Kukorelly Endre
Riogatás
A népszavazásról
Mindenki éljen abban az országban, amelyikben akar. Szigorúan magánügy.
Először is.
És másodszor.
Akik az állampolgárságról való népszavazás-ügyet kitalálták és
beindították, a hatalomért bármit beáldozó, mindenre elszánt, cinikus emberek.
Nem gazemberezek vagy hazaárulózok – ahogy nem komcsizok –, franc, aki
keveredik szíre-szóra hazaárulózókkal és komcsizókkal. Noha olykor elfog
a vágy. Vágy, az talán túlzás, szóval elfog. És elereszt, elmegy a kedvem.
Hú, de nincs ehhez nekem semmi, de semmi kedvem.
Amióta ez az ügy folyik, érzem a gyomromban. A gyomromat, itt
valahol, majd megmutatom. Nyomasztó. Riasztó. Azt a pártmuksit, aki minap
azzal állt elő, milyen remek, hogy Erdélyből ezrével jönnek át orvosok,
ezért jobb helyeken páros lábbal rúgnák ki bármely pártból. Ez itt ennél
miért nem jobb hely? Ennyire nem vagyunk jobb hely? Olykor kimegy az egész
miskulancia a fejemből, mindenféle más történik, kellemes is, kellemetlen
is, aztán eszembe jut megint, hallom, hogy beszélnek róla, ahogy beszélnek,
csakis erről beszélnek, megint beáll az érzés a gyomorszáj körül. Ezek
most végképp tönkreteszik, ami amúgy is tönkre van téve.
Végleg, pubik, végképp tönkretesszük a hazai és határon túli
magyarok közti viszonyt.
Soha többé helyre nem állítható. Nem, nem.
Soha. Aki gyakorta utazgat trianoni határon kívüli magyar vidékeken,
a dolog reménytelensége miatt könnyen könnybe lábadó szemmel, a szeretettől,
együttérzéstől, tehetetlen dühtől összefacsarodott szívvel, mégis boldogan,
tudja, miről beszélek. Összes dédszülőm a mai Magyarország területén kívül
született. Magyarország csonka. Egyharmadára csonkított, és ez így egyszerűen
nem korrekt, ha nem látod be, nincs (most írjam megint azt, hogy szíved?)
szemed, nem látsz vele, vagy nem akarsz látni. Semmi vész, itten érzelmi
húrok pengnek, ha nincs benned ilyen, vagy más dolgok pengetik, ne pengj.
Ezt az egész dolgot – mindjárt jön, hogy mi a csudát – nyugodtan ki kell
venni a fajvédők kezéből. Ideje kivenni. Trianon revíziója régesrég lekerült
a napirendről, kikerült a politikailag korrekt diskurzusból, végtelenül
ostoba szövegkörnyezetbe csúszott, vérnacionalisták sőt nácik bitorolják,
avas szag, hihetetlen ízléstelenség lengi körül, bizonyos tévécsatornákon,
újságokban, rádiókban megy a nyáladzás és hazudozás, nem tudsz hozzányúlni
anélkül, hogy alig minősíthetően gusztustalanul édes-erdélyező, bárgyún
wassalbertező, duhajul kutyaszerbiázó és butatótozó nackósok közé ne keverednél.
Most jön a dolog, amit nyugodtan (na jó, izgatottan), a naivitáshoz ragaszkodva,
muszáj kivenni a fajvédők kezéből: szerintem a trianoni békediktátum által
külföldi területeken ragadt magyarok helyzetét megnyugtatóan kizárólag
békés határrendezéssel lehet megoldani. Ha egy bármely (tehát nem mindenképp
etnikai „tisztaságra” törekvő) határigazítás révén cirka hasonló nagyságrendű
román stb. kisebbség kerül Magyarországhoz, mint amekkora magyar kisebbség
él a határokon túl, ez a helyzet kikényszerítheti a kormányokból a kisebbségek
kölcsönös pozitív diszkriminációját. Semmi más. Ez lenne a dolog. Nem kevés.
Túlzottan sok, ilyen mondatokat ugyanis egyszerűen nem lehet rendesen leírni,
nem PC, enyhén szólva. Pedig ha átkerülsz a határon, ha csak átlépsz, rögtön
tudod, mi van, tudod, hogy így van. Látod, érzed, bárkivel beszélsz, tudod
egyből. Már a határon nem vagy képes nem látni, hogy ezt így nem.
Nem mehet.
Átlépek Tiszabecsnél, Ukrajnában találom magam. Mennék Beregsomba,
ahol az apai nagyanyám született. Mennék? Vagy már fordulnék vissza inkább?
Ártánd után, földből kilógó rozsdás csövek között, Nagyváradnak.
Ahogy bekanyarodik a kivilágítatlan busz a kivilágítatlan Szatmárnémetibe,
ahol a másik nagyanyám született.
Szabadkánál átgurul a kocsi valami földre terített szivacson,
a szerbek fertőtlenítenek. Tőlem fertőtlenítik, amit tőlem vettek el.
Mert ők akkor fertőtlenítenek, amikor csak akarnak, és addig,
amíg. Jó nekik vagy nem, mindegy. Nem oly jó nekik sem, megnyugtatlak,
púp a hátukon az egész magyarügy, mégis cipelik nagy boldog(tal)an, és
senki nem mondja meg nekik, mert az nem politikailag korrekt. Kompromittálódott,
úgymond.
Egyébként valóban kompromittálódott, itt az ideje, hogy rehabilitáld.
Ha már ilyen alaposan és végérvényesen lekéstél róla.
Most, hogy, jól van, fogod magad, és úgy rendezed, szerencsétlen
magyar, olyan helyzetet teremtesz, egyszer s mindenkorra megoldod a kérdést,
pár évtized alatt kiüríted a történelmi Magyarország kétharmadát.
Mert kiürül, ne legyenek illúziók, eljön minden magyar. Tömegek
jönnek el, mert ha tíz eljön, az tömeg, épp tízzel több a kelleténél, tízzel
kevesebben maradnak, tíz magyar helyébe tíz nem magyar költözik. Tízezer
helyébe tízezer. Ez majd persze, hogy nem sodorja el az országot, nem robbantja
szét, hisz nyilván továbblök nyugat felé innen is tömegeket, nem veri széjjel
a költségvetést, nem szaggatja darabokra a szociális hálót. De nem is „oldja
meg” a demográfiai deficitet: nagyjából ugyanannyian maradnak Magyarországon,
ha nagyjából kiürül a Kárpát-medence. Ezt már írtam, vagy csak most fogom?
Kiürül jóvátehetetlenül.
Kiürül, kiürül, nyugi, el van intézve. Az elit mozdul először,
java átzúg a hazán, ha már beindult, miért állna meg? Pont itt, ahol ilyen
könnyen, a saját nyelvén értetik meg vele, mennyire nem kívánatos. A nyugdíjasok
legalábbis bejelentkeznek a minimum háromszoros nyugdíj miatt, miért, sajnálnád
tőlük? Miért, te nem tennéd? Eljön a gyereke után, miért, ne jöjjön? Eladja
a házát egy koszovóinak, vásárol itt feleakkorát, én ezt tenném, te mit
tennél? Az elsők még elkótyavetyélik, igen, aztán szép lassan kúszik majd
felfelé az ára a kiköltöző magyarok ingatlanjainak, az új betelepülők fölverik.
És minél többen jönnek el, annál veszélyesebb a maradóknak, egyre nagyobb
nyomás nehezedik rájuk. Gondolod, ha magyar állampolgár, nem nézik ki még
jobban, az irritált közeg nem szól be folyvást, hogy tűzzön el onnan? Elmentek
a barátok, rokon, ő miért maradjon, éppen ő, hazafiságból? Te maradnál,
sőt egyenesen odaköltöznél, dacára, hogy be van ígérve pár füles, szép
rendszeresen, minden napra néhány? Hogy véresre verik a gyerekedet, ha
másrészt meg ott az anyaország: oké, mostohaanya, csupa gecimód irigykedő
testvérrel, ám (kívülről nézve) mégiscsak tűrhetőnek látszó védőkarral,
és alig szakadozó szociális hálóval? Elhúznak a legképzettebbek: no meg
a legképzetlenebb munkanélküliek, mert, ugye, itt is csak ugyanaz a szar
lesz, ami otthon, a nem-munka, viszont miért ne volna itt nem-munkája,
ha ott sem volt? Ki tudja hány százezer, elképesztő körülmények között
élő erdélyi magyar cigány, nagy részük szót se beszél románul, ők miért
maradnának ott? Miért gondolod, hogy már mindent tudsz „cigányok” és „parasztok”
közti etnikai alapú (jól mondom?) (hát hogy mondjam?) érdekellentétekről,
pusztán, mert te, paraszt, olyan házban laksz a Szondy utcában, ahol az
emeleteden egy nagyszámú cigány család él, erőteljesen a maga módján? Nem
tudsz semmit, majd pár év múlva fogod megtudni, hogy igazából mi az.
Nem tudsz semmit.
Annyit, hogy eljönnek. Lassan, gyorsabban, ki tudja? Hogy aki
marad, megvetéssel vagy gyűlölettel pillant majd a kocsid rendszámára,
ha odautazol. Hogy kritikus létszám alatt, nulla parlamenti részvételnél,
beindul az áradat, lavina-effektus, minél többen nekivágnak, annál többen
csatlakoznak. Csupán a beolvadók-belesimulók és a politikai bizniszben
érdekelt kirakatmagyarok maradnak, meg a végsőkig elszántak: no de már
azok gyerekei? Bárki más, pár ezer tehetetlen, mozdulni képtelen lelken
kívül? Bármi esélye bármely területi revíziónak, ugyan! Autonómia, ugyan!
Na jó. Ha nem akarod, hogy (le a retorikával, most nem kezdem
itt sorolni, mely) magy. történelmi helyek (utazz oda, és bámulj kerek
szemmel) végleg csupán magy. történelmi helyekké múzeumosodjanak, akkor
fogalmam sincs, mit tegyél. Gondolj megvetéssel azokra, akik ilyen helyzetbe
hoztak. Mindannyiunkat. Saját magukat is. Hallgasd végig azt az amúgy is
mélyen frusztrált egyszeri magyart, aki más magyarokat románozva káromkodik,
mert elveszik tőle a munkáját, nyugdíját, kórházi ágyát, gyereke iskolai
helyét, és gondolj megvetéssel azokra, akik olyan helyzetbe hoztak, hogy
ezt kell hallgatnod. Hallgasd végig türelemmel azt az amúgy is mélyen frusztrált
derék magyar atyafit, aki más magyarokat magyarozva káromkodik, mert lenézik
őt, idegennek tartják, nem kell sehol, nem fogadják be, és gondolj megvetéssel
azokra, akik a hatalom utáni kapálózhatnékjukban mindent, de mindent beáldozva
ilyen helyzetbe hoztak. Gondolj minderre, és ne válaszolj nekik: mert mit
válaszolnál? Ne szavazz: ugyan, mire szavaznál? Menj el választani, akkor
érzed majd, micsoda ólomsúly, ha élet-halál-kérdésben lehetetlen választás
elé állítanak: ha szavazol, megbánod, tudod jól, és ha nem szavazol, megbánod
azt is, szavazol és nem, mindenképp meg fogod bánni. Tudod, az egészet
néhány lelki sérült találta ki, a szavazatmaximálásban mélyen érdekeltek
nyomatják, rosszhiszemű politikai kalandorok és jóhiszemű, de iszonyúan
korlátolt arcok támogatják, hogy a határon túli magyar szervezetek vannak
a legjobban beszarva attól, mi is lesz ebből. Ha képes vagy háromig számolni,
tudod, hogy nettó katasztrófa, ami jön, és akkor most mit tegyél?
Gondolj arra, hogy úgyis majd meg kell halni.
Gondolj az avarokra. Az etruszkokra. Gondolj Herderre. Legalább
nézz utána. Gondolj az ufókra, és nézd a csillagos eget. Már ha látszik
belőle valami.
Hogy végül is, ennél sokkal, de sokkal szörnyűbb dolgok is történnek,
majdnem mindenhol a világon rosszabb, élni mégis szép. Nekem legalábbis
tetszik. Máshol is élnek szemét emberek, az önzőség kemény program, jobb,
ha tudod, belénk van kódolva, kemény munka folyton fölülírni, a pártpolitika
pedig jéghideg érdek-ütközet, sok jóra ne számíts.
Magadra számíts. Esetleg.
(2004. november 30.)
Ezt akkor írtam, nagyjából magamnak, nem közöltem sehol, és most
inkább el se olvasom még egyszer. Azóta nyomaszt, és talán így megszabadulok:
mitől is? (2006. január 22.)
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|