéről olvashatunk; kíváncsian várakozunk tehát. A tétovázás különben érthető: a megtörténtek már állandóak többnyire, de egyre növekvőben "tényirodalmi és szépirodalmi" feldolgozásaik. És mint a közel harmadfél százada élő Encyclopedia Britannica gyakorlatában, újabb folytatásokra, részkiadásokra és különnyomatokra számíthatunk. A szerkesztők itt sem értékelik az eseményeket (ezek jegyzése pontos természetesen), kizárólag az egykorú és későbbi irodalmi feldolgozások majdhogy mikroszkopikus metszeteit fűzik Esztergom históriájának jelesebb folyamatai és emlékezetesebb eseményei köré - amennyiben egy metszetet "fűzni" lehet egyáltalán. A gondosan válogatott szemelvényekkel csupán dokumentálják a történetet. Találó meghatározásokat írnak egy-egy új fejezet elé (Őrhely - Főváros - Mentsvár - Központ előbb, itt Végvár), a szemelvényektől elkülönítve adják az alapinformációk szükséges minimumát. Az 1989-es alapkönyv végén Hegedüs Raymund irodalomtörténeti kistükre olvasható, újraközlés az Új Forrás 1986-os számaiból. Utóbb egy kurta szerzői kislexikon, Arany Jánostól Vaderna Józsefig. Amennyi- ben a megidézettnek a várossal szorosabb kapcsolata volt (Bakócz Tamás, Oláh Miklós, Galeotto Marzio, Garázda Péter és mások), akkor az információ bőségesebb.
     A töredékes újkötet végén mindez nem található, nyilván a teljesebb kiadásba kerül. Itt függelékként Bencze Zsolt gimnáziumi tanuló alapos gonddal dokumentált (iratmásolatok!), invenciózus dolgozata olvasható az esztergomi Balassi-szobor születésének történetéről (1937/38), a pályázati előkészítéstől a felállítás ma sem kevés tanulságokkal járó eseményéig és tovább. "300 pengőbe került a kiszolgáló személyzet vacsorája. A hivatalosságok megittak 100 liter világos Szentjános-sört, ami 70,60 pengőt kóstált". - zárul az ünnepélyes avatás históriája (1938. augusztus 14.). Mi pedig egy másik évkönyvben látható vendéglői étlapok áraira is emlékezünk. A friss szemléletű, a témához illő módon szerkesztett és dokumentált tanulmány majdhogy szétfeszíti egy alkalmi pályadolgozat ismert kereteit. Közlésének helye van itt, az emlékkonferencia programjának lapjai és a résztvevők figyelme előtt.
     "Folyamatos értékvesztés uralja" a romladozó város maradék polgárainak életét "a törökök markában", 1543-1683 között. Alapigazság ez, ha az előző fejezetben felidézett reneszánsz történetére, a városban látható és főként szellemi értékekre gondolunk. De ha az egykorú és folyamatos irodalmi megjelenítéseket olvasgatom, a jelzett "értékvesztés" azért nem uralkodik. Szerémi György emlékiratának, az Istvánffy-krónikának, az egykorú leveleknek részleteit, a német utazók beszámolóiból és a török krónikákból kimetszetteket, a Balassi-dokumentumokat (hitvallása az esztergomi káptalan előtt - 1586) érdeklődéssel olvasom. Élvezettel az egyidejű, fokozott hiányérzettel a későbbi szépirodalmi szemelvényeket. Persze előttem Stoll Béla Balassi-bibliográfiája (1994), a válogatás esetlegessége ezt lapozgatva még szembetűnőbb. De reménykedem: a teljesülő kötet mégiscsak közli majd (pl.) Kölcsey Ferenc nyolcsorosát Balassiról, Babits, Kosztolányi, Tóth Árpád, Radnóti, Sík Sándor, Cs.Szabó László és mások valójában irodalmi igénnyel írt jegyzeteinek részleteit, verseit. A "tényirodalmi ismereteim" hézagosak, de Illyés Gyula és Nagy László, Rónay György és Jankovich Ferenc, Ágh István, Tóth Bálint, Orbán Ottó és mások remek "Balassi-verseire" jól emlékezem. Legtöbbjük témája éppen az Esztergom falai alá érkező halál, amelynek évfordulójára a gyűjtemény megszületett. A teljes kötetben így (akár a kislexikon bibliográfiai adatai között) az említetteknek és másoknak illenék helyet szorítani. Stoll közel kétszáz művet jegyez az "utóélet, kultusz" példáiból. De nem ismeri Lepold Antal kitűnő írását Balassi házasságának és válásának bonyodalmairól. Az ízes tanulmány emlékezetem szerint az egykori Esztergom Évlapjai valamelyik vékonyka számában található. Irodalmi és történeti vonatkozásaiban máig feldolgozatlanul. Igaz, eredmény nélkül keresem az egykori "lelőhelyet".
     Meglepő továbbá, hogy a korszak regényes prózai feldolgozásai közül csupán Dienes András kitűnő ifjúsági művéből kapunk kivágatokat. Balassiról pl. P.Szathmáry Károly nyitotta meg a történelmi regényfeldolgozások sorát (1887), a továbbiak Stoll bibliográfiájában megtalálhatók. A választék bőséges, Takács Tibor históriáját (1994) Stoll még nem is említheti. És felhívnám az utóválogatók figyelmét Passuth László "Esztergomi Orfeuszára", a rádiójáték szövege (1960) valahol talán megtalálható. És persze erről az "értékvesztő" korról sok más is idézhető.
     Bár talán épp ez az egyetlen prózai dallam és egyhúrúság adja nyugalmamat, hogy az új kötetben már nem zavar az adott szemelvények egybetördelése, "montázsa", kevesebb lett a tördelnivaló. Az olvasókönyv így folyamatosabb intenzitással élvezhető. A nyomdai hibák ellenőrzése itt alaposabb, az előző kötet IIII. Bélájára (III. helyett) riadtan emlékezem. Előnyére gazdagodott az új könyvben a "vizuális dokumentáció", és még szerencse, hogy nem tudok törökül, mert bosszankodhatnék: olvashatatlanul fekete paca a szép kalligráfiák szövege az emléktábla (24. l.) és a pecsétnyomatok (103. l.) elkent rajzolatán. Ugyanígy a Balassi-biblia előzéklapjának családi bejegyzései. De sebaj, felkeresem a lelőhelyet (séta) ha már a nyomdász nem segít. És persze szívesen várom a teljes kötetet, a kedves olvasókönyv további folytatásait. Amennyiben nem érném meg a folyamat végét élve, az utolsó kötetet (harmadik?, negyedik?) kéretik utánam küldeni.
     Ugyanígy elvárnám Révész Bertalan, a kitűnő nyitrai docens Czuczor Gergely költői pályája 1830-ig (Gran Tours könyvek - 1993) című monográfiájának és antológiájának folytatását, mivel érdekelne a költő működésének további 36 éve, a tudós író itt csupán az első harmincat mutatja be. A pályaképrajzot pedig nagy élvezettel lapozgatom, a borzalmas mennyiségű nyomdai hiba sem csökkenti ezt a gyönyörködést. A verseket külön szeretettel olvasgatom, a Hunyadi néhány versszakát gyerekko- rom óta lap nélkül fújom - jeles "szavallati darab" volt ez közel hat évtizede, még vannak tanúim.
     A monográfus (Alabán Ferenc bemutató utószavában "szerő" - 144.l.) a nyitrai tanárképző Magyar Intézetének régi oszlopa, fő kutatási területe a korai romantika irodalma, de neve Petőfi- ről, Madáchról, Móricz Zsigmondról és másokról gyakorta szerepel a magyar irodalomtörténet bibliográfiáiban. A magyar romantikáról írt tankönyve máig használatos.
     Monográfiája elején a költő kortársainak és utódainak "Czuczor-képét" elemzi, a korábbi hasonlók íróinak (Bayer Ferenc, Kelemen Károly, Koltai Virgil stb.) munkáját értékeli, nem ritkán polemikusan. Gyulai Pál tanulmányait és egyetemi előadásait, aki Toldy Ferenc, Erdélyi János ítéletéhez csatlakoz- va a bencés paptanár művét romantikánk "népies vonalába" illesztgeti. Kevésbé színvonalasnak látva (a példa Vörösmarty és Arany) másokkal együtt "hazafias-közéleti líráját, epigrammáit és jellemrajzait". Pedig Zrednai Vitéz Jánosról szóló tanulmányának két apró metszete a Magyar Tudós Társaság 1836-os Évkönyvéből még az Esztergomi Helikon első kötetébe is bekerült.
     A rendtársak ítéletében (Koltai Virgil, Zoltvány Irén, aki az egyetlen "összest" adta ki eddig; Tell I. Anasztáz apró Czuczor monográfiáját - Győr, 1900 - Révész nem említi itt) "a szerzetesi és az irodalomkutatói szemlélet dilemmája" jelentkezik a mai értékelő szerint, mert polemizáltak Toldy Ferenccel, aki túl jelentősnek látta a népdalok hatását ebben a költészetben, a teljesebb kibontakozás folyamatos nyűgeként említve csendben "a fekete talárt".
     Különben a múlt századi "Czuczor-irodalom" polemikus értékelésével Révész már régóta foglalkozik, eredményeinek egyik változata a pozsonyi Irodalmi Szemle 1970-es évfolyamában volt olvasható. 1993-ra természetesen jóval árnyaltabb és gazdagabb lett szemlélete, bővült századunk ritka és már-már "mellékes" Czuczor-képének példáival.
     "Tájainkon a monografikus igényű tudományos munkák a kívánatosnál jóval lassúbb tempóban születnek" - írja Révész, tanári és egyéb teendőinek sűrű sokaságára hivatkozón. Így egy kissé nemes feladatvállalásként fogadom a mégiscsak megszü- letett szintézis első felének elkészítését, itteni kiadását ugyanígy. És nemcsak azért, mert a fiatal Czuczor 3. osztályosként, 1814/15 között az esztergomi bencés gimnáziumban tanult. Nyilván adódik lehetőség "a romantikus nemzeti epika és líra úttörője" 1830-at követő működésének és munkáinak bemutatására ott, az elkészült könyv kiadására errefelé. Már csak azért is, mert az elemzést száz lapnyi szöveggyűjtemény követi, egy hasonlónak pedig magunk is szűkében voltunk eddigelé. Munkásságára némi gyertyafényt Hegedüs Géza, Fenyő István gyújtogatott. Műve a tankönyvekből kiszorult, a mai gyerekek aligha fújják már dacosan a Hunyadit. A curriculum vitae várt és remélt további kötetében a komáromi, pesti és pannonhalmi évek következnek, a szabadságharc, majd a kufsteini raboskodás. Szívesen ülnék egy az eddigieknél átfogóbb és elmélyültebb megismerés lehetősége elé.
     Ami pedig az "esztergomi mérleg" e tárgyát illeti, nyilvánvaló, hogy az említetteknél változatosabb, bőségesebb. A helyi tényeket rögzítő hetilapban alkalmanként nagyobb megterhelés, színesebb paletta látható. Az enyém egy kissé talán a mérlegelőt is mérlegeli. "De mit ugat az a Bodri? ..." - olvasom Czuczor egyik "népiesében" itt (Éji találkozó). Szívesen ajánlom az olvasó figyelmébe az egyszerű költemény sejtelmesen együgyű tanulságait. Kati és Jancsi bájjal telten találékony történetét.