Lászlóffy Aladár

Emlékművem - anyanyelvem

Már mióta bármi rebben

a keserves képzeletben

te vagy, aki rákiáltasz

őrangyalként, anyanyelvem.

Ahogy almaként a fától,

anyám első mosolyából

kibomolva válni kezdtem -

te jajdultál, anyanyelvem.

Még a saroknál se jártam,

tiltó táblákat se láttam,

te már tudtad merre mentem,

fő útjelzőm, anyanyelvem.

Itthonból lett idegenben

kinn a bajban, benna fejben

tikos tolmácsom lehettél,

ha beszéltél, anyanyelvem.

Mikor milyen erős, rangos,

mindenki volt néma, hangos,

s térdig járjon szeretetben -

senki se lesz temetetlen.

Füstszagot és könnyet nyelve

félvakon figyel a jelre

öregen, ha mankója, ha

vándorbotja anyanyelve.

Magonként a milliárdot

is győzik az idő álnok

malmai, s bár lehetetlen,

csak te maradsz őröletlen:

kifújlak a tenyeréből -

forró és örök szelekben

így maradhatsz meg helyettem,

síremlékem - anyanyelvem.