Alföld - 47. évf. 5. sz. (1996. május)
A régit, aki nyugtot nem lelt, -
őt látom úton-útfelen;
karomban várta meg a reggelt
egykor, és meghalt vón velem,
semhogy otthagyjon hirtelen...
Most másnak horkol, bólogat,
lefordul... Kár volt küzdenem.
Fiúk, éljetek boldogan!
A másik fittyet hány a nőkre,
henceg, hogy van töméntelen -
fityiszt mutat, ki fogy, bár nőne...
Könnyedségét megérthetem.
Jó férfi volt! azt kémlelem;
szívesen rúgna gólokat;
most fúj, tolat... - Így nem lehet.
Fiúk, éljetek boldogan.
Fiatal nem vagyok már én sem,
de párban örömöm lelem;
tíz ujjam derekába vésem
míg kapálózva ölelem,
vadul kárhozom el vele.
Ne hidd, hogy mindez odavan.
Ha mással nem, hát föl, a fejjel!
Fiúk, éljetek boldogan!
Tartson, míg élsz, e küzdelem,
falj selymet, csókolj foltokat.
Ki italom és ételem:
Fiúk, éljetek boldogan!
Nincsen gyávább, mint a férfinép!
Az asszony bátor, hogyha csal, -
a Hős farol nejéhez, lelép,
szán-bán, motyog s akár a fal...
Elfut, mint kannából a víz;
mindig más kell, nem aki van.
Félsz és vágy más-más ágyba visz!
Fiúk, éljetek boldogan.
De kár lenne a fiúkért,
a feszes húsú hapsikért,
ha lánnyá lenne, vagy pedig
így-úgy eltűnne mindegyik.
Annyi fiú nem is terem,
lehet, hogy én nem ismerem.
Hol van a nagylelkű, heves,
akit ölelj, akit szeress?
Kisimul tőlük minden év,
szájuk fizetség mindenért;
gyönyörű vagy- így szól a szem,
és megőrültem, hogy hiszem.
Annyi fiú nem is terem
lehet, hogy én nem ismerem.
Hol van a nagylelkű, heves
akik ölel, jajgat: szeress?
Megérint és nem alhatom, -
nem tudja milyen hatalom!
Rám néz és élni akarok.
Halálosan szabad vagyok.
Olyan fiú nem is terem, -
lehet, hogy én nem ismerem, -
ki rádnéz és kihajt a fa!
Ki ma karjában tartana.
De kár lenne a fiúkért!
A feszes lábú hapsiért!
Isten most már ne lője le,
ha egyszer terve volt vele.