Esztergomnak sohasem volt állandó színháza, színtársulata. Ennek ellenére 1816-tól 1944-ig rendszeresen vendégeskedtek kisebb nagyobb társulatok a városban. A színiszezonok - a társulat nagyságától, repertoárjuktól, valamint a közönség érdeklődésétől függően - tizenkét naptól hat hónapig terjedtek. Különösen ezeket a hosszabb időszakokat gazdagították az olyan előadások, amelyek a közönség vagy a színészek életének ünnepi alkalmaihoz kapcsolódtak. Ezeket emeljük ki a több száz ismert esztergomi előadás közül.
     Az első ilyen ünnepi alkalom, amelyről tudomásunk van 1820. május 15. Ekkor tért vissza Rudnay Sándor személyében az esztergomi érsek 279 évi távollét után Nagyszombatból a székvárosba. Ebből az alkalomból a Magyar Játszó Társaság tartott előadást a helybéli szegények javára.
     1829-ben ugyancsak egyházi esemény vonzotta ide Fülöp János színigazgatót és társulatát Komáromból. A fellépésükről maradt színlap Rudnay Sándor kardinálissá (bíborossá) avatásának tiszteletére tartott előadást hirdeti. A műsoron Hirschfeld Tündérkastély Magyarországon című énekes színműve szerepelt. Az eseményről Frankenburg Adolf, a kiváló humorista számolt be naplójában, aki Földi néven tagja volt a társulatnak. "Az ünnepély apróbb részleteire már nem emlékszem, csak annyit tudok, hogy Fülöp fölszólítására egy hatalmas cikornyás ódát csaptam a főpap tiszteletére a társaság nevében, melyet ugyancsak Fülöp bácsi ujdonatúj attilámban s Pozsgai barátom sötétkék sárga gombos frakkomban illető helyen átnyújtottak."
     Színháztörténetünk első szakaszában az egyházi ünnepek mellett nagy jelentőséggel bírtak a hazafias jellegű ünnepi előadások. Azok a színészek, akik nem vettek részt a szabadságharcban, a színpadról lelkesítették a közönséget. A szabadságharc idején Pázmán Mihály színtársulata játszott a Magyar Király vendégfogadóban. 1849. január 1-én hazafias, énekes egyveleggel szórakoztatták a közönséget Így áll a világ címmel. Az egyveleg harmadik része "Honvédőink tiszteletéül: Jobb jövőt a hazának! címet viselte. Az igazgató az ünnepi alkalomra helyi szereplőket is felléptetett.
     Az is megtörtént, hogy a színészek egyéni, családi örömeiket ünnepi előadáson osztották meg közönségükkel. Számos ilyen alkalom adódott 1836-ban Abday Sándor társulatánál. Három színlapon is hirdetnek házassági jutalomjátékot, ami arra utal, hogy három pár is házasságot kötött városunkban, s egy-egy előadás bevételét kapták nászajándékul az igazgatótól. Ehhez a három házasságkötéshez nemcsak színlapok, de a belvárosi plébániatemplom anyakönyvei is forrásul szolgálnak. Ekkor kötöttek házasságot Felekiné Munkácsi Flóra szülei, Munkácsi Gaidler Pál és Mészáros Anikó. Jutalomjátékul a Pannónia, Páris, London, Konstantinápoly című tüneményes vígjátékot kapták, amit énekkel és tánccal tettek vonzóbbá. (Erdős János, s az igazgató Abday Sándor volt a másik két házasuló.)
     A szabadságharc után az újjászerveződő színtársulatok és a közönség érdekei minden korábbinál szorosabban összefo- nódtak. A fennálló hatalommal szemben a szabadságharc emlékének megőrzése volt a cél. Ennek érdekében születtek azok a hazafias előadások, amelyek a közönség minden rétegének ünnepi alkalmat jelentettek. 1855-ben Láng Bódi társulatának egyetlen színlapján két történelmi tárgyú látványosságot is hirdettek. A Budavár ostroma egy "szakaszban" volt látható. Szapáry Pétert Pulay Ede jelenítette meg. Zrínyi halála vagy Budavár ostroma három "szakaszban" került színre. A címszerepben Molnár Györgyöt, a kiváló rendezőt láthatta a közönség. Az ünnepi hangulatot emelte, hogy Zrínyi kirohanását görögtűzzel világították meg. Ünnepi alkalomra került színre 1863. április 8-án "a legnagyobb magyar halála évfordulati napjára" Jókai műve, a Széchy Mária, amelyet a "A haza nemtője" allegóriai képezet zárt.
     A Széchenyi családhoz kapcsolódó ünnepi színielőadás 1864. január 9-én zajlott le. Esztergomban a Bazilikában tartotta esküvőjét Széchenyi Ödön és Almai Irma. Az ünnepi alkalomra tízezres tömeg fogadta az ifjú párt. Gárdonyi Antal színtársulata az új pár tiszteletére Kisfaludy Károly vígjátékát, a Hűség próbáját adta elő. Az előadást a pesti vendégek közül is többen megnézték.
     Volt, amikor nem a városban történt esemény tette ünnepivé az előadást, hanem az ideérkező színész vagy rendező személye s az általa bemutatott darab. 1856-ban a század egyik legna- gyobb rendező egyénisége Molnár György érkezett vendég- játékokra Esztergomba. Néhány vendégjáték után a Fürdő Szállóban színpadra állította a Videt, a Szökött katonát, a Kalmár és tengerészt, s április 19-én a III. Richárdot. Rendezéseinek fő eleme a látvány volt. Az esztergomi közönség számára is különös vonzást jelentett az újszerű rendezés. Molnár a látvány mellett arra is törekedett, hogy a művek mondani- valóját kibontsa, értelmezze. Ezáltal ne csak a közönséget, de színésztársait is nevelje.
     A kiegyezéssel új politikai és gazdasági helyzet állt elő a színtársulatok életében. Üzletszínházak alakultak, amelyeket az igazgatók a növekvő haszon reményében vezettek. A vidéki városok színikerületi rendszerbe tömörültek egy-egy kőszínház köré csoportosulva. Esztergomban is a vállalkozók és a színigazgatók közös összefogással építettek nyári színköröket. 1867-ben Gárdonyi Antal, Hutth Miklós ácsmester telkén, majd 1909-ben Mezei Béla az ún. Sas telken. A dualizmus időszaká- ban e két nyári színkör volt színhelye azoknak az ünnepi pillanatoknak, előadásoknak, amelyeket a helybéli közönség megtisztelt részvételével. A téli szezonokban a Fürdő Szálló nagyterme szolgált otthonul az itt megforduló színtársulatoknak. Továbbra is figyelmet fordítottak a színigazgatók arra, hogy a helyi történelmi eseményekhez kapcsolódva rendezzenek díszelőadásokat. 1883 októberében Esztergom török alóli felszabadulásának 200. évfordulóján a Szapáry Péter került színre. A helyi Szent István-kultuszhoz igazodva 1888-ból maradt fenn díszelőadás emléke: Csóka Sándor társulata Tóth Kálmán A király házasodik című, az Anjou-kort idéző vígjátéka előtt a Szent István koronázása című allegorikus képet mutatta be. A kép nagy sikert aratott a háttérben levő "Hit, Remény, Szeretet" csoportozatával együtt.
     Kiemelkedő történelmi személyiségek tiszteletére is rendeztek díszelőadásokat. 1870-ben Kőmíves Imre, gróf Batthyány Lajos gyászünnepélyének alkalmából hirdetett műsort. A színpadon fekete posztóval bevont ravatalon nyugvó érckoporsó állt, körül gyászöltözetben a színházi személyzet, a Mért oly borús című dalt énekelte. A gyászos alkalomra a költői hajlamú igazgató írt alkalmi verset, majd bemutatták a Kemény Simon című színművet. Az estét Batthyány Lajos megkoszorúzott, zöld, lila, vörös görögtűzzel megvilágított életnagyságú arcképének, s a Rákóczi indulónak a bemutatása zárta.
     Mindig ünnepnek számított, ha Esztergomból elszármazott színész, énekes lépett fel vendégként az itt időző társulatnál. Sikerüket nemegyszer családi kapcsolataik határozták meg. Az Esztergomból elszármazott színészek legjelesebbike, Haraszthy Feigler Hermin, a Vígszínház későbbi alapító tagja. 1888-ban Pálffy Györggyel kötött házassága után nyári szabadságuk alatt Esztergomot is útbaejtették. Aradi Gerő szegedi színtársulatának fiatal hősnője ekkor került először a helyi közönség elé. Első felléptekor a Rómeó és Júlia előadásán nem telt meg a színház, de a jelenlévők "költészettel teli mélyérzésű játékát" viharos tapsokkal jutalmazták. Második fellépte az Ármány és szerelemben már meghozta a közönséget. Nemcsak megtelt a színház, de "intelligens, előkelő közönség" tapsolt a fiatal színésznőnek. A harmadik a búcsúfellépés már zsúfolt ház előtt folyt a Vasgyárosban. Az előadás után gyönyörű, nagy babérkoszorúval lepték meg. Az első fellépések után 1891-ben láthatta őt újra az itteni közönség, amikor szintén nagy sikere volt vígjátéki szerepekben, amelyek már közelebb álltak később, a Vígszínházban betöltött szerepköréhez.
     Rövid ideig volt a kolozsvári színház tagja és primadonnája Perényi Margit, aki Esztergom egyik legelőkelőbb családjából származott. Szerteágazó rokoni kapcsolatai a város elitjét vonzották vendégjátékaira. 1899-ben három estén át lépett fel zsúfolt ház előtt. A Nebáncsvirág előadása után az esztergomi aranyifjúság tagjai nyújtották fel számára a közönség ajándékait. Ezután 1903-ban aratott ismét hatalmas sikereket a primadonna szülővárosában. Mezei Kálmán színigazgató hívta meg vendégjátékokra. A helyi sajtó igazi ünnepi előadásokról tudósíthatott. Szeptember 18-án "a Fürdő Szálló árkádjai alá egymás után gördültek be a fogatok, melyekből vidám arcú és estélyi mezbe öltözött hölgyek libbentek, hogy megcsodálják városunk diadalmas művészpályán járó leányát." A következő estén Huszka Jenő Bob herceg című operettjére már nemcsak a város, de az egész vármegye legelőkelőbbjei fogadták "zúgó orkánhoz hasonló tapsviharral". Babérkoszorúk és virágcsokrok, felbokrétázott seprű volt az ajándéka, s "a közönség extázisba kéjelgett".
     A színházi esték különleges eseményei voltak a vendégjátékok. Azok a művészek, akik családi kapcsolataik révén nem kötődtek a városhoz, változó sikerrel szerepeltek. 1878-ban például Molnár György érkezett vendégjátékokra. Molnár elsősorban régi tragikus szerepeiben lépett fel. Több mint húsz év előtti sikereit először kudarc követte. Az első három vendégjátékán alig volt közönség. Brachvogel Nárcisz című darabján szinte csak a műkedvelők voltak jelen, akik szép rózsaszín szalagos koszorúval tisztelték meg. Kevesen látták a Coriolánt és a Don Caesar de Bazant is. Ez utóbbit követően így fakadt ki az Esztergom kritikusa: "műveletlenségünkre a legkiáltóbb szegénységi bizonyítvány" az intelligencia távolmaradása. Ezután a Moliére élete és halála című előadáson már szép közönség és bokréták köszöntik. A Tartuffe díszes közönsége az intelligencia köréből került ki, akárcsak a búcsú- és jutalomjátékául választott Lear királyén. A zsúfolásig telt háztól 24 bokrétát és egy koszorút kapott. A búcsúztatása is méltó volt utolsó fellépéseinek sikeréhez. Lelkes fiatalság jelent meg elutazásakor.
     Akárcsak a röviddel utána két vendégjátékra érkező Prielle Kornéliáén. A Holt szív előadásán még kicsi, ám intelligens közönséget látott csak a korabeli krónikás, de Dumas Georges hercegnőjében már zajos tapsok és számos bokréta fogadta játékát.
     Az Esztergomi Kör rendezésében 1879. április 15-én tartott előadás vendége Márkus Emília volt:
     "A közönség riadó éljenekkel, s szűnni nem akaró tapssal fogadta a fiatal művésznőt, lábaihoz csokrok, koszorúk repültek, köztük egy gyönyörű nagy babérkoszorú szalaggal és felirattal.
     1880 Beődy Gábor színtársulatának Újházi Ede volt a vendége. Igazi nagy sikert csak búcsújátékán aratott, amikor Csiky Proletárok című darabjában Nemzeti színházbeli jelmezében lépett fel.
     1880. szeptember 27-én az Esztergomi Kör vendégeként és annak javára szerepelt Blaha Lujza első sikerei színhelyén. A ház zsúfolva volt, de a vendégjáték nagy viharok közepette zajlott. Mindössze hatvan forint tiszta jövedelmet hozott, mert az Esztergomi Kör lelkes tagjai a 600-700 forintnyi bevétel tekintélyes részéből ezüstborostyán koszorút nyújtották át a művésznőnek. Ennek előre híre ment, s az előkelő közönség egy része távolmaradt. Az Esztergomi Közlöny támadta Kőrösy Lászlót is, aki az est szervezője volt.
     Kilenc év múlva jött el ismét Blaháné Esztergomba. "Alig van művelt család Esztergomban, ahol nem Blahánéről folyna a társalgás. Sőt még az egyszerűbb családi körökben is olyan körülményesen beszélnek róla, mint egy fejedelemről. De nem is mindennapi esemény ám, hogy a neves művésznő egymás után négy előadásban játszik nálunk. A színházban is viharos tapsok, éljenzések fogadták népszerű szerepeiben: a Paraszt kisasszonyban, a Tót leányban, Az eleven ördögben és az újdonság számba menő Ingyenélőkben. Ez utóbbiban aratta a legnagyobb sikert a zsúfolt ház előtt.
     Hegyesi Mari sem volt ismeretlen az esztergomi közönség előtt, amikor először 1887-ben Bács, majd 1898-ban Havi Mihály társulatához érkezett vendégjátékokra. Első szereplései még nem hoztak igazi nagy sikert számára, de tizennégy év múltán zsúfolt ház fogadta mindhárom estén. Játéka messze kitűnt Havi játszói közül, s a szegényes díszletek is bántóan rontották az esték hangulatát. Az aranyifjúság Kabina (Katona) Sándor ügyvédjelölt által nyújtotta át koszorúját az első estén. A második este bokréták tömege hullott le a színpadra, a harmadikon a társulat hálálkodott babérkoszorúval.
     Feleky Miklós vendégjátékairól 1887-ből és 1891-ből maradtak fenn adataink. A közönség érdeklődése nem volt egyöntetű, bár az intelligencia a város legnagyobb eseményének tartotta Feleky itt-tartózkodását. Az értelmiség azon volt, hogy jól érezze magát a városban, és augusztus 26-án a Prímás- szigeten kedélyes kirándulást is rögtönöztek szórakoztatására. Augusztus 28-i búcsúfellépése a Lelencben óriási közönség előtt valóságos diadalnak számított. 1891-es esztergomi látogatása alkalmával nem fordult feléje az érdeklődés és csak csekély anyagi sikert hoztak fellépései.
     1888-ban Szacsvayné Boér Emma három vendégjátéka jelentett nagy élményt az "intelligens" közönségnek. A kritikusok finom arcjátékát, mesteri szavalatát állították példaképül a társulat színészei elé. Művészetét tapsokkal, csokrokkal, babérkoszorúval ünnepelték.
     Fényes fogadtatásban volt része 1889-ben Helvey Laurának, aki Ivanovics Béla vármegyei levéltáros vendége volt édesanyjával, rokoni kapcsolatai révén. A vasútnál a társulat igazgatója és az Esztergom és Vidéke szerkesztője, Kőrössy László fogadta, a propellerállomáson pedig az aranyifjúság. Három vendégjátékának nem nagy, de "rendkívül intelligens" közönsége volt, amely főleg Ivanovics állásának és előkelő családi kapcsolatainak volt köszönhető. Részben ez magyarázza az Esztergom és Vidéke szokatlan lelkendezését is. Még a városba érkező országgyűlési képviselő, Horánszky Nándor is ellátogatott a tekintélyes Frey Ferenc társaságában a színházba, hogy megnézze Helvey Laurát. Vendégjátékai kapcsán figyelt fel a város arra, hogy Csóka társulatának támogatásra lenne szüksége és Helcz Antal vezetésével megalakította a bérletgyűjtő bizottságot.
     Bokody Antal igazgató 1890-ben egymás után hívta vendégjátékokra a jobbnál jobb művészeket. Előbb Hegyi Aranka, a Népszínház dívája érkezett Esztergomba április közepén, majd május közepén ismét visszatért. Műsorán népszínművek szerepeltek, amelyek széles rétegét vonzották a közönségnek, és frenetikus ünneplés közben játszhatott minden előadáson. Pálmakoszorúval, csokrokkal halmozták el. A Nániban akkora sikere volt, hogy Kádas Károly fényképész műtermében fölvételeket készítettek róla, és azt az esztergomi közönség körében árusították. Hegyi Aranka diadala közben Vízvári Gyula, majd Vízváriné Szigeti Jolán valamint Csillag Teréz fellépései hozták lázba Esztergom társadalmát. A város felbolydult. A jegyeket már két nappal előbb elkapkodták. A legelőkelőbbek is ott szorongtak a széksorokban. Tapsviharokon és lelkesedésen kívül babérlevelekből font, élő kameliákkal és rózsákkal díszített koszorúkat kaptak a művészek. Az előkelők az előadás végén a Fürdő Szállóban bankettet rendeztek a vendégek tiszteletére, és sikerük ismét felvetette az állandó színház alapításának gondolatát. A féltizenkettőkor kezdődő banketten Reviczky Győző főszolgabíró felköszöntőt mondott a színészekre. A társaság három óra körül még szerenádot adott a vendégművészeknek az egyre nagyobb társadalmi megbecsülést bizonyítva.
     A századforduló után a vendégjátékok ritkulásával a nagy nevek is eltűntek, a színpártolók lelkesedése is csökkent. 1904-ben is inkább a Simon-Júda vásár vonzotta a közönséget, mint Fáy Szeréna vendégjátékai. A kevesek, főleg az ifjúság virágcsokrokkal, koszorúval jutalmazta művészetét.
     Korszakunk végére az ünnepelt nagy művészeket Feledi Boriska, Fedor Franciska, Kornai Berta váltotta fel. 1918-ban Balla már csak feleségét, Marton Erzsit hívta nagy reklámmal, kis sikerrel vendégjátékokra. Az igazi siker továbbra is elkerülte a társulatokat. A világháború, a rossz gazdasági helyzet nem kedvezett a színháznak. Az igazgatók megélhetése is egyre nehezebb lett, s egyre többször folyamodtak segélyért. Igyekeztek a tömegízlésnek megfelelni, így a műsor többsége harmadrangú operettekből állt. Egyre kevesebb ünnepi alkalom adódott a színésznek és nézőnek egyaránt. S azt, hogy melyik előadás volt ünnepi azt legtöbbször a közönség döntötte el pártolásával.
     1923-ban Heltai Jenő Sztrájkol a gólya című "erősen pikáns" operettjét mutatták be, amelyre tódult a közönség, s nagy ovációval tapsolt. Röviddel ezután "ünnepi díszelőadást" hirdettek Petőfi emlékére. Az előadáson tátongó széksorok fogadták a színészeket. A helyi kritikus meg is jegyezte hogy a  "közönség csak a sekély darabokban találja meg művészi érzékeinek kielégítését".
     Ugyanebben az évben Simándi Béla helyi író, publiciszta, Babits Mihály későbbi jóbarátja igazi művészi vállalkozást ígért a közönségnek. Karinthy, Tömörkény, Zilahy műveiből láthattak irodalmi összeállítást átlagos érdeklődés mellett.
     Ugyancsak művészi esteket hirdetett a Fehér Színpad 1921-ben. Fővédnöke Csernoch János hercegprímás volt, s előkészítésében a város egyesületei is részt vettek. Meg is kellett a város értelmiségét mozgatni, hiszen három estén át Jászai Mari, Blaha Lujza, Márkus Emília, Kiss Ferenc és Latabár Kálmán léptek a közönség elé. Kiemelkedő művészi élményt ígért a Nemzeti Színház az esztergomi közönségnek 1928-ban a Gréban-féle Krisztus-tragédiát, az Igazi passiót. A siker nem maradt el, mivel Rózsahegyi Kálmán, Gál Gyula, Tasnádi Ilona, Vizváry Mariska szerepeltek a passióban.
     Kiss Ferenc a Nemzeti Színház művésze 1931-ben is ellátogatott a városba. Újszerű, könnyed játékával ünnepi estét varázsolt a Fürdő Szálló színpadára. Egy-egy alkalommal az egész évad ünnepi volt, mivel olyan lelkes volt a közönség pártolása. Ehhez járultak a választott darabok és a színészek játéka.
     1934. júniusában a kedves, halkszavú Deák Lőrinc hozta el társulatát Esztergomba. Paxi Teri primadonna "népiesen zamatos játékával" már az első előadáson teljesen meghódította a közönséget. Mészáros Ági "üde, kedves egyéniségével" szintén nagy sikert aratott. Szabó Ernő "táncos komikus játéka, eredeti humora, sőt puszta megjelenése" a siker forrása volt. Kőmíves Sándor buffókomikuma könnyekig kacagtatta a közönséget. Ebben az évadban nemcsak a vidám komédiák, de a "komoly darabok is művészi nívón álltak" és igen látogatottak voltak. A sikert 2 vagonnyi felszerelés (díszlet, jelmez) és saját zenekar szolgálta. A társulat sikere felvillanyozta a közönséget, a város értelmiségét.
     Eiczinger Ferenc festő, Babits legkedvesebb esztergomi barátja, valamint Obermüller Ferenc reáliskolai igazgató javaslatot tettek az Esztergomi Szabadtéri játékok létrehozására. Elképzelésük szerint a Bazilika előtti téren kellene felállítani a színpadot és passiójátékokat bemutatni. Az eképzelést Babits és Kárpáti Aurél színikritikus is támogatták. Úgyszintén Lepold Antal kanonok és Csernoch János prímás is szimpatizált az ötlettel. A Miniszteri Bizottság azonban az előadásokat "szcenikailag kivihetetlennek, a költségvetést pedig irreálisnak" találta. Így az Esztergomi Szabadtéri Játékok gondolata csak ötlet maradt.
     Az esztergomi műkedvelők 1938-ban a Szent István jubileumi évhez kapcsolódva a Bazilika előtt bemutatták: Városi István és Paczolay Imre darabját Szent István dícsérete címmel. Ez az egyszeri próbálkozás nem talált követőkre a hivatásosok körében.
     A következő években hiába jött vissza Deák Lőrinc hasonlóan jól rendezett társulattal, a közönség nem támogatta sem őt, sem más társulatot. A II. világháború végéig már nem is talált magára az esztergomi színészet. Vértes Károly és Hlatky László színigazgatók minden évben segélyért könyörögtek a polgármesteri hivatalnál a rossz pártolás miatt. A napi bevételük olyan kicsi volt, hogy a megélehetésüket sem fedezte.
     A 130 év színházi életéből kiragadott példák többsége a sikerről szólt. Mégsem állíthatjuk, hogy Esztergomban, ami befogadó színházként működött, olyan művészi színvonalon láthatták a nézők az előadásokat, mint Budapesten vagy kőszínházzal rendelkező nagyvárosainkban. A színészekben és a színdarabválasztásokban nem volt nagy az eltérés, inkább a darabok kiállítása volt silányabb, hiszen mindegyik társulatnak, akik Aradról, Debrecenből, Nagyváradról, Győrből stb. érkeztek ide nagyon nagy gondot és költséget jelentett a szállítás.
     A világháború után megszűntek a vándortársulatok, a színikerületi rendszer is felbomlott. Az ötvenes évektől a színházi életet a műkedvelők jelentették. Később az Állami Faluszínház, majd Déryné Színház tartott évente egy-két ünnepinek éppen nem nevezhető előadást.
     1963-ban úgy tűnt, hogy ismét ünnepi esték várnak az esztergomi közönségre. Ebben az évben hozták létre a város és a megye anyagi támogatásával az Esztergomi Várszínházat. Igaz, annyi pénz most sem volt, hogy önálló produkciókat állítsanak ki. Ismét más színházak előadásait kellett befogadni. A Körszínház Cid című előadását vásárolták meg. Cornelie Cidje Kazimir Károly rendezésében azóta sem feledett sikert aratott. A két előadást közel ezer ember látta.
     A következő évben, egyéb zenei programok mellett az Universitas Együttes Babits Mihály Laodameia című művét adta elő nagy sikerrel. A kritikus a sikeres előadáson felbuzdulva további előadások megtartására ösztönözte a szervezőket. 1965-ben a Győri Kisfaludy Színház Szirmai Tabáni legendáját játszotta. A két estén gyér volt a közönség, s a kritikák is a művészi színvonal csökkenéséről szóltak. (A sikertelenségnek az is oka volt, hogy a polgárok a város árvízvédelmén szorgoskodtak, s nem a színházban.)
     Az 1967-es évben volt az utolsó fellángolás. Mindmáig emlékezetes és emlegetett előadáson mutatták be Balassi Szép magyar komédiáját Csernus Mariann és Bánffy György főszereplésével. Ebben az évben már nem várjátékoknak, hanem "nyári művészeti események"-nek nevezték az előadást. A tanács úgy döntött, hogy ez lesz az elnevezése a vár rekonstrukciójának befejezéséig.
     1986-ig "Csipkerózsika"-álmot aludtak a várjátékok. Ekkortól kapott újra támogatást a Várszínház a megyétől és a várostól. A Színház és Filmművészeti Főiskola végzős hallgatói mutatták be vizsgadarabjukat, Legenda a dicsőséges feltámadásról címmel. A bájos népi humorral átszőtt lengyel darabot igen nagy sikerrel és sok mókával játszották a hallgatók: Kaszás Géza, Bagó Bertalan, Kerekes József, Rékasi Károly, Spolarics Andrea, hogy csak a legjobbakat emeljük ki. A következő évben ismét bibliai példabeszédek keltek életre a vár előtti színpadon. A Godspell című musikalt adták elő a főiskolások, igen nagy énektudással. Különösen Szarvas József és Cserna Antal drámai kettőse emelkedett ki az előadásból Jézus és Júdás szerepében. 1988-ban Balikó Tamás rendezésében Fantasztikusok címmel érdekes helyzetgyakorlatokra épülő előadást láthattunk a főiskolásoktól. A látvány és a mozgás virtuóz keveréke volt ez a produkció. 1989-ben a Madách Színház a Bolond lány korábbi sikerén felbuzdulva újra megrendezte az előadást, Tóth Enikő főszereplésével. Ezt láthatta két estén át az esztergomi közönség.
     1990-ben elkészült a Várszínház új játszóhelye. A kapuszorosból nyíló ún. török temető helyén igazi intim színházi tér született. Új koncepcióval egész nyárra kiterjedő előadásokon szórakozhatott és ünnepelhetett az esztergomi közönség.