CSELEKVÉS
Peter Rusterholznak
Ő, a -ben - nem, abban, amit írt, nyilván
éppúgy tarkót visel, miközben két
alkarja, könyökből meg-
emelve ide előrenyúlik, a kezek óvatosan,
a boszorkányos bánnitudást előjelezve,
nekikészülnek, úgy fogni meg a ceruzát
akár egy evőpálcikát; megeshet
hogy kétkezesen ír ő
egy álom-valótlan időképet mely mint üveg
vagy mint szabadság vagy mint újra támadó
szél fordul ahhoz, ami a voltban, már eléltben
föl- vagy letehető, vagy nem is volt soha.
96.12.17.
NEM IS VOLT SOHA
Függőleges állókép fából,
lábmagas vízszintes mancs fű
aztán valami bólingató
Valaki-és-Ismét-Valaki-és-Megint-Nem-Valaki -
ribizlibokor, nyakában a változó évvel.
A Nincs, ez hűsít belégzett levegővel a
születésem előtti világban, mélységmérő
hely,
pillantás-cserélgető, a Sosem, ez
a hozzáérhetnék nyománi el-égés,
hóba
tűnjön át inkább a bokor, semhogy
magamat rablónak kelljen tudnom.
Nem volt mit megbocsátanom neki.
96.12.30.
KÖZLÉS
Hát tündérhúst kanyarítok én
ki,
azt teszek a tányérra?
És az akadálytalan holdsütésben
tündérrókák
(a kerek asztal köré
székekre ugorva, mellső lábuk
a fehér terítőre helyezve,
kés-villa)
dézsmálják meg, mielőtt a
magamfajta csámcsogna rajta?
97. 06. 27.
FÖLÖTTE FELHŐK, ÉN CSAK AZT AZ EGYET TUDOM
Megyek a kerék mellett.
A kocsi magasabb nálam.
Nagy rakományt visz.
Mögötte az oromfalak
leheletszerűen az éggel.
Lezárják a tetőket.
Jobbra tőlem ez ismétlődik.
Majd véget ér, de jobboldalt elől
ott magasodik a gesztenyefa.
Falusi út,
mellékutca, a miénk.
Kifele megy a fuvar.
A fuvaros a kocsi bakján?
Vidáman néz. Az ökrök ökör módján
néznek.
Én komolyan nézek.
Aki szembejön, látja.
Nyolc éves lány vagyok.
A fuvaros - fuvaros-korú.
Az ökrök magukrészt ökrök.
Halántékomtól jobbra
a kocsi oldalának trapéza.
Balra - semmi; a kert; messze,
ahol a kert végződik, ott a szülői ház.
Megyek a rakománnyal.
A fuvaros huncutul néz.
A sapka sildje alatt
az örök mosolyráncok.
Maradok a kerék mellett,
mintha én volnék az, aki csak épphogy
meg-megrázintja időnként a gyeplőt.
A lengések közben, ami van.
Lassú repülés.
97.11.30./ 98.01.23.
TELJESEN KIHALT
Herta Müllernek
Hetekig, hónapokig nyargaltam
beépített tájon. Ügyek takaros
bozótosa. Vaduló szenvedélyt
tagadó növényzet.
Mennybe menő kerti tüzek.
Dinnye- és napraforgó-
földek, sehol
egy teremtett lélek...
98. 05.25.
ÜDVÖZLŐLAP CHRMNEK
hullámos fodros hullámcsigás növény
bodor
pihés fodor úgy nézem föld igézi vágyna
le
mit vágyna zúgna. húz hézagosan ferdén
fölfelé
feltépdes ép maradvány hajdan-nagypapás-cihert
unokabotorkát: dehogy bukom tréfál a vén
jobbról fejessel
orra (nem ám hogy felhő módra, nem
ez a sorja). van három zóna,
mely külvilágát összerója:
fölül - szelek asztallapok asztalok. lejjebb -
a normális pillantást normális esetben viszonzó
zóna, ahogy épp most is, itt
a váratlanul dicsfényszerű
reggeli napsütésben - egy citromlepke belerepül
a lombba, mely lomb, mit ád isten, egy nagy galagonyabokoré.
a harmadik, a mozdulatlan tűnődésben intakt
zóna amilyen az égő csipkebokoré például
- csak a föld belsejében képzelhető
el bizton, azelőtt kemence volt: félelem-
szító lobogás. ímé a nagypapák
suhannak, nem kislegények,
balról jobbra alulról fölfelé akárha
a jonhunkból erednének.
98.07.13.
TÁJÉKOZÓDÁS
Elmaradhatatlan, ha már itt vagyok:
az egykori környéket újra odarendezem,
mintha a még meglévő formáknak (föld,
mező,
épület) ma is megvolna eredeti rendeltetésük.
Valami szellem volnék? -
Ki a múltból megújra
előfantáziált létesítményeket
emlék gyanánt hasznosítom,
miképpen most is:
Látom magam amint megyek és akkor
Látom magam amint megyek egy vödörrel és akkor
látom magam amint megyek egy vödörrel az udvaron és
az istálló ott van a hátam mögött.
Jövök egy vödörrel az udvaron át
láthatóan az istállótól, azt kérdi
valaki:
Mi van a vödörben, tej?
valószínűleg egy kísértet kérdi.
Nem, a vödörben nem tej van.
A vödörben faékek vannak, támasztéknak,
mert egy új ajtót tesznek föl a házban.
Faékek a sufniból.
Szóval egy teljességgel más rendeltetés
megy velem,
a háttérben valami tehénistálló
kísért,
rájuk azért van szükség, hogy egy nem éppen
simulékony gondolati rezdülést, rendbetételt
ábrázoljak.
98. 07.17.
LENDÜLET
ó, hogy magunkat arra adtuk, hogy előlépve benyitogassunk
akárki kerítése kapuján, mely, a vadsalátában,
állandóan
rozsdáll, bomlik saját rácsidejében - örökké
tüzes
kezünk nyomán
98.10.04.
BÁRMI LEGYEN
egyik ámulatból a másikba esem:
most egy időre ismét álomba siklok
le és hagyom hogy hatalmába
kerítsen a nézőpontok - amúgy ismerős
-
váltakozása a három sarok körül
mindegyikre emeletek húzódnak
fel kisvárosiasan sápadt
sivár túlvilági fényben Akkor is:
ámulatba ejt
98.11.20.
A FELTÉTEL
Ha nem lett volna Kolumbusz, akkor
nem jut osztályrészünkül a gyarapodás,
ráncosra töppedünk, madárlátódunk,
akár a potyadék májusi alma az úton.
Volt víz, sok, aránytalanul, és maguk
az artériásan táplált szemek
csillagzottak bele.
Aránytalanul, víz, évszakról
évszakra, mindenkor, hosszan és
szünös-szüntelen csak
2000.05.02.
HALASI ZOLTÁN fordítása
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu