Az alábbi szöveg az Alföld című folyóirat első internetes archívumából származik, abban a formában, ahogy az a megjelenés idején elérhető volt. A szövegben található esetleges hibák, tördelési és központozási hiányosságok technikai okokból keletkeztek, nem tükrözik sem az EPA, sem a folyóirat minőségi elveit.
Tudományos igényű felhasználáshoz javasoljuk a nyomtatott változat használatát.
A mi botrányos XX. századunk végére a napfogyatkozás tette fel a pontot.
Ez a megállíthatatlan, hatalmas sebességgel némán felénk tartó jelenség
közeledő, majd távolodó élménye egyértelművé tette Kronosz, a múló idő
törvényét és saját tehetetlenségünket.
"Darkness at noon", sötétség délben nemcsak az irodalom, de a sors,
a kikerülhetetlen jövő képe, a XX. század jelképe is.
A horizonton megjelenő különös, ismeretlen erő közönyösen, gyorsvonatként,
másodpercenként hatszáz métert megtéve érkezett s fűszálat sem mozdítva
gázolt át Európán s Ázsián, követve kijelölt pályáját a Hebridáktól Indiáig.
Vártunk valami eseményt, nostredamusi jóslatot, szélvihart, katasztrófát,
ehelyett totális ürességet hagyva bennünk szívódott fel a táguló térben.
A XX. század méltó befejezése!
Jelkép is lehetne, sötétség délben, hisz Koestler ezt a némán és közönyösen
nyomuló ürességet, világméretű apokaliptikus magányt, a porszem sorsát
e korban írta meg.
A kőbaltás ember félelme, kiszolgáltatottsága keveredett a turistairodák
ordító, színes hirdetéseivel.
A csillagászok, matematikusok pontos számításai szerint suhant másodpercre
pontosan végig az égen a kúp, a sötét kör, (akár a mesterlövész puskáján
a célgömb: rám, rád volt szögezve), s a vak törvény vezette felfoghatatlan
gyorsaság ezt a napfogyatkozást egyben turistacsalogató látványossággá
tette! A lövés nem dördült el!
Egyelőre!
A távolodó sötétség után felsóhajtó, kiüresedett didergő lélek az évszázad
végén támpontot keresve ugyan hová fordulhat, miféle gyógyír, tapasz, vigasz
segíthet most már e véglegesnek tűnő kozmikus magányon?
Talán a művészet lehet a kiút. Hiszen a heideggeri kegyetlen előrejelzésekből
nem lehet erőt meríteni.
Viszont fel-felcsillanó remény, örömet okozó élmény a bennünket követő
új generáció, egy-egy felvillanó, forrásban levő tehetség teljesítménye,
műve.
Még nem vált nemzedékké ez az "új generáció", de egyéni teljesítményei
vigaszt és reményt nyújtanak.
A nagyok, a klasszikusok múzeumokba vagy aukciókra kerülnek. Értékük,
áruk van s áruvá válva bizonyítják: a befektetett pénz hozama sokszorosa
a banki manipulációnak.
A művészet tehát nemcsak a lélek nélkülözhetetlen tápláléka, remény
és üzenet, de a mohó gazdagodás, spekuláció, harácsolás fontos területe
és eszköze is! Honunkban, akár a vihar után, tisztulnak a horizontok, s
a XX. század jelképének számító napfogyatkozás után kétszeresen süt a nap
és 2000-ben ebben a vakító fényben az árnyékok feketébbek, a kontúrok élesebbek
lesznek. Így pontosabban láthatjuk a jót és a rosszat, a kikristályosodó
nagy teljesítményeket. Bartók után Kurtág és Ligeti. Ady és Babits után
Szabó Lőrinc, Weöres, Nagy László, Juhász, Petri és Vajda Lajos. A Barcsay-Kondor
vonulat mögé felzárkózó fiatalok, Ujházi Péter és Orosz István.
Sorolhatnám tovább a példákat.
Mint a működő vulkánból lassan ömlő, fortyogó lávából fel-feltörnek
a forró gázbuborékok és valahogy e lassú vonulásból szilárdul meg az új
évszázad, Kristályosodik ki a nemes anyag.
Kevés a jó!
De az új teljesítmények matematikával nem behatárolhatók, előrejelzésekkel
nem megjósolhatók. A XX. század árnyéka, évtizedekig tartó napfogyatkozása
után lassan feltűnnek a fények, a jelenségek, a művek. Lassú rezgéssel
összegyűlnek, érzékelhető szövetet alkotnak és kirajzolódik 2000-2001 körvonala.
A kísértő gonosz az árnyékba húzódik, vár az újabb alkalomra, csak
saját naivitásunk, ostobaságunk, balekségünk idézheti meg újra.