BUKSZ - 8. évfolyam, 2. szám (1996. nyár)   BUKSZ nyitólap   EPA  

Szántay Antal


Zimányi Vera (szerk.):
Óra, szablya, nyoszolya
Életmód és anyagi kultúra magyarországon a 17-18. században
MTA Történettudományi Intézete, Budapest, 1994. 161 old., 220 Ft (Társadalom- és művelődéstörténeti tanulmányok, 9.) 

  A kötetben Zimányi Vera gazdaságtörténész, jelenleg a Katolikus Egyetem professzora, az MTA Történettudományi Intézet-beli munkatársainak és a pécsi egyetemen nevelt tanítványainak kutatási eredményeit teszi közzé.
  A kötet hiányt pótol a magyar történetírásban, bár az itt tárgyalt kérdések, a felhasznált források és megközelítési módok régóta nem ismeretlenek a hazai történészek előtt. Ezt bizonyítja, hogy például Zimányi tanulmánya a Történelmi Tár 1893. évi évfolyamában közölt források alapján idézhette föl a XVII. század elején Erdélyben dúló éhínséget. Vagy például a hagyatéki leltárakat elemző hosszabb tanulmányában Németh Erika és J. Újváry Zsuzsanna összehasonlításképpen több esetben támaszkodhatott Radvánszky Béla testamentumokat, háztartás-összeírásokat közlő és elemző, immár klasszikusnak számító - azóta reprint kiadásban ismét megjelent - munkájára. Ugyanakkor Takáts Sándor neve csak J. Újváry jegyzeteiben bukkan föl. A témát, a kora újkori Magyarország anyagi kultúráját és életmódját azonban a hazai történetírás úgyszólván csak fel-felcsippentette: érdekes adalékokat gyűjtött és közölt, egy-egy részeredményt felmutatott, de sem szisztematikusan, sem szélesebb körű összefüggésekbe ágyazva vagy más európai országokkal, régiókkal összevetve nem tárgyalta. Pedig e témák kutatásának és e kutatási módszerek alkalmazásának a nyugat-európai történetírásokban, elsősorban az Annales-iskola hatására már több évtizedes múltja van.
  Arról, hogy a magyarországi (illetve részben a történelmi Magyarország egykori területén elhelyezkedő) levéltárakban szintúgy bőséges források állnak rendelkezésre nemcsak az elit és tehetősebb nemesi, hanem a városi, kisnemesi vagy paraszti rétegek életmódjának, anyagi kultúrájának kutatásához, a kötetben közölt tanulmányok jegyzetanyaga első pillantásra meggyőzheti az olvasót. Ez a tanulmányok egyik nagy erénye is: a széles körű és "friss", eddig alig feltárt levéltári anyagok megszólaltatása.
  Zimányi Vera bevezető tanulmánya (Néhány szempont az életszínvonal vizsgálatához a 17. századi Magyarországon, 7-18.old.) röviden ismerteti a XVI. század közepén kibontakozó "árforradalom" hatásait Nyugat-Európában, s ezt veti össze a magyarországi helyzettel. Az élelmiszerek és az ipar-, illetve luxuscikkek árainak eltérő változása, valamint a reálbérek jelentős csökkenése következtében Nyugat-Európát, különösen a fejlettebb munkamegosztású régiókat ebben a korszakban rendszeres éhínségek fenyegették. Magyarországon az élelmiszerárak csak kisebb mértékben emelkedtek, az ország mindvégig jelentős agrárexportőr maradt. Az éhínség nem volt ugyan teljesen ismeretlen, de elsősorban a háborús pusztítás idézte elő, illetve rosszabb termésű években az ország kevésbé termékeny régióiban (például hegyvidékeken, Erdélyben) fordult elő. A cserearányok változása Magyarország lakosságát tulajdonképpen igen kedvező helyzetbe hozta. A "biológiailag szükséges javak" birtokában a társadalom szélesebb rétegei számára váltak kívánatossá és elérhetővé a társadalmi presztízst is kifejező, növelő luxus- és iparcikkek. Ezek fogyasztása - éppen relatív olcsóságuk miatt - "demokratizálódott", nemcsak a társadalom felső rétegeinek kiváltsága volt. A XVII. század elejétől a magyarországi városok és más törvényhatóságok - a társadalmi-rendi különbségek szimbolikus kifejeződésének fenntartása érdekében is - igyekeznek ugyan rendeletek sorával megakadályozni a ruházkodásban is megnyilvánuló "szenvedélyes nagyzolást", azonban kevés eredménnyel.
  Lényegében az anyagi kultúra Magyarországon így bekövetkező színesedését, változását szemlélteti és méri le a kötet két, hagyatéki leltárakat feldolgozó tanulmánya, melyek a források feldolgozásának eltérő módszerét alkalmazzák.
  J. Újváry Zsuzsanna (Egy kereskedőcsalád metamorfózisa. A mezőszegedi Szegedi család, 33-85. old.) rendkívül gazdag anyagot mutat be aprólékos részletességgel. A Szegedről a XVI. század közepe táján elszármazott kereskedő Kalmár család végül Kassán telepedett meg, nevét Szegedire változtatta, és nemességet is szerzett, de megmaradt foglalkozásában. A szerző a család több tagjának, a XVI-XVII. század fordulóján élt két-három generációnak anyagi viszonyait mutatja be a fennmaradt hagyatéki összeírások alapján. Bár az összeírások nem minden esetben ölelik föl a teljes vagyont, jól nyomon követhető a családtagok anyagi helyzetének változása, s vagyonukon belül a készpénz és "kalmáráru", illetve a ezüst- és aranynemű, valamint az ingatlan (elsősorban szőlőbirtok) értékének aránya.
  Különös figyelmet érdemel, és részletesebb elemzés tárgya özvegy Szegedi Györgyné kiadásainak 1620-1622 között vezetett jegyzéke. Az összes kiadások megoszlása különböző kategóriák szerint és az egyes kategóriákba sorolt tételek részletes bemutatása értékes, a hazai történetírásban ritka adatokat szolgáltat mind a gazdaságtörténet, mind az életmód kutatásának szempontjából.
  E táblázat világosan mutatja, hogy az özvegy kiadásainak jelentős része a gazdálkodással, birtok- és ingatlanszerzéssel, illetve karbantartással kapcsolatos. Közvetlen háztartási kiadásai, saját személyes költségei és az élelmiszer-kiadásai (VI-VIII. kategória együtt 759,305 ft) alig haladják meg az összkiadások egynegyedét. Még ezen belül is alacsony az élelmiszerre költött összeg (116,825 ft) aránya. Ez jelzi, hogy - az önellátó gazdálkodás jelenléte miatt - a kiadások még ilyen részletes és hosszabb időszakot felölelő listája sem szolgáltat pontos adatokat a tényleges fogyasztási struktúra megállapításához.
  Németh Erika (Négy ruszti lakásbelső a 17. században, 87-98. old.) tanulmánya a XVII. század második feléből Rusztról származó hagyatéki leltárakat dolgoz föl. Egy mészáros özvegye, az evangélikus lelkész és felesége, egy telkesgazda és városi tanácsos, valamint egy zsellér hagyatékaiban a szőlőművelésből élő város (1681-től szabad királyi város) életének színes - de statikus - képe tükröződik.
  Az életmód vizsgálatához ugyancsak annak anyagi meghatározottsága, a gazdaságtörténet felől közelít, jövedelmekről és kiadásokról, az életszínvonalról közöl és elemez "kemény" adatokat Sós Andrea tanulmánya (A Batthyány család földesúri famíliájának javadalmazása a 17. században, 99-114. old.). A szerző a földesúri uradalmi alkalmazottak javadalmazásának adatait az egyes alkalmazottakkal kötött konvenciók, a számtartónak adott instrukciók és a különböző kiadási összesítések, illetve számlák alapján aprólékos munkával gyűjtötte össze. Vizsgálja az élelmiszerek arányát az alkalmazottak jövedelmén belül, annak változását az alkalmazottak hierarchiájától függően, valamint a luxuscikkek megjelenését a javadalmazásban. A tanulmány fontos kérdése a természetben és pénzben fizetett javadalmak arányának és változásának vizsgálata: a pénzbeli fizetség előtérbe kerülése ugyanis lehet egyfelől a bővülő pénzgazdálkodás és árutermelés, valamint az uradalom és alkalmazottai közötti viszony átalakulásának jele, ugyanakkor a XVI-XVII. századon átívelő folyamatos pénzromlás körülményei között okozhatja az alkalmazottak javadalmainak fokozatos csökkentését is.
  A társadalomtörténet felől közelít és egy-egy sajátos szempontból világítja meg a XVII-XVIII. századi Magyarország kisnemesi és paraszti társadalmának életmódját Tóth István György három igen érdekes tanulmánya. A nemeslevelek feketepiaca a 18. században című (19-31. old.) a társadalmi felemelkedés sajátos útján járókkal foglalkozik. A török háborúk után a még zavaros időkben hamis nemeslevekkel maguknak nemességet szerzők többsége egykori végvári katona, szabados, akik ily módon igyekeztek megőrizni, olykor akár javítani is kiváltságos helyzetüket. Dolgukat megkönnyítette, hogy sok volt a háborús időkben elrabolt, gazdátlan armális, de még inkább a XVIII. század elejét jellemző ritkább írásbeliség is: amíg a nemességet a megyei igazoló bizottság előtt elsősorban az öregek emlékezete hitelesítette, tágabb terük lehetett az önjelölteknek.
  Tóth I. Gy. másik tanulmánya (Harangozás és óraketyegés. A parasztok és kisnemesek időfogalma a 17-18. században, 115-132. old.) azon kérdésekre ad választ, ki számított öregnek, és hogyan tartották számon életkorukat az emberek. Hogyan jelölték meg az események időpontját, s mely társadalmi rétegekben volt elterjedt az óra és az órával, mechanikusan mért idő használata. Végkövetkeztetésében a szerző itt is az írástudást jelöli meg választóvonalként: a laza időfogalom (a harangozással mért idő) az analfabetizmushoz köthető, míg a mechanikus időfogalom (az óraketyegés számontartása) az írástudó rétegekre jellemző.
  Tóth I. Gy. harmadik tanulmánya ("Komám nincs és feleségem vagyon". Meddőség és fogamzásgátlás a 18. századi magyar parasztságnál, 133-143. old.) eleddig kevéssé kutatott kérdésre, a fogamzásgátlás hatékony és babonás praktikáira, elterjedtségükre ad választ. A számos korabeli megfogalmazás, a résztvevők által előadott életközeli helyzetek bemutatása arra is felhívja a figyelmet, hogy a kutató előtt a múlt szereplőinek legszemélyesebb élményei sem maradnak rejtve: a levéltári források - ezúttal elsősorban házasságtörés ügyében keletkezett perszövegek - a mentalitás és életmód legkevésbé hozzáférhetőnek, dokumentáltnak tűnő részleteihez is adnak információkat a hozzáértő olvasó számára.
  A mentalitás, a közérzet a témája elsősorban Damjanovicsné Horváth Lívia tanulmányának is (Mindennapi élet egy dunántúli végvárban. Peleskey Eördögh István pölöskei várkapitány levelei a dunántúli főkapitányhoz, 1636-1655, 145-161. old.). A várkapitánynak Batthyány Ádámhoz írt majd 190 levelét elemzi a szerző, mindenekelőtt a "békeidőket" is jellemző állandó rettegést, a veszély vélt és valós jellegét vizsgálva. A létszámukban és felszereltségükben egyaránt túlsúlyban lévő törökök portyái, a rabszedés és fosztogatás e levelek visszatérő témája. A török kori végvárak harcias-hősies életét a mindennapi gondokkal való állandó küzdelem határozta meg. A végváriak élete nemegyszer válságossá vált csekély létszámuk, a rendszertelenül érkező fizetség, a várnép gyenge ellátása és a katonacsaládok "kétlaki" életmódja s bizonytalan önellátó gazdálkodása miatt. A vissza-visszatérő éhínség pedig a katonákat rablásra, akár saját falvaik fosztogatására is rákényszerítette.
  A tanulmányok nemcsak számos új adattal gazdagítják gazdaság- és társadalomtörténetünket, hanem színesen elevenítik meg a mindennapok világát. A kötet az MTA Történettudományi Intézete színvonalas, mind a szakmai, mind a szélesebb érdeklődő közönség figyelmére méltó könyvkiadói tevékenységének egyik szépen kivitelezett terméke. Hiánypótló a magyar történetírásban, s így különös érdeklődésre tarthat-tarthatott számot. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy röviddel megjelenése után elfogyott: a recenzens örömmel venné, ha a kiadó javított kiadásban ismét hozzáférhetővé tenné.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: buksz@c3.hu