Claus Leggewie
A monokulturalizmus halott - a multikulturalizmusra még várni kell
Németországban a konzervatívok a multikulturalizmus utánzatának bírálatával
próbálják igazolni tekintélyelvű politikájukat és elterelni a figyelmet
évtizedekig tartó nemtörődömségükről, állítja Claus Leggewie. Nem hajlandók
elismerni, hogy a muzulmánok is a társadalom részét képezik, és ezzel egy
történelmi hiba megismétlődését kockáztatatják.
Daniel Cohn-Bendit egyszer azt mondta, hogy számára akkor lett világos,
hogy a '68-as mozgalom győzelmet aratott Németországban, amikor egy konzervatív
kollegája azt mondta, "a muzulmánokkal képtelenség boldogulni, molesztálják
a nőiket". Éveken át azt hallottuk, hogy a multikulturalizmus csődöt mondott,
és most a német kancellár - aki egyébként azért lehet kancellár, mert '68
és '89 maradandó eredményeket hozott- szintén csatlakozott a kórushoz.
A nemek egyenlősége megvalósult, a bevándorlók integrációja kudarcot vallott?
A multikulturalizmus minden tüzérségi tűz ellenére még mindig él és
végül győzni fog. Engedjék meg, hogy mint azok egyike, akik először használták
a "multikulti" kifejezést Németországban (ezt a címet adtam egy 1990-ben
megjelent könyvemnek), megmagyarázzam, hogy Cohn-Bendit vagy az olyan liberális
konzervatívok, mint Heiner Geissler, mit értettek ezen. Nem azt ugyanis,
amit Angela Merkel. A kancellár nemrég egy lelkes fiatal kereszténydemokrata
hallgatóság előtt így fogalmazott: "Most egy kis multikultit fogunk csinálni,
együtt fogunk élni és mindenki elégedett lesz." Aki olvasta az eredeti
érvelést és az ezt követő tanulmányokat, tudja, hogy a multikulturalizmus
nem az önkényesség vagy a Saria elfogadását jelenti, hanem a sokféleség
köztársasági szellemű integrációját.
Ez azt jelenti, hogy hatályon kívül helyezzük az elavult nemzetiségi
törvényt, előretekintő szociálpolitikát és foglalkoztatási politikát folytatunk,
az alkotmány előírásainak megfelelően biztosítjuk a vallásszabadságot,
és megreformáljuk az oktatást. A multulturalizmus hirdetői nagyon pontosan
előrejelezték azokat a mai problémákat, amiket a "párhuzamos társadalom"
vagy "iskolai kudarc" kifejezésekkel szoktunk jellemezni. Ők voltak azok,
akik reálisan látták a problémákat.
Bírálatuk célpontja a Helmut Kohl vezette Kereszténydemokrata Unió
(CDU) és a Szociáldemokrata Pártnak az a része volt, amely szintén ellenezte
a bevándorlást. Ezek a pártok pontosan azt csinálták, amivel Kohl utóda,
Merkel a multikulturalizmust vádolja: anyanyelvükön tanították a gyerekeket
az iskolában, imámokat hoztak Törökországból, bizonytalan feltételeket
alkalmaztak a foglalkoztatás terén, megsértették a polgárjogokat. Csak
azért lehetett "együtt élni" mindezek ellenére, mert mindenki azzal áltatta
magát, hogy a vendégmunkások végül hazamennek családjaikhoz, miután kerestek
némi pénzt.
A kancellár ezzel csak el akarja terelni a figyelmet arról, hogy éppen
az ő pártja felelős az elmúlt húsz évben folytatott hibás bevándorlási
és integrációs politikáért. A CDU az olyan szülőkre emlékeztet, akik panaszkodnak
tizenéves gyerekeikre, elfelejtve, hogy az ő dolguk volt, hogy felneveljék
őket. És mert a CDU (és nem valamilyen multikulturalista párt) volt az,
amely hagyta kicsúszni a dolgokat az irányítása alól, most autoriter intézkedéseket
javasol azok ellen az emberek ellen, akik "nem hajlandók" integrálódni,
noha senki sem hisz abban, hogy ezek az intézkedések eredményesek lesznek.
Bár Németország a bevándorlás szabályozatlansága tekintetében az 1990-es
években az Egyesült Államokon is túltett, hosszú ideig a kivándorlás volt
az erősebb tendencia. Nem utolsósorban azért, mert azok, akik Németországban
tanultak, megfelelő képzettséget szereztek és "hazatértek". Ez nem meglepő,
figyelembe véve azt a jól érzékelhető rossz hangulatot, amely olyan pánikkeltő
könyvekkel, mint amit Thilo Sarrazin nemrég megjelentetett Németország
felszámolja magát címen, nyilvánvalóan elriasztja a potenciális bevándorlókat.
De ki fogja betölteni a több százezer üres mérnöki és szakmunkásállást?
Ki fog gondoskodni a multikultit szapuló mai bloggerről, ha megöregszik?
"Az állam és a társadalom közötti kapcsolat megszakadása gyengíti társadalmunk
alkotó potenciálját és megakadályozza, hogy elvégezzük a ránk váró feladatokat
helyi és globális szinten. "Rosszkedvű passzivitással pocsékoljuk
az időt, noha elvégzendő dolgunk volna az életünkkel, az országunkkal,
az emberiséggel." Ez a szöveg ismerősen kell, hogy csengjen Angela Merkel
számára: mivel a Neues Forum, a kelet-német ellenzéki mozgalom 1989-es
alapítónyilatkozatából való. Mindez a mára is érvényes. A Sarrazin-vita
azzal a következménnyel járt, hogy ma a társadalom ellenségesen viselkedik
a bevándorlókkal és multikulturalista "ábrándozókkal" szemben. Úgy tűnik,
mintha megismétlődőben lenne a német társadalomban a 19. és a 20. században
tapasztalt elutasító magatartás azzal szemben, hogy integrálják a zsidókat
a mindennapi életbe, csak ezúttal a világi iszlám az, amit nem lesznek
hajlandó elfogadni azok, akik szüntelenül keresztény-zsidó kultúráról papolnak.
Azok, akik az iszlámot úgy, ahogy van idegen testnek minősítik a nyugati
világban, valójában az iszlamisták malmára hajtják a vizet, hiszen azok
is csak ezt mondják.
Ha a német Leitkulturt állítanánk a multikulturalizmus helyébe, az
alkotmányellenes lenne. Lehet, hogy a nyugati demokrácia normái levezethetők
bizonyos speciális hagyományokból, például a keresztény-zsidó hagyományból,
de a kettőt nem szabad összemosni és érvként használni más hagyományok
elleni kultúrharcra.
A multikulturális hétköznapok folytatódnak függetlenül attól, hogy
a Kereszténydemokrata Unió mennyi nyugatot ír bele a programjába, Persze
ennek is vannak kellemetlen velejárói, de megvan a maga vonzó arca is.
És ez remélhetőleg sok tehetséget fog Németországba vonzani, bár az idősödő
többség mindent megtesz, hogy elriassza őket azzal, a mutikulturalizmus
erőszakos következményeiről beszél. Mindez már igen unalmas, és itt az
ideje, hogy véget vessünk a pánikkeltésnek. Olyan politikára van szükség,
amely nem takarózik statisztikákkal és szlogenekkel. Amely nyugodt, barátságos
és egyszersmind progresszív.
GÁTI TIBOR FORDÍTÁSA
Lettre, 81. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|