LAKÓHÁZ ÉS OTTHON

Lakóház és otthon egymáshoz közeljáró fogalmak, s találkozniuk mégsem mindig sikerül. Lakóházak azok is, melyeket nap nap után szemünk láttára emelnek a főváros utcáiban. De vajjon otthonok-e egyszersmind? Téglába vert tőkék inkább, mint emberi otthonok. Gazdag vállalkozók és társaságok üzleti nagyvállalatai; keletkezésük egyetlen célja, mely jellemüket is megszabja: a befektetett nagytőke jó kamatoztatása. Csak ez biztosítva legyen, s aztán a „lakhatási engedélyt" idejében megadják, a lakásokat kivegyék, a lakók pontosan fizessenek s jámborán tűrjék a házirend nyűgét és a házfelügyelő packázásait. Miért törődni a többivel, például azzal, megengedik-e a ház viszonyai, hogy lakói barátságos, emberies otthont teremtsenek benne? Lakás bőven van az ilyen házban, de otthon annál kevesebb. Azonban az igazi otthont nemcsak a budapesti bérházban keressük hiába, mely többnyire nem más, mint régmúlt idők rég kihalt építészetének silány paródiája, s nem csoda, ha nem tud megfelelni a mai életnek arra a kérdésére: hogyan lehetne a nyugalmas, otthonias otthonnak követelményeit a nagy kiterjedésre és sok lakásra számított bérház rendszerével összhangba olvasztani? A probléma máshol sincs megoldva, s teljesen kielégítő választ nem is várhatunk. A tökéletes otthon alapvető föltételeit, az állandóság nyugodt érzését, a sürgő-forgó élettől való teljes elszigetelést, az egyéni szükségletekhez és esztétikai igényekhez való alkalmazkodást a legjobb fajta bérház sem biztosíthatja. S ha a feladatban rejlő nehézségek nem engedik meg a teljes megoldást, a féligvalót is igen megnehezíti az a körülmény, hogy az építészetnek ez a neme a vállalkozó nagytőke jármát húzza. Az utóbbinak profit-éhségével, mely gyári módon való, tömeges termelést követel, bajos kibékíteni a nemesebb otthon-kultusz érdekeit.

Gyökeres gazdasági és társadalmi átalakulások javíthatnak a helyzeten, de annyi bizonyos, hogy egyelőre közepes sorsú ember nehezen boldogul a nagyvárosi viszonyok között, ha vágya ébred jó otthon után. Ezért egyre szaporodnak azok, akik elkívánkoznak a nagyvárosok gőzéből, s ha már messzebb nem ereszti őket a sors, legalább kivonulnak a külső, szabadabb városrészekbe, vagy a város határán kívül fekvő szomszédos telepekre. Ez a lassú kiszivárgás, melyet gazdasági és egészségi okok is erősbítenek, nálunk is mind határozottabban ölti fel a szabályos jelenség képét, s bizonyos, hogy maholnap ugyanolyan társadalmi tünetként beszélhetünk róla, mint most a nagyvárosba özönlők versenyfutásáról. Emennek nyomában csalhatatlanul lép fel amaz; Anglia fővárosa amint legtisztább példánya a nagyvárosi tömörülés túlzásainak, ép úgy első színhelye az emigrációnak, s tudjuk, hogy a kert-városok rokon mozgalmának szintén Angliában van a forrása.

Ezek a nagyvárosból menekülő elemek a leghivatottabbak arra, hogy a modern családi otthon kifejlődésének útját egyengessék. A nagyvárosokban ezer okból évtizedekkel előbb ereszt gyökeret minden új áramlat, mint a vidéken, hol nagyobb a megszokás és hagyomány hatalma. Azok közt tehát, akik a nagyváros levegőjében éltek, inkább akadhat, aki azzal együtt a modernebb szellemet is magába szívta. S természetes, hogy ezt meg akarja honosítani maga körül is, midőn kedve szerinti új otthont alapít. Nem véletlen, hogy azok a vidéki lakóházak, melyeken külföldön a modern építészet először próbálta ki ebbéli képességét, rendesen a fenti kategóriába tartozó emberek számára épültek, amint ilyeneknek van szánva az a négy lakóház is, melyről alább lesz említés.

Az ilyen lakóházat aztán könnyebb úgy formálni, hogy megérdemelje az otthon nevet. Az építtető most átültetheti a valóságba azt a képet, mely lelkében az otthonról ringott; rég melengetett vágyai, melyeket a bérház tipizáló természete elnyomott, kifejthetik szárnyaikat. Olyan otthont teremthet, mely egészén hozzásimul hajlamaihoz, életmódjához, s úgy össze van nőve vele, mint - - a szokásos hasonlat szerint — a kagyló a csigával. S az építész, ha jó nyomon jár, nem azon igyekszik, hogy a gazda egyéniségét elfojtsa, sőt annyit olvaszt át abból munkájába, amennyit művészete megenged. Nemcsak a költségeket, a méreteket, a helyiségek beosztását beszéli meg vele, hanem számol egész egyéniségével, s mint az arcképfestő, jellemébe mélyed. Feladata így bizonyos tekintetben lélektani természetű, s a megoldás sikerében nagy része van annak, hogy mennyit tudott célja számára az építtető egyéniségéből kifejteni.

Természetesen nem arról van szó, hogy az építész a maga egyéniségét megsemmisítve, csak abban lássa feladatát, hogy másnak kénye-kedvét szolgálja. Az építőművésznek az a szabadsága, mely a kielégítendő gyakorlati cél korlátai között megilleti, el nem vész. A teremtő művesz ő marad, s az építtető egyéniségéből csak anyagot merít, melyet ujjászül saját műveszlelke melegén. Ez a meleg nemcsak nem felesleges, hanem különösen becses az otthon építészénél. Az igazi otthont nem teremtheti meg a mesterség közönyös gyakorlása. Aki milyen, olyan házat épít. Meleg otthont csak az építhet, aki maga is érez valamit az otthon melegéből, s a józanságot érzéssel olvasztja össze. Félig a számító gyakorlat embere legyen az otthon építésze, de félig a szívé. Akkor munkájában is összeforr az otthon két főeleme: a praktikus kényelem és a családias melegség. Akkor elkerüli a szárazsagot, az iparszerüséget, sőt bőven ontja a friss ötleteket, mert minden új ötlet magát is új vidámsággal tölti el. Akkor önzetlen jókedvvel buzog azért, hogy művében kedve leljek annak, akinek szánja, s kedvének zománca rajt csillog minden kicsiségen, mely kikerül műhelyéből.

Mert a modern otthonépítő, amint ez a típus előbb Angliában s újabban különösen Belgiumban és Németországban kifejlődött, nemcsak a házat építi fel, hanem maga gondoskodik mindarról, ami a falakat otthonná tölti ki: bútorról, kárpitokról, szőnyegekről, edényekről, szóval mindenről, a kapufélfától az ágytakaróig, a háztetőtől a szappantartóig. Sőt gondja van a ház tájékára, a kertre is. A modern fejlődésnek az a renaissance-ra emlékeztető iránya nyilvánul ebben, mely a különböző művészi szakmák válaszfalait mindjobban alámossa, s különösen a művészet és műipar határait mind több ponton egymásba ölti. Azelőtt annak, aki házat építtetett, az építészen kívül egész sereg mesteremberrel kellett bajlódnia; ma egy agyból telik ki minden, s ez mindenre közös szellem bélyegét nyomja. Az efajta otthon aztán olyan, mint egy eleven szervezet, például egy terebélyes fa, melynek sok ága-boga, levele, bonyolult gyökérrendszere van, de minden ízét közös életnedv táplálja. Az ilyen házban úgyszólva semmi sem kerül ki a szokásos raktári készletből ; az épület minden alkatrészét, a berendezés minden tárgyát a maga helyére, a maga külön céljára eszelte ki a tervező leleménye. Semmi sincs, ami az egészből kiszakadna; valamennyi részlet természetesen folyik át egymásba s zavartalan harmóniában ömlik össze. Igazi kis zárt világ, melynek megvan a maga sajátságos színe, eredeti légköre. Mennyi alkalmat nyit az ilyen otthon a hivatott tervezőnek, hogy leleményességét kiárasz-sza! Felszabadulva a sablon nyűgétől, nem korlátozza más, mint művészetének természetes törvényei, azaz stílusa, s az ízlés. A praktikus fogásoknak egész raját mozgósíthatja, hogy fokozza a kényelem és egészség biztosítékait. A tér költészetének, a vonalak kiapadhatatlan kincskészletének, a világítás bűbájának, a színek zenéjének egész gazdagságában dúskálhat, hogy az otthont kedvessé, hangulatossá varázsolja, lakói természetéhez, életök stílusához hangolja.

Az ilyen házban igazán otthon érezhetjük magunkat, s örömest sietünk vissza falai közé abból a világból, mely kapuján túl kezdődik. Természetesen a családi otthonnak ép említett jelleménél fogva temérdek változata képzelhető. A gazda egyénisége, szükségletei, a felhasználható összeg nagysága - - megannyi fontos tényező, melyek alapjában más irányt szabnak az építő munkájának. A puritán komolyságtól a lírába olvadó érzelmességig, az erőteljes méltóságtól a kecses könnyűségig ezerféle színt ölthet az otthon a gazda egyénisége szerint. A kielégítendő szükségletek, az áldozatra való képesség vagy készség-ismét más szempontból folynak be az otthon jellemére. Lehet méreteit kisebbre vagy nagyobbra szabni, lehet építeni egyszerűbb kényelemmel vagy nemes luxussal. Vagy lehet építeni meleg kis „viskót", igazi családi fészket, abból a vágyból, mely Arany soraiból hangzik:

Nem palotába — veszszen a fény !
-Nem oda vágytam s gondolok én ;
Egyszerű kunyhó, ott keleten !
Rakja rajongó képzeletem;
Oda sovárog e fáradt tetem:
Küszködöm, várok, míg tehetem.

Az utóbbi fajta otthonra mutatuk be néhány példát Vigand Ede házterveiből, megtoldva egy fában tervezett kedves erdei kápolnával és három sírkő-tervezettel.

DR. MINICH HÁZA TÖRÖKVÉSZ

Azokból a vonásokból, melyeket az otthon építőjének jellemzéséül kiemeltünk, Vigandban nem egyet találunk. Nemcsak ügyességét és ízlését fekteti építészeti törekvéseibe; kedélyvilágából is olt azokba valamit. Mintha az ő lelke mélyén is ott fészkelne a vágy ilyen szerény kis otthon után, s ezt a vágyát ömlesztené át házainak takaros formáiba, barátságos vonalaiba. Ezenkívül mint jeles iparművész, aki ismeri a lakásrendezés minden csinját-binját, az utolsó szögig gondos-kodhatik az otthon minden kellékéről, s szerves egységgé formálhatja azt.

WIEGAND R. HÁZA MÁTYÁSFÖLDÖN

Bemutatott tervei közül a két földszintes házé magyaros modorban készült s bennök göcseji és torockói motívumokat olvasztott össze; a másik két ház valamivel nagyobb igényű, egyemeletes, nem magyaros, modern. Egyszerű vidéki lakóházak, s nem is akarnak egyebek lenni. Nem hajtja őket a beteges vágy, hogy svájci háznak, renaissance-villá-nak, vagy épen középkori lovagvárnak látszszanak. Őszintén vallják be, hogy magunkféle emberek számára készültek szerény otthonul. Közös jellemvonás rajtok a bensőség, s ami ezzel együtt jár, az egyszerűség. Vonzó hatásuk okait elemezve, többet lehetne beszélni arról, ami hiányzik, mint arról, ami van rajtok. Nyoma sincs az „előkelő" nyaralók hamis hivalkodásának, a raktárból származó oszlopoknak, párkányoknak, a henye plasztikának, a duzzadó izomzatú gipszatlétáknak, s egyéb szokásos „díszítő" kellékeknek. Egyszerű tömegek, sima felületek, terpeszkedő, népies tetők. Az utóbbiak némi festőibb, mozgalmasabb elemet vegyítenek a ház nyugodt külsejébe, s méreteiknél fogva gyakorlati célra is jól kihasználhatók: kényelmes padlásszobákat rejthet beléjök az építész. Az ablakok nagyra szabottak, mert a levegőben és világosságban fürdeni szeretünk, s jó magasra vannak vágva, épen csak hogy a kitekintést megengedjék, így szélesebb kévében hull be a világosság s a szél sem csap az ember hátába, ha kedve tartja az ablak alatt üldögélni. Az egyetlen külső díszítés a két kisebb ház nyitott tornácán alkalmazott népies famunka. Az ornamentális dísz hiányáért a részek összhangzó arányai, s az igénytelen vonalak ritmusa kárpótolnak. Gondoljuk ezekhez hozzá a harmonikus belsőt, a gerendától a padlóig csinosan összehangolt szobákat, az egészhez szervesen illeszkedő berendezést, az ablakok szernvidító virágdíszét s mindazt, amit gondos művész szerényebb eszközök mellett is kitalálhat, hogy az otthonba -meleget leheljen, — s előttünk egy szerény, de igazi otthon képe, melyben az első perctől olyan bizalmasan érzi magát az ember, mint a szülői házban.

RAUSCHER TANÁR HÁZA ZEBEGÉNYBEN

A házak költségvetése arányban van igény-telenségökkel. A legolcsóbb (a Rauscher-féle) építési költsége 8000, a legdrágábbé (a Pikler-féléé) 20.000 korona. A költségvetés szerény keretei természetesen a hely telhető kihasználására kötelezik az építőt. A legkisebb házban is, mint a mellékelt alaprajz mutatja, a pitvaron kívül öt szoba van: egy hálószoba, keletre néző ablakokkal, egy északi világítási! műterem, egy nagy termes szoba, mely közös nappali tartózkodó s egyúttal ebédlő, és az utóbbiból nyíló lányszoba. A termes szobából közös lépcső vezet fel- és lefelé: a padlásra, mely a vendégszobát is magában foglalja, s az alanti mellékhelyiségekbe. Ugyanebből a szobából egy nagy tornácra lépünk, a kertre szóló lejárással, s ebből még egy kisebb folyosóra. Ezek mintegy a lakás kibővítéseként jelentkeznek, s fontos szerepök van a falusi életben. Egyúttal közvetítő kapocsként szolgálnak a kerthez, mely a vidéki lakásnak ép oly kedves, mint természetes kerete.

DR. PIKLER HÁZA BUDÁN

Nem messzenyúló parkokra gondolunk, vagy olyan műkertekre, minőket a magasabb kerti kultúra eszelt ki, hogy a természetet, ezt a vad kontárt rendre tanítsa. Szerény, de szívesen gondozott kis kert az, mely a mi házunkhoz illik, olyan magyaros ízű, minőt még néha faluhelyen, kis kúriák, paplakok körül láthatni. Tüzes, tarka virágok nyílnak benne, inkább „érzés" szerint elvegyítve, mint kiszámított csoportokra osztva, bár a ház elé, a középre rendesen kerül egy rózsaágy. Különös beesők van az olyan virágoknak, melyek bár színre egyhangúbbak, de erős illatot árasztanak, mint a rozmaring, fodormenta, lengyelke, bazsalikom, levendula. Felszálló illatjukban, amint összevegyül a levegőben, szinte fürdik a ház tája. A gyep eleven zöldjéből keveset kapunk, nem igen lelik rá a helyből s kár is lenne érte; van elég fű a legelőn. Gazdagabb facsoportokra sem igen jut hely, de egy-egy terebélyes hárs vagy gesztenye árnyékában jól esik a ház végében elüldögélni, s virágzás idején elhallgatni a méhek zümmögését. Az utakat nem mérték ki szabályosan, s nem is sok leleménynyel; épen csak hogy mozoghat az ember a virágok között. Meglepő fordulókra, nem várt kilátásokra nem bukkan, aki rajtok lépdel ; minden átlátszó, semmi sem rejtőzik a tekintet elől... Fogékony művészi szem bizonyára tudná több jellemvonását is felfedezni ennek a kezdetleges, de nem báj nélküli kis világnak s könnyebben eligazodhatna azon a nyomon, melyen mi csak botorkálunk. S a felszívott benyomások visszaverődéséből kialakulhatna a magyar népies kert művészi alakja. Vigandtól - azt hisszük - - telnék ilyesmi.

KIS TEMPLOM
VIGAND EDE MŰVE

SÍRKŐ

SÍRKÖVEK

P>