|
H. Kelemen
Márta
Kutatások a római
kori Esztergom/Solvában
Az Esztergomban folyó régészeti kutatás
az elmúlt 15 évben jelentős eredményeket mutathat fel. E kutatások, melyek
nem annyira szervezett ásatások keretein belül, mint inkább épít- kezésekhez
kapcsolódó leletmentések révén váltak szükségessé, Esztergom/Solva római
korának az eddigieknél alaposabb ismeretét is eredményezték. A római kor
kutatása két nagyobb témakört érintett, egyrészt a rómaiak előtt, ill.
alatt itt élt őslakosság településeit, másrészt a római temetőket.
A Pannonia
provincia területén élt őslakosságot a rómaiak adminisztratív egységekbe,
ún. civitas peregrinákba szervezték, amelyek római polgárjoggal nem rendelkező,
szabad egyének közösségei voltak. Plinius és Ptolemaios római történetírók
munkáiból ismerjük a pannoniai civitasok nevét, sőt Ptolemaios geografiai
sorrendben adott felsorolásából, ill. a bennszülött törzseket említő feliratos
anyag alapján a civitasok földrajzi fekvése is meghatározható. A mai Komárom-Esztergom
megye területén az azal törzs élt, akiknek területünkön történő megjelenésének
időpontjáról máig sem lezárt vita folyik a régészeti szakirodalomban. Egyesek
úgy vélik, hogy az illír származású azalokat csak a római korban az i.
sz. 1. század elején telepítették fel Dél-Pannoniából a Dunához, a boi-dák
háborúk folytán elnéptelenedett területre, más vélemény szerint az azalok
már az i.e. 1. században is itt éltek. Az azal probléma egyik súlypontja
éppen Esztergom, amely a feliratos anyag alapján az azal szállásterület
keleti szélén volt. A civitások élén álló főemberek (princepsek) név szerint
is ismert egyikét - valószínűleg a legkorábbit - egy esztergomi felirat
említi meg. A sírkövet Iucundus, az azalok princepse állította nyolcéves
korában meghalt leányának, Solvának.
Amikor 1925-ben
Kuzsinszky Bálint, az aquincumi múzeum hírneves igazgatója ismertette a
követ, a kő lelőhelyéről csak annyit lehetett tudni, hogy az Knauz Nándor
esztergomi kanonok szamárhegyi nyaralójának kertjéből került az Esztergom-vidéki
Régészeti és Történeti Társulat régiséggyűjteményébe. Talán a kő bizonytalan
lelőhelye is közrejátszott abban, hogy a kutatás nem fogadta el végérvényesen
Kuzsinszky véleményét, miszerint Iucundus, princeps Azaliorum a törzs székhelyén,
vagyis Esztergom/Solvában élt.
1989-ben,
a Bánomi dülőben folyó későrómai temetőfeltárás során, a 221. számú, faragott
kövekből épített sír fedőlapjának kiemelésekor a régész számára ritka szép
pillanat következett. A kő megtisztítása után ugyanis kiderült, hogy a
szépen megmunkált sírkövet - amelynek sajnos az alsó része, és így a felirat
utolsó egy-két sora hiányzott - nem másnak, mint magának Iucundusnak, Talalnus
fiának, a civitas Azaliorum princepsének állították.
A még hiányosan
is rendkívüli jelentőségű kő felirata számos következtetésre nyújtott támpontot.
Iucundus azal
princepset nyilván ott temették el, ahol élt, vagyis Esztergom/Solvában.
Bizonyára a nyolcéves korában elhunyt leányát, Solvát is ugyanott temették
el. Vagyis a Solva sírkő lelőhelyéül ma már biztosan a Bánomi dűlőt jelölhetjük
meg. A lelőhelyről tudnunk kell, hogy a későrómai temetőben másodlagosan
felhasznált 1-3. századi sírkövek a közeli korarómai hamvasztásos temetőből
származnak, melynek néhány sírját 1980-ban tártuk fel a Bánomi lakótelep
területén. Mindkét temető a solvai tábor temetője volt, a korai temetőbe
azonban nemcsak római katonákat és családtagjaikat, hanem bennszülött egyéneket
is temettek. Iucundus sírkövét fia, Asper állította, még apja életében.
A felirat még meglévő utolsó szava egy "et" (és), amely arra utalhat, hogy
a kő nemcsak az apának, hanem az anyának is szólt, akinek nevét a hiányzó
rész tartalmazhatta. A kő felső részén családi mellkép látható: egy bennszülött,
azal viseletű asszony, mellette egy férfi, közöttük egy gyermek. A kőfaragó
minden bizonnyal, ha nem is teljes hűséggel, a Iucundus család elhunyt
tagjait örökítette meg.
A követ állító
Asper, a 70-80-as években Aquincumban állomásozó ala I Hispanorum Auriana
katonája volt. Ez az adat egyértelműen megerősíti azt a feltételezést,
hogy Iucundus princeps a Flavius-korban (69-96) élt. Az illír azaloknak
e fenti köveken kívül több feliratos emléke is ismert a környékről. Az
azal probléma megoldását többek között az a körülmény is megnehezíti, hogy
csak feliratokon van nyomuk, egyéb, illírnek mondható régészeti emlékanyaguk
ismeretlen. Az esztergomi Várhegyen és a város több pontján (Szentgyörgymező,
Bánomi dülő, Viziváros, Királyi város, Kisléva, Primás sziget stb.) kiásott,
az i. e. 1. - i. sz. 1. századra keltezett települési objektumok - házak,
edényégető kemencék, szemétgödrök - leletanyaga ugyanis kelta, ami felveti
annak lehetőségét, hogy a Dunántúl nagy kelta tömbjébe betelepült illír
törzs anyagi kultúrája teljes mértékben elkeltásodott, illírségüket csak
nyelvükben őrizték meg.
Az 1994-es
év Esztergom római kori kutatásában ismét igen fontos eredményeket hozott.
1994 júniusában
a Bajcsy-Zsilinszky út 5. sz. ház hátsó udvarában építkezéssel kapcsolatos
földmunkák során régészeti emlékek kerültek napvilágra. A múzeum munkatársai
lelet- mentést végeztek a területen, amelynek során korarómai hamvasztásos
sírok, agyagba rakott kőfal, Árpád-kori kemence és középkori falmaradványok
kerültek elő.
1994. július
28-án, a további munkálatoknál a munkások egy nagyméretű kőre bukkantak.
A kő felemelésekor kiderült, hogy az egy szépen megmunkált római sírkő,
csaknem teljes épségben. A leletek Esztergom római kori története szempontjából
igen jelentősek és igazolják a régész egy, eddig csak feltételezésen alapuló
adatát.
A pannóniai
viszonylatban jól kutatottnak mondható Esztergom területén, ahol 100 év
óta folyik rendszeresen a római emlékek és településtörténeti adatok gyűjtése,
egészen a legutóbbi évtizedig bizonytalanok voltunk a korarómai temetők
helyét, ill. a római kori Solva 1. századi helyőrségi csapatait illetően.
Ez a két emlékcsoport összefügg, ugyanis az egykor itt szolgált katonák
sírkövein fordulnak elő a csapattestek nevei (vagy téglákon, ilyenek azonban
még nem kerültek elő).
A Várhegyen
végzett sok évi ásatás eredményeképpen tudjuk, hogy a kőből épített római
castrum - amelynek csak részletei ismertek, mivel a későbbi építkezések
részben lefedték, részben elpusztították - a 2. század elején épült és
helyőrsége a pannoniai fiatalokból sorozott cohors I Ulpia Pannoniorum
volt. A cohors gyalogos segédcsapat volt 500 vagy 1000 főnyi legénységgel,
amelyhez lovas alegységek is tartozhattak; segédcsapatokba sorozták be
a római polgárjoggal nem rendelkező szabad egyéneket, akik 25 év szolgálat
után a polgárjogot is elnyerték.
A cohors emlékei
ismertek Esztergomból. A Várhegyen előkerült 2. századnál korábbi leletek,
továbbá a hely rendkívüli stratégiai fontossága alapján a kutatók egyöntetűen
azon a véleményen voltak, hogy a kőtábor előtt egy korábbi, földsáncos-palánktábornak
is kellett itt állnia. Kérdéses volt azonban, hogy milyen csapategységek
táboroztak itt az 1. század második felében. Az első erre vonatkozó adatot
a Bánomi dülőben nemrégiben feltárt későrómai temető területén talált egyik
korai sírkő szolgáltatta. A felirat szerint, az ötvenéves korában elhunyt,
ituraeus származású Soranus a cohors I Augusta Ituraeorum katonája volt.
Az Augustus császár idején alapított, Syriában besorozott katonákból álló
cohors a Iulius-Claudius korban Germániában állomásozott, Pannoniába a
Flavius-kor kezdetén, 70 körül vezényelték át, és Traianus 2. dák háborújáig
tartózkodott itt, legkésőbb 110-ben már Dacia (Erdély) helyőrségei közé
tartozott.
Az esztergomi
kő előkerüléséig egy Tolna megyében talált, 98-ban kiállított katonai elbocsátó
okmány (diploma) alapján a cohors pannoniai tartózkodási helyét Ad Statuas
(Várdomb, a Sió torkolat közelében) táborban jelölték ki, mivel Pannoniában
egyéb feliratos emléke ismeretlen volt. A cohors az új felirat szerint
elsőként Solvában állomásozott - valószínűleg 70-92 között - és csak utána
került át Tolna megyébe.
A kutatás
véletlenek sorozatából áll 1994 tavaszán a Várhegyen végzett kisebb földmunka
során egy feliratos fogadalmi kő került elő. A Pannonia történetéhez értékes
adatokat szolgáltató kő egy újabb csapategységet nevez meg, a követ állíttató
személy a cohors III Brittonum equitata (III. brit lovasegység) lovagi
rangú parancsnoka volt.
A felirat
pontosan keltezhető a 89. évre. Miután a solvai táborba 89. első felében
érkezett, ebből következik, hogy a cohors I Augusta Ituraeorum nem 92-ig,
hanem csak a 89. év elejéig volt városunkban. A Bajcsy-Zsilinszky úton
előkerült sírkövet Crescensnek, Iulio fiának, Victor nevű örököse állította.
Crescens szintén a cohors I Augusta Ituraeorum katonája volt, 23 évi szolgálat
után negyvenhárom éves korában halt meg.
A kő felső
kétharmadában a kőfaragó az elhunytat örökítette meg, hadi felszerelésben.
A feliratos kő és a közelében talált hamvasztásos sírok, amelyekből hamvakat
tartalmazó urnák, fazekak, festett füleskorsó, fülescsésze és kis üvegedényke
került elő, egy 1-2. századi hamvasztásos temető helyét jelölik ki. Ezt
a temetőt eddig nem ismertük.
1846-ban a
mai Bajcsy-Zsilinszky út 9. sz. háznál egy csontvázas sírt találtak, a
sírt egy Fusca nevű, felszabadított rabszolganő sírköve fedte. Sokáig úgy
gondolták, a korai sírkövet egy későrómai csontvázas sír fedésére használták
fel.
Esztergom
római településnyomainak jelen ismeretében azonban úgy véltük, a sír az
1. század végéről származhatott, mivel a város területén kellett lennie
egy korai temetőnek, amely a Viziváros, Királyi város, Aranyhegy környéki
római településrészek temetője volt. A római tábornak külön temetője volt,
s mint fentebb említettük, a korai temető néhány sírját a Bánomi dülőben
tártuk fel, sírköveit ugyanott, a későrómai sírok falazására, lefedésére
használták fel a 4-5. században. Az újonnan előkerült leletek igazolták
feltételezésünket: a kora római település temetője itt fekszik a mai Kossuth
L. - Bajcsy- Zsilinszky utcák alatt húzódó római út mentén.
A temető kiterjedését
a teljesen beépített területen csak az esetleges építkezések alkalmával
tudjuk a továbbiakban figyelemmel kísérni. |
|