Peteris Puritis
A múlt visszhangja
(Köknesis)
A második világháború kitörése és Lettország megszállása szinte teljesen
elkerülte J?kabs T?relis figyelmét. Nem volt hajlandó elhagyni kunyhóját,
így továbbra is csendes és átszellemült életet élt, csak most a gazdag
rokonok segítségének hiányában egyre gyakrabban volt kénytelen az ezüstpénzek
kiásásához folyamodni.
Idézzük fel a korabeli történelmi hátteret. 1941. május 4-én a Szovjetunió
hadüzenet nélkül, a megnemtámadási szerződést megszegve háborút indít Németország
ellen. Németország egyre csak a támadásra készülődött, és eközben nem gondoskodott
megfelelően új határainak védelméről. A Szovjetunió az ütközetekben egy
titkos fegyvert alkalmaz, amelynek titkát a mai napig nem fejtették meg.
Ez a fegyver működés közben távolról úgy nézett ki, mint egy zöld fénysugár,
és egyformán hatékony volt tankok, repülőgépek és hajók ellen. A sugárzás
hatására a fémtárgyak meglágyultak, és a berendezések szétestek. Bizonyos
idő múltán a fém visszanyerte szilárdságát, de a műszerek addigra már menthetetlenül
deformálódtak. Azok az emberek, akik a sugárzás hatósugarába kerültek,
rövid ideig tartó gyengeséget éreztek, légzésük felgyorsult, azonban a
sugárzás, úgy tűnik, semmiféle komolyabb egészségkárosodást nem okozott.
Okunk van feltételezni, hogy a fegyver csak egy példányban készült el,
és ezt az egyet operatív módszerekkel szállították a legnehezebb frontszakaszokra.
A Vörös Hadsereg végigpusztította Németország középső részét, melyet
készületlenül ért a háború, és június végén elfoglalta Berlint. Csakhogy,
akárcsak Napóleon oroszországi hadjárata idején, a főváros elfoglalása
még távolról sem jelentett győzelmet. A nyugati fronton az USA, Kanada
és Nagy-Britannia egyesített erőinek kísérlete, hogy június 16-án deszantosokat
dobjanak partra Normandiában, kudarcba fulladt. A német felderítő szolgálat
tudomást szerzett a támadás helyéről és idejéről, és így az elhamarkodott
offenzívában részt vevő valamennyi egység megsemmisült. Ahhoz, hogy a hadiszerencse
a németek javára fordult, hozzájárult az oroszországi helyzet is: június
29-én a Kremlben megölték Sztálint és Beriját. Az oroszok titkos fegyvere
eltűnt. Hitler az Alpokból, egy bunkerből irányította az eseményeket, és
először is sikerült neki kiszabadítani hadseregének több bekerített részét
az oroszok hátában, majd, miután ezek egyesültek, október 1-én körbezárni
Berlint. Megkezdődött Berlin másfél éves blokádja. Oroszországban Zsukov
vette át a hatalmat, de a zűrzavaron nem sikerült úrrá lennie. Az országban
pletykák keringtek arról, hogy Zsukov részt vett a merényletben. A helyi
párttitkárok vezetésével több körzet követelte, hogy a kormány összetételét
ne egyetlen ember, hanem a kommunista párt kongresszusa határozza meg.
Ez összefügg az úgynevezett Insztrukcija gyejsztvij pri oszobo csrezvicsajnich
obsztojatyelsztvach elnevezésű szigorúan titkos dokumentummal, amelyet,
mint később kiderült, lepecsételt borítékban adtak át minden helyi pártszervezet
vezetőjének. Szerzője valószínűleg maga Sztálin lehetett, és noha egyetlen
példány sem maradt fenn napjainkig (elolvasás után meg kellett semmisíteni),
mégis feltételezhetjük: a dokumentum célja az volt, hogy megnehezítse mindazok
életét, akik Sztálint megkerülve próbálták megszerezni a hatalmat. A koncentrációs
táborok hatalmas hálózatában lázadások törtek ki, melyek közül nem egy
sikeres volt. A megszökött foglyok az ország belseje felé indultak, útközben
félig üres katonai objektumokat foglaltak el, fegyvereket gyűjtöttek és
több, a legkülönfélébb kormányzási formákkal rendelkező pszeudo-állami
körzetet hoztak létre. Az állam egységének fenntartására irányuló erőfeszítések
jelentős eszközöket követeltek, a frontról visszahívták a haderő egy részét,
hogy elfojtsák az engedetlen körzetek ellenállását, és talán éppen ez volt
az a göröngy, amely felborította a Vörös Hadsereg sikereinek szekerét.
Már nem próbálkoztak azzal, hogy áttörjék a berlini blokádot. Megkezdődött
a német ellentámadás. A Reich propaganda-szerveinek sikerült még tovább
szítani a belső viszályokat a Szovjetunióban, a Wehrmacht lassan, óvatosan
haladt kelet felé, és először olyan területeket foglalt el, amelyek kívül
estek Oroszország egykori határain, azért, hogy ne adjon okot az ellenségnek
a külső agresszorral szembeni összefogásra. Az a Berlin elfoglalása keltette
meggyőződés, hogy katonai fölényben vannak, a Szovjetunióban csak nagyon
lassan hunyt ki, mivel a Reichstag előtti téren egyaránt megrendezték az
Oktoberfestet meg a május elsejei felvonulásokat, Oroszországgal légi híd
biztosított némi kapcsolatot. A németek több okból sem siettek visszafoglalni
Berlint. Először is, hogy fenntartsák Oroszországban a sikerek illúzióját,
másodszor és legfőképpen pedig a milliónyi berlini lakos miatt, akiket
a bekerített orosz csapatok túszként tartottak fogva, s így a németek kénytelenek
voltak maguk szállítani élelmiszert Berlinnek.
A felkészülés sikeres szakaszát gyors támadás követte, most már egyenesen
Oroszország ellen. A hatalmi harcok miatti ellentétek feledésbe merültek,
Zsukov végre stabilan elfoglalta az új vezér helyét, csakhogy túlságosan
sok mindennel jóvátehetetlenül elkéstek már, az ipart nem állították át
elég gyorsan a védelmi szükségletek kielégítésére, a Vörös Hadseregnek
nem volt elegendő haditechnikája és lőszere, így a végeredmény hatalmas
emberveszteség volt. 1942 őszén elesett Moszkva, majd az 1943 nyaráig tartó
időszakban a németek kezébe került gyakorlatilag a Szovjetunió teljes európai
területe.
Lettországban, Litvániában és Észtországban a németek úgynevezett szuverén
területeket alakítottak ki. Habár a megszálló hatóságok voltak a legfelsőbb
hatalom, a németek mégsem érezték magukat olyan biztosnak sikereiket illetően,
hogy lemondtak volna arról a lehetőségről, hogy kihasználják a baltiaknak
a bolsevikoktól való felszabadítás miatti háláját, ezért minden határozatot
úgy fogadtak el, hogy konzultáltak (vagy úgy tettek) a kollaboráns lett
kormánnyal, melynek miniszterelnöke K?rlis Ulmanis volt. Ulmanis nőnek
öltözve szökött meg a közép-ázsiai száműzetésből.
Az USA a sikertelen európai deszant-kísérletet követően minden erejét
a csendes-óceáni frontra összpontosította. Csak 1943 elején sikerült feltartóztatni
a japánok keleti és déli irányú előrenyomulását, és megkezdeni Délkelet-Ázsia
és a csendes-óceáni szigetek felszabadítását. Japán meglehetősen könnyen
elhagyta ezeket a területeket, de eközben kihasználta a szibériai kommunista
hatalom gyengeségét, illetve azt, hogy figyelmét nyugatra összpontosítja,
és megerősítette pozícióit a Szovjetunió tengerpartján, Koreában, Mandzsúriában
és Kína északi partjainál.
1943 tavaszán végre megkezdődött a támadás a Berlinben körbezárt orosz
csapatok ellen. A várost gyakorlatilag a földdel tették egyenlővé, mivel
az oroszok elkerülhetetlen vereségüket megelőzően mindent felrobbantottak,
amit csak tudtak, beleértve a lakóépületeket is. Két hétig tartó csata
után ötvenezer orosz katona adta meg magát - összesen ennyi maradt abból
a két hadseregből, illetve 250 ezer emberből, akik néhány évvel korábban
elfoglalták a várost.
Mindez az erőviszonyok átrendeződését eredményezte a világban. A Szövetségesek,
felismervén, hogy nem hagyhatják, hogy Németország megerősödjön, és pótolja
a Berlin visszaszerzése során elveszett tartalékait, továbbá kihasználva
azt, hogy Németország csapatai szét vannak szórva Oroszországban, április
12-én újabb deszantot küldtek Normandiába, amelyet hamarosan követett a
második is Szicíliában. A német titkosszolgálatot ezúttal eredményesen
dezinformálták, és a hadművelet ragyogóan sikerült. A szerencse elfordította
arcát a németektől, több mint három évig tartó súlyos küzdelem kezdődött
Európa felszabadításáért. Miután 1945 októberében elfoglalták egész Németországot,
Hitler öngyilkosságot követett el úgy, hogy az emberiség első atombombájával
felrobbantotta bunkerét. Nyugat-Európa a Szövetségesek ellenőrzése alá
került, a harcok lecsillapodtak: a legfontosabb most már az volt, hogy
összegyűjtsék a dezertált német katonákat, megakadályozzák a fosztogatást,
és megszervezzék az ideiglenes kormányt. Különösen nehéz volt ennek megvalósítása
Oroszország területén, ahol addig soha nem látott káosz uralkodott.
Történelmi jelentőségű volt az Ural folyó menti találkozás 1946. június
11-én, amikor a Zsukov vezette Kommunista Szibériai Hadsereg találkozott
az amerikai haderővel. Egészen 1948-ig folytatódtak az aktív hadműveletek
a Távol-Keleten. Japán kapitulációja után a barátságos légkör szertefoszlott,
mivel Zsukov ultimátumot nyújtott át az amerikaiaknak, hogy haladéktalanul
hagyják el Oroszország területét. Ezt a pillanatot szokás a hidegháború
kezdetének tartani. Az USA a náci Németország és a japán birodalom felett
aratott győzelem után nem akart újabb problémát magának egy erős kommunista
Oroszország személyében, ezért Oroszország európai része egészen 1953-ig
az amerikaiak által megszállt övezet volt. Később ebből a területből alakult
ki a demokratikus Orosz Szövetségi Köztársaság. A balti államok visszanyerték
függetlenségüket, és történelmi paradoxonnak tekinthetjük azt a tényt,
hogy K?rlis Ulmanis 1946-ban ismételten köztársasági elnök lett, annak
ellenére, hogy a Parlament újjáalakult. Lettország, amely többszörös megszállást
élt át, és nem egyszer volt kénytelen szembesülni más államok áruló magatartásával,
külpolitikájában az agresszív katonai semlegesség útjára lépett, amelyet
a mai napig követ.
Csak miután a Szibériai Szocialista Szövetség 1990-ben referendum alapján
belépett az OSZK-ba, tekinthetjük a második világháborút lezártnak.
Természetesen mindez bármelyik történelemkönyvben megtalálható, csakhogy
a tapasztalat azt mutatja, hogy a felnőttek többsége igencsak halványan
emlékszik az iskolai tananyagra. […]
KÉRDÉS A MÁSODIK FEJEZETHEZ
Létezik-e a történelem?
LACZHÁZI ARANKA FORDÍTÁSA
Bibliográfia
PURITIS Peteris
"Köknesis"
(részletek)
Magyar Lettre Internationale, 64
Élet és Irodalom, 2007. 04. 06.
Lettre, 66. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|