Az elmúlt másfél évszázadban Hong
Kong történelme a keleti és nyugati hatások egyre
szorosabb egymásba fonódásaként alakult. Az
angol gyarmatosítás előtt csupán jelentéktelen,
kopár területként számon tartott szárazföldi
csücsök és a hozzá tartozó szigetek páratlanul
gyors fejlődésen mentek át. Előbb mint regionális
katonai és kereskedelmi központ, majd, a második világháború
óta, mint a világ egyik pénzügyi centruma növekedett
a város.
A sikertörténet a nyolcvanas-kilencvenes években
érkezett el a csúcsára. Ahogy közeledett a terület
kilencvenkilenc éves brit bérletének lejárta
(1997), s a visszatérés Kína fennhatósága
alá, úgy kapott Hong Kong fejlődése politikai
színezetet is. Hiszen Kína időközben maga is
gazdasága nyugati típusú modernizációján
fáradozik, s egyre növekvő exportja révén
a világkereskedelemnek ma pontosan olyan agresszív előrevivője,
amilyen Nagy-Britannia volt Ázsia gyarmatosítása idején.
Eközben politikailag a 'népi Kína' a nem nyugati fejlődés
egy önálló, részben monolitikus, az ázsiai
állami berendezkedésre épülő modelljéhez
ragaszkodik.
Kínának Hong Kong életére, városképére
gyakorolt befolyása is e kettősség jegyében
alakult a közelmúltban. A szándék nyilvánvaló:
hangsúlyozni a régi-új anyaország elsőbbségét
az átmeneti gyarmati időszakkal szemben, ugyanakkor elismerni,
sőt megerősíteni a terület nyugati kötődéseit.
Erre az erős, szimbolikus üzeneteket kívánó
feladatra az építészeti és a köztéri
művészeti nyelv bizonyult a legalkalmasabb megoldásnak.
Így Hong Kong ma egyaránt ízelítőt nyújt
a hagyományos ázsiai illetve a brit kolonialista stílusból,
és a ma már az ázsiai-csendes-óceáni
térségben is gyorsan terjedő, legújabb, globális
'posztmodern' vizuális kommunikációból.
Mivel a terület a gyarmatosítás előtt gyéren
lakott volt, régi építészeti emlékek
alig találhatók. A hagyományos kínai építészeti
elemek legjellegzetesebben a taoista templomokban élnek tovább,
máig is az élet szerves részét képezve.
Különösen a tengeri utazók istennőjének,
Tin Haunak szentelt kegyhelyek érdemesek figyelemre. A szín-
és illatgazdag templomokba a nap minden szakában jönnek
imádkozni a város lakói, így azok legkevésbé
sem műemlékek, hanem egy élő hagyomány
kicsiny, békés szigetei a felhőkarcolók és
az utcákon állandóan siető helyiek tengerében.
A templomok fa szerkezete, a bennük körbejárhatóan
felállított színes, játékosan ijesztő,
ember nagyságú istenszobrok és az oltároknál
áldozatként elhelyezett virágok és narancsok
(!) természetes, oldott közeget alkotnak. Jó ide betérni.
Sőt, a templomok közvetlen, minden formalitástól
mentes jellege a nyugati látogató számára akár
ellentmondásosnak tűnő párosításokat
sem zárja ki. Míg számunkra 'a háborúban
hallgatnak a múzsák', Hong Kong belvárosi, üzleti
negyedének legfőbb templomát a helyiek száz
évvel ezelőtt Man, az irodalom, és Mo, a háború
istenének közösen szentelték. A szakrális
építkezés mai érvényességét
mutatja a valamikor 1951 és 1957 között, egy Kínából
elmenekült szerzetes által épített, a városon
kívül eső buddhista kolostor is: a Monastery of the
Ten Thousand Buddhas épületcsoportját több mint
tizenkétezer Buddha-szobor díszíti.
A britek építészeti lenyomata a városon
nem túl megkapó. A 19. század utolsó harmadában,
az antik görög építészetet felújító,
dór oszlopos stílusban - azaz a londoni British Museum úgynevezett
Greek Revivalist homlokzatával rokon módon - épült
a rendőrség központi épülete és a
Törvényhozó Tanács székhelye is. Ezeknél
sokkal vidámabb és szemet gyönyörködtetőbb
a britek által létrehozott, s máig is változatlan
formában működő, egy áramszedős,
emeletes villamos (1904). A város egyik kincse az angol kezdeményezésre
született, s így nemzetközi összehasonlításban
is immár kiemelkedően hosszú múltra visszatekintő
állatkert (1864), amely ügyesen simul a lakónegyedek
dombjai közé. A 'brit építészeti hagyaték'
legjobban sikerült és zömmel épségben megmaradt
darabja a Flagstaff House (1846) a városközpont egyik dombján,
gyönyörű, parkos környezetben.
A klasszicizáló épület - a szubtrópusi
éghajlathoz alkalmazkodó árnyas verandákkal
- eredetileg a brit főparancsnok rezidenciája volt. Hogyan
lehet ezt a politikailag kényes múltú épületet
megfelelően hasznosítani? - vetődött fel a kérdés.
S erre a nyugati kultúra 'örökség' (heritage) imádata
adta meg a választ: múzeumként. Ha a múlt emlékhelyévé
tesszük a történelmileg terhelt helyszínt, az kulturálisan
és társadalmilag is jó ötletnek bizonyulhat,
így érveltek már a 80-as években. De minek
a múzeuma legyen az épület? Erre pedig egy zseniális
gondolat született - a teáé. Történelem
és politikum helyett legyen ez a kínaiak, s időközben
az európaiak számára is olyannyira fontos, szimbolikus
erejű ital a múzeum lelke. S az ötlet bevált.
A Museum of Tea Ware részben a tea(készítés)
történetével, részben a varázslatos szépségű
porcelán teás edények iparművészetével
foglalkozik. Anyagának magja egy ajándékba kapott
magángyűjtemény, amelynek korai darabjai az i.e. 11.
századból valók.
A brit irányítás második világháború
utáni évtizedei több más múzeummal is
gazdagították Hong Kongot. Ázsiában ilyen,
'nyugati típusú' múzeumi fejlődés csak
Japánban volt tapasztalható az elmúlt évtizedekben.
Ma Tajvan, Szingapúr, Dél-Korea példája jelzi,
hogy a 90-es évek óta másutt is felmerült a nemzetközi
nyitottságú kulturális reprezentáció
és a múzeum mint művészeti intézményi
keret iránti igény. Hong Kong mintája lehet ennek,
hiszen a város szívében lévő, az öbölhöz
idomuló tengerparti sétányán terjedelmes kulturális
központ épült. A város művészeti és
a technikai múzeuma is ennek része.
A kiállítások nemzetközi rangúak.
Számos vándorkiállítást hívnak
meg; a kínai eredetű művészetet egyúttal
teljes történeti hosszmetszetben, egészen a századforduló
ázsiai impresszionizmusáig mutatják be. A múzeum
szoborparkjában zömmel helyi művészek alkotásai
láthatóak, de a hatvanas években 'objekt'-jeivel világhírt
szerzett francia szobrász, César 'Repülő francia'
című munkája is itt áll. Szabadtéri szobrok
tekintetében Hong Kong 'választott' művésze
mindazonáltal Henry Moore, akinek több munkája is a
belváros dísze.
Mindezek az elemek azonban apró foltok Hong Kong térképén.
A városképet zömmel sivár toronyházak
dominálják. Az üzleti negyedben irodaházként,
a lakónegyedekben riasztó, szűkös, gyakran méltatlan
körülményeket nyújtó bérházakként
állnak e tömbök. A város kicsiny területén
több millió ember zsúfolódott össze, méghozzá
rövid idő alatt: a népesség zöme a kínai
kommunista fordulat után, hullámszerűen érkező
menekültekből adódott. Az ötvenes-hatvanas évek
építkezése, akárcsak sok más, kelet-
és nyugat-európai, sőt amerikai városban, sietős,
funkcionalista, néha kifejezetten igénytelen volt. Annál
nyilvánvalóbb lett a kihívás a 80-as évekre,
hogy a várost néhány emblematikus új épülettel
egészítsék ki.
Mivel az ingatlanárak tovább nőttek, rentábilisan
csak újabb toronyházakról lehetett gondolkodni. Ezek
az évek azonban radikális stílusváltást
hoztak az építészetben világszerte. A 'posztmodern'
beköszöntével a toronyház-építés
minden tekintetben megújult, egyszerű mérnöki
feladatból összetett építészi vízióvá
vált. S mert Hong Kong-ban ezekben az években erősödött
fel az angolszász illetve kínai identitás küzdelme,
egyszersmind a város soha nem látott anyagi jólétnek
örvendett, az építészi megbízások
politikai és üzleti értelemben egyaránt kulcskérdésekké
léptek elő. Ebben a versenyfutásban gazdagodott Hong
Kong a világ mai építészetének két
ikonikus, immár minden műegyetemen tanított banképületével.
A város különleges szerencséje volt, hogy a világpolitikai
figyelem, a gazdasági prosperitás és az építészeti
stílus illetve a technikai lehetőségek megújulása
egybeesett.
A Hong Kong Shanghai Banking Corporation (HSBC) közel másfél
évszázada, a kolonialista időszak kezdetén
jött létre (1865), s a Kína, Európa és
Amerika közötti kereskedelem finanszírozására
szakosodott. Folyamatos növekedésével rendre új
székhelye épült a város szívében
lévő telkén. 1980-ban a teljes megújulását
határozták el. A legrangosabb brit építészek
egyikét, a londoni Royal Academy kibővítésének
tervezőjeként is ismert Norman Fostert bízták
meg az adott helyszínen egy teljesen új épület
kialakításával. A végül kevesebb mint
négy év alatt, 1985-re elkészült új bankközpont
páratlan precizitást igényelt, hiszen elemeit a világ
legkülönbözőbb részein gyártották,
s helyben csak összeszerelték. Költségvetése
akkor a világ legdrágább banképületévé
tette.
Az épület képe a Piano-Rogers-féle, párizsi
Centre Pompidou megjelenésével rokon. Az alumíniummal
fedett acél szerkezeti elemeket Foster nemhogy nem takarta el, hanem
tudatosan hangsúlyozta. A toronyház szintjeinek belső,
a management funkciókból adódó tagolását
is látványosan megismételte a homlokzaton, egyedi
ritmust kölcsönözve az öbölre néző
épületnek. Mindez a város szerves részéve
tette az épületet. A szerkezetek külső kiemelése,
a matt alumínium fedés, a viszonylag szerény épület-magasság
mind azt üzenték: ez technikailag kitűnő, belső
tereiben a szerkezeti elemek hiánya miatt tágas, kényelmes,
sok természetes fényt alkalmazó munkahely, amely Hong
Kong célratörő, szorgos, spektákulumtól
mentes munkamorálját hirdeti.
Az építészetileg különleges ötleten
alapuló, ám köznapi használatra szóló
jelleget megerősíti az is, hogy a lábakon álló
banképület alatt egy szabadon átjárható
urbánus tér keletkezett, s a bank nagy, belső átriuma
is nyitott a látogatók előtt. Az átriumba egyedi,
a nap mozgását követő tükrökkel irányítják
a napfényt. Az első két szint nyilvános, s
a folyamatosan áramló ügyfélforgalom külön
is jelzi, hogy ez az épület formatervezésében
úgy egyedi, hogy használatában, amennyire csak lehet,
nyitott a város lakói előtt.
Alig készült el azonban az HSBC központja, már
folyt egy rivális banképület tervezése. S a versenytárs
nem akárki lett - a város fennhatóságágának
átvételére készülő Kínai
Népköztársaság maga. 1990-ben, öt évvel
Foster épülete után, átadták a Bank of
China szédületes toronyházát, csupán néhány
utcányi távolságra. Az épület közel
kétszer olyan magas, mint a Foster-féle; s azóta is
csak az Immigration Tower lett magasabb toronyház a városban.
Külseje pazar csillogású üveg és acél.
Alakja bravúros ötlet: egy forgatással változtatott
alaprajz, amely bizonyos magasságonként más-más
képet nyújt.
Az épület így belülről eltérő
szerkezetű az egyes szint-egységenként; kívülről
pedig minden egyes szögből nézve más képet
mutat. Tervezője az Egyesült Államokban élő,
világhírű kínai építész,
Ieoh Ming Pei, aki többek között a washingtoni National
Gallery és a párizsi Louvre nagyvonalú, egyedi stílusú
átalakításával szerzett elismerést.
A Louvre piramis rácsos üvegsipkája összetéveszthetetlen
rokonságban is áll a Bank of China épületével:
szinte ez az üveg-acél kombináció lett Pei építészi
'aláírása' mára.
A Bank of China teherhordó elemei sem az épület
közepén futnak, így a belső tér kiképzésében
teljes maradt a rugalmasság. Ugyanakkor az épület szerkezeti
elemei itt gondosan rejtettek. A beltér előkelő, távolságtartó.
Az átrium ugyan nyilvános, de az irodák a háttérbe
húzódnak. A fény mesterséges, az összbenyomás
exkluzivitásra törekszik. Kívülről az épület
sokkal kevésbé illeszkedik az utcák és a járókelők
világához, tere a város életének alig
része. Ám távoli látványa annál
feledhetetlenebb. Az öblöt átszelő hajókról,
a Hong Kong Islandet körülölelő dombokról,
s az üzleti negyed szinte minden pontjáról magához
vonja a tekintetet. Különösen esti kivilágításban
remekel, amikor fényes külseje minden irányban csillogva
hirdeti az új hatalom, Kína dicsőségét.
A torony gyönyörű. Elegáns, büszke, s mégsem
hideg vagy rátarti, hiszen elforgatott szerkezete játékosságot
is kölcsönöz neki.
A két bankház talán együttesében jelképezi legtalálóbban Hong Kong mai fejlődését. Hiszen a város mint 'nyugati' pénzügyi központ tulajdonképpen hagyományos kínai erényeket vitt sikerre a világban - mint a szorgalom, a gyors alkalmazkodás, leleményesség. Ennek egy vízióját testesíti meg az HSBC épülete. Egyúttal Hong Kong mint híd a nagy, szárazföldi Kína felé, nyugati elemeket is ad át a kínai gondolkodásnak. S Kína ezeket az utolsóig fel is használja, elegyítve saját céljait a nyugati ötletekkel és formákkal. Ennek jelképe a Bank of China, ahogy egy központi, pekingi állami megrendelés alkalmazza, elsajátítja, s a saját hatalmi üzenetének továbbítására használja fel a nyugati építészeti stílus újításait. A banktornyok békés egymás mellett élése, esztétikumuk vizuális párbeszéde annak a - ma világszerte fokozottan aktuális - társadalmi reménynek a leképeződése eközben, hogy brit (nyugati) illetve kínai (ázsiai) befolyás jól megfér egymás mellett.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu