„Talán sehol sem igényel oly körültekintést az állami beavatkozás a dolgok irányításában, mint éppen a kultúra ezen ágánál : ha valahol, úgy itt kell az erők szabad fejlődését biztosítani. Oly könnyen kárttevő itt az állami beavatkozás, hogy egyrészt a legfinomabb tapintatra van szükség annak meghatározásánál, hogy meddig s mily fokban érvényesüljön ez a beavatkozás, másrészt az egyszer helyesnek felismert programmot férfiasán át is kell ültetni az életbe, mert minden félintézkedés csak káros lehet. Ily félintézkedés szülötte volt például legfontosabb művésznevelő iskolánk: a mintarajziskola és rajztanárképző. Művészeket is akart nevelni, rajztanárokat is; szép cél mind a kettő, de csak teljesen különböző rendszerek keretében érhető el. A rajztanárképző még aránylag jobban járt: rengeteg elméleti ismereteken kívül adott olyasmit is, amire bizonyos jóakarattal rá lehet fogni, hogy művészi munkálkodás. Viszont a mintarajziskolában a sok elméleti tárgyat nyögték a fiatal művésznövendékek, beszorultak osztályokba, kurzusokba, szemesztereket kellett végigróniok, még akkor is, ha a festőtanárok egyénisége nem felelt meg nekik. Semmi sem oly végzetes a fiatal művésznövendékre, mint az, ha művészeti elmélettel tömik tele, ennek köszönjük a múltban a legsivárabb akadémikus festészetet. Az elmélet még csak nem is egyengeti a fiatal művész útját, nem engedi meg szabad fejlődését, mert más művészek, más korok eszejárását plántálja beléje, holott mi azt várnók, hogy műveiben a mai kor és a mi fajunk eszejárása nyilatkozzék meg.

Hasonló félmunka, elrontott munka volt a Képzőművészeti Tanács szervezése. Azt akarták, hogy ez a fórum művészeti kérdésekben tanácsot adjon s így a művészeti ügyek kormányzását bizonyos egységes szempont irányítsa. No meg aztán illő tempore jó volt ez a tanács arra is, hogy bizonyos fokig fedje a miniszter hátát. Kineveztek tehát egy bizottságot, amelynek hivatása munka volna. De, t. Ház, méltóztassanak csak elképzelni egy ötven-hatvan tagból álló bizottságot munka közben! Merő lehetetlenség egy ily, saját tömegénél fogva tehetetlen bizottságot oly munkára fogni, amely a művészet és az élet finom relációit szabályozza. Mily áldásos működést fejthetne ki e nehézkes apparátus helyén egy féltucat, vagy még ennél is kevesebb, de kiváló szakember!

Félmunka volt, t. Ház, az is, amidőn derűreborúra mesteriskolákat alapítottak nálunk. Három mesteriskola, freskóiskola, női festőiskola, aquarcll-iskola keletkezett állami pénzen, sőt ha jól hallottam, egyideig kisértett egy pasztelliskola ideája is. Mai szervezetükben ezek csak pénzfecsérlést jelentenek. Hiába gondolja ki valaki a legszebb tervezetet ily célokra: ha az nem felel meg az élet kívánalmainak, akkor holt munkát végzett. Papiroson ezeknek az intézeteknek az a céljuk, hogy a fiatal művész, ha elvégezte az alapvető tanulmányokat, magasabbrendű kiképzésben részesüljön. Szép gondolat, de csak papiroson van meg. Én nagyon jól tudom, t. Ház, mint festenek ezek a mesteriskolák az életben. Beszélgessenek egyszer, mint ahogy én beszélgettem, egyszer s másszor

bizalmasan oly fiatal festőkkel, akik pályáztak a mesteriskolába. Kérdezzék meg, miért mentek oda? Őszinte pillanatokban azt a választ kapják, hogy az ingyen műterem, az ingyen modell, a kényelmes stúdium s az esetleg várható protekciós megrendelések vonzották oda ezeket a szegény embereket, akik még nem tudnak másként boldogulni az életben. Mi történik azután ott? Az ifjú generáció bevonul egy iskolába, tele modern vágyakkal és fiatalos törekvésekkel s ott egy oly tanár korrektúráját kapja, aki, bármily nagyrabecsült alakja művészetünknek, mégis végtelen távolságban áll e modern vágyaktól. Tanár és tanítvány közt egyetlen rokonszál, egyetlen közös eszme sem található itt. Idegenül, néha ellenségesen néznek egymásra. A hangulat pedig mindkét részen az elégületlenségé.

Félmunkát, ijesztőn félmunkát végezett eddig a kultuszminisztérium a művészeti ösztöndíjak osztogatásával. Három-négyszáz forintot adtak a fiatal festőnek, szobrásznak. Azzal a pár forinttal mentek ki a szegény fiúk Münchenbe, Parisba, hogy ott oly tanulmányokat végezzenek, amit a mi iskoláinkban nem végezhetnek. Alig hogy kissé beletalálják magukat a szokatlan környezetbe, alig hogy hozzáfognak a komoly munkához, elfogyott a bankó. Szomorú dolgokat tudnék mesélni erről a tárgyról.

Az ösztöndíj nem erre való. Adják kevesebb, de kiváló tehetségű embernek, de adják oly summában, hogy csakugyan tanulmányainak élhessen. Ezt a félmunkát nem ajánlanám így folytatni.

Mindazokból a viszonyokból, amelyeket eddig bátor voltam előadni, a fiatal művésznemzedéknek új típusa alakult ki: a művészproletár. Megvan ez mindenütt, de oly aránytalan mennyiségben, mint nálunk, mégsem található sehol.

Azt mondhatná valaki, t. Ház, hogy erről mi többi emberek nem tehetünk s nem tehet róla az állam sem. De még ezt a szomorú vigaszt is meg kell vonnom magunktól. Igenis tehetünk róla, igenis hozzájárul az állam ezeknek az állapotoknak előidézéséhez. Ismét csak a mintarajziskolára kell visszatérnem, amely mai szervezeténél fogva melegágya a művészproletariátusnak. A mintarajziskola ugyanis szervezetében veszedelmesen hasonlít egy kórházhoz, amelybe minden beteget befogadnak s aztán a módszerek minden fajával addig iparkodnak benne az élet utolsó szikráját is megtartani, amíg csak egyáltalán lehet. A mintarajziskolában, akar tehetséges valaki, akár tehetségtelen, megtanulhat bizonyos recepteket, bizonyos formákat, bizonyos elméleteket s ezeket jelesre vagy jóra tudván, önmagát azzal áltatja, hogy van tehetsége. Észre sem veszi, hogy egy norinbergi tölcsérrel vitték mindezt a fejébe s hogy abból tulajdonképpen minden a másé, semmi sem az övé. így megy szépen osztályról-osztályra, végig ama bizonyos szamárlétrán, s csak akkor ocsúdik fel ijedten, midőn az iskola elvégzése után kilép az életbe. Most aztán a világ, a kritika, a klikkek stb. az okai annak, hogy ő nem boldogulhat. Arra rendesen sohasem ébred a szerencsétlen, hogy az okot a maga tehetségtelenségében keresse. Hisz oly szép simán folytak tanulmányai a mintarajziskolában.

E bajokon csak összes képzőművészeti iskoláink egységes reformjával segíthetünk. Oly intézetet kell teremteni, amely egyrészt alkalmat ad a kiváló talentumoknak a lehető legerősebb fejlődésre, másrészt természetes szelekció révén már a pálya legelején elijeszti onnan az oda nem való elemeket. Van-e ilyen intézmény, képzelhető-e ilyen iskola? Van, t. Ház, s tehát meg is csinálható nálunk. Van a külföldön nem egy. S érdekes nézni, hogy a legszebb készültségű művészek ott épp ezekből az intézetekből kerültek ki. A nevük szabadiskola, école libre, scuola libera. A szabadiskola jóval kevesebbe kerülne s jóval többet adna. A tanítvány annak a mesternek a korrektúráját kapja, aki leginkább megfelel neki. A tehetségtelen ember, magára hagyatva, csak csekély önerejére utalva, ott nagyon hamar kiábrándul. A szabadiskolától várjuk művészeti állapotaink szanálását. Persze ezt nem lehet bürokratikusán elintézni: művészi hit, a meggyőződések finom latolása s a mi hazai viszonyaink mérlegelése kell hogy a szervezésénél döntő szerepet játszanak.

Félmunka volt, t. Ház, a mi építészeink nevelésének organizácziója. A fiatal építész nálunk a műegyetemre megy, jó intézménybe, ahol megismertetik az összes szerkezetekkel és az összes régi stílusokkal. Ami az építészetben tudomány, azt itt kitűnő szakemberektől tanulja meg az ifjú. Csakhogy az építészet nem pusztán tudomány, hanem egyúttal művészet is. Mi több, minket a kultusz-budget tárgyalásakor nem is érdekelhet oly építészet, amely nem művészet. A mi fiatalemberünk elvégzi tehát a politechnikumot s most kezdődnék az az idő, amidőn művészi kiképzésére gondolhat. Ezt a művészi kiképzést egy politechnikum sem adja, de hisz nem is ez a célja. A külföldön különféle intézmények létesültek e célra, nálunk ilyesmi nincs. Fiatal építőnk tehát kénytelen külföldre menni artisztikus kiképzése céljából.

Tisztelt Ház! Legyen szabad ezen a helyen, ahol nemzeti kultúránk kiformálásáról folyik a tanácskozás, a mellékesnek látszó, de lényeges körülményről behatóbban szólnom. Azt akarjuk, hogy nemzeti, magyaros legyen az építészetünk. Azt akarjuk, hogy elüssön a némettől, olasztól, franciától. S t. Ház, hogyan segítjük elő e szép célt? Hogyan neveljük nemzetivé építészetünket? Azzal, hogy a politechnikumon kiképezzük az építészfiatalságot? De hisz ott épp azt, amiben a nemzeti vonás megnyilvánul, épp azt nem tanítják és nem taníthatják. Kívánunk nemzeti formanyelvet s hogy ezt a nemzeti formanyelvet megtanulják: külföldre kényszerítjük e célból építészeinket. Lehet-e ennél fonákabb eljárást elképzelni? Nem is félmunka, jóformán semmi az, amit ezért az eminens gélért tettünk.

A közvélemény és jeles művészek egész sora évek óta hangosan követeli, hogy e fontos cél érdekében tegyünk valamit. A kérés, a követelés süket fülekre talált. Akiktől ezt kérték, azoknak nem volt szívük ezt a szózatot meghallani. S nem volt érzékük ahhoz, hogy megértsék, mit jelent e két szó : nemzeti építészet. Lám, t. Ház, egy séta bármely városunk utcáján, meggyőz minket arról, hogy építészetünk német, olasz vagy francia. Vagy annak rossz imitációja. Idegenben lakunk, amikor Magyarországon lakunk. Nemzeti érzésünk csak az ajkunkon van meg : hajlékunk, bizalmas otthonunk külföldi. Kérdem, t. Ház, egyezik-e ez azzal, amit magyar kulturtörekvésnek nevezünk?

Voltak ennek a magyar építészeti formanyelvnek bátor küzdői, lelkes bajnokai. S vannak is. Egy-egy munkájuk előtt a külföld nagy művészei is kalapot emelnek. Még nem mondták ki az utolsó szót, még útban vannak. Önfeláldozó munkával folytatták kísérleteiket. Mi volt a részük? Támogattuk-e őket? Siettünk-e útjukból az akadályokat elhárítani? Nem, t. Ház. A hivatalos művészetpolitika mellőzte e törekvéseket. Olykor juttatott egy-egy kiváló ily irányú mesternek egy-egy munkát. S azzal azt hitte, eleget tett kötelességének, íme, egy pont, amelynél az állam jótékonyan avatkozhatnék be a művészet sorsába. Még pedig olyképpen, hogy nem pusztán holmi megbízással tisztelje meg, legtöbbször contre coeur, e mestereket, hanem arról is gondoskodjék, hogy e mesterek magyar tanításai kárba ne veszszenek. Itt volna helyén egy minden bürokratikus elemtől megtisztított építészeti iskola szervezése, amely melegágya lehetne a magyar formanyelv törekvéseinek. Szidták, gúnyolták a törekvéseket, mondták: kiforratlanok. Kettőt válaszolhatok erre, t. ház. Először a leg-kiforratlanabb, de artisztikus törekvés is többet ér, emberibb, mint régi reneszánsz és barokk-formák utánzása, másodszor pedig azt, hogy máról-holnapra nem termett meg sem a görög, sem a gótikus, sem semmilyen stílus. Ha mi magyaros építészetet kívánunk, amely végre magyar karaktert adjon városunknak, úgy még akkor is elő kellene mozdítani minden idevágó törekvést, ha azokat kisebb emberek képviselnék, mint amilyenek tényleg képviselik.

Csak egyet szeretnék még szíves engedelmükkel kiemelni. Ha a legegészségesebb intézményekkel gondoskodtunk is művészeink neveléséről, még nem végeztünk el minden feladatot. Mert hiába volna ezer elsőrangú művészünk, ha a közönség érzék-telenül állana velük szemben.

Hogyan állunk most már ezzel a közönségünkkel?

Bizonyos javulást s haladást nem lehet e részben eltagadni. Éledezik s fejlődik .a művészet iránt való érzék. Elég, ha két számot említek : a Képzőművészeti Társulatnak öt évvel ezelőtt 2500 tagja volt, ma 8000. A közönség lassankint vonzódik a művészetekhez.

Ha azonban ez oly fontos, akkor bizonyára állami feladat e fontos kérdés megoldását elősegíteni. Nem áltatom magam t. ház, azzal, hogy az államnak módjában van a mostani közönséget intenzív művészet-kultuszra nevelni. El lehet érni itt is sokat, én azonban távolabbi, szélesebb horizontokra szeretném irányítani tekintetüket, Nekünk oda kell törekednünk, hogy ha a mai publikum nem nevelhető már teljesen a művészet átértésére : ám neveljük arra a jövendő publikumát: azt az ezer meg ezer apró magyart, aki most az iskolapadon ül. Ha ez sikerül, valóban fundamentálisan biztosítjuk, nemzeti művészetünk jövőjét.

Lehet-e ilyesmit elérni?

Igenis, lehet. Még pedig az iskola keretén belül. Nem talán azzal, hogy műtörténetet tanítunk. Mert akkor csupán neveket és évszámokat adunk az apróságnak, újabb terhes lomot a már meglévőhöz. Másként. Van erre egy jó szervünk, rendelkezésünkre áll egy derék kar : a magyar rajztanító és rajztanár. Az ő kezéről kell leoldanunk az útmutatások bilincsét, az ő tetterejét és intelligenciáját kell élesztenünk, hogy egészséges módszerrel belevigye az iskolásgyermeket a művészet elemeibe.

T. ház! mély respektussal nézem ennek a karnak új, modern munkálkodását. Az idők elváltoztak: a rajztanárban fontos embert látunk. Hála néhány kiváló emberünk hősies munkálkodásának, ma már nem az a rajztanár, aki régen volt. Mire tanított minket? Görög s más síkdísztmények másolására. Szépen ki kellett azokat tussal húzni és előírt színekkel kifesteni. Hogy férne bele eg.y 10—15 éves gyerek fejébe egy görög stilizált minta, amelyben 500 év görög kultúra jegecesedett ki? Igazán haszontalan időtöltés volt ez a fajta rajz, S a szegény rajztanárnak, ha még oly talentumos volt is, nem volt szabad ettől a kaptafától, ettől a bürokratikus sablontól eltérnie.

Ma, hála az ezért folyt küzdelmeknek, más munkát végez a modern rajztanár. Nem holt robot az, hanem organikus bevezetés az élő művészet megismerésébe.

A főváros összes községi iskoláiban már rendszeresítve van a modern rajztanítás. Mi több, a külföld is szemet vetett már rá. A milánói kiállításon a fővárosi iskolásgyermekek rajzai valósággal szenzációt keltettek. Az olasz rajztanárok mohón kaptak rajta s új és újabb küldeményeket kértek. Azt akarják, hogy az olasz rajztanítás a magyar mintára reformáltassék.

Vajjon, t. ház, gondoskodtunk-e mi arról, hogy a magyar rajztanítás is reformáltassék erre a magyar mintára !

Sajnos, nem. Ez még csak a főváros községi iskoláinak privilégiuma.

E módszernek ma már van irodalma is és ezért nem fejtem ki bővebben.

Ha az iskolákban, valamennyiben ily intelligens rajztanítás rendszeresíttetnék, úgy oly nemzedékre volna kilátás, amely ennek révén nyilt fővel s gyakorlott szemmel állana művészeink alkotásai elé. Ez volna az igazi műértő publikum, ennek szelleme termékenyítené meg igazában művészetünket."

JÁVOR PÁL rajzolta az 1., 14., 19., 38., 46., 52. és 66. oldal fejlécét.

MUHITS SÁNDOR rajzolta a 6. oldal fejlécét és a 18. oldal záródíszét.

PONGRÁC KÁROLY „Szolnoki táj" cimű festményét reprodukáljuk a 20. oldalon.

SZOLNOKI TÁJ
PONGRÁCZ KÁROLY FESTMÉNYE

MIHALIK DÁNIEL tanulmányát közöljük a 21. oldalon.

TANULMÁNY
MIHALIK DÁNIEL FESTMÉNYE

NAGY SÁNDOR ex-librisét reprodukáljuk a 29. oldalon.

EX-LIBRIS
NAGY SÁNDOR RAJZA

CONRAD GYULA tanulmányát közöljük a 28. oldalon.

TANULMÁNY
CONRAD GYULA RAJZA

LAKATOS ARTÚR rajzolta a 30. és 34. oldal fejlécét.

TELCS EDE „Anyaság" című plakettjét közöljük a 37. oldalon.

ANYASÁG
TELCS EDE PLAKETTJE

WEBER JÓZSEF rajzolta a 62. oldal fejlécét.

A vételkedvnek ez az alacsony foka az, a mi tulajdonképpen a vidéki tárlatok főbaja és jellemzője. Nagyobb, művészibb kép általán véve, ez idő szerint a 200—300 koronánál kezdődik, a menynyire én ismerem művészeti viszonyainkat. Már most mindazon művészek, kiknek nagyobb lendületű s árú képei voltak ezen a tárlaton, keserűen és szerintem jogosan panaszkodnak, hogy az ő műveik csupán mintegy díszkeretét adják azoknak a könnyebb stilusú és vidékiesebb ízű műveknek, melyek oly szerencsések, hogy könnyen vevőre találnak. S ha ez így megy folyton a vidéki tárlatokon, bizony elmaradnak onnan éppen ezek a jobb művek.

Ez a jogos panasz azonban szerintem nem a tárlat rendezősége ellen volna emelendő, mert ennek a temesvári tárlatnak művészi nívója szokatlanul magas volt, hanem méltán érheti panasz a közönséget.

Minden egyes jobb műnek megjelenése tehát úttörő hazafias tett, mely egyszer okvetlenül meghozza gyümölcsét a közönség ízlésének emelésében.

De vajjon e messzi célért kockáztassa műveit a művész? Törje, rontsa, képeit, rámáit, fizessen rá a tárlatra? Ez olyan kérdés, melyet éppen az erősebb stilusú művészek javára volna illendő elintézni.

Tehetné ezt egyfelől a tárlat rendezősége azzal, amit pl. Temesvárott is helytelenül elmulasztott, hogy az erősebb kvalitású műveket, többet együttvéve, a helybeli múzeumoknak, hatóságoknak jutányos áron felajánlana. Az ajánlat hivatalosan volna teendő, kiemelve az ajánlatban a mű érdemeit. A kérdéses hatóságok nagyobb kedvet kapnának a vételre, mert magukra hagyva művészek és művek felől legtöbbnyire maguk a vezető egyéniségek is teljesen tájékozatlanok a vidéken. De lehetne talán valamely pontosan meghatározott kárpótlást is adni a vidéki tárlatokon önzetlenül többször is résztvevő művészeknek. Végtére is ha már hasznuk nincs, legalább ne károsodjanak.

A legnagyobb mértékben veszélyes és művészeti céljaink összessége ellen van, ha egy vidéki tárlat oly rövid ideig van nyitva, mint a temesvári volt: nyolc napig.

Ez az idő igazán egyébnek, mint erőltetett eladási campagnenak, nem nevezhető.

Miután a vidéki közönség nem, vagy alig vagy pedig gyönge dolgokat vesz : mi lehet a tárlat igazi célja más, mint hogy tanítson, neveljen? A kiállítási időt tehát fel kell használni minden okos eszközzel arra, hogy a tárlat művészi becsét, művészeti irányait a közönséggel megismertessük. Oly nagyobb helyeken, mint a milyen Temesvár, akad erre ember. Jellemző pl. erre a tárlatra, hogy egyetlen plein-air vagy impresszionista kép sem kelt el, pedig Nyilassy, Tull, Molnár, Kaciány s mások művein ez az irány kitűnő művekkel volt képviselve. A közönség a modern irányzatok felől teljesen homályban van. A tárlatokat régi akadémikus avagy még alantabb álló irodalmi szemmel nézi. Tizenöt-húsz napi tárlat alatt tanító bemutatásokkal többet használhatunk a közízlésnek s a jobb művészeti elveknek, mint száz ceremoniás eladással. A temesvári rövid tárlatnak különben nem a Szalon, hanem külső körülmények voltak az okai.

Megvolt a jó szándék abban az irányban is, hogy egy-két okos felolvasás tartassák, hiszen a megnyitó előadáson Lázár Béla és Kacziány felolvastak, a tárlat folyamán pedig Déry az igazán fáradhatatlan rendező a „művészi látásról" beszélt, ámde ezek nem annyira tanító, hanem inkább parádés felolvasások voltak; Déry-ét kivéve, a tárlat falain kívül s bemutatások nélkül.

A temesvári tárlaton kitűnt továbbá az is, hogy a közönség szívesen veszi a kisplasztika tárgyait. Ligetinek négy, Kiss Györgynek két műve talált vevőre. Bár a vezetőség e tekintetben szép munkát fejtett ki, jövőre szobrászainkat jobban kellene szerepeltetni a vidéki tárlatokon.

A „Művészet" hasábjain nem egyszer volt szó arról, hogy a vidéknek, ha emelni akarjuk, adjuk a lehető legjobbat. Ez igen szép elv, de magában, mint a temesvári magas színvonalú tárlat is mutatja: nem elegendő. Jól tervezett tanító-előadásokról és hosszabb kiállítási időről is kell e mellett gondoskodnunk.

LOVAS IMRE

A Pesti Chevra Kadisa építészeti pályázatán, amelyet gyógyíthatlan betegek számára építendő intézet tervezetére hirdetett, a zsűri két első díjat ítélt oda. Az egyiket Leitersdorfer Béla kapta, a másikat Bálint és Jámbor építőművészek. A második díjat Vágó László és József, a harmadikat Fejér és Ritter építőművészek nyerték.

Kacziány Ödön kiállítása. Irta Meiler Simon, Szerda okt. 3.
Henri de Groux. írta L. H —i, Pester Lloyd okt. 11.
Bihari Sándor, írta F. H. Magyar Szemle okt. 11.
Bihari Sándor műveinek kiállítása, írta Meiler Simon, Szerda okt. 10.
„Ein wiedergefundenes Bild des Tizian." (Kilényi Hugó tanulmánya.) írta R., Pester Lloyd okt. 17.
A budapesti Tizián-kép. Az Újság okt. 19. és 24.
Ugyanarról Halász Sándor. Budapesti Hírlap okt. 23. és Kilényi Hugó, u. o. okt. 24.
Paul Cézanne, írta Fülep Lajos, Szerda okt. 31.
Aubrey Beardsley. írta Michael Josef Eisler, Pester Lloyd nov. 7.
Cézanne, írta Szini Gyula, Pesti Napló nov. 7.
Kézdi-Kovács László kiállítása. Napilapok nov. 7.
Ein wiedergefundenes Bild des Tizian. (Kilényi könyv. ism.) A. F. S., Neue Freie Presse nov. 7.
Tizián-kép Budapesten. (Kilényi könyv.) Meiler Simon, Szerda nov. 7.
A révbe ért szecesszió. (Bécsi levél.) írta Lengyel Géza, Budapesti Napló nov. 9.
Kimnach László (megh.). Napilapok nov. 10.
Kézdi-Kovács László képei. Hét (—m); Vasárnapi Újság, Ország-Világ (b.); Új Idők (—ó) nov. 11.
Aus dem Wiener Kunstleben, írta L. H—á, Pester Lloyd nov. 11.
Kritikusok, piktorok, írta Fráter Aladár, Vasárnapi Újság nov. 18.
Kimnach László, írta K—ny Ö—n, u. o.
A Kimnachi-eset. írta Syrien, A Hét nov. 18.
A finnek (a téli tárlaton). Irta Alexander Bernát, Vasárnapi Újság nov. 25.
Magyar motívumok a festészetben, írta Fitz József. Keresztény Magyar Ifjúság nov. 10.
A finnek művészete, írta Lyka Károly, Új Idők dec. 2.
Pállya Celestin kollektiv kiállítása. Napilapok dec. 7.
Királyfalvy Károly és Ács Ferenc kiállítása. Napilapok dec. 9.
Női képkiállításokról. Irta Tutsekné Bexheft Lilly, Az Újság dec. 16.
A madonna, írta Simkó József, Független Magyarország dec. 25.
Félicien Rops. írta dr. M. Josef Eisler,, Pester Lloyd dec. 25.
Lesser Ury. (Berlini levél.) írta R. Bárdy, Pester Lloyd, 1907 jan. 1.
A politikus rajz. írta Alfa. Budapesti Hírlap jan. 9.
Vajda-kiállítás. Napilapok jan. 11.
Die Münchener Secession in Wien. írta L. H—i, Pester Lloyd jan. 15.
Ein wiedergefundenes Bild des Tizian. Studie von Hugo von Kilényi. Budapest, Pallas 1906., 31. L, 7 mellékl.
Székely Bertalan tanítása, írta Tardos Krenner Viktor. Rajzoktatás, X. 1.
A festői ábrázolás eszközei, írta Hollós Károly. U. ott.
Böcklin. írta Tardos Krenner Viktor. U. ott.

Két szobor. (Bezerédj-Washington; Strobl-Semmelweis.) Szerda okt. 3.
Művészet a temetőben. írtap. A., Építő Ipar 44— 1556. sz.
Unter Modellen (Munkácsy-pályázat). írta Max Ruttkay-Rothauser, Pester Lloyd okt. 14.
Újabb Munkácsy-szobrok. Irta Rózsa Miklós, Budapesti Napló okt. 14.
Ugyanarról, írta Jób Dániel, Magyar Hirlap okt. 14.; (K. K. L.), Pesti Hirlap okt. 14.; Az Újság okt. 14.; többi napilapok okt. 14.
Mátrai Lajos halála. Napilapok okt. 16.
A Munkácsy-szobor-pályázat. írta Fieber Henrik, Magyar Szemle, okt. 13.
A Munkácsy-szobor-pályázat. írta Meiler Simon, Szerda okt. 17.
Új magyar szobrok, írta Lyka K., Új Idők okt. 21.
Meunier a Hagenbundban. írta Kosztolányi Dezső, liiklapesti Napló okt. 26.
Rákóczi és a bujdosók emléke. (Konstantinápolyi levél a galathai és a rodostói emléktáblákról.) Budapesti Napló okt. 18.
Donáth szobrai. The Studio okt. sz.
A Munkácsy-szobor sorsa. Magyar Hirlap okt. 26.
Ein Rafael-Donner-Denkmal. írta H., Pester Lloyd nov. l.
Rodin otthon. Irta Kozmutza Kornélné, Új Idők nov. 11.
Rafael Georg Donner, írta Melier Simon, Szerda nov. 11.
Szocializmus a művészetben. (Bécsi levél a Meunier-kiállitásról.) írta Eigner Nándor, Alkotmány nov. 15.'
A Munkácsy-szobor, Napilapok dec. 2.
Zala Andrássyja. Új Idők (Lyka Károly), dec. 9.
Zala Andrássyja. Budapesti Hirlap, Az Újság dec. 7.
Meunier-kiállítás Bécsben, írta E. Huszadik Század, VII. 12.

Építészet és építőművészet, írta Meiler Simon, Szerda okt. 11.
Rákóczi és bujdosó társai hamvainak elhelyezése, írta Kertész K. Róbert. Építő Ipar 42—1554. sz.
Építészet és kertészet Londonban, írta Rerrich Béla, Építő Ipar 44—1556. sz.
A műegyetem építészhallgatóinak kiállítása. Irta p. H. Építő Ipar 45—1557. sz.
Könyvism. Hültl Dezső : Bernini. Irta Meiler Simon, Szerda okt. 17.
II. Rákóczi Ferenc síremléke Kassán, írta Meiler Simon, Szerda okt. 24.
Egy kis építészeti botrány. (A Nemzeti Szalon és a Képzőművészeti Tanács.) Magyar Hirlap okt. 19.
A Rákóczi-síremlék elhelyezése, írta —ly, A Nap okt. 25.
Építészhallgatók kiállítása. Napilapok nov. 2.
Az új zenepalota, írta Reporter. Az Ország nov. 3.
Az építészeti hallgatók kiállítása, írta H. A., Pesti Napló nov. 3.
Megfegyelmezett művészet, írta Lyka Károly, Új Idők nov. 4.
Építészhallgatók kiállítása, írta Meiler Simon, Szerda nov. 7.
Építészeti mesteriskolát Lechnernek. írta dr. Lázár Béla, Magyar Szó nov. 10.
Budapester Neubauten, írta Prof. L. Palóczy, Pester Journal nov. 10.
Az építő ifjúság bemutatója, írta L. K., Új Idők nov. 11.
Magyar építésrnotivumok. írta dr. Pékár Károly, Ország Világ dec. 9.
Magyar műemlékek. (Forster könyvének ism.). írta Sebestyén Károly, Budapesti Hirlap dec. 28.
Olasz levelek. (Ravenna építészetéről), írta Förk Ernő. É. és h. n. 19 1.
Régi építészeti maradványokról Eperjesen, írta dr. Jani-csek József Archaeologiai Értesítő, ú. f. XXVI. 5.
A szegedi fogadalmi templom pályatervei. (Aigner Sándor & Rainer Károly, Förk & Sándy, Ybl Lajos, Hickisch Rezső. Schoditsch Lajos tervei). Magyar Pályázatok, IV. 10.
A nagyváradi Fekete Sas szálloda pályatervei (Komor & Jakab, Habicht Károly, Tőry Emil, Sebestyén Artúr, Hikisch & Kotál, Kiss Géza & Bihari Jenő, Román Miklós pályaművel). U. ott, 11.
A nagyváradi központi takarékpénztár pályatervei (Rimanóczy Kálmán, Rendes Vilmos, Sebestyén Artúr. Lobi Ferenc, Bloch Alfréd, Kaiser Hugó, Katona János & Müller József pályaművei). U. ott, 12.

Szilassy János, XVIII. századi ötvös, írta Kemény Lajos, Archaeologiai Értesítő XXVI. kötet, 4. sz.
A nők s az iparművészeti oktatás. Az Újság nov. 8.
A művészet vására. (A modern lakás.) Budapesti Napló dec. 2.
Magyar Nők Képzőművelődési Körének kiállítása. Napilapok dec. 9.
A gyermekjátékok, írta dr. Rottenbiller Ödön, Független Magyarország dec. 25.
Csipke, írta Lyka Károly, Új Idők jan. 1.
Győrvidék kapufái, írta Pálos Ede. A Magyar Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályának Értesítője. VII. (II.) 3—4.
Céhládák és egyéb céhemlékek a debreceni városi múzeumban, írta Zoltai Lajos. U. ott.
A habán majolika és az exuláns cseh testvérek Magyarországon. Sochari Pál könyvének ismertetése. U. ott.
A magyar nemzeti múzeum római medaillonjai. írta Gohl Ödön. Numizmatikai Közlöny, V. 4.
A zentai csata emlékérmei. Irta ifj. Frey Imre. U. ott. VI. 1.
Jaquin báró emlékérmei, írta Rampacher Pál. U. ott.

A képzőművészeti kritikáról, írta Meiler Simon, Szerda okt. 3.
Das neue Museum der schönen Künste, írta E. G., Pester Lloyd okt. 5.
Művésztanya. (Rónai Ödön gyűjteménye.) Irta gróf Vay Sándor, Pesti Hirlap okt. 14.
Az örök fügefalevél. (Római levél.) írta Ballá Ignác, Az Újság okt. 14.
A szolnoki művésztelep kiállítása. Napilapok okt. 16.
A szolnoki művésztelep kiállítása, írta Meiler Simon, Szerda okt. 17.
A milánói siker, írta Lyka Károly, Új Idők okt. 21.
Die Herbstsaison in Paris. (Kiállítások.) írta Claude Anet, Pester Lloyd okt. 21.
A Nemzeti Szalon őszi kiállítása. Napilapok okt. 21.
Megnyílt a Szalon. (Párisi levél.) Irta Kemény Simon, A Nap okt. 25.
Sálon d'automne. írta Fülep Lajos, Szerda okt. 31.
Hevesi Lajos, írta Meiler Simon, u. o.
Jegyzetek a jövő művészetéről, írta Lengyel Géza, Huszadik Század nov. 3.
Orosz művészettörténeti kiállítás Parisban. Pesti Hirlap nov. 2.
Az állam művészeti kiadásai. Budapesti Hirlap nov. 3.
Mailänder Brief. (A kiállításról.) írta Emil Thilben, Pester Lloyd nov. 10.
Könyvisme. Handbuch der Kunstgeschichte von Anton Springer. Ism. —o—, Pester Lloyd nov. 18.
Téli tárlat. Összes napilapok nov. 13. ; Budapesti Hirlap nov. 14.; Pester Journal nov. 15.; Vasárnapi Újság (K—ny Ö—n) nov. 18.; Új Idők (Lyka Károly) nov. 18. és 25.; A Hét (Marco) nov. 18. és 25.; Ország-Világ (Dr. Bányász László) nov. 18. ; Szerda (Meiler Simon) nov. 14.
Holt kincsek. (Ad vocem: Művészet [Gyűjteményeink]). írta Quintus, Az Újság nov. 18.
Múzeum és élet. (Levelek a szerkesztőhöz.) Az Újság nov. 24.
Gustav Keleti, írta Berzeviczy Albert, Pester Lloyd nov. 24.
Magyar műkedvelők társulatának kiállítása. Napilapok nov. 25.
A Szépművészeti Múzeum. Pesti Napló dec. 4. ; Budapesti Hirlap dec. 6.
72
Művészetünk virradása. írta Hock János, Magyarország dec. 8.
Művészi séták, írta Schönherr Gyula, Budapesti Hirlap dec. 7.
A Magyar Szépművészeti Múzeum. Pesti Hirlap (K. K. L.); Népszava [p. Zs. V.) dec. 8.
Anatole France a szocializmus és a művészet viszonyáról, írta Fehér Tamás, Független Magyarország dec. 25.
Kunst und Wissenschaft, írta Josef Diner-Dénes, Pester Journal dec. 25
A brisbanei sír és a Szépművészeti Múzeum (Pulszky Károlyról), írta Yartin, Az Újság dec. 28.
Bajok a Szépművészeti Múzeumban, írta Nagy Endre, Független Magyarország dec. 25. és 28.
Valami a jelen és jövő művészetéről, írta Be. Népszava dec. 25.
Faragó József-kiállítás. Napilapok dec. 29
Művészet és kritika, írta Z., Magyar Közélet, 1907 jan. 6.
A Ráth-Múzeum. Napilapok, 1907 jan. 10.
A Téli Tárlat. Irta Lengyel Géza. Huszadik Század, 1907 jan.
Collection Egon Ritter von Oppolzer. Auktion in München in der Galerie Helbing 3. Dez. 1906., 10. 1. 17. mell.
Vezető a sárosvármegyei múzeum gyűjteményében Bártfán. Irta Mihalik József. Kassa, 1906., Vitéz A. üt. 119. 1.
A lakáskérdés és Budapest jövője. Megjegyzések a székesfőváros községi politikájához, írta Forbát Imre. Budapest, 1906, Grill. 141. 1.
Pannonhalma, írta Rezner Tibold. A pannonhalmi szent Benedek-rend soproni kath. főgimnáziumának értesítője az 1905—1006. iskolai évről. Sopron, 1906, Röttig.
L'arte decorativa all'esposizione di Milano. La sezionc ungherese. Irta Vittorio Pica. Emporium (Bergamo), 1906 äug.
L'enseignement industriel én Hongrie. Exposition internationale de Milan de 1906 Hongrie. Budapest, 1906, Keresk. minisztérium.
A műalkotásokról a középiskolában, írta Székely Árpád. Rajzoktatás, X. 1.
Az új (rajzoktatási) irány kritikája, írta Vámos Adolf. U. o.
Simkó József képviselőházi beszédéből (a modern művészetről). U. ott.
A francia rajzoktatási kongresszusról, írta l Sors Károly. U. ott.
Adatok hazai rajzoktatásunk történetéhez, írta Schau-schek Árpád. U. ott.