Garaczi László:
TÉPÉSEK ÉS TAPADÁSOK (néhány dromológiai bekezdés) Grosics Gyula megdől derékból, int Buzánszkynak és Zakariásnak a sorfal miatt, a bíró sípol, Kenesei Krisztián nekifut, Grosics pupillájának összeszűkülni sincs ideje, egy villanás, az eredményjelző vált: Aranycsapat-Maiválogatott: 0-8. Mintha kimaradt volna egy másodperc, vagy elájult volna álltában? Végigverték a világot, és akkor ezek a mostaniak, a világranglista 66. helyéről, nem technikával, nem szervezettséggel, nem is kreativitással, hanem ezzel az eszelős rohanással… A félpályán megindul egy Dom- és -bi már a tizenhatosnál nyargal, vagy jön Puskás öcsi, gondolja, csel, odáig ér, hogy „cs…”, és volt labda, nincs labda, elvette Koplárovics. A sport ma nagyrészt a gyorsaságról szól (még a sakk is). A sport, mint
a kultúra metaforája: a sebesség igézetében élő társadalom a mindig új
rekordokat felállító sportban ismer önmagára. A bajnokok politikusokat
és filmsztárokat megszégyenítő szuperhősök. És ha már a filmnél tartunk:
John Wayne a koltjához nyúl, milliméterenként emeli a csövet a gonosz kovbojra,
aki a lova körül matat a kocsma előtt, John lassan meghúzza a ravaszt,
a golyó óvatosan kidugja fejét a csövön, mizújs, megint egy lókötő?, nekiveselkedik
– na, ezalatt Tarantino lemészárolja a fél Vadnyugatot. Felgyorsult a filmek
tempója, bár a videoklipek vágástechnikáját (egyelőre legalábbis) nem lehet
egy az egyben a moziban alkalmazni, az eszelős tempó fárasztó, követhetetlen,
unalmas. Tarantino és a többiek dinamikai váltásokkal pörgetnek, a lassú-gyors
együttes dramaturgiájával, kontrasztokkal, vagyis időnként tényleg lassításban
látjuk a golyó ballisztikus pályáját a csőtől a szívkamráig.
Kundera Lassúság című könyvét (ácsi, Milán) másfél óra alatt olvastam
el. Nem csábított lassú, megfontolt olvasásra, hogy alaposan megrágjak,
meghányjak-vessek minden mondatot. Befaltam a Lassúságot, bekebeleztem
a lehető leggyorsabban. Arra emlékszem, hogy: „a lassúság foka egyenesen
arányos az emlékezés intenzitásával, a gyorsaság foka egyenesen arányos
a felejtés intenzitásával” De vajon fordítva nem igaz-e ez az állítás:
a lassúság a felszínen evickél, a lendület a mélybe hasít. Azt is írja
Kundera, hogy mikor túl sebesen zajlanak az események, senki sem lehet
biztos semmiben, még önmagában sem. Vagyishogy a sebesség kioltja az Ént.
A világ első mozdonyát Puffing Billynek hívták, Pöfögő Vili (vagy Pipás
Vili), békésen baktatva szenet húzott egy angliai bányászvárosban. 1829-től
a vonatot utazásra is használják. 1841-ben megépül Magyarországon az első
vasút a Budapest-Vác vonalon. (Új tudomány: dromológia: gyorsulástan.)
Az utasok arról panaszkodnak, hogy nem érzik az út menti virágok illatát,
helyette füst és korom tódul be az ablakon. A korabeli orvosok szerint
a vonat kinetózist okoz; a kinetózis azaz gyorsasági betegség tünetei:
szédülés, álmatlanság, feledékenység, reszkető végtagok, hányás, kilazuló
fogak, megőszülés, impotencia, halál.
A sebesség szédítővé a táj „csendjéhez” képest válik. Összezsugorítja,
elvonja, megszünteti a teret, nem egyre gyorsabb járműveken, hanem a gyorsuló
fejlődés mítoszán repülünk a jövő szárnyas hírnökeiként. Közben mintha
az egészben lenne valami bornírt, csökött, idióta, önző; egy berlini ünnepségen
az irodalmat támogató vasúti társaság elnöke úgy dicsérte a vasút fejlődését,
hogy száz éve egy úton befejezhettél egy regényt, ma már csak egy verseskönyvet
tudsz elolvasni ugyanazon az úton, holnap max egy újságot.
A gyorsulásban-lassulásban üzemmódot vált az észlelés. Objektív és szubjektív
idő: kronosz és tempus. Varázshegy. Idősűrítmények. Csáth: Ópium; egy tizennégy
órás trip „egyenlő négyszáz generációnak nyolcezer éves életével. De számítsunk
csak ötezret. Egy nap alatt tehát ötezer esztendőt élek. Egy esztendő alatt
ez körülbelül kétmillió évet jelent.” Ha vigyázol az egészségedre, wellness
és fitness és van egy jó dokid, „tíz esztendeig elélhetsz. És akkor húszmillió
éves korodban nyugodtam hajthatod fejed az örök megsemmisülés jeges párnájára.”
Egy évszázaddal Pöfögő Vili után Albert Einstein azt mondja, hogy idő,
mint olyan, nem létezik, minden fizikai struktúrának saját ideje van, ez
az idő számít a struktúrán végbemenő összes fizikai, kémiai és biológiai
változásban; a fénysebességet megközelítő vonat utasának néhány másodperce
alatt peronon maradt ikertestvére számára évtizedek telnek el. Ha fénysebességgel
tudnánk utazni, saját időnk eltűnne, nem öregednénk. A fényvonat utasai
halhatatlanok. Fénnyé kell válni, és nuku halál. Egy kedves barátom, nevet
nem mondok (Odorics), jógagyakorlatai során állítólag fényt eszik, ez lehet
a megoldás?
Kunderáé mellett ismerünk egy másik Lassúság című irodalmi művet is,
Báthori Csaba versét. Mennyi lassúság! (Plusz Bartis Attila: A nyugalom.)
Báthori Lassúságára fajlagosan több időt fordítottam, mint Kunderáéra;
jobbnak, mélyebbnek, pontosabbnak találtam, miközben nagyjából ugyanaz
a véleménye a témáról. Azt írja: „Küllőit csak álltában mutatja a / kerék…”;
és: „A lassúság a lelkiismeret / anyanyelve.” De tovább is megy: „a lassúság
/ az egyén, a száguldás a tömeg tebenned”.
A sötét jövendölések szerint a nagy rohanásnak sírás(ás) lesz a vége.
Az utóbbi évek informatikai, hírközlési és genetikai robbanásának következtében
nemcsak a tér és az idő, de az ember teljes hagyományos léte eltűnni látszik.
A közlekedést felváltja a közvetítés, képek milliárdja zúdul ránk, kapkodod
a fejed, túlterhelt, rezgő idegrostok, izzó szinapszispályák, a Föld egyetlen
gigantikus és villódzó optikává válik, képpé és képnézővé lettünk, és ha
elmarad a napi dózis, ha nem vagy „képben”, lemaradsz, lúzerré válsz; csömör
és önvád osztályrészed. A világot elöntő erőszak is ennek a begyorsulásnak
a következménye; a gyors simogatás neve: pofon, a sebesség durván, elnagyoltan
viszonyul a dolgokhoz; a kicsi, a finom, a szemlélődés eltűnik az értékek
és értelem nélküli hajszában.
Félünk a csöndtől, félünk lassú, megfontolt választ adni, nem tudjuk
kivonni magunkat az általános rohanás kényszere alól, a kattogó világidővel
szinkronban a hadarás automatizmusába menekülünk, egymás szájából kapjuk
ki a szót; a beszéd, a nyelv nem közelítés, hanem állandó megérkezés lesz,
állandó most, talált, süllyedt, szópárbaj, sziporkák, csípőből tüzelünk
mindenre, ami mozog, állandó röpte, magas labdák, lecsapások, a nyelv öngerjedése,
kisülések, szikrák; dialógus helyett digitalizáció: jó poén, rossz poén;
nincs téma, elmélyülés, a megfogalmazás pontossága, a körüljárás kedélye,
nem hiszünk a nyelv világában, nem hiszünk a nyelv emlékezetében, csakis
és kizárólag az előző mondatra következő leghatásosabb, leggyorsabb, legfrappánsabb
következő mondatban.
Tovább, hallgassuk még a katasztrofista duruzsolást. A sebesség: menekülés,
a sebesség a kultúra bűntudata, e bűntudat a megvalósítatlan ideákról szól
(szeretet, szolidaritás, egyenlőség, szabadság stb.), vagyis Auschwitzról
és a profitba és bűnbe ájuló tudományról. Isten halálával megszűnik az
értelmes cselekvés lehetősége, marad az intenzitás szédülete, a pogány
mennyországok kajtatása. Egyre több dologgal találkozunk egyre kisebb idő
alatt. A Föld már nem falu, csak egy hirdetőtábla, egy menetrend. Olyan
gyorsan követik egymást a változások, hogy megszakad a kultúra folytonossága,
a múlt kimegy a divatból, az emlékezés a vesztesek avítt szórakozása. A
jelen a jövő első perceként érdekes; vágtatnak az érzékek, araszol a morál.
És ezen az info-telematikus, techno-civilizációs pörgésen a New Age-es
mammogás nem sokat módosított.
Van-e erre az apokaliptikus jövendölésre adekvát válasz? Van-e kiút,
magyarázat, esély?
Alkalmazkodnunk kell az új feltételekhez, humanizálnunk kell az új adottságokat,
meg kell tanulni a pörgés mellett a leállás, az elvonás művészetét. A vágtatás
mellett a fékezés vakmerőségére, a ritkán észlelt dolgok rögzítésére, a
szemlélődés luxusára való képességet. Az állandó megérkezéssel szemben
az állandó várakozás érzelmi aktivitásának előnyeit. Alvás és éberség mintájára
megszokni nyugalom és iram változó dinamikáját. Kifáradás, erőre kapás,
elernyedés, erőhalmozás, izgalom, meditáció, kisülés. Zsugorodás és terjeszkedés,
mérték és mértéktelenség, pulzálás. Speedy Gonzales és Pató Pál a műtőasztalon.
Futuristák mélymeditációban. Elán és Méla. Érteni a szangvinikus Villont,
Kleistet, Sid Vicious-t, érteni Buddha, Thoreau, Tóth Árpád melankóliáját,
a temperamentum különbségeit, kor és életkor változó tempóját.
Életed egyharmadát alvással töltöd, a maradék idő nagy része szöszmötölés,
merengés, tétovázás. Időzöl. A pörgés a hétvégi szórakozás néhány órája.
Gondold meg: lassú vagy, mint a sár és a méz.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu
|