Juan Ignacio Macua
Várostervezés Madridban
MADRID - Aki ma Madridban járkál, képtelen megérteni, miért van az,
hogy alig 30 éven belül két általános beépítési tervet nyújtottak be, mégis
majdnem lehetetlen valami alapos indokot találni a városban dúló fülsüketítő
építkezési munkálatokra.
Az első ilyen terv 1985-ből, amikor a szocialista Tierno Galián
volt a polgármester, abból indult ki, hogy Madridban nincs sem terv, sem
várostervezés, és megint mindent elölről kell kezdeni. Úgy gondolták, hogy
a madridi népesség exponenciális növekedése elérte a tetőpontját, és a
város már nem fog tovább nőni, helyette inkább a környező városokat kellene
kiépíteni. A mai terv az ellenkező álláspontról indul ki: Alvarez del Manzano
a Partido Popular (a Néppárt) embere a legkisebb rést is ki akarja használni,
ki akarja tölteni. Erre találták ki a PAU-t (Programos de Actuación Urbanística),
amely sűrűbbé teszi a városi területet, és egy hektikus növekedési ütemet
diktál. Madrid mindig is a királyi székhely és a "Mancha nyomorult porfészke"
közötti súlyos párbeszéd színtere volt. A város eleinte a királyi udvar
közlekedési igényeit volt hivatva szolgálni. A királyi udvar mágneses erőként
hatott: lovakkal, kocsikkal, gyaloghintókkal és gyalogosokkal töltötte
meg az utcákat, ez aztán szükségessé tette a nem helybeliek beengedésének
és a járművek használatának szabályozását; ez pedig meghatározta a város
jellegét is: ide-oda áramlás a város nyugati része, a kormányzati épületek
és a játékok és, ünnepségek céljaira alkalmas keleti része, a palota és
a Buen Retiro park között.
Később csökkent az udvar befolyása, és a fővárosi funkció került
előtérbe. A madridiak más európai fővárosok felé kezdtek tekintgetni, onnan
vették a példát. Nem értették, miért ne lehetne Madrid a főváros mint olyan.
Sugárutakat terveztek, új lakónegyedeket, és lebontották a régi "falusias"
városmag egy részét, hogy megépítsék a Gran Viát. A mágneses vonzerő tovább
működött. Valamit gyengült, amíg az iparosítás tervezetlen kezdetei és
a falvakból való menekülés újból fel nem erősítették a városba vándorlást,
és nem vezettek a külvárosok robbanásszerű megsokasodásához. Nyomornegyedek
keletkeztek és ipari területek. Egy zabolátlan, dühödt építkezési láz lakhatatlan
negyedeket hozott létre hatalmas háztömbökkel, szűk utcákkal és jelentéktelen
építészettel. Ezek a negyedek paradox módon gyorsan megteltek, sokaknak
még így is várniuk kellett, hogy lakáshoz jussanak. A centrumban ugyanakkor
azon sajnálkoztak, hogy a Pasco de Castellanán, a város észak-déli tengelyén
ívelő hagyományos sétányon lebontják az arisztokraták és a 19. századi
előkelőségek villáit és palotáit, hogy a helyükbe bankokat építsenek. Érdekes
módon ezek ma a különleges építészeti teljesítmények kiváló példatárának
számítanak.
Annak idején egy madridi reggeltől estig dolgozott a kialakulóban
lévő iparban vagy a szolgáltatásban, úgyhogy nagy nehezen sikerült a vászoncipőjét
egy (Fiat 600-asnak megfelelő) Seat 600-asra cserélnie. Ettől nemcsak a
város lett tele autókkal, de azt is lehetővé vált, hogy a madridiak ki-kiruccanjanak
vidékre, és keressenek maguknak egy telket hétvégi ház, "második lakás"
céljára. Amint kifigyelték ezt a törekvést a dörzsölt építési vállalkozók,
a városközeli hegyoldalakon gomba módra nőttek ki a kis kertes házak a
földből. A városi kávéházakban, az irodákban és a liftekben az időjárás
után a közlekedés lett a legfőbb társalgási téma.
Időközben Madrid kapujára ki lehetett volna tenni a "Megtelt"
táblát. Az ún. PAU-kban a sok ezer lakás már mind el van adva. Mik ezek
a PAU-k? Nagy "elővárosi" terek, amelyek a várostervezés egy sajátos formájának
hatókörébe tartoznak. Állítólag. Vegyük például Sanchinarrót. Ez
a tér a város északi övezetében fekszik, a gyorsforgalmi út és a privilegizált
lakónegyedek között. Széles utak, kis terek, sok fa és dús növényzet. Sok
lakás, középen meg egy hatalmas emblematikus épület, amelyet a híres holland
építésziroda, az MVRDV tervezett, és a divatos és látványos építészet szemléletes
példája. Hatásos akar lenni, de meg sem próbál párbeszédbe lépni a környezetével.
Vannak másfajta PAU-k is, olyasfélék, mint például Las Tablas, ahol az
architektúra inkább igyekszik kellemes hatást tenni. A PAU-kból összeálló
teljes komplexum egy újvárost képez az óváros körül. A néhány éve létrehozott
gyűrűnek a következő építési tervekkel együtt, mint az ún. Operación Compamento,
Arroyofresno és a többi, sikerülni fog az, amit már a 80-as években adottnak
vettek: Madrid beépítését lezárni. A szent dogmára fittyet hányva, hogy
ha nő a kínálat, lemennek az árak, a lakásárak tartják szédítő magasságukat,
messze meghaladva az "1000 eurót kereső" lehetőségeit. Az ingatlanspekulációk
szappanbuborékja kezd ugyan valamelyest lelappadni, de a szakértők merészen
azt hirdetik, hogy semmi ok az aggodalomra, az árak megingathatatlanok
maradtak, csak lassabban emelkednek.
A lakások jól vannak megépítve, de nem érzi bennük igazán jól
magát senki. Van elég fény, vannak parkok, de nincs adva a reggeli élvezet,
hogy az ember leugorjon a sarokra megvenni az újságot, a friss péksüteményt,
és meginni egy kávét. Nincsenek üzletek, nincsenek kirakatok. A legközelebbi
nagy bevásárlóközpontba csak kocsival lehet eljutni. Arra sincs mód, hogy
az ember betérjen a törzshelyére a kedvenc kocsmájába. Metró van ugyan,
de a megálló eléggé kiesik; hogy időben elérjük, kocsiba kell ülni.
A kényszerű autóhasználathoz igazodva, hogy ne rontsák el az
emberek egész napját a közlekedési dugók, a várostervezés az ún. mobilitási
tervre redukálódott. Vagy ami ugyanazt jelenti: az alagutakra. Szép, tágas
és lélegzetelállítóan megépített alagutakra. Madrid ma olyan, mint egy
ementáli.
De megintcsak a segítségünkre siet a Paseo de la Castellana. Míg a városi
polgárok arra várnak, hogy az állam, a régió és a város vezetése megegyezzen
abban, hogy hagyja-e ennek a főútvonalnak a meghosszabbítását, átszelve
a vasúti síneket, és ezzel megengedje, hogy a szürreális Madrid a maga
apoteózisával teljesedjék ki, a mostani után már látható az a városépítési
terv, amely a legpopulárisabb haszonnal jár: a Real Madrid "sportvárosának"
eladása, ami lehetővé teszi, hogy a klub kifizesse elképesztő adósságait,
megvásárolja a legdrágább futballistákat, és egy új sportvárost építsen.
Ezen kívül a városvezetés és Madrid önálló régiója be tudta foltozni a
lukakat pénzügyi háztartásában, és a város kapott még négy toronyházat.
A kórház mellett, amely a 60-as években a Franco-korszak több mint 20 békeévének
volt hivatva ünnepélyes emléket állítani, és La Paz (a béke) a neve, most
négy óriási irodaház tornya emelkedik. Először azt mondták, hogy a centrumban
egy nagy kulturális vagy sportlétesítmény lesz majd, erről azóta nem hallani
semmit; csak annyit lehet tudni, hogy négy fenyegető, enyhén fallikus és
haszontalan torony meredezik a magasba, megváltoztatva Madrid kontúrjait.
Ennek a rezidenciális és polgári városnak a centruma mindezzel
együtt mégiscsak városközpont marad. Most már jól láthatók a nagy változások,
mert az eredetileg a város külső területein megtelepült bevándorlók és
a nyomornegyedek lakói beköltöztek a centrumba. Az olyan városnegyedekben,
mint például Lavapiés, amely az óváros általános beépítési tervnek megfelelő
átalakításának mintaképévé vált, kiszélesítették a járdákat és csökkentették
a forgalom sűrűségét, a lakóházak mégis túlzsúfoltak maradtak. A különböző
helyekről ideszármazott népesség eleven és színes atmoszférát kölcsönöz
ennek a negyednek, ahol a régi lakosok a lakásaikat felaprózták, és kiadták
mindenféle "svihákoknak, szajháknak és móroknak". Így jellemezte egy nagyfőnök
az általános beépítési terveseknél az új lakókat. Emellett bejelentette,
hogy "ritkítani" akarják a népsűrűséget, rendbe hozni vagy rekonstruálni
a lakásokat, és gondoskodni arról, hogy a negyed jövendő lakói jobbféle
népek legyenek. Kulturális létesítményekről egy szó sem esett.
Madridban tehát már megint az arisztokráciáról és az utakról
van szó. A észak-dél tengely meghosszabbításához a híres portugál építészt,
Álvaro Sizát kérték fel, hogy újjáalakítsa a kulturális létesítmények egész
sorát, amely a Centro Cultural de la Villától (a városi kulturális központtól)
egészen az El Matadero kulturális komplexumig terjed - ide tartozik a nemzeti
könyvtár, a Prado múzeumai, a Thyssen-Bornemissza gyűjtemény és a Reina
Sofia, a Casa Encendida (a Bank Caja de Madrid kulturális alapítványa),
a botanikus kert és az a kultúra számára kiszemelt épület, amelynek tervezésével
Herzog & de Meuron építészeket bízták meg. Egy madridi várostervezőkből
és építészekből álló csapattal dolgozta ki Siza ezt a tervet, majd a nyilvánosság
elé tárta. Ez a bemutató nem aratott nagy tetszést, inkább felborzolta
a kedélyeket: Az még csak rendben van, hogy néhány fácskát eleve fel kellett
áldozni annak idején az itt álló kultúrpaloták kedvéért, de hogy most a
Pasco sétány fáit kelljen kivágni, hogy autók tudjanak itt száguldozni,
az már több a soknál.
KARÁDI ÉVA FORDÍTÁSA
.
Lettre, 66. szám
Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|