Alföld - 47. évf. 5. sz. (1996. május)
Ez történt: felgyújtották messzeföldön
a falvakat. Őszre járt; mondtuk a
vérszínű levél a legszebb, és unatkoztunk.
Szedegettünk gesztenyét, akik egy héjból
kettőt bontanak ki, és egymásnak adják
a felét, szerelmesek. A falvak felől
égő házak menekültek. Sírtak a szarvasok
az erdőn, és mondtuk, a lángszínű levél
a legszebb. Őszre járt, ez történt. Azóta
messzeföldön nem láttunk szarvasnyomot,
és sokat sírnak, akik szerelmesek. Ma
sem tudjuk, a történetben kik égtek
benne. Lombot gyűjtünk az erdőn, és
mondjuk, a sárga, a sárga a legszebb.
a legkisebb kérdezi: ismersz-e
mást, mint a keserűgyökér (keserű-
gyökér, kenderkötél), ismersz-e mást,
Teisöltél, keserű, keserű, aki itt él,
nyakán kenderkötél (te is öltél),
a legkisebb kérdezi: mersz-e kérni
mást a könnyér', legyen még nap,
ne fojtson még a kötél, ha üres az
asztal, csak keserűgyökér, ha roppan
a nyak, te meg ne szökjél, a legkisebb
mondja: nézd, a kezünk csupa vér,
s negyven éve nem fú szél, a legkisebb
kérdezi: meddig élsz, ha embert öltél,
ha isten is csak kenderkötél - Szélá!