Darvasi László

Vidám mondatok

„Kérleltek, ne hagyjam abba

a zokogást. Faragtak a könnyeimből

fülönfüggőt és zörgő nyakéket. Csináltak

belőlük csalétket, és fürödtek is

bennük. Hanem most már

fáradt vagyok. Abbahagyom.

Új foglalkozást, új folyókat, új népet keresek.

Könnyek és halak a zsebemben."

„Te sem vagy egészségesebb annál,

aki tegnap délelőtt úgy üzent, hogy meghalt.

Csak te még odaállsz az ablakhoz,

tűnődsz, nézelődsz és

összeleheled, mert éppen még élsz."

„A bohóc is elolvad tavasszal."

„Különbség a fogfájás

és egy fűszál szenvedése között.

Néha arra gondolunk, Isten.

Néha meg arra gondolunk,

annyi sem."

„Egy széket újra és újra megkötözni."

„Arra ébredni, hogy sztrájkol a világ.

Zöld füvek, föld, a szárnyasok.

Hogy sztrájkol minden, ami van.

De aztán elég csak annyit kérdezni,

ki akar ítélkezni,

és ki akar megbocsátani."

„A halál egyenlete nem levezethető.

De mert birtokunkban az eredmény,

úgy hisszük, miénk a megoldás

lépcsősora is, ahogy kőről kőre,

vízfoltról árnyékba lépünk,

miközben susog a lomb fölöttünk,

fény cicázik, botlik és emelkedik az árnyék.

Hát nem így. Nincs az a megoldás,

melyet úgy elronthatnál,

hogy ne végződne tökéletesebben,

mint az előző. Mert nem a tiéd

a lépték sem, csak továbbsegít."

„És teremté Isten a szószéket,

hogy ne legyen olyan közel."

„A tömeg is csak azt horkolja,

én."

„Aznap is legkedvesebb bilincsével

a kezén érte a hajnal."

„Szokás szerint az ítélettel kezdték,

aztán lefolytatták a tárgyalást is,

de az már nem volt

olyan szórakoztató."

„akárhol csak megszállt,

aludt bár egyetlen éjen át,

akárhol téblábolt csupán egyetlen

rövid délelőttön, unott délutánon át,

lett légyen bárhol és bármikor,

mindig magával csábította

a háziistent."

„A holnapi hajnalon

szerettem volna meghalni."

„Ide- és odautazgat

azon a kölcsönbe kapott térképen.

És mert olyan jó ez,

néha még azt is elfelejti,

hogy csillapíthatatlanul vérzik."

„Megvettem a titkos miniszter

madarát, és lázadni tanítom."

„szeretett volna még

hatalmasabb lenni. De

mert nem tudta a módját,

hogyan nyissa és zárja úgy a kertkaput,

hogy csak a levelek sodortassanak

felásott földjére, miközben a határban

szűköl és vonyít a szél, hát nem a

hatalmat választotta.

A fészerbe költözött, és

az elfelejtett szerszámok között

gondolkodott tovább."

„Nemcsak az erény,

de a fáradtság is helyre hozza

a hibát."

„Soha nem adott névjegyet.

Mindig csak beszélt róla."

„Árnyékszékről a Napfelkelte."

„Két irdatlan kő közé

szorulva őrködik az ébrenlét.

Jaj a Napkorongba szúrt hímtagoknak!"

„Hőség a belekben, szívben.

Jégkockát helyez a nyelve alá,

a szónoklatot úgy tartja meg."

„Megkérdezték tőle,

ha volna rá mód, elkezdené-e

gyermekkor nélkül az életét.

Mire ő kortyolt a rumos pohárból,

s visszakérdezett, úgy gondolják-e

tehát, hogy nem a haldoklással

venné kezdetét a földi minden?"

„Egy ember, aki már

csak a leláncolt kutyájához

ír leveleket."

„Minden mondatban van egy óra,

ami másnak mutatja az időt.

Mégis neked kell felhúzni,

ha lejárt."

„Hiszen egyetlen perccel

elég lett volna korábban születnem,

hogy az apám is megszeressen."

„Imádkozás közben sorra elroppantak

az ujjai. Nehéz, de boldog gyógyulásra

számított tehát."

„Van olyan mondat ebben a könyvben,

amely helyes, és bizonnyal akad olyan is,

amelyik helytelen. Van ebben a

könyvben szép és csúf, és akad

hazug és igaz mondat is.

De mert úgy döntöttem,

mindeközben rettenetesen

vidám mondat valamennyi."

„Coitus előtt,

és után."

„Azt hiszed,

hogy eldöntheted. Pedig

csak megengedik."

„Logika és csikló."

„Mert van egy olyan

sziget is, ahol nem a szárazföldet

járod körbe, és újra csak körbe,

hanem a tengert. És mindegy,

hogy végül karavánok érkeznek,

vagy tengerészek."

„Olyan akart lenni mindig,

mint akik hosszú baszás után.

Fáradt, gyenge

és nagyon jó."

„Nem a nyomós kút, a káposztalepkés udvar.

Nem a csirkék, anyja könnyű árnya az udvaron.

Nem a padlás porfényes félhomálya, a satupad,

megsárgult újságok a sublótfiókban.

Nem öregapja éji krákogása.

De mégcsak a nyelv, egyetlen szó sem.

A teste volt a gyermekkor, mondta.

A teste volt az otthon.

És a teste nőtt bele az otthontalanságba,

és a teste volt az, amely szóban, emlékben

és más testekben újra csak otthon,

és csak otthon akart lenni."